A dolgok vége felé…

Nincs több muníció recesszió ellen?

nt

A világgazdaság gyengélkedését jósolják a jövő évre vonatkozó prognózisok: a legtöbb országra és régióra vonatkozóan átlag alatti növekedést jeleznek. A nyilvánvaló gazdasági problémák közé Európa rossz állapotban lévő bankjai, az eltorzult kínai ingatlanpiac, a nyugati világra jellemző politikai bizonytalanság, a magán- és állami adósságok magas szintje, illetve az tartozik, hogy Görögország és Portugália vonakodik a saját IMF-programjának végrehajtásától.

A további világgazdasági kockázatok nem olyan nyilvánvalók, és ezért kevesebb figyelmet kapnak. A közgazdászok az ilyen eseményeket sokkoknak nevezik, mert azok váratlanul következnek be, és messzeható következményeik lehetnek.
A korábban nem látott mértékű hosszú távú monetáris élénkítés és az állami adósságterhek jelentős szintű megnövekedése miatt a kormányok alig vannak felvértezve a következő gazdasági lejtmenet kezelésére, amelynél csak az a kérdés, hogy mikor következik be. Az újabb recesszió talán nem lesz olyan súlyos, mint a legutóbbi, azonban a fejlett gazdaságok jobban fel lennének készülve rá, ha fokozatosan normalizálnák a monetáris politikájukat, illetve ezzel párhuzamosan a fiskális konszolidációt is végrehajtanák.
A monetáris politikának köszönhetően az USA munkanélküliségi rátája 5 százalék körül áll, ami közel van ahhoz a szinthez, amelyet a legtöbb közgazdász teljes foglalkoztatásnak nevez, és a Fed várhatóan decemberben megemeli az irányadó kamatlábat. A Fed azonban igen lassan cselekszik. Az Európai Központi Bank valószínűleg kiterjeszti kötvényvásárlási programját, azonban joggal merülhet fel a kérdés, hogy mennyiben volt eredményes a mennyiségi lazítási programja, hiszen az eurózóna munkanélkülisége átlagban még mindig 10 százalék körüli.
Ami a fiskális politikát illeti, a legtöbb fejlett gazdaság államháztartási gondokkal küzd, miután az egyes országok nem hajtottak végre hatékony kínálatoldali reformokat az állami nyugdíjteher növekedésének kontrollálására, a gazdaság bővülését akadályozó adózási rendszer átalakítására, illetve a munkaerőpiac liberalizálására. A fiskális politika ezen hibái pedig túl nagy terhet róttak a központi bankokra.
Mostanában úgy tűnik, a közgazdászok abban reménykednek, hogy a növekedés, a foglalkoztatás és a jövedelmek mértéke emelkedni fog, ha a politikusok egy újabb jelentős mértékű, hiánynöveléssel finanszírozott költekezéssel teremtenek keresletet az áruk és a szolgáltatások iránt. Úgy gondolják, azáltal, hogy a hitelfelvételi költségek most ilyen alacsonyak, a deficit emelkedésével finanszírozott költekezés költsége lényegében nulla, és nem kell aggódnunk a magas adósságszintek miatt. Ez az érvelés azonban nem veszi figyelembe a jellemezően nagy szakadékot a között, amit a közgazdászok tanácsolnak, és a között, amit a politikusok megígérnek, és amit az állami kiadási programok valójában eredményeznek. A kormányzatoknak mindenképpen csökkenteniük kellene az adókat, és olyan kezdeményezéseket kellene finanszírozniuk, amelyek szigorú költség-haszon elemzéseken esnek át, azonban a kiterjedt költekezési programok általában nem eredményezik a gazdaság jelentős vagy azonnali felpörgetését.
Természetesen a jelentős mértékű deficitek előnyösek, sőt kívánatosak lehetnek recessziók és háborúk idején, vagy amikor azok révén produktív állami beruházásokat finanszíroznak. Egy súlyos, hosszú ideje tartó visszaesés esetén, amikor a kamatok a nullához közelítenek, egy jól időzített, észszerű fiskális intézkedéscsomag elméletben rövid távon segíthet a gazdaság helyzetén. Tanulmányok azonban azt mutatják, hogy az állami költekezés multiplikátor hatása – amikor jobban növekszik a GDP a kiadások mértékénél – néhány negyedév után gyors ütemben csökken, és aztán negatívba fordul át.
Miután az állami vásárlások kontraproduktív, politikai jellegű, haszontalan célokat szolgálhatnak, amelyek alig idéznek elő gazdasági növekedést, egy másik gyakran hallott javaslat szerint az állami transzferkifizetéseket kellene növelni. Ha figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy a transzferkifizetések már a legtöbb országban költségvetési szempontból fenntarthatatlanok (miután jobb gazdasági és demográfiai feltételek mellett vezették be és terjesztették ki őket), akkor is felmerül a kérdés, hogy ezek képesek-e a gazdaságot beindítani.
Egy friss tanulmány ezt a lényeges kérdést vizsgálja meg. A korábbi Obama-kormányzat vezető közgazdásza, Christina Romer és a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora, David Romer szerint még a transzferkifizetések folyamatos növelése is csak néhány hónapig tartó élénkítő hatást tud kifejteni, amely nem terjed ki a foglalkoztatásra. Az elemzés arra jut, hogy a transzferek haszna „jóval kevésbé tartós, és összességében jóval kisebb mértékű az adóváltoztatásokéhoz képest”.
Olyan gazdaságokban, ahol az élénkítőprogramokat körültekintően megvizsgálják, és gyorsan végre lehet hajtani őket, bármilyen átmeneti állami költekezésnek fokozatos fiskális konszolidációval kell párosulnia a gazdasági kockázatok és a hosszú távú költségek minimalizálása érdekében. Ahogy a történelmi tapasztalatok mutatják – és az elmélet is állítja –, a fiskális konszolidációnak csökkentett jövőbeni kiadásnövekedés révén kell megvalósulnia, ami különösen igaz a transzferkifizetésekre. A gazdaságpolitikusoknak figyelembe kell venniük ezt annak érdekében, hogy képesek legyenek arzenáljukat fokozatosan újra kiépíteni, máskülönben éppen akkor nem lesz elegendő tűz­erejük, amikor a leginkább szükségük lesz rá.
(vg.hu)
Bal-Rad komm: “…Természetesen a jelentős mértékű deficitek előnyösek, sőt kívánatosak lehetnek recessziók és háborúk idején, vagy amikor azok révén produktív állami beruházásokat finanszíroznak…Miután az állami vásárlások kontraproduktív, politikai jellegű, haszontalan célokat szolgálhatnak, amelyek alig idéznek elő gazdasági növekedést…”
-Nocsak! Germániában pl. a migránsellátásra fordított euromilliárdoktól vár gazdasági föllendülést a qrmányzat-a gyarmatok által kitermelt jövedelemből.
Döbrögisztán vajdaságban méregdrága látványberuházásokkal próbálkozik a horda, amelyek a továbbiakban is kizárólag pénzt igényelnek a fenntartásukra.
PRODUKTÍV (haszonelőállító) BERUHÁZÁSOK NEM TÖRTÉNNEK!
Így aztán az állam KÖTELEZŐ SZOLGÁLTATÁSAIRA-oktatás, közegészségügy, honvédelem, kultúra-NEM JUT!
Országunkban ELSŐSORBAN ÁLLAMI TULAJDONÚ, GAZDASÁGI BERUHÁZÁSOKAT KELLENE FINANSZÍROZNI!
A júdáspénzből erre nem futja, és NINCS IS RÁ ENGEDÉLY!
Marad tehát a kiszolgáltatottság, és a KÖRNYEZETI HÁBORÚS KÉNYSZER! (?)
mebi
Mint a válság leküzdésének egyetlen-szentírásként meghirdetett-kapitalista módja!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A dolgok vége felé… bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Misa szerint:

    A kondratyev ciklusok csak azt mutatják, hogy a kapitalista társadalmi rend, folyamatosan bukásra van ítélve, működésképtelen és az agonizáló fázisában vagy talál valami új utat (felfedezés gőzgép, vasút, gépjármű,elektrónika,informatika) vagy kénytelen idő nyerés miatt megvívni a háborúit, ami nem szól másről, csak a társadalmi rendjük fenntartásáért idegen és belföldi embercsoportok teljes, mészárlással egybekötött kifosztásáról.

  2. fatum szerint:

    Szerintem, nem kéne ezeket komolyan venned admin. Régóta tudjuk, hogy minden nagy világháború előtt mesterséges világválságot csinál a háborút akaró háttérhatalom. Most is. Semmi köze egyetlen ország gazdasági teljesítményéhez, csak a bűnöző imperialistáik profitjához. A háború a legnagyobb biznisz. Fegyver/drog/ember/szerv-kereskedem. Aztán háború utáni újjáépítés is ugyanazoknak a bűnözőknek hatalmas biznisz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.