A skizofrén “néppárti” Jobbik!

A magyarok elsöprő többsége Kádár híve

kaj

Mirkóczki Ádám, jobbikos politikus kérdezte hétfőn a parlamentben Lázár Jánost, hogy mikor számolnak le az állambiztonsági múlttal, mikor tárják fel az ügynökmúltat? Mert nem nem attól válik valaki méltóvá ’56-os emlékek szellemiségéhez, hogy milliókat visz a megemlékezésekre, ünnepségekre a politikus szerint.

Lázár János válaszában arról beszélt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc megítélésében valóban nem az a legfontosabb, hogy az állam, vagy pártok, milyen megemlékezést, rendezvényt tartanak, hanem, hogy hogyan él az ’56-os forradalom, illetve az azt megtorló rendszer a magyarok emlékezetében. “Itt azonban egy alapmondatra fölhívnám a figyelmét” – kezdte Lázár, majd azzal folytatta,
ma Magyarországon a magyar választópolgárokat megkérdezve, elsöprő többségben vannak azok, akik Kádár Jánost és életművét az ország dicsőségfalára írják.
Magas tehát azoknak az aránya, akik Szent István, Mátyás király mellett kimagasló történelmi személyiségnek tartják azt az embert, aki legalább 400 ember meggyilkoltatását saját maga rendelte el, és több tízezer ember bebörtönzéséért felelős. Ezért az emlékezésnek és az emlékeztetésnek fontos szerepe van.
Az állambiztonsági múlttal való leszámolás elmaradása két dologból következik Lázár szerint. Sajnos a mondat után csak egyet említett. Idézte Antal József mondatát: “tetszettek volna forradalmat csinálni”.
„Annak, hogy Magyarországon vértelen volt az átmenet, egyetlen egy pofon sem csattant el, nyilvánvaló, hogy ára van, és ez az egyik ár. Nincs közöttünk vita, hogy ezért óriási árat fizettünk” – mondta a miniszter.
Mirkóczki erre azt mondta, Kádár megítélése a kormány felelőssége is. Éppen azért ilyen a megítélése, mert nincs feltárva az állambiztonsági múlt, nem lettek nyilvánosságra hozva az ügynökakták. Az, hogy ez nem történt meg, annak két oka lehet: vagy nyakig érintettek az előző rendszerben, olyan értelemben, hogy a hálózat egykori emberei ma is önök között vannak, vagy külső támogatást élveznek ezen emberektől, legyen az politikai vagy gazdasági háttérember. Egyiknek sincs jó olvasta, mondta Mirkóczki.
„Én nem vitatom képviselő úrnak azon állítását, hogy az állambiztonsági tisztek részvétele a rendészeti munkában, torzítja a minőséget, és fölvet demokratikus kérdéseket. És azt sem vitatom, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalának volna helye, természetesen a megfigyeltek hozzájárulásával” – mondta Lázár és hozzátette, ő a saját városában megtette, nyilvánosságra hozta száznál több ügynök nevét, de ettől még Kádár megítélése nem változott.
(index)
Bal-Rad komm: “…kimagasló történelmi személyiségnek tartják azt az embert, aki legalább 400 ember meggyilkoltatását saját maga rendelte el…”
-Nos hát így lehet a rögvalóságot ordas hazugsággal vegyíteni! A halálos itéleteket STATÁRIÁLIS IDŐSZAK ALATT ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEKÉRT szabták ki! Ezek a bűncselekmények pedig nem akármilyen bűncselekmények voltak!
Az itéletek meghozatalára Kádárnak és az ország vezetésének BEFOLYÁSA NEM VOLT! Kegyelmet gyakorolhattak volna többet is!-de akkor ma csak több lenne az álnemzetieskedő ingyenélő “hős”!
A Jobbik alapvető hülyesége az, hogy ők a napi politika megítélésére bíznák/bízzák mind Kádár János és a Magyar Népköztársaság politikai vazetésének megítélését!
EZ A FELADAT A NÉPRE TARTOZIK! A NÉP PEDIG HELYÉN KÉPES KEZELNI A DOLGOKAT!-és nem néhány politikusbűnöző és szélhámos napi akciózgató kedve szerint.
A magyar nép Kádár János személyét és a nevével fémjelzett korszakot a tettek és az elért eredmények alapján itéli/itélte meg!
Lézerjani Hódmezővásárhelyen “…nyilvánosságra hozta száznál több ügynök nevét, de ettől még Kádár megítélése nem változott.”
-A magyarázat pedig rém egyszerű: AZ EREDMÉNYEK MINŐSÍTIK KÁDÁR JÁNOST ÉS A SZOCIALIZMUS KORSZAKÁT!
Összehasonlítási alapja pedig van a NÉPNEK az “AKKOR” és az “AZ UTÁN” között!
AKI PEDIG EZT NEM HAJLANDÓ TUDOMÁSUL VENNI, AZ POLITIKAI VAKSÁGBAN SZENVED!
Amely politikai párt a népitélettel szembemegy, az nem néppárt! Az egy elitista hatalom-és pénzsóvár szélhámosbanda! Függetlenül attól, hogy milyen címkét ragaszt magára!
A rendszerváltás óta CSAK ILYENEKET láthatott/láthat A MAGYAR NÉP!
A Jobbik-amely úton-útfélen a szocialista Magyar Népköztársaság által elért eredmények elherdálását siratja-skizofrén módon bűnösökké kiáltja ki a vezetőit. Miközben szimpatizánsai jelentős részével is vitába keveredhet e tekintetben.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A skizofrén “néppárti” Jobbik! bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Rettegett Iván szerint:

    56 propagandájátol a magyarok már behánynak.

    A gyakorlatban az 56 hősei 2016-ban magányos őregek egy nyugati nagyvárosban akik elszakadtak hazájuktol családjuktol,hogy számkivetett ként éljenek migrácioban

    Én is ismerek párat egyedül élnek mint a kivert kutyák.

    Mindezt azért,hogy a Rocsildok megszerezék szuezt.

    Baszátok meg tisztelt Rocsildok a szuezi csatornátok, magyar családok millioit mentek tőnkre. Azt menjetek a jo kurva anyátokba az 56 propagandátokkal.

    Megkaptátok szuezt azt fejezétek be a fáraszto barom propagandátok,mert már mindenkinek a kőnyőkén jőn ki.

    • Rettegett Iván szerint:

      Viszont a magyar nép kőszőnettel is tartozik nektek.
      Mert a suezi csata melékterméke a KÁDÁRIZMUS.
      56-89-ig

      A magyar tőrténelem legszebb évei.

      • mantra szerint:

        Most akkor kurvaanyázzuk őket vagy köszönettel és megemlékezéssel tartozunk nekik a magyar történelem legszebb éveinek létrejöttéért?

        • Rettegett Iván szerint:

          Végül is kőszőnettel.

          Tisztelt Rocsildok engedjétek meg,hogy ünepélyesen megkőszőnjem,hogy a KÁDÁRI paradicsom létre jőtt.

          Az Orosz népnek kőszőnjjük ,hogy itt voltak és a tolvajokat féken tartoták.

          Kőszőnjük 56-ot. 🙂

      • V.kutya szerint:

        Iván,
        Szedj valamit, muszáj! Nagyon sok korszerű termék van a kényszerbetegségre, egyéb személyiségzavaros tünetekre, egész jól karban lehet tartani! Sok szerotonin tartalmú ételt kell fogyasztani: csokoládé, déli gyümölcsök, főleg banánt (nem véletlen, hogy ezen egzotikus országokban szinte ismeretlen betegségnek ez a formája, ahol sok kakaó, és banán terem, a koka cserjéről nem is beszélve), de javaslom még a heti étkezési rendbe a mákot, annak kifejezetten jó hatása van a hiperaktív jellemvonások okozta zavarokra, ezt még a régi, népi magyar gyógyászat is ismerte (lásd: mákos tea a rosszul alvó gyermekeknek).
        Én csak jót akarok, hidd el, régen rossz, ha én innen kívülről, mint nem szakember felismerem a jelzett betegség együttes külső jegyeit.
        Mondom ezt anélkül, hogy bármi bajom lenne veled!

    • Pozsony 907 szerint:

      Na igen, nem mindegy hogy idd ki a bilit, vagy vidd ki a bilit.:))

  2. Rettegett Iván szerint:

    Isten éltese KÁDÁR JÁNOST

    Az őrdőg vigye a rendszerválto tolvaj bandát.

  3. M szerint:

    Iván ez tetszett!
    Isten óvja a népet felemelő Öreget!

  4. NSP szerint:

    “…kimagasló történelmi személyiségnek tartják azt az embert, aki legalább 400 ember meggyilkoltatását saját maga rendelte el…”
    -Nos hát így lehet a rögvalóságot ordas hazugsággal vegyíteni! A halálos ítéleteket STATÁRIÁLIS IDŐSZAK ALATT ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEKÉRT szabták ki! Ezek a bűncselekmények pedig nem akármilyen bűncselekmények voltak!
    Az ítéletek meghozatalára Hitlernek és az ország vezetésének BEFOLYÁSA NEM VOLT! Kegyelmet gyakorolhattak volna többet is!-de akkor ma csak több lenne az álnemzetieskedő ingyenélő “hős”!
    A zsibelárisok és követőik alapvető hülyesége az, hogy ők a napi politika megítélésére bíznák/bízzák Adolf Hitler és a Harmadik Birodalom politikai vezetésének megítélését!
    EZ A FELADAT A NÉPRE TARTOZIK! A NÉP PEDIG HELYÉN KÉPES KEZELNI A DOLGOKAT! (kezelte is. 60M támogató…)-és nem néhány politikusbűnöző és szélhámos napi akciózgató kedve szerint.
    A világ értelmes, gondolkodó népessége Adolf Hitler személyét és a nevével fémjelzett korszakot a tettek és az elért eredmények alapján ítéli/ítélte meg! Egy halom zs Nürnbergben “…nyilvánosságra hozta száznál több ügynök nevét, de ettől még Hitler megítélése nem változott.”
    -A magyarázat pedig rém egyszerű: AZ EREDMÉNYEK MINŐSÍTIK ADOLF HITLERT ÉS A NEMZETISZOCIALIZMUS KORSZAKÁT!
    Összehasonlítási alapja pedig van a NÉPNEK az “AKKOR” és az “AZ UTÁN” között!
    AKI PEDIG EZT NEM HAJLANDÓ TUDOMÁSUL VENNI, AZ POLITIKAI VAKSÁGBAN SZENVED!
    Amely politikai párt a népÍtélettel szembemegy, az nem néppárt! Az egy elitista hatalom-és pénzsóvár szélhámosbanda! Függetlenül attól, hogy milyen címkét ragaszt magára!
    A rendszerváltás óta CSAK ILYENEKET láthatott/láthatnak A VILÁG NÉPEI!

    Idáig az átirat (nem párhuzam!) El kellene gondolkodni rajta…(mármint azoknak akiknek van valós történelmi ismerete, tudása.)

    A Jobbik-amely úton-útfélen a szocialista Magyar Népköztársaság által elért eredmények elherdálását siratja-skizofrén módon bűnösökké kiáltja ki a vezetőit. Miközben szimpatizánsai jelentős részével is vitába keveredhet e tekintetben.

    Ez, utóbbi rész bizony nagyon igaz.

    • Misa szerint:

      Ez az örökké ismétlődő weimari köztársaság. A kapitalizmusban újra és újra születik.

  5. joz szerint:

    A történelmet a győztesek írják!!!!!!!

  6. .... szerint:

    A Jobbik egy antiszemita tagságú párt, melyet ma már szinte teljesen zsidók vezetnek – irányítanak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.