Napi robbantós: aki keres az talál!

3,5 millióért vett búvóhelyet a robbantó

haz

Három és fél millió forintért vett házat egy eldugott kis Zala megyei faluban a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi, hónapokkal a me­rénylet előtt – értesült a Bors. A helyiek szerint nem életvitelszerűen élt ott, ezért sokan vélik úgy, itt készülhetett fel a robbantásra.

– Mindig egyedül jött, egy piros kocsival, de csak néhányszor láttam – mondta a Borsnak egy helybéli, aki a hírekben látott elfogás után ismerte fel a fiatalt. Az inkább csak hétvégi házként funkcionáló egyszintes ház Homokkomáromban található, fenn a szőlőhegyen.
– Talán évekig is hirdették, mire a fiatalember márciusban felbukkant, hogy megvegye. Úgy tudom, előre jelezte, nem ért a szőlőhöz, ezért azt majd kivágatja – mondta a Borsnak a polgármester, Singula Ferencné. A nyolcvan négyzetméteres házhoz gyümölcsös tartozik, s egy kisebb sufni. Ideális búvóhelynek tarthatta: karmacsi otthonától távol, több mint hetven kilométerre fekszik, a polgármester szerint pedig nagyon sok a beköltöző, akiket nem ismer senki és a telkek a hegyen messze vannak egymástól. Úgy tudjuk, maga a ház hárommillió forintba került, a 450 ezret a villany és a víz bevezetéséért, és a házhoz tartozó kilencszáz négyzetméteres telekért fizette a férfi. Azt senki nem tudja, miből volt pénze.

Azt mondta ugyanis magáról, nincs munkája, repülőgép-szerelőként nem kap állást, ezért hamarosan kamionosnak áll. A Zalai Hírlap írta meg, hogy a TEK lecsapott a házra. Viszonylag nagy erőkkel vonultak ki, de Singula Ferencné a Borsnak nem tudta megmondani, mit foglaltak le. A portál szerint robbanóanyagokat találtak, de ezt a gyanúsított ügyvédje az eljárás korai szakasza miatt sem tudta megerősíteni.
– Valóban nagy köteget, több mint kétezer oldalas iratanyagot kaptam meg a napokban. Ennek tanulmányozása hosszú munka. Korai volna még a tartalmáról bármit mondani – mondta Brunner Tamás, hozzátéve: jelenlegi álláspontjuk szerint a fiatal továbbra sem tesz vallomást. – Védencem meglehetősen zaklatott lelkiállapotban van, az elfogás módja, intenzitása, a gyanúban közölt adatok miatt, mindez valószínűleg bárkit megviselne – mondta az ügyvéd. P. László Gergely az édesapját jelölte meg kapcsolattartójának, de még nem tudtak találkozni.
(bors)
Bal-Rad komm: Aki akar találni az talál! Csak keresni kell! És lesz eredmény! (Ez a közmondásos igazság persze nem vonatkozik a bérből és keresetből élőkre, viszont a TEK-re igen!)
A TEK bombák után kutatott-ÉS TALÁLT IS! Igaz ezt már több mint egy hete bejelentették, csak azt nem közölték, hogy egy hét múlva fogják megtalálni amiket keresnek. Mindjárt föl is robbantottak LEGALÁBB EGY TALÁLT BOMBÁT! (Ott-Homokkomáromban, a szőlőhegyi terrorista búvóhelyén. Amibe-Fogadni mernénk kiderül-a zorosz titkosszolgálatok ruháztak be 3,5 milliócskát.) Frászt hozva a békés helyiekre a robbantással.
Gyűlnek hát a bizonyítékok!
Mire is?
-Hát arra, hogy a TEK-nélkül nem létezhetünk, és veszélyben a haza! Amit BÁRMI ÁRON MEGVÉD QRMÁNYUNK, a horda, és a TEK! Tőlünk véd meg! Tőlünk MAGYAROKTÓL!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.