Szíria

A Szíria kürüli diplomáciai huzavona az EU-külügyéreinek hétfői luxembourgi “elítélő nyilatkozatával” folytatódott. Ismeretes, hogy Aleppo civil lakosságának az orosz légierő és a szír kormánycsapatok általi “legyilkolása” volt az indok a fertelem összekotlására.

Ami egyébként elkésett volt, és indokolatlan. Elkésett volt!-mert az orosz és a szír légierő gépei Aleppo martalócok uralta területeinek bombázását már kockázatosnak tartva-közel egy hete szünetelteti. A zsúfoltság miatt.
A civilek haláláért pedig az őket fogvatartó latrok a felelősek, aki ráadásul tevőlegesen is irtják a helyi lakosságot.
Szóval az orosz és a szír légierő MÁR NEM BOMBÁZTA/BOMBÁZZA Aleppot és környékét. MÉGIS légitámadás volt tegnap.
A könnyű préda lehetőségétől megrészegült “koalíció erők” égisze alatt ténykedő belga repülőgépek csaptak le tegnap Hassadzhek településre. A két F-16-os attakjaiban legkevesebb hat civil halt meg. Sem az EU-bűnszervezet, sem a NATO-latorszövetség nem jajdult fel, és egyik sem tervezi elitélő nyilatkozat megfogalmazását.
Amiatt sincs nyugati ajvékolás, hogy a kormányerők által ellenőrzött városrészeket rendszeresen aknavetőzik a brigantihordák.

Az orosz Állami Duma Honvédelmi Bizottsága támogatja a holnap reggel nyol órától délután négyig meghirdetett egyoldalú tűzszünetet, amely lehetőséget ad az Aleppoban körbezárt terület civiljeinek és fegyvertelen latorjainak két megnyitott folyosón át a távozásra. A bizottság elnöke Vlagyimir Samanov vezérezredes kissé tréfásan üzent a pribékeknek: IDEJE BERETVÁLKOZNI! A sima ábrázat esély lehet a túlélésre!
A világ elsőszámú latorállama-az USA-tegnap nagy fanyalogva helyeselte a nyolcórás gesztust, bár ők időtlenné szeretnék tenni.
Dél-Aleppoban a kormányhadsereg az Al-Hamdaniyah lakókerületben tisztogatja a területet háztömbről-háztömbre. Hamarosan elérik a környék fölé magasodó Hikmah-dombot, amit eddig a pribékek uralnak.

Hama tartomány északi részén a kormányhadsereg offenzívája elérte Souran városát. A Ma’ardes felől menekülő pribékhorda igen sok egyede Souran határánál adta ki a páráját.

sur

Aleppo és környéke az orosz éás a szír légierő által-mint tudjuk-szabadon hagyott terület. Mindettől függetlenül nincs szó henyélésről. Van munka a számukra más egyéb helyeken bóven.
Hama, Deir ez-Zor, Homsz, Palmüra tartományok. Ezek martalócok uralta területei adtak tegnap bőséges elvégzendő feladatot a légierőknek. Dolgoztak is szorgalmasan:

Ezzel együtt is rossz hír a szíriai bűnbandáknak: már a jövő héten szolgálni kezd Homsz tartomány keleti fertályán a megrenovált Tiyras légibázis, amit T-4 elnevezéssel illettek a hartéri krónikák. Az igazán rossz hír ebben az a latorhordáknak, hogy az orosz-szír légipáros gépei fogják T-4-et belakni. Nem éppen biztató kilátásokat jelent ez a kalifátusista pribékhordák számára.

t4

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. aaa szerint:

    Mit művelt az USA Vietnamban ? Ja , nekik mindent szabad, főleg ha a “demokráciát”
    védik. Az Orosz ( Szír ) haderő egyszer már lehetőséget adott az Aleppóban bekerített
    fegyvereseknek. Az utána következő eseményeket ismerjük…. Én csodálkozom, hogy most van ( volt )8 órányi kegyelem…

    • egy paraszt szerint:

      Nincs min csodálkozni!
      Adott egy civilek által lakott nagy-romváros, amit bevenni elég nehéz és nagyon sok emberi áldozat árán lehet .

      Aztán, ha a patkányok fegyver nélkül kimenekülnek a városból a sivatagba, na ott megállni és harcolni nem sok értelme van.
      De addig is a martalócok lerendezhetik egymás közt, hogy ki akar menni és ki-ki maradni.
      Aztán az ensz meg még miegymás se kajabálhat, mert hiszen “békés úton” rendeződik a dolog!

      Egyre kell csak ügyelni, nehogy ezalatt patkányok jussanak be a városba!

  2. Rettegett Iván szerint:

    Mélyen tisztelt Nato
    Szivből sajnáljuk,hogy szalafista zsoldosaitok megsérültek Alepoban.
    Megértéseitek kőszőnjuk EURÁZSIAI szővetség.

    Kérjuk gyakoroltasátok polgáraitokkal a polgár édelmet,mert a front hamarossan
    áttolodik országaitokba.

    Elnését a bekővetkező kelemetlenségekért.

  3. aaa szerint:

    Azt hiszem, ami akkor kb. 4 évig tartott az orosz hadigépezetnek, most 1 max . 2 hónapig
    tartana.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.