Kritikus a helyzet…

Mellár: Egy kritikus tömegre lenne szükség, akik ezt nem tűrik tovább

Képtalálat a következőre: „Mellár Tamás-kép”

Ebben a helyzetben a Magyar Tudományos Akadémia elnökének lépnie kell, hogy tudományos munkák is készüljenek a szólásszabadság, a szegénység és egyéb égető kérdések aktuális állapotáról – erről Mellár Tamás beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A közgazdász szerint így jobban fel lehet hívni a társadalom és a politikai döntéshozók figyelmét, hogy nagy a baj az országban. A szakember elmondta: ez nem politikai állásfoglalás, a tudománynak tisztáznia kell ezeket a kérdéseket. Hozzátette: ezeket a kérdéseket a tudomány embereinek kell megvizsgálni, és ezeket az eredményeket a politikai erők maguk is fel tudják használni, ők eldöntik, hogy mit szeretnének ebből. Nem gondoljuk, hogy a kormány hozzáállása megváltozik ezután, de nehezebb helyzetbe kerül, ha nyilvánosságra kerülnek ezek a kutatások, nem tudják majd olyan könnyen megmagyarázni a bizonyítványt – fogalmazott.
Mellár Tamás kijelentette: a Népszabadságba sok cikket írt, de jobboldaliként soha nem mondták azt, hogy nem hozzák le az írásait, a Népszabadság törekedett arra, hogy kiegyensúlyozott sajtótermék legyen, egy igazi demokráciában ennek van létjogosultsága. A közgazdász hangsúlyozta: a gazdasági indokkal történő bezárás megmosolyogni való, hiszen a kormánynak komoly befolyása van a reklámpiacra. A szakember elmondta: ez az ügy rávilágít arra, hogy milyen komoly intézményi befolyás van az egyes piacokon, nem a versenyképesség döntő, hanem az, hogy a hatalom mit akar.
Hozzátette: nem meglepő, hogy már csak 69. Magyarország a versenyképességi rangsorban, erősen piactorzító hatású a kormányzat működése. A Népszabadság üggyel a sikertelen népszavazás után meg akarta mutatni a kormány, hogy erre is képes, de ez egy olyan lépés volt, ami komoly presztízsveszteséget okoz a kabinetnek, és nagyon kicsi a haszna is, hiszen a mai fiatal generáció nem a napilapokból és a televízióból tájékozódik – magyarázta.
Mellár Tamás szerint, ha egy gázszerelő ilyen szenzációs vállalkozó, akkor neki egyetemeken kellene előadni, hogy átadja a tudását a fiataloknak, hogy minél több milliárdos legyen az országban, és lekörözzük Svájcot és Luxemburgot is. A közgazdász kijelentette: Orbán Viktor jóváhagyása nélkül a Népszabadság megszüntetése nem mehetett volna végbe, erről a legfelsőbb szinteken döntöttek.
A szakember elmondta: a versenyképesség növekedése szempontjából egy dologra lenne szükség, valódi demokráciára, amelyben valóban jól tud működni a gazdaság.
Hozzátette: egy kritikus tömegre lenne szükség, amely egyszer úgy dönt, hogy nem tűrjük tovább ezt az egészet, de van egy biztonsági szelepe a kormánynak, a kivándorlás, ezt az utat szabadon hagyta azoknak, akik nem akarnak ilyen rendszerben élni. 2010 előtt azt gondoltam, hogy a kétharmaddal végre Magyarországon befejeződhet a demokratikus forradalom és felzárkózhat, de a kormány nem erre használta a felhatalmazást, hanem egy oligarchikus hatalmi rendszert épített ki, amelyik képtelen arra, hogy fejlődjön – vélekedett.
Mellár Tamás hangsúlyozta: 1998 és 2002 között az Orbán-kormány komolyan gondolta a polgárosodást, de a választási vereség után változtatott az elképzelésein a miniszterelnök, és a saját hatalma építése irányába indult el.
(atv)
Bal-Rad komm: Döbrögisztánban a kritikus MENNYISÉG már megvan! A vajda és hordája már jó ideje azon ügyködik, hogy:
1.-a kritikus TÖMEG ne tudjon összegyűlni
2.-ha ez mégsem kivitelezhető-a menekülési útvonal biztosítása.
Rettenetesen fájdalmas, hogy Mellár közgazdászként nem fogja fel: ORSZÁGUNK KÖZGAZDASÁGI ÉRTELEMBEN MENTHETETLEN! A kritikus tömeg összegyülekezése REÁLIS VESZÉLY, BELÁTHATATLANUL SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYEKKEL!
A helyzet súlyossága a teljes politikai bűnözői kör egyetemleges bűne! Az nem csak a döbrögista horda “érdeme”!
Nyilvánvaló, hogy EZEN BŰNBANDÁK EGYIKE SEM ÉRDEKELT az ország helyzetének normalizálásában. Nem is lennének képesek rá, de NEM IS TEKINTIK FELADATUKNAK!
A magyar nép FELELŐS ÉS HITELES POLITIKAI ERŐRE VÁR! Egyelőre hiába, mert felelősen gondolkodók látják a kiúttalanságot!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Kritikus a helyzet… bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Sub Zero szerint:

    Mellár hiteltelen, mert nem pártatlan. Tudományos vizsgálatokat akar, hogy a kormányt nehezebb helyzetbe hozza. A “vizsgálatok” előtt hogy a csudába ilyen biztos benne, hogy esetleg az eredmények nem igazolják a kormányt?
    Elnézést ez nem a vádirat, hanem az ítélet!

    • vitorla123 szerint:

      Nem kell vizsgálni!Katasztrófa a kormány és az intézkedései pát szimpátiára tekintet nélkűl!Nem mindenkinek van gusztusa ahhoz,hogy mást meglopjon,vagy kiraboljon.Mert ezek a kormányközeliek.Ezért azok!Másként pedig saját erőből nem boldogul senki!Hát ez a nagy gond!

  2. erzsi szerint:

    Az Mszp legalább akkora tolvaj, mint a fidesz. Plussz még áruló is, elárulta a saját bázisát. És ellentmondok, mert igenis saját erőből kell boldogulni, és nem hitelből és nem másra várva, ja hogy dolgozni kell ? hát igen. Ez a nagy gond, a munkához való hozzáállás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.