Napi robbantó: TÉNYLEG Ő! (?)

Hévíztől 8 kilométerre, Karmacson fogták el szerdán délután a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfit.

A TEK páncéloskonvoja meg mindenféle rendőrségi jármű tegnap 15 óra után vonultak végig az M7-es autópályán. Először Balatonlelle majd Nagykanizsa, végül Karmacs belterületén látták őket.

Az elkövető, Karmacs korábbi polgármesterének, Papp Lászlónak a fia. A helyiek is azt mondják, Papp László fiát vitte el a TEK.

Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű embert a Teréz körúti robbantással összefüggésben – jelentette be sajtótájékoztatóján Keresztes Imre főügyész.
Keresztes Imre elmondta: a gyanúsított az őrizetbe vétele és a gyanúsítás ellen is panasszal élt, ugyanakkor a főügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatását.
Beszámolt arról is, hogy a gyanúsított a felvételek alapján egyedül követte el a bűncselekményt, a nyomozás során nem merült fel, hogy bérgyilkosként robbantott volna.
Döbrögink majd ki bújt a hír hallatán a bőréből.

dgr

“Büszkék vagyunk a rendőrökre, köszönjük az általuk végzett munkát. Bebizonyították, hogy Magyarország egy biztonságos hely, ahol a bűn nem maradhat büntetlenül.”
Hogy Döbrögisztán biztonságos hely lenne? Hm. A mikrobuszából nézve annak tűnhet! Azt jól gondolja viszont, hogy “…bűn nem maradhat büntetlenül…”
Elfogták tehát az EGYEDÜLI robbantót! Végetértek a találgatások!
Vagy még csak most kezdődnek?

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Napi robbantó: TÉNYLEG Ő! (?) bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Kósa Lajos szerint:

    Még egyszer leírom ide, Körmend Szindróma!

    • Balázs szerint:

      Én szeretném hinni, hogy a valódi tettest fogtál el. Élöben adásban néztem a sajtó tájékoztatót és ha hazudtak, akkor szinészi pályán is lenne keresni valójuk. A főügyész kicsit zavartnak tünt ugyan, a Hajdún látszott, hogy másnapos, de ha nem a valódi tettest fogták el akkor szerintem öket is átbaszták.

      • Balázs szerint:

        *Élő adásban

        • vitorla123 szerint:

          Ez az a személy!Vagy nagyon hasonlít!A testméretek alapján minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani.Ha akarják!

          • egy paraszt szerint:

            Meg még vagy 2 millió embernek csak Magyarországon hasonló a testmérete.

            Szerintem a tik-tek nekiindult toronyiránt és elhatározták, ahol kifogy az üzemanyaguk, ott fülön csípik az első járókelőt!
            A többi úgyis az ügyész és bíró dolga, azokban meg mindeddig még nem csalódott döbrögink!

  2. Rettegett Iván szerint:

    Hévizre bejőttek az izraeliek.
    STpétervár kezében van most a dőntős.

    Kurvára ajánljuk,hogy ne kamu akcio legyen.

    • Rettegett Iván szerint:

      Na mi tovább nyomoztunk.
      Elvittek egy opel corsát a rendőrők tegnap.
      Abba reménykednek,hogy valomi nyomokat találnak az autoban.

      Ti akkora pancserok vagytok. 🙂
      Mi utánunk nyomoztok,akik nyomozunk utánatok.

      Beszarás mekkora idiotizmust eredményez a beltenyészet.

      • Laci szerint:

        “Hévizre bejőttek az izraeliek.”

        Konkrétabban?

        “STpétervár kezében van most a dőntős.”

        Ez kifejtenéd?

        • egy paraszt szerint:

          Tényleg bejöttek, sőt már ott vannak egypár évtizede, különösen a 4 csillagos Wellness szállodák szolgáltatását és a pontyhalászlevet macesz gombóccal kedvelik!

  3. Big szerint:

    Bohózat.

  4. Fórizs Eszter szerint:

    Rettegett Iván! Menjetek le anyukához, (Budapest), nagyszülőkhöz ( Taksony), apához ( Karmacs), és kérjetek fényképet az elfogott fiúról! A közzétett fényképeken a 23 éves elfogott férfi arca el van homályosítva, nem tudjuk, arca hasonlít-e a körözési képekhez.
    A teste viszont látható, ahogy a földön fekszik, nekem sokkal testesebbnek tűnik, mint a piros kabátos képen látható férfi. Itt most Keszthelyen a piros autója melletti elfogási képeken kifejezetten széles, vaskos, van egy kis pocakja is. Nekem nagyon nem tetszik, hogy PONT ÉPPEN a Privát Kopós cikk TEGNAPI, október 19-ei megjelenése után ( 10 h 57) indul el a TEK egy elkövetőt találni. A Privát Kopós cikk szerint a magyar fedett RENDŐR mutatja be a Privát Kopónál bejelentést tevőnek ( a volt bűnöző, aki robbanóanyag, fegyver kereskedéssel foglalkozott) a robbantót, tehát a magyar rendőrség ismerte a robbantót. Így a cikk szerint a magyar rendőrség köréhez tartozik a robbantó. Akkor meg a rendőrség embere robbantotta fel a két rendőrt. Ha a Privát Kopó cikke alapján gondolkozunk, bukik a magyar rendőrség és a Kormány. Így érthető, hogy gyorsan elindultak tegnap a cikk megjelenése után egy kamu elkövetőt találni, hogy senki ne foglalkozzon a Privát Kopóban megjelent cikk állításaival. A szülők-nagyszülők által adott fényképek tisztázzák a helyzetet. Minden esetre, Hajdu János TEK vezető arca nagyon ideges az egész sajtótájékoztató alatt, úgy néz ki, mint aki éppen nem örül, hanem nagyon is bajban érzi magát. Ha biztos volna abban, hogy az elkövetőt fogta el ( személyesen ott volt az elfogásnál), akkor bizakodó, büszke boldog arcot látnánk. Papp Károly is olyan viselkedésű, mint Hajdu János. Ha nem az igazi elkövetőt fogták el, akkor érthető a savanyú, ideges arcuk. Különben nem. Mondom, a Privát Kopó cikkének megjelenése után indul az akció. EZ A NAGYON GYANÚS! és a sajtótájékoztatón minden titkosítva lett, semmilyen bizonyítékról nem beszéltek. Se DNS alapú bizonyíték, se semmi nem hangzott el. Ez is nagyon furcsa! És ma a Privát Kopó nem hozott le semmit. Hallgatott idáig! http://pestisracok.hu/keszthelyen-fogtak-el-terez-koruti-robbantassal-gyanusitott-ferfit/ http://index.hu/belfold/2016/10/20/terez_koruti_robbantas_tek_ugyeszseg_papp_karoly/

  5. mantra szerint:

    ” Ha biztos volna abban, hogy az elkövetőt fogta el ( személyesen ott volt az elfogásnál), akkor bizakodó, büszke boldog arcot látnánk. Papp Károly is olyan viselkedésű, mint Hajdu János. Ha nem az igazi elkövetőt fogták el, akkor érthető a savanyú, ideges arcuk. Különben nem. ”

    Egy rendőrséghez közeli informátor szerint Hajdú és Papp urak tegnap késő éjszakáig a kihallgatást és bizonyításokat kísérték figyelemmel, majd erősen hajnalba nyúló italozással ünnepelték meg a sikeres akciót és nyomozati munkát. Az ebből származó kialvatlanság lehet talán az oka a savanyú, ideges, bágyadt, frusztrált, nyűgös, kialvatlan arcszerkezetüknek.

    • egy paraszt szerint:

      Elvtársak eredmény kell!
      Teljesen mindegy, hogy kit, csak eredmény legyen!
      Ezt várja tőlünk “pártunk és nagyságos döbrögi vezérünk” !

    • Fórizs Eszter szerint:

      Én ha elfogtam volna egy ilyen szörnyű gazemberségre képes embert, részegen is fáradtan is mosolyognék, és büszke lennék magamra. Az említett két ember pedig ideges, mint akinek a nyakán van egy hurok, és nem tudják, mikor lesz meghúzva.

      • mantra szerint:

        “Én ha elfogtam volna egy ilyen szörnyű gazemberségre képes embert, részegen is fáradtan is mosolyognék, és büszke lennék magamra.”

        De miért gondolod azt, hogy ha Te bizonyos helyzetbe “így és így” viselkednél, akkor más is úgy (vagy ugyanúgy) fog/elvárásod szerint kellene viselkednie? Megelőlegezed az ítéletet a “nem túl sok” háttérinfóra? Én pl. ha profi oknyomozó újságíró lennék, akkor pl. szem előtt tartanám azt a tényt, hogy a zsaruk jó eséllyel több infóval rendelkeznek nálam 🙂

        • akárki szerint:

          mantrának.: ezt már többször bebizonyították. ezért vagyunk az élvonalban ,a korrupcióval. fejtől bűzlik a hal is

    • Balázs szerint:

      Ez alapján…nem kizárt!

      • Balázs szerint:

        És ha tényleg ez a geci volt….kár volt bevinni!
        Agyon kellett volna lőni mint egy kutyát!
        Lehet szeretni vagy nem szeretni a rendszert(nem volt ez másképp Kádár alatt se) , de rendőrnőre és rendőrre rátámadni sosem szabad!!!!
        Belém jöttek a Király utcában pár nappal a robbantás után, egy beilleszedésre vágyó roma honfitársunk volt a tettes….és felvetette annak lehetőségét, hogy lehet…nem is ő vót!
        Kihívtam a rendőröket, eloszlatták a delikvens minden kétségét a kérdéssel kapcsolatosan.
        Nagyon korrektek voltak.
        Szóba hoztam a robbantást….az őrmestertől tudom, hogy a rendőrlánynak leszakadt a lába…!!!!
        Dögöljön meg ez a gané, ha ő volt!
        Tegyék össze egy aberált 120 kilós cigánnyal.

        • Realista szerint:

          Szerencsére nem szakadt le a lába. Sok vért vesztett, nyaki érbe is állt be szög és az eséstől koponyacsont törése lett. Tényleg jobban vannak. Szerencsére.

  6. .... szerint:

    Balázs
    Ideges vagy és végletes. Amerikában is visszalőttek a rendörőkre, Franciában is lelőttek már néhányat, vagy komplett önkormányzati képviselő testrületet, ülésezés közben, de ha jól emlékszem 1848 -ban a zsandároknál is volt hasonló eset. Bécsi forradalomban meg simán vadásztak rájuk és helyszínen verset faragtak a fejfáikra, szóval a történelemben Al Paccino szerint a rendörök azért vannak, hogy a hatalmasokat, a gazdagokat megvédjék a szegényektől. Ha valaha is kiderül, kiváncsian várom az indítékot. Nincs hír, hogy találtak-e valamit, ami nem odatett, hanem valós tárgyi bizonyíték, és az sem hihető, hogy egyedül volt az elkövető. Persze Kennedyt is magányos tettes lőtte le, egyszerre több irányból.:D

    • Balázs szerint:

      Tudunk beszélgetni?
      Igen Kennedyt agyon lötte egy magányos örült több szögböl…ahogy Abrahan Lincoln-t is, ugyan azt a hibát követték el: a Fed kezéből ki akarták venni a dollár nyomtatás jogát.
      Kennedy mondjuk mást is hibázott: békülni akart a szovjetekkel és nyilvánosságra akarta hozni az UFO aktákat.
      Antarktisz…Drákók….Fekete flotta…etc…
      Megöltek, puccs volt.
      De “kicsit” elkalandoztunk…a rendőrök jelenleg nem csak a gazadagokat védik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.