TAKARODJATOK A HÍD ALÁ! Felpörgött a kilakoltatás

tuzokol1

 

 

 

Ezrek kerültek március óta utcára

tts

Háromszor annyi a kilakoltatott, mint az elmúlt években

Soha nem látott mértékben emelkedett az utcára került adósok száma a márciusban lejárt kilakoltatási moratórium óta – tudta meg lapunk. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) adatai szerint több mint kétezren vesztették el otthonukat szeptember végéig.

A köztestület nyilvántartása alapján a lakáskiürítések száma az elmúlt évek statisztikáihoz viszonyítva is kirívóan magas. A hét hónap alatt lebonyolított több mint kétezer kilakoltatáshoz képest 2012-ben egész évben „mindössze” 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően. Ez a szám 2013-ban 550-re csökkent, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján.
Tavaly viszont már – a tilalom részleges feloldása után – előre látható volt, hogy ezrek kerülhetnek utcára, ugyanis néhány hónap leforgása alatt körülbelül 600 ingatlant ürítettek ki. A friss adatok ismeretében tehát idén több mint háromszor annyi kilakoltatás történt, mint korábban egy év alatt. Ráadásul a szokásos téli moratóriumig még öt hét van hátra.
Március óta a legtöbb adóst – több mint ezret – bírósági határozat alapján tették ki a lakásából. Ennél valamivel kevesebbnek – körülbelül 900-nak – azután kellett távoznia otthonából, hogy a tartozása ügyében eljáró önálló bírósági végrehajtó elárverezte ingatlanát. Külön kategóriát képeznek továbbá az önkényes lakásfoglalók, akikkel szemben szintén – hozzávetőleg 150 alkalommal – kellett intézkedniük az önálló bírósági végrehajtóknak.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke már korábban arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy az idei kilakoltatási hullámra számítani lehetett, ugyanis az elmúlt két évben törvények és moratóriumok védték a devizahiteleseket. A márciusban lejárt tiltás után pedig a végrehajtók sok leállított eljárást újraindítottak. Schadl szerint a banki elszámolásokkal kapcsolatos viták sok esetben még csak mostanában zárulnak, így további végrehajtásokat indíthatnak újra a hitelintézetek. Az elnök ugyanakkor elmondta, hogy eddigi tapasztalataik alapján az adósok körülbelül 70 százaléka az önálló bírósági végrehajtó vagy hitelezője felszólítására önként kiköltözik az ingatlanából.
Információink szerint egyébként jövőre még nagyobb kilakoltatási hullám várható. Az MBVK honlapján ráadásul az elárverezésre váró ingatlanok száma meghaladja a 15 ezret. Igaz, a legtöbbjüket – közel 12 ezret – már harmadik alkalommal tűzték ki árverése. Ez pedig arra utal, hogy egyelőre nem kapkodnak a vevők végrehajtás alá került ingatlanok után.
Ráadásul a bajba került adósok nem kapkodnak a kormány adósmentő intézkedése, a családi csődvédelem után sem. A 13 hónappal ezelőtt hatályba lépett jogintézménybe alig több mint ötszázan jelentkeztek. A szakértők szerint ennek a túlságosan szigorú szabályozás az oka. Az intézkedés kudarca abból látható, hogy korábban 20-30 ezerre becsülték a kormány és a jegybank szakértői azoknak a számát, akiknek mentőöv lehet a magáncsőd. A megoldást a Magyar Bankszövetség és a jogszabályt kezdeményező kereszténydemokraták a túlbonyolított adminisztráció egyszerűsítésében látják. A jogintézmény bevezetése egyébként nem is volt olcsó mulatság, a kabinet 626 millió forint közpénzt fordított a rendszer felállítására.
(mno)
Bal-Rad komm: Szertefoszlóban a döbrögisták által hirdetett köd: “SENKIT SEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN!” (Vajon mennyi szavazatot hozott ez a hordának?!)
NEM, MERT AZ ÚTMENTI ÁRKOKBA LÖKIK A NYOMORULTAKAT! MÉG 150 EZER (!!!) MAGYAR CSALÁD VÁR A FÖLDÖNFUTÓVÁ TÉTELÉRE! Az árokban való kikötésre!
150 ezer magyar család nagyjából 450 ezer ember!
Ez a 150 ezer család, ez a 450 ezer magyar kimenthető lett volna/kimenthető lenne MAXIMUM 500 MILLIÁRD FORINTBÓL! Az otthonuk IDEIGLENES elvesztése árán.
500 milliárd forint a Mekkmester Zrt.(MNB) kb. egyesztendei profitja!
ENNYIT EZ A 450 EZER MAGYAR SORS NEM ÉR MEG A “MAGYAR” QRMÁNYNAK?
-A jelek szerint NEM ÉRI MEG!
Talán nem véletlen a manapság már nem ritkán napi két vonatgázolás! Kár! Kár az elfecsérelt magyar életekért!
De mi lesz akkor, ha azt mondja egyik-másik szerencsétlen sorsú, hogy VISZEK MAGAMMAL MÉG HÁROM PRIBÉKET! A túlvilágra!

tuzokol1

MERT LESZ ILYEN!
A legszomorúbb, hogy a Nagy Duna-parti Cirkuszpalotában IGEN NAGY A MAFFIÁK KÖZÖTTI EGYETÉRTÉS: NEM KELL MEGMENTENI ŐKET!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: OTTHONVÉDELEM | A közvetlen link.

TAKARODJATOK A HÍD ALÁ! Felpörgött a kilakoltatás bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Csinálják a helyet a migránsok fogadására!Újabb hitel,újabb lehúzás! A nemzeti harácsolók osztálya is nagy vesztese ennek a nemzetközi mozgásnak.Még Mészáros se tud labdába rúgni ez akkora üzlet nekik.Cél a felsőbbrendű faj megsemmisítése. Persze velünk együtt.Nincs idő és pénz válogatni.

    • V.kutya szerint:

      Jönnek az olcsó migráns munkaerők, és kell nekik a hely.
      Aki ráér, és Debrecenben jár, nézze meg az üres “szellemvárost”, a kb. 10 éve épült új lakóparkot (a Böszönrményi út bejárata, jobbról látható). Alig 1-2 házban laknak. Körbe van kerítve, őrzik az üres házakat. Vajon kiknek őrzik?

  2. Rettegett Iván szerint:

    Nem szoktunk komenteket bemásolni de ez ütős a hir 24 olvasoi koment.

    A történet, hogy egy büntetlen előéletű, 23 éves, Keszthelyen élő fiatal Budapestre jár robbantani rendőröket épp olyan hihető, mint az a történek, hogy az olajügyekben nyomozó Kuzma alezredes reggel felkel, megfürdik, megborotválkozik, felöltözik, megreggelizik, magához veszi az iratait, bemegy a kapitányságra és fejbe lövi magát. Vagy az, hogy Váradi András, aki összetűzésbe kerül Orbánnal és Mészáros Lőrinccel, egy egyenes, jól belátható útszakaszon, sötét éjjel, elgázolja egy 90 éves osztrák, aki nem is az, hanem más. Vagy Welsz Tamás, aki a Fidesz milliárdos csalására bukkant, rendőrautóban hal meg kígyóméregtől, mert a magyar rendőrautókban rengeteg kígyóméreg van. Vagy Rózsa Milán, aki az internetadó elleni tüntetésen bemászik a Fidesz székházba és két nap múlva vonat alá esik, – “szándékosan”.
    Minden történekben kulcsszerepet játszik két figura: Orbán Viktor és Pintér Sándor.
    Ha valaki gyengeelméjű és még mindig nem értené, Magyarországon jelenleg teljesen gátlástalan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.