Hol rontottunk?

Éllovasból sereghajtó – A magyar gazdaság mélyrepülése

A rendszerváltást követő néhány év rémálom volt a magyar társadalom számára, 1994-ben pedig közel kerültünk a teljes összeomláshoz. Megfelelő gazdaságpolitikai lépésekkel sikerült kirángatni a magyar gazdaságot a gödörből, a ’90-es évek végén pedig sokan már példaként emlegették az ország gazdasági stabilitását. Sok örömre azonban nem volt okunk, 15 év elteltével pedig érdemes elgondolkodni azon, hogy hol rontottuk el, hol tértünk le a kitaposott ösvényről.

A kétezres évek közepétől a magyar gazdaság egyre jobban lemaradt a régióban, a pénzügyi világválságból 7 év alatt tudtunk kilábalni, összességében pedig sereghajtóvá váltunk a régióban. Az összkép pedig egyre rosszabb, ha megpróbálunk kitekinteni a jövőbe, mivel köztudott, hogy az uniós transzferek tartják életben az országot, a magyar kormány pedig képtelen belátni, hogy strukturális átalakítások nélkül nem lehet előre lépni ebből a helyzetből.
Hol hibáztak a döntéshozók Magyarországon, és régiós versenytársaink hogyan tudtak előre lépni.
Pozitív kép
A rendszerváltás utáni magyar gazdaságtörténetnek is volt egy olyan időszaka, amikor sokan pozitív példaként tekintettek az országra. Az 1995-2001 közti periódust szokás a fejlődés időszakának is nevezni, hiszen valóban annak lehettünk tanúi, hogy a magyar gazdasági a régióban szárnyalt: csökkenő államadósság, csökkenő infláció, stabilizálódó üzleti környezet és növekvő gazdasági teljesítmény. Pedig 1994 végén még csődközeli helyzetben volt ország, és a Bokros-csomag elfogadása nélkül valószínűleg elkerülhetetlen lett volna az összeomlása. Bár az Alkotmánybíróság ennek egyes elemeit megsemmisítette, mégis megkérdőjelezhetetlen, hogy a fiskális kiigazítások hozzájárultak az ország egyensúlyi pozícióinak javulásához. A fiskális szigor rövid távon fájdalmas volt a lakosság számára, mivel a bérek és a nyugdíjak reálértéke jelentősen csökkent. Az ország azonban visszanyerte a nemzetközi tőkepiaci szereplők bizalmát: az államháztartás hiánya 3 százalékra csökkent, a bruttó államadósság pedig kezelhető szintre süllyedt.
A várt recesszió elmaradt, és 1997-ben már 4 százalék feletti növekedést produkált a gazdaság. A lendület az 1998-as kormányváltást követően sem mérséklődött és egészen 2001-ig minden jól ment. Alacsony költségvetési hiány, 50 százalék alatti bruttó államadósság, növekvő gazdasági teljesítmény jellemezte az országot. Némileg árnyalja a képet, hogy a beáramló tőke és magas importhányad miatt a fizetési mérlegegyenleg nem alakult ilyen jól. Ennek ellenére még az orosz gazdaság és távol-keleti országok válsága sem tudott törést okozni a hazai növekedésben. (A régió fizetési mérleghiányában az is szerepet játszott, hogy az erőforrásszűkösség miatt szükség volt a külföldről beáramló tőkére.)

st

A 2002-es országgyűlési változás előtt azonban sok minden megváltozott a gazdaságpolitika döntéshozók fejében, és az új irány szakított az addigi fegyelemmel. Ez mindent megváltoztatott hosszú távon.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 90-es évek végén, és a 2000-es évek elején a világgazdaság is jól teljesített – a kisebb válságok ellenére is -, Magyarország pedig képes volt meglovagolni a konjunktúrát. Mivel nagyon alacsony bázisról indultunk, volt tere a növekedésnek, strukturális reformok hiányában viszont nem sikerült maximalizálni a lehetőségeinket.
Változás 2001-ben
A Matolcsy György nevével jegyzett gazdaságpolitika már inkább a bőkezűségre épített, és felhagyott az addigi fiskális fegyelemmel. A mostani jegybankelnök nevéhez fűződök az I. Széchenyi-terv, egy olyan 5 éves gazdaságstratégiai terv kidolgozása volt, amely felkarolta a közép távú fejlesztési célokat. A stratégiai célok azonban nem voltak kellően megalapozottak, számos koncepció nagyon felületes volt, néhány pontján pedig hasonlított a mostani ötletelésekhez. Kiegészülve a Fidesz lakástámogatási programjával, a költségvetési deficit már 2001-ben átlépte a 4 százalékos szintet, az államadósság pedig ismét növekvő pályára állt.
A 2002-es választás lényegében arról szólt, hogy ki tud nagyobbat ígérni. A versengő politikai erők hamar felismerték, aki nagyobbat tud ígérni, az könnyen behúzhatja a szorosnak tűnő választást, így egyik fél sem fukarkodott. A Fidesz ennek alapozott már meg 2001-ben, a választási költségvetés azonban rossz útra terelte az országot.

st1

Felelőtlen osztogatás
Az MSZP végül megnyerte a kétfordulós választást, az SZDSZ-szel koalícióban pedig meghirdették a 100 napos programot. Nem kétséges, a legnagyobb hibát azzal követték el, hogy tartották magukat a választási ígéretekhez. A közszféra béremeléseit, a 13. havi nyugdíj és béreket a magyar gazdaság nem tudta kitermelni, a költségvetési hiány és az infláció elszállt, a külső egyensúly tovább romlott, a várt kétszámjegyű gazdaságnövekedéshez viszont kicsit sem kerültünk közelebb. Az ország az ikerdeficit csapdájába esett: a magas államháztartási hiány mellett a folyófizetési mérlegben is egyre nagyobb hiány mutatkozott. Ebben nagy szerepe volt a hibás gazdaságpolitikai koncepciónak is: mivel Magyarország kis nyitott gazdaság az export/importnak, valamint a tőkeáramlásnak fontos szerepe van az egyensúlyi pozíciók alakulásában.
A bérek emelkedése miatt nőtt a belső fogyasztás, azonban ez jórészt az importtermékeket érintette, az emelkedő importot viszont az exportoldal nem tudta ellensúlyozni. Ez annak köszönhető, hogy a magyar vállalkozások csöppet sem lettek versenyképesebbek, amit a termelékenységi mutatók is alátámasztanak. Ráadásul a közszférában lezajló béremelkedés a többi szektorra is hatással volt, a cégek költségei növekedtek, a munkaerő drágább lett, ezzel párhuzamosan viszont nem volt minőségjavulás. A GDP-arányos államadósság 2006-ra már 60 százalék felé emelkedett, az akkor már Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldali kormány viszont az egyre magasabb eladósodottság és magas költségvetési hiány ellenére ismét osztogatni kezdett, hogy bebiztosítsák a választási győzelmet.
Sokat rontott a helyzeten, hogy a valós adatokat eltitkolták, amikor pedig ez kiderült, Magyarország megítélése tovább romlott a befektetők szemében. Az egyensúlyi problémák miatt nem maradt más választása az MSZP-SZDSZ kormánykoalíciónak, mint a fiskális szigor. A kiigazításokat viszont nagyon ügyetlenül hajtották végre, és a legnagyobb arcvesztéssel járó lépések el is maradtak: így a egyensúlyi pozíciók romlásához vezető 13. havi bérek és nyugdíjak is megmaradtak. A fiskális kiigazítások miatt az addigi 4 százalék körüli növekedés 1-2 százalékra csökkent, az államadósság növekedését pedig nem sikerült megfékezni.
Válság
A 2008-as gazdasági válság a legrosszabb pillanatban érte az országot: gyenge egyensúlyi pozíció, magas államadósság, alacsony növekedés, növekvő munkanélküliség jellemezte az országot. A nemzetközi befektetők emiatt annyira sebezhetőnek találtak minket, hogy hamar elzárták a pénzpiaci csapokat, az országot pedig az IMF és EU hathatós működése tudta megmenteni az összeomlástól.

st2

A pénzügyi válság végül a Gyurcsány-kormány bukásához vezetett, mivel a szükséges fiskális kiigazításokat továbbra sem merték bevállalni. A Bajnai Gordon vezette szakértői kormány végül eltörölte azokat a 2002-ben hozott intézkedéseket, amelyek az ország eladósodásához vezettek. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a pénzpiaci szereplők bizalmát visszanyerjük, de a magyar gazdaság teljesítménye mélypontjára zuhant.
Unortodox rémálom
2010-ben elsöprő támogatás mellett került kormány ismét Orbán Viktor, a kétharmados többség pedig kellő felhatalmazást adott az átfogó reformok megkezdéséhez, amelyek ismét jó útra terelhették volna a magyar gazdaságot. Orbán viszont ismét arra a Matolcsy Györgyre bízta a gazdaságpolitika kialakítását, aki már 2000-ben sem tudott mit kezdeni a felhatalmazással. Az unortodox gazdaságpolitika meghirdetése nem hozott áttörést, az ellenséges magatartás – például IMF elüldözése – pedig ismét egy olyan bizalomvesztést eredményezett, amelynek következménye az lett, hogy 2011-ben Magyarország kikerült a befektetésre ajánlott országok listájáról a három nagy hitelminősítésénél (kettőnél idén került vissza befektetésre ajánlott kategóriába). A pánikhangulatban ismét az IMF-re volt szükség, a 2012-es recesszió pedig bebizonyította, hogy az unortodox gazdaságpolitika nem vezethet sikerre: a fiskális kiigazítások pénzt vontak el a kulcságazatoktól (például oktatás), miközben a Fidesz adópolitikája büntette az alacsony jövedelemmel rendelkező háztartásokat.
A törvényi szintre emelt korrupció, az átláthatatlan közbeszerzési rendszer, és számos más faktor miatt Magyarország versenyképessége tovább zuhant, miközben a vállalati szféra ismét abban a helyzetben találta magát, hogy úgy kell emelnie a béreket, hogy az nem jár együtt a termelékenység/hatékonyság javulásával. A költségek növekednek, a minőség viszont nem, mivel a humán tőke jó része képzetlen, a fizikai eszközök egy része elavult, hiányoznak az fejlesztések és innovációk, az üzleti szférában pedig alacsony a szinergia a különböző szinten lévő szereplők között. A magyar kormány sikernek éli meg néhány mutató javulását, bár az köztudott, hogy a foglalkoztatási adatok ki vannak stafírozva, a gazdasági növekedést pedig az uniós transzferek biztosítják. Miközben az látható, hogy az elmúlt 15 évben Magyarország zsákutcába tévedt, számos régiós versenytársunk beelőzött minket.
Mit csináltak jól a régiós versenytársak?
Szlovákiára sokan minta országként tekintenek, hiszen a 2000-es évek közepén olyan növekedést tudtak felmutatni, amiről mi csak álmodni tudunk. Az egy főre eső GDP tekintetében már rég beelőztek minket, és miközben a kétezres évek elején még Szlovákiából jártak át dolgozni hozzánk, 15 év alatt megfordult a trend, és a magasabb bérek miatt az észak-nyugati megyékből sokan már átjárnak Szlovákiába. Mi az úgynevezett szlovák csoda titka? Ha röviden össze szeretnénk foglalni, nem történt semmilyen csoda – főleg, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a területi egyenlőtlenségek megmaradtak – a politikai vezetés azonban rájött, hogy végleg le kell számolni a szocializmussal, ha az ország eredményes akar lenni.
A 2000-es évek elején jelentősen csökkentették az állami kiadásokat, és vállalatbarát adórendszert hoztak létre, ami meghozta az áttörést: a külföldi tőke szemében nagyon vonzó országgá váltak, és egy rövid átmeneti időszak után gyors növekedés vette kezdetét. Mindezt úgy, hogy a fiskális fegyelem megmaradt, az államadósság pedig folyamatosan csökkent. Miközben az adóelvonás mértéke 1995-ben Magyarországon és Szlovákiban szinte ugyanakkora volt, 2006-ban a szlovák már 7 százalékponttal volt alacsonyabb, ami nem elhanyagolható szempont a befektetők szemében.
Lengyelország némileg más utat járt be, köszönhetően annak, hogy jóval nagyobb gazdasági szereplőről van szó. 20 év alatt Szlovákiához hasonlóan meg tudták duplázni a GDP-jüket, és még a pénzügyi válság sem viselte meg az országot. Mivel kedvező pozícióban érte őket a válság, volt mozgásterük – szemben például Magyarországgal – ezt pedig jól ki tudták aknázni. Ehhez még egy külföldi tőkét támogató gazdaságpolitika is társult, hasonlóan a szlovákokhoz. Köszönhetően annak, hogy teljesen más utat jártak be, mint mi, az egy főre eső GDP már Lengyelországban is magasabb, mint Magyarországon.
(tenytar)
Bal-Rad komm: Nagyon jók ezek a közgazdasági mélységeket boncolgató tanulmányok! Arra egészen kiválóak, hogy elfedjék a valóságot, és adott esetben KÉTSÉGKÍVÜL MEGLÉVŐ HIBÁS DÖNTÉSEK MEGHOZÓI NYAKÁBA LŐCSÖLJÉK A BAJT! Ez esetben többnyire az egoista Mekkmesterre főként, akinek pedig a főnöke a nárcisztikus Döbrögi!
“…hol rontottuk el, hol tértünk le a kitaposott ösvényről…”
A Bal-Rad hiszi és vallja: NEM MI, ÉS NEM ITT RONTOTTUK EL! A KITAPOSOTT ÖSVÉNYRŐL PEDIG LETOLTAK BENNÜNKET, TELJESEN EGYEDI MÓDON!
A fő-fő rontó neve Mihail Gorbacsov! A többi már csak részletkérdésként tárgyalandó. Mint ahogyan az is, hogy MIÉRT ÉPPEN MAGYARORSZÁG HÚZTA A LEGRÖVIDEBBET A RENDSZERT VÁLTOTT EGYKORI SZOCIALISTA ORSZÁGOK KÖZÜL.
Hiszen Magyarország egyedülállóan sokat vesztett a rendszerváltással! Hogy mennyiben múlott gazdaságtalanításunk a rendszerváltó eliten?-ezt valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. “Parancsra” vagy önként és dalolva, vagy tudatlanságból-esetleg hozzá nem értésből-úszott el az ország teljes gazdasága, az állami vagyon 95 százalékával együtt, miközben a külső adósságállomány a tízszeresére duzzadt!
Bizonyítani semmit nem tudunk!
Viszont érzékelhető, hogy gyarmati sorba kerültünk! A teljes kiszolgáltatottság állapotába! A TEHETETLENSÉG ÁLLAPOTÁBA!
Sokkalta izgatőbb kérdést kellene megválaszolnunk a “…hol rontottuk el, hol tértünk le a kitaposott ösvényről…”-helyett!
A HOGYAN TOVÁBB MAGYAR NÉP? HOGYAN TOVÁBB MAGYARORSZÁG?
Addig, amíg ezt a kérdést VALAKI/VALAMI meg nem fogalmazza, minden más egyéb kérdés csak sokadrangú dolog lehet! 
DE EGYELŐRE MÉG EZT A KÉRDÉST SEM TETTE FÖL SENKI!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Hol rontottunk? bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Ma csak mezőgazdasága van az országnak.Azt pedig át kell szervezni TSZ szerűre ami keveréke volt a kíbucnak és a kolhoznak.De inkább sajátosan egyedi és magyar.E nélkül a megműveletlen hektárok tízezre nem lesznek megművelve.Az uniós támogatások meg nem pótolják a tényleges termelésből származó bevételt.Tudok olyan 60 hektárról,amit a Bécsi tulajdonos életében soha nem látott és 24 év óta senki soha nem művelte.Igen jól ének belőle Bécsben.A másik a magyar innováció kérdése.A magyar találmányokat nem menedzselik kivéve,ha a feltaláló Rogán Antal.Abból meg egy van.Sok nagyon komoly energetikai találmány porosodik a fiókokban.Elutasításra várva.

    • Erzsi szerint:

      Neked fogalmad sincs mi a kibuc. Semmiben nem azonos a TSz-el. A 60 hektárra művelési kötelezettség van, tessék feljelentést tenni. Nem itt síránkozni. Az igaz, hogy magyar tulajdonú ipari termelés nem sok van, de a multiknál dolgozók tudása már sokkal magasabb, mint a Kádári idöké volt. A fejlödés leggyengébb pontja a humán erőforrás és ebben sokat lépett az ország előre.

      • cicvarek szerint:

        Persze, előre. Kár, hogy megfordultak az indulás előtt.
        Milyen humán erőforrás fejlődésről ajvékolsz? Egy pici részfeladat elvégzéséről robotként valamelyik multinál. Ez zsidesz propaganda. 🙂 Mint a feljelentés ki-buckalakó.

        • Erzsi szerint:

          Az ország bizony előre lépett, nem mindenhol és nem mindenben, de nagyjából az egész. És akinek van észrevétele az tegyen is és ne másoktól várja a sültgalambot, ha bűnt lát jelentse, ha jót terjessze, ha nem tetszik mondja ki, ne várja hogy más, valaki tegyen helyette.A munka morál egy viselkedési norma mindennapossá válása, ehhez idő kell. Nagy az amerikai gazdaság ? igen az, hatalmas ! A japán munkamorál legendás a világon, a termelékenység elsőosztályú ! Egyik sem két év alatt alakult ki.

          • cicvarek szerint:

            Akkor menj el szarér-húgyért robotolni valamelyik multihoz. 🙂 A munkamorálnak mi a köze a betanított munkához? Jól beléd verték. 🙂

      • akárki szerint:

        ha a hátralépés neked előre ,akkor biztosan igazad van.

  2. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Majd az MSZP meg a FIDESZ jól egymásra mutogat szokásuk szerint. Pedig közös bűnük minden rossz, ami 26 év alatt történt az országgal.

    • Kovács szerint:

      Lehet, hogy ez ( a 26 év) közös bűn, de ez is csak mutogatás :).
      Talán korrektebb lenne az utóbbi 1000 évre, mint közös bűnre mutogatni, amiben persze az uralkodó elit az aki a közös bűnben a mindenkori reprezentáns (kezdve a németekhez forduló István királytól végezve az eu-hoz forduló gyurcsányista-orbánista zsidó ‘magyar’ elitig. )
      De a nép, az egyszerű nép mindennek dacára tette a dolgát, dolgozott és fenntartotta saját életét és az országét.
      Most, hogy demokrácia van és elvileg választhatnánk, a választásban már csak saját butaságunk az, ami a sanyarú sorsunkat továbbra is fenntartja.

  3. Havasi Gáspár szerint:

    Az egyik legnagyobb tévhit, hogy demokrácia van. A gyarmati státusz és a demokrácia egymást kizárják. Valójában a választás lehetőségét is. Ez hiszékeny emberek által megszavazott diktatúra. A magyarok utoljára igazán Árpád alatt dönthettek. És dönthettek a Kádár korszakot felszámoló rendszerváltásra készülő hatalom alatt, mert kellet a néphatalom lebontásához). A kádári rendszer az egypártrendszer ellenére a legélhetőbb volt (a kapitalista rendszerek is valójában egypártrendszerek- néphülyítő pluralizmus), már ameddig a cionisták engedték. Most már ez zajlik a nyugat oldalon is. Most kóstolják a keserű csokit. Ha a nép fellépne a választási igeretekért a válasz sortűz lenne. A FIDESZ már 2006-ban lövetett volna a tiltakozókra, miközben egy részüket ellenállásra késztette és még nem volt hatalmon. Ő a Likud párt. Ezért is szemfényvesztés az USA-val való ellenkezése. Válságot, recessziót, inflációt a hatalom gyártja. Rosszabb esetben a háború, amit szintén a hatalom gerjeszt.

    “Az MSZP végül megnyerte a kétfordulós választást, az SZDSZ-szel koalícióban pedig meghirdették a 100 napos programot. Nem kétséges, a legnagyobb hibát azzal követték el, hogy tartották magukat a választási ígéretekhez. A közszféra béremeléseit, a 13. havi nyugdíj és béreket a magyar gazdaság nem tudta kitermelni, a költségvetési hiány és az infláció elszállt, a külső egyensúly tovább romlott,…”
    Egy a sok hazugságok közül. Hetente többet raboltak és rabolnak ma is. Ráadásul a FIDESZ tudatosan nullázta az államkincstárt. Most is ezt fogja tenni. Egy kétszáz millión spórolnak a kulcshelyeken, közben pedig milliárdokat lopnak és költenek értelmetlen dolgokra.
    Ez a ténytár a tárolt tények ferdítője. Ha össze tudnánk szedni csak ennek a hatalmi sleppnek a vagyonát (valószínű bőven meghaladná a 100 napos program költségeit), már is jobb helyzetbe kerülne a gazdaság.

  4. M szerint:

    Fárasztó evidenciákat magyarázni, imperializmus és gyarmat kapitalizmus, hányszor kell látni, átélni még? A média a tőke oldalán, nem tudsz ezekről……
    A propaganda újságírás konclesőítől vársz infóra vagy gondolkozol végre?

  5. petymeg szerint:

    Ott rontottuk el,hogy-89-ben hagytuk magunkat lefegyverezni és nem vágtuk pofán az ugri-bugrikat!

    • Erzsi szerint:

      Azt hiszem nincs is igazi munka párti baloldal. A történelem azt mutatja, hogy akár 100 évvel ezelőtt, már voltak aktív fellépések a tőke túlereje ellen. Ma nincs, semmilyen szinten.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.