Donbassz

Nyalókakirály a donbasszi konfliktus rendezésével kapcsolatban kifejtette, hogy Kijev álláspontja szerint továbbra is prioritást élvez a biztonság kérdése a helyi választások megtartásával szemben. ”Először valós tűzszünetnek kell életbe lépnie a térségben, meg kell történnie a csapatszétválasztásnak a frontvonal mentén, az EBESZ megfigyelői számára biztosítani kell mindezek ellenőrzésének lehetőségét, beleértve a Kijev által jelenleg nem ellenőrzött orosz-donbasszi határszakasz megfigyelését, le kell bonyolítani a fogolycserét, és még sok más dolgot, s ezután lehet csak szó választásokról Donbasszban” – hangsúlyozta Valcman.

Csakhát a feltételeket éppen a kijevi udvar nem hajlandó teljesíteni.
Nem akarják semmi áron kivitelezni a “lágyítást” sem.
A tavaly februárban megkötött, Minszk-2 rendezési megállapodásban foglalt lépések sorrendjéről a szerződés megkötése óta nincs egyetértés Kijev és Moszkva között. Pedig a sorrend eléggé világos! Tűzszünet, csapatszétválasztás, fegyverzetvisszavonás, VÁLASZTÁSOK! Ha pedig az ÚJ VÁLASZTÁSOKON KIALAKULT DONBASSZI HATALOM ÚGY RENDELKEZIK, AKKOR-DE CSAK AKKOR!-Kijev átveheti a határ fölötti ellenőrzést!
Kijev viszont ragaszkodik ahhoz, hogy előbb állítsák helyre az ukrán ellenőrzést az orosz határ teljes szakaszán, értve ez alatt a Donbassz terület határát Oroszországgal.
“Amúgy” a valcmani udvar békeakarata és jószándéka jeleként tegnap este óta folyamatos összecsapások zajlanak a DNR-teljes frontszakaszának északi részén.

bsz

A Donyeck-Gorlovka útvonal mentén több helyen is tanktüzérség működik mindkét fél részéről.
A valcmanista latortüzérség egész éjjel ágyúzgatott-aknavetőzgetett. Donyeck Petrovszkij kerületében két helyi civil súlyosan megsebesült, amikor házukat találat érte.
A tegnapi-és régebbi-latorostrom utáni képek Donyeck “Oktyrjabszkij” kerületéből:

A Donyecktől délre fekvő térséget “CSAK” ágyúzza az ordashad. Várható, hogy itt is összecsapások robbannak ki.
Az LNR-frontszakasz sem olyan “békés”, mint az utóbbi időkben. Mára virradóan szinte a határ teljes hosszát lőtték a valcmanisták.
Tegnap délután civil autót lőttek ki. Az autót vezető 58 éves férfi életveszélyesen megsebesült. Körházban kezelik. Beszámolók szerint szabályosan vadászták a szerencsétlent a martalócok, mígnem egy páncéltörő gránát végleg meg nem állította.

Szóval Valcman latorjai szorgoskodnak Aztán van amikor…-pórul járnak:

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Donbassz bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. TERMIN8ATOR szerint:

    https://www.google.sk/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0ahUKEwjG5bq13_PPAhXjI8AKHasZBYIQFggaMAA&url=http%3A%2F%2Fdnr-news.com%2Fdnr%2F36436-pod-mariupolem-likvidirovan-razvedchik-polka-azov.html&usg=AFQjCNH-aMILXfpnlluZzyo5QIOpsJCjmQ Mariupol melet megöltek két “AZOVISTA” felderitőt valami Nykolaj Nicsega nevüt, 23 éves volt, bece neve “nozs”(kés) és egy másikat, “Belaz”,volt a beceneve.

  2. aaa szerint:

    Kár nekik erőlködni ! Egyszer még nagyon elverik őket !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.