Megfizethetetlen az elmúlás

EGYRE KEVESEBB PÉNZÜK VAN AZ EMBEREKNEK A SZERETTEIK ELTEMETÉSÉRE

Képtalálat a következőre: „halotti urna-kép”

Átlagosan mintegy félmillió forintra becsüljük a temetésünkkel, illetve az elhalálozásunkkal együtt járó költségeket – derül ki a 4Life Direct magyarországi felméréséből, amely a céggel kapcsolatba lépő több tízezer fő biztosítási szokásait vizsgálta. A cég adatai szerint az elmúlt három évben megháromszorozódott azok száma, akik még életükben gondoskodni kívánnak az elhalálozásukat követő kiadásokról. Mindeközben a temetkezési vállalkozók körében végzett felmérés szerint egyre többen vannak azok is, akik a legolcsóbb temetkezési formát választják: anyagi okok miatt ma tízből hárman hazaviszik szeretteik hamvait.

A 4Life Direct szeptember és október során végzett felméréseiben azt vizsgálta, hogy mennyibe kerül ma Magyarországon a legolcsóbb temetés, hányan választják ezt a temetkezési formát, illetve az emberek átlagosan mekkora összegre becsülik a temetésükkel és az elhalálozással járó egyéb költségeket.
Az elmúlt ötven évben, az első hazai hamvasztók megjelenését követően alapvetően megváltoztak a temetkezési szokások hazánkban: míg korábban elképzelhetetlen volt, hogy az elhunyttól ne hagyományos, koporsós temetéssel vegyenek végső búcsút, addig ma egyre ritkább a koporsós temetés, a fővárosban mindössze a temetések 10-15 százaléka ilyen. A változások mögött leginkább anyagi megfontolások húzódnak, ami a megtakarítási szokások átalakulásával is összefügg: míg korábban a halálra való készülésnek fontos eleme volt a temetés költségeiről való gondoskodás – a családok évekig gyűjtöttek az idős hozzátartozók temetésére –, addig az elmúlt évekig kevesen tettek félre tudatosan az elhalálozásukat követő kiadásokra.
Az elmúlt években ugyanakkor egyre többen vannak, akik már életükben gondoskodni kívánnak temetésük költségeiről: a 4Life Directnél 2013 óta több mint háromszázezer magyar érdeklődött az elhalálozás utáni kiadások fedezésére is felhasználható kockázati életbiztosítás iránt – jellemzően olyanok, akik korábban semmilyen megtakarítással vagy félretett pénzzel nem rendelkeztek erre a célra. A 4Life Direct adatai szerint az elmúlt három évben megháromszorozódott a kegyeleti célokra is fordítható kockázati életbiztosítással rendelkező ügyfelek száma.
A cég több tízezer fő körében végzett felmérése azt mutatja, hogy az emberek konkrét elképzeléssel rendelkeznek az elhalálozásukat követően a hozzátartozóikra háruló kiadásokról, és a választott biztosítási összegek alapján jellemzően 4-500 ezer forintra teszik ennek várható költségeit. Adataik szerint a kegyeleti céllal kötött életbiztosítások átlagos biztosítási összege az elmúlt három évben 470 és 500 ezer forint között mozgott. Ebből az összegből nemcsak egy egyszerűbb, hamvasztásos temetés, hanem az elhalálozással együtt járó egyéb költségek is fedezhetők – például a holttest elszállításának, hűtésének, a halotti tornak vagy a hagyatéki eljárásnak a költségei. Mindez havi négy-ötezer forintos biztosítási díj mellett érhető el, de 100 ezer forintos biztosítás is köthető, amelynek költségei lényegesen alacsonyabbak. A cég szerint a kegyeleti célra is felhasználható biztosítások azért is lettek népszerűek, mert a biztosítási összeg nem része a hagyatéki leltárnak, és a végrehajtó sem zárolhatja, így az az elhalálozást követően azonnal felhasználható.
Mindeközben a 4Life Direct megbízásából temetkezési vállalkozók körében végzett országos kutatás adatai alapján évről évre nő azok száma is, akik a legolcsóbb temetkezési formát választják. A legolcsóbb temetkezési forma az, ha a hamvasztást követően a hamvakat hazaviszik – ebben az esetben a hamvasztás, az urna, az esetleges hűtés és az ügyintézés költségeivel kell kalkulálni. Ennek ára országosan változó, a felmérés során megkérdezett temetkezési vállalkozók adatai alapján a hamvak kiadása akciósan 58 ezer forinttól kezdődik, ha kórházban történt a haláleset, de az összeget sok tényező befolyásolhatja. A végösszeg nagyban függ attól, hogy hol történt a haláleset (a lakásból történő elszállítás önmagában 15-20 ezer forinttal megdobja a költségeket), milyen távolságra kell az elhunytat szállítani, illetve hány napig kell hűteni a holttestet, vagy attól, hogy milyen kellékeket (urnát, urnaterítőt) választunk. A kórházi elhalálozás vagy boncolás esetén a holttest felöltöztetésének díjával is érdemes számolni, amelyért akár 16 ezer forintot is elkérhetnek. Mindent összevetve az elhalálozással járó költségek a legritkább esetben jönnek ki 90 ezer forint alatt, de van olyan vidéki temetkezési vállalkozás, amelynél a legolcsóbb temetés is bruttó 200 ezer forintba kerül.
A megkérdezett temetkezési vállalkozók szerint az emberek leginkább anyagi okok miatt döntenek a hamvak hazavitele mellett – bár vannak, akik érzelmi okokból tesznek így. Az elmúlt években viszont egyértelműen nőtt azok száma, akik hazaviszik a hamvakat: a válaszok alapján ma átlagosan tízből hárman tesznek így, de nagy az eltérés a főváros és a vidék között.
A fővárosban lényegesen magasabb azok aránya, akik a temetkezésnek ezt a formáját választják, egyes temetkezési vállalkozóknál az ügyfelek 60 százaléka magával viszi a hamvakat, míg vidéken csak 15-20 százalékuk.
Akik nem rendelkeznek megtakarítással temetésük költségeinek fedezésére, azoknak a következő években sem lesz könnyebb dolguk. Az állam által támogatott, ingyenes szociális temetés intézményének bevezetését – amely évek óta napirenden van – legutóbb 2019-re halasztották el, a települési önkormányzatoktól igényelhető temetési segélyre pedig csak a legrászorultabbak jogosultak.
(biztositasiszemle)
Bal-Rad komm: A MAGYAR családok kezdenek kifutni az időből. Az idős családtagok legalább a nyugdíjas éveik kezdetétől gyűjtögettek a nyugdíjukból-saját temetésükre. EZ A NYUGDÍJAS GENERÁCIÓ LASSAN KIHAL! A nyolc-tíz esztendeje nyugdíba vonultak pedig MÁR NEM TUDTAK GYŰJTÖGETNI!-és ők is kezdenek eltávozni! Viszont a családok jövedelme…! (Egyszerű MAGYAR családokra kell gondolni, amely a többséget jelenti!)
Bizony ezeken a családokon a szociálisnak nevezett temetés sem segítség, viszont megaláztatás!
Ezzel szemben a MAGYAROKAT EBBE A HELYZETBE JUTTATŐ ZSIVÁNYVEZÉREK állami pompával, hatalmas közköltségeken, díszsírhelyeken földeltetnek el.
Föléjük pedig soktízmilliós emlékműveket emeltetetnek-szintén közpénzeket-a hálás utódok!
(Akik persze valószínűleg jeltelen sírokban fognak elenyészni kártevő életük végeztével!)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Megfizethetetlen az elmúlás bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. Megszolalt a 6-dik kürt szerint:

    Azt is mondják sátánal ne baszakodj.
    Mert sátának nincsenek szeretei.

    • GONOSZ :) szerint:

      A gonosz minél kevesebb ember iránt szinpatizál annál gonoszabb.
      De csak isten remek teremtményeivel.
      Ez annyira profi imádom.

    • Öcsi szerint:

      Nagyon jó HOAX. A több százezres Jeruzsálemben csak ketten látták, hallották és videózták az eseményt. Majd felrakták a tyúkólra a videót ?

      • GONOSZ :) szerint:

        Őn nem hisz a skálár térben.
        Őn nem hisz a skálárban
        A skálár tér sem hisz őnben. Ez kőzős őnben és a skálárban
        https://hu.wikipedia.org/wiki/Skal%C3%A1r

        • Öcsi szerint:

          Nem tudom elhinni hogy egy ilyen volumenű egyidőben történő eseményről csak 2 videót találni a videómegosztón.

          Terelgetik az emberiséget rendesen mint teszik több ezer éve.
          Háború lessz ! Háború lessz ! Ezt láttam, meg azt láttam.
          Egyeseknek nagyobb a pusztitás és háború utáni vágyuk, mint az élőt élhetővé tenni.
          A skalár hullám nem játék TESLA tudta mivel játszik, ezért is szedte három felé a találmányát és Amerikai, Francia , Orosz kézbe adta.

          • mantra szerint:

            A háttérhatalom levette a többi videót. Szerinted kinek az érdeke, hogy ne tudj ébredezni?

      • fatum szerint:

        Minden nagyobb háborús buli előtt hirtelen “megjelennek” a valóságról a figyelemelterelő hülyítő kitalált jelek. “Messiások” szent gyíkfarkak, tomboló lópata, elmosódott plecsnik. Amit a tömeghisztis emberek továbbadnak. Az ember bármilyen foltba képes belelátni mindent. Főleg, ha egy picit manipulálják a foltot. Dumával, hülyítéssel, technikával. Nos ez terjed tömeges hülyeségként.

    • cicvarek szerint:

      A sófár a sátán hangszere. Valamelyik idióta zsidrák szórakozott.

  2. Kalányosi Vendel szerint:

    Valaki figyelte figyelte a szabályos kőr vagy ellipszist az égen amint a felhők nagyon furcsán viselkednek? Lehet HOAX. Nem voltam ott. Ez is csak mint a leírt események mint közlemény. A tények érdekes dolgok.

  3. Szaszi szerint:

    És ez a Pápának nem tetszik.
    Ferenc is a halálipar nyerészkedőinek szekerét tolja.

    http://www.infopapa.hu/hirek/olvas/a-vatikan-nemet-mond-a-halottak-hamvainak-szetszorasara-es-otthon-orzesere-2016-10-26-060000

    • Szolga szerint:

      Pl most Magyarban probálják a mai teknikával bemérni a skálár komonkáciot.
      A Szombathelyi rendőrők elavult kütyükkel mérik a skálár teret.

      Az mindegy hogy te hiszel sátánban vagy sem. A sátán sem hisz bened.
      A bukott angyalok megvetik az embereket.

      2016-ban nem hisznek az emberek csak az egoban.
      Itt a vég kezdete.
      Ámen

    • cicvarek szerint:

      Az is zsidrák, nem mondanának le a léről.

    • Sub Zero szerint:

      Szaszi! Azzal együtt, hogy Ferenc Pápa nyilatkozataival támogatta a migránsok befogadását, nem kell mindig farkast látni a mesében! A halottaink felszentelt helyre történő elhelyezése majdnem 2000 éves előírás. Hol volt még akkor halálipar? Egyébként a hamvasztás után mindenkinek kiadják a hamvakat. Miért kell megbízni cégeket a temetéssel? Ha valakinek fontos a vallása, viszont nem akar irreálisan magas összegeket kifizetni ezeknek a cégeknek, mégis megszentelt helyet szeretne, vannak lehetőségeik. Pl. Keres egy falut, beszél a pappal. Minimális összeget kér.

      • Szaszi szerint:

        Csak tudod annak is ára van,az egyház a bevételről nem mond le.
        Egy urna sírhely 10 éves megváltása 150000 forint, egy összegben,
        temetőben.
        Itt az egyházi ár,de gondolom ez is hely bérletnek számít,nem az idők végezetéig.
        http://lelekhajotemetkezes.hu/hamvak-elhelyezese/
        2000 éve készítettek koporsót,a hant fölé tettek egy fejfát, a közeli temetőben,amit mára megsemmisítettek,mert kell a hely az “újaknak”.
        A papokat szerintem inkább hagyjuk,ahhoz jó messzi faluba kéne elhelyezni.

  4. Szaszi szerint:

    Kösz hogy a cikkhez írt kommentem alatt rettegsz.
    Csak Neked

  5. Szolga szerint:

    Emlékszel Orbán Viktor mikor hatalomra kerültél.
    DR Fauszt.

    Kurvára unjuk a DR Fausztokat.
    Mikor a szerződésben foglaltakrol szo kerül,mindig ez a teáter.

    Putyin az más tészta. Putyin isten embere őt mi is tiszteljük.
    De senki ne akarjon őnjelőlt Putyin lenni,mert az nem Putyin.

    A halandoknak jobb tisztelni sátánt, vagy elkerülni.

  6. fatum szerint:

    Egyszer mindenki meghal. Be kellene tiltani a magán temetkezési cégeket. És az önkormányzat tulajdonába adni. Az önkormányzat minden embernek ingyen biztosítaná a temetést. Az extráért viszont fizetni kellene. Tehát, a papért is az önkormányzatnak fizetni, és a pap kaphatná a 40%-t És minden flancot jól megfizettetni.

  7. Karpi szerint:

    Szjude mozses peszate, ja budu scsodenno deveteszja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.