Döbbenet Maradék-Ukrajnában

Kiakadtak politikusaik vagyonnyilatkozatain az ukránok

Rengeteg készpénz, tízezer dolláros borok, luxusóra-gyűjtemények szerepelnek a listán.

Kiakadtak politikusaik vagyonnyilatkozatain az ukránok – bár eddig is sejthető volt, hogy anyagi helyzetük köszönőviszonyban sincs az általuk képviseltekkel, mégiscsak más ezt leírva látni.
Voltak, akik dollármilliókat, jachtokat, luxusautókat, méregdrága svájci órákat, gyémánt ékszereket és hatalmas földeket vallottak be az országban, ahol az átlagbér hatvanezer forint körül van havonta. Bár az is valami, hogy nem titkolóznak, vagy nem is titkolózhatnak. A tisztségviselőknek vasárnapig kellett feltölteniük 2015-ös vagyonnyilatkozatukat egy nyilvánosan elérhető adatbázisba, amelyet leginkább azért hoztak létre, mert az IMF elvárja az átláthatóság növelését.
A miniszterelnök, Volodimir Hrojszman a múlt héten úgy nyilatkozott: a vagyonbevallás olyan lesz, mint kiugrani egy repülőgépből.
Feleségével közös bevallásában 1,2 millió amerikai dollár és 460 ezer euró készpénz (összesen mintegy félmilliárd forint), valamint egy luxusóra-gyűjtemény szerepel.
Az ukrán kormány 24 tagjának készpénzvagyona összesen kétmilliárd forintra rúg. De a kormánypárt képviselői között helyet foglal egy testvérpár, Bogdan és Jaroszlav Dubnyevics, akiknek hétmilliárd forintnál is több tartalékuk van.
A Soros György-féle Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány igazgatóhelyettese, Tarasz Kacska azt mondta: amikor az ukrán gazdasági minisztérium arról beszél, hogy egyes területeken 60 százalékot is elér a szürkegazdaság részesedése, abban súlyos szerepe van a közszolgák, tisztségviselők és törvényhozók vagyonának. Ez a társadalom állapotát is tükrözi – tette hozzá.
Az új vagyonbevallási rendszer lényege az volna, hogy a politikusok jóhiszeműségét és felelősségre vonhatóságát hangsúlyozza, de a közvélemény első reakciója a döbbenet volt, amikor képviselőik extravagáns életmódjával szembesültek. Vitalij Sabunyin, az Antikorrupciós Akcióközpont vezetője azt mondta: nem számítottak arra, hogy az állami tisztségviselők között ez ennyire széles körű jelenség.
Nem tudom elképzelni, hogy van olyan európai politikus, aki olyan borgyűjteménybe fektethet, amelyben egyetlen üveg értéke több mint tízezer dollár– mondta.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Hát ha még azt is megorrintják az alattvalók, hogy a papíron bevallott vagyonka csak egy része-mégpedig a kisebbik-az egésznek! Alighanem igen vidám hangulatba fognak kerülni. Kiváltképp holnaptól,amikoris az új közüzemi tarifák is életbe lépnek.
Talán mondanunk sem kell, hogy nem a csökkenő tendencia veszi kezdetét.
Nyalókakirály BEVALOTT VAGYONKÁJA az egymilliárd dollárhoz közelít!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Döbbenet Maradék-Ukrajnában bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Sub Zero szerint:

    “Az ukrán kormány 24 tagjának készpénzvagyona összesen kétmilliárd forintra rúg.”
    Persze! Már csak az a kérdés, hogy hány számjegyű számmal kell megszorozni, hogy megkapjuk a valós összeget!

  2. Próféta szerint:

    Döbbenet az nálunk is lenne, ha minden nyilvános lenne. Elvégre egy egész országot loptak el a lassan 30 év alatt, plusz az államadósságot és máig befolyó bevételeket.

  3. Erzsi szerint:

    Vagyonbevallásnak csak úgy van értelme, hogy ami ott nem szerepel az elkoboztassék.

    Orbánnak odalenne a az Alpokaljai háza, az Adriai tengeren lévő szigete és azon a háza, a 600 milliós yachtja, és a már több mint 35 milliárdos befektetései, közel -keleten és Szingapúrban, ahol Gyurcsány -nak is van vagy 200 milliárdos befektetése.
    Na ? ki a nagyobb tolvaj ?

  4. TERMIN8ATOR szerint:

    Ugye, amikor a volt álamfő, akit elűztek VIKTOR JANUKOVICS, hogy felhvoltak hördülve, amikor úgymond nyivánosságra hozták- Micsoda LÁTSZAT FELHÁBORODÁST imitáltak a Junta tagjai. BAGOLY MONDJA VERÉBNEK, HOGY NAGYFEJÜ. Hova is fejlődött a banda !?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.