Sojgu: “kerékkötők…”

Moszkvában ma délelőtt egy úgynevezett “elektronikus konferencián” fejtette ki Oroszország rosszallását Szergej Sojgu orosz honvédelmi miniszter a Nyugat és a NATO kerékkötő szíriai magatartása miatt.

szs

“A terroristák megsemmisítéséhez együttesen kell fellépni, nem pedig botot dugni a partnerek küllői közé. Mert a fegyveresek ezt a saját érdeküknek megfelelően használják fel. Ennek következményeképpen a politikai rendezési folyamat kezdetének és annak a perspektívája, hogy a szíriai nép visszatérhessen a békés élethez, határozatlan időre elhalasztódik”
Ismertette, hogy az orosz harci gépek már 16. napja nem hajtanak végre légicsapásokat Aleppó környékén, eközben pedig több mint 2 ezer úgynevezett “mérsékelt ellenzéki”, 22 “mérsékelt tank”, 15 “mérsékelt páncélozott harcjármű”, 8 “mérsékelt öngyilkos merénylő vezette dzsihádmobil” és “mérsékelt rakéta-sorozatvetők” gyilkolászták az aleppoi lakónegyedeket, iskolákat és kórházakat. (Bár-tette hozzá-ezek jó része már a havárialistán vannak!)
Sojgu kissé zokon vette, hogy Spanyolország és Málta “az Egyesült Államok és a NATO nyomására” nyíltan megtagadta, hogy a Szíria partjai felé tartó, a Nagy Péter atommeghajtású rakétahordozó nehézcirkáló vezette orosz csapásmérő flottakötelék hajói felkereshessék kikötőit. A döntés Sojgu szerint rávilágított arra, hogy “hogyan értelmezik partnereink hozzájárulásukat a nemzetközi terrorizmus ellen Szíriában folytatott küzdelemhez”. Mindazonáltal tudtára adta az aggódoknak, hogy a probléma nem volt probléma, a hajókötelék feltöltése rendben megtörtént, és az erők már jószerével mind a helyükön vannak.

adkuz

Az orosz védelmi miniszter azt is közölte, hogy az orosz vezérkar október 28-án engedélyt kért Vlagyimir Putyintól a légitámadások felújítására, ám az orosz elnök ezt akkor nem tartotta célszerűnek és meghosszabbíttatta a humanitárius szünetet.
Az a tény, hogy ma Szergej Lavrov tegnapi állásfoglalását követően ma Szergej Sojgu hozta végülis tudomására országnak-világnak azt amit tudatni akart-jelzi: NAGYJÁBÓL MINDEN KÉSZEN ÁLL AZ ALEPPOI CSATA LEZÁRÁSÁHOZ, és a szíria polgárháború innentől kezdve katonai kérdéssé vált, ami kizárólag Oroszország és Szíria ügye! Kéretik ezt Nyugaton IS tudomásul venni.
Ugyanakkor Sojgu nem mondott semmi olyat, amivel az esetleges diplomáciai megoldást kizárná a szíriai helyzet rendezésére.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Sojgu: “kerékkötők…” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. TERMIN8ATOR szerint:

    Ez egy egyenes, nyilt beszéd, nincs benne ALATTOMOSSÁG, vagy félre beszélés !

    • vitorla123 szerint:

      Sztálini stílus! ÖLJ,VAGY MEGÖLNEK!

      • turzó istván szerint:

        … bocsika nem vagyok ‘képben’ – kifejtenéd egy kissé bővebben is ezt a választ ?

        • vitorla123 szerint:

          Paul Aradi kifejtette! Rövidebben:Oroszország ujra világhatalom!Has tetszik,ha nem!Magyarországhoz az Orosz közel van,Amerika meg messze. Magyarország az orosz,kőolajtól,gáztól függ,és mi nem szeretnénk drága Amerikai palagázt és kőolajat venni.Pedig rá akarnak minket kényszeríteni!Erről szól a CETA vagy mi a bánat!

  2. .... szerint:

    Érdekes helyzet. Vagy két hónapja lehetett tudni, hogy Trump lesz a nyerő (itt is megírtam) és lám 8 nappal a zero idő elött mai napon Trump behozta a lemaradását, fej – fej mellett állnak. Egy éve, hogy az amerikai repülőgép anyahajós kötelék hirtelen elhagyta a térséget. Most egy orosz repülőgép anyahajó áll ugyanott. Lehet most az amerikai romboló tesz kisérletet a kilött eszközök megsemmísítésére ?

  3. Paul Aradi szerint:

    Politikai vakság nélkül
    Oroszország medveként felegyenesedett, látja, ébersége a léte, és ezt bölcsen kezeli, nem sieti el.
    Miután a Varsói szerződés, a KGST és a Szovjetunió “sikeresen” felbomlott, (Főleg az USA fegyverkezésének okán) a független , de a szövetséghez tartozó, valamint a függetlenné vált országok esetében a jenki politikai diverzió és a társadalom felbomlasztása után, a gengszterváltók “döntöttek” további sorsukról, hovatartozásukról!
    A népek totális megtévesztésével a szovjet tömb országai szakítottak a szocializmust építő, vagy szocializmust már megvalósított politikai rendszerrel, még az Oroszok is! –
    A kilencvenes évek elején lezajlott változások, mind ideológiában, mind a gazdaságban óriási falatokat jelentett a fejlett kapitalizmus okozta, szinte állandó válságban élő vezető tőkés országoknak!
    Erőszak csak Jugoszlávia esetében volt, amikor a NATO a szerb civil lakosságot bombázta.
    A gyarmatok, és a magányos kizsákmányoló hatalmak korszaka lejárt.
    Ha az ingyenélés új változata a multinacionális tőkekivitel, a modern technika és technológia, az olcsó munkaerő sem jelent már számukra elég hasznot, akkor itt van, ma zajlik a kapitalizmus legújabb arca – változata! Az arab világban és a szoldateszka –fasiszta vezetésű Ukrajnában.
    A legújabb, igen módszeresen kidolgozott PENTAGONI program megvalósításának vagyunk tanúi, amikor az USA és pincsikutya csatlósai független országokban uszítanak és lázítanak! Ellentéteket szítanak, felkeléseket, lázadásokat, háborúkat gerjesztenek. A nyersanyag és a piac érdekében kiszemelt országok hatalmai alól kiszervezik a népet, a társadalmat. Ha ez nem megy békésen, mint aránylag az Afrikai Tavasz, vagy a szocialista országok gengszterváltásai, bekövetkezik a polgárháború. Öldöklés, rombolás és majd szállítják a fegyvereket, az iszonyúan drága fegyvereket, amellyel rombolnak és pusztítanak!
    A négyszáz éves, fokozatosan változni kényszerülő, arra már nem képes kapitalizmus ÉRDEKÉBEN ÁLL A ROMBOLÁS, GYILKOLÁS ÉS A NYOMOR!
    Mert főleg az indiánok millióinak vérén kifejődött, a II. Világháborúban rabolt arannyal megerősödött, a fasiszta háborús bűnösökkel szövetkező USA a gerjesztett lokális háborús időszakban, jóságos segítőként szállítja a FEGYVEREKET, gyógyszert és minden szükségest! A szomorú az, hogy ez alól a bűn alól, ha nem is közvetlen résztvevőként, de közvetve felelős az ENSZ és még a VÖRÖSKERESZT is a segélyszervezetekkel, amelyek a felderítést, kémkedést végzik a káoszban szenvedő országokban.
    Ha „egyszer’ a szító vétkesek érdekeinek megfelelően vége lesz a bajnak, akkor ÚJJÁ kell ÉPÍTENI a romokat és a gazdaságot! Ez legalább annyiba kerül, mint háború! A jövőre való tekintettel, álságos aljassággal segítenek létrehozni a csatlós politikai rendszert is.

    Nos az Oroszok látták és látják (persze mások is, minthogy egyre érthetőbb Észak-Korea magatartása), amint a NATO az USA vezetésével, a terrorizmus felszámolása okán (2001. szept.11. New York, nem magányosan) módszeresen alkalmazza ezt a velejéig aljas forgatókönyvet az egész világon!
    Az agresszor USA a hazafiasságot, a hazáért, függetlenségért küzdőket terroristáknak, a honvédő háborúkat pedig terrorizmusnak nevezte el.
    Ebben az értelemben tehát a terrorizmus okán a legjobban megfigyelhető, de nyakon is csíphető a kapitalista rablás legújabb trükkje az arab világban!
    Az USA és pincsikutya szövetségesei a NATO, Afrikai Tavasz néven sorban a tönkretette az arab országokat, Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria. Részben, észnél volt ebben a sorban Tunézia és Algéria.
    Afganisztánban 2003 – tól 2015 – ig (Nemzetközi Biztonsági Közremüködő Erő néven ISAF), volt jelen a NATO, de mintegy tízezres tanácsadói, kiképző csapat 2016 év végéig marad! Megölték Oszama bin Ládent, azt, akit kitanítottak a Szovjetunió elleni gerilla harcra, de a Tálibok és az al Káida maradt.
    Ahol igazán fülön csíphető az USA a Nato és tőkés gazdáinak hatalmi terjeszkedése az Irak, amikor is egy hazugság alapján 2003 – ban rohanták le Irakot. A hazugság az volt, hogy Irak tömegpusztító fegyvert készül előállítani. Ennek fő kommunikációs propagandaembere az angol Toni Blear volt. Ezt a tömegpusztító fegyvert aztán több mint nyolc éven át, egy aljas színjátékkal „keresték”, miközben kihasználva az ország siita és szunnita vallási ellentéteit 2006 ban felakasztatták Szadam Huszeint és egy virágzó országot nyomorítottak meg! Tegyük hozzá még, hogy Az USA-NATO “Tanácsadók és kiképzők jelenlétére természetesen ma is „szükség” van!” Hogy is ne lenne, hiszen az agresszorok nem megszállók!
    Líbia szintén egy viszonylag tehetős , jelentős fedezettel rendelkező arab ország volt, ahol a közállapotok is kiegyensúlyozottak voltak, ha jólét nem is de szegénység sem volt fellelhető! De valahogy Khadafi sokat tudott az AMERIKAI, OLASZ, FRANCIA, ANGOL politikusok aljasságairól, amiért nem felelt meg a „ aljasságban művelt és gazdag nyugatnak”. Másként Líbia gátja volt Khadafi vezetése alatt a nyugat rablópolitikájának, Az ország lakossága nemzetiséget és a múltból hozott örökséget illetően elég vegyes volt, ami azt jelentette, hogy szunnyadtak a törzsi ellentétek. Az aljas USA –nak, a nyugatnak nem volt szükség hazugságra, csak elő kellett venni a legújabb forgató könyvet és az események hűen bizonyítják a kapitalista gazdaság ármányos trükkjét!
    Könnyű volt az ellenzéki erőket létrehozni, 2011 februárjában tüntetéseket szerveztek, megalakították az Átmeneti Nemzeti Tanácsot, fegyveres csapatokat szerveztek, az EU biztosította számukra a pénzt, paripát, fegyvert!
    Majd mikor a kormányerők fegyveresen felléptek velük szemben, az EU elintézte az USA-t kiszolgáló ENSZ- ben hogy a “civil lakosság védelmében” Az agresszor Nato légiereje fellépjen!
    Ettől kezdve nyíltan és redszeresen a kormányerők ellen lépett fel! Megsemmisítette Líbia páncélosait, légi bázisait! A líbiai lázadók az EU és a Nato segítségével 2011 februárjában kezdődött fegyveres lázadást 2011 október 17 -én a kormányerők legyőzésével fejezték be!

    Moammer Khadafit megölték, ezzel az arabok potenciális fenyegetése más országok számára csökkent! Azóta Líbia romokban és polgárháborus helyzetben, káoszban van! Ennek azonban az a csattanója, hogy az Európai Unió miután szétbombázta Líbiát elnyerte a Béke Nobel Díjat! Végül is NOBEL foroghat a sírjában, hogy már többnyire bűnbandák, agresszorok és bűnözők is békedíjban részesülnek. Devalválódott, hiteltelen lett az ENSZ után a Nobel Díj is!
    Ehhez nem kell kommentár.
    Szíriában és Líbiában, a közállapotok kiegyensúlyozottak voltak az életszínvonal nem ismerte a szegénységet, a nélkülözést. Mégis 2011 ben tüntetések kezdődtek az AMERIKAI diverzáns politika, felbéreltek és pénzeltek révén, a kormány igyekezett ezeket megszüntetni, rövidesen erőszakba torkollottak. Rövidesen különböző ellenzéki szervezetek alakultak, és fegyveresen léptek fel a kormányerőkkel szemben. A PENTAGONBAN szerkesztett aljas forgatókönyv Szíriában, Kuvaitban és Líbiában is beindult. Az USA és az EU vezető államai kezdettől fogva, a felbérelt csőcseléket, az általuk felfegyverzett, pénzelt” ellenzéket” támogatta, ma is azt teszi. Fegyverrel, katonai kiképzéssel, felszereléssel. Ugyanakkor a választásokat megnyerő kormány távozását követeli. A zűrzavart és a káoszt mi sem jellemzi jobban, minthogy a különböző ellenzéki csoportok egymással szemben is harcolnak. Közben megalakult a Levantei Iszlám Állam is Szíria területén. Hát nem tragikomédia?
    Az egykor (2011 előtt) virágzó állam háborús területein romvárosok és néptelenség van! A lakosság menekül a háború és a pusztulás elől! No, ezek a menekültek ma a migránsok, akikről a magyar kormány elutasítóan szól. De a tönkretett országok „dögállapotából” a koncot igyekszik a magyar tőkés is, mint valami béna sakál kitépni.
    A nyugat Kelet-Európai országokon aratott sikerei, az Afrikai Tavasz részsikerei azt mutatják, hogy az USA valamit elrontott. Ahhoz a rablógyilkoshoz hasonlít, amely a rabolt kincs mennyiségével nem elégszik meg és belemegy a hatóságok csapdájába. Minden eddigi hódító hatalom, kezdve az Ó-kor szégyenével amely a Római birodalom, befejezve egy elmebeteg vezette, de a kapitalizmus szülte Fasiszta, a tökélyre vitt USA-NATO általi gazdasági hódításig véget ér. Már a nyugat hódítása nem olyan gyors és átütő mint az 1989 után egykor volt.
    Példa erre, hogy Szíriában még nincs vége az aljas bűnöző, népírtásos játéknak.
    Oroszország történelmi hivatását a II. Világháború után, másodszor is felvállalva beavatkozott, a hivatalosan is támogatott kormányerők oldalán! A kitűzött cél, az államiság (a rend) visszaállítása, az ország újjáépítése. Az újjáépítést, azonban nem azok fogják végezni, akik ezt a rombolást, nyomort és káoszt előidézték.
    Ezzel szembe az eseményeket értékelve, nagyon világosan látszik az aljas amerikai világhatalmi cél, a nyugat gazdasági szándékának lényege. Az alapvető célkitűzés természetesen a kapitalista nyugat hatalmának megőrzése , az amerikai világuralom kiterjesztése!
    Más országok gyengítése, gazdasági gyarmatosítása, elkötelezése, kizsákmányolása.
    Nos az arab világban elkövetett pusztítás, nagy sikerrel járt! Eddig!
    Megfigyelhető, hiszen a Kelet-Európai országokban bekövetkezett gengszterváltások, az arab világban keltett káosz és népirtás eszköz a fejlett nyugat, a Nato terjeszkedése okán. A végső cél az orosz területek hatalmas nyersanyag kincseinek megszerzése! Ennek reményében tetten érhető Az USA a NATO által, a FÁK országok körében végzett uszító és ellentéteket szító tevékenysége, amely Oroszország ellen irányul!
    Gondoljunk itt a Balti államokra, a Kaukázusra, Gruziára, Ukrajnára, Moldáviára. Az ellentétek szítása mellett, kiterjesztik politikai, katonai és pénzügyi befolyásukat is. Felhasználva az Ukrán – Orosz konfliktust, amelynek történelmi gyökere a fasiszta időkre nyúlik vissza, gazdasági, pénzügyi szankciókat alkalmaznak az oroszokkal szemben, miközben Ukrajnát már évtizedekre eladósították!
    Egyszóval itt is alkalmazzák, az araboknál, már jól bevált ármányos, alattomos kapitalista forgatókönyvet!
    Azonban bármennyire alattomos és ármányos volt az arab országok tönkretétele, az arabok is átlátják a helyzetüket! Nem véletlen nyugaton a félelem a merényleteket követően.
    Az Oroszok pedig megelégelték! Az orosz politika értelmes ember kezében van, már nem a részeges Jelcin Oroszországával áll szembe Amerika és a nyugat.
    Oroszok osztottak – szoroztak – döntöttek és beavatkoztak Szíriában!
    Tudatában annak, hogy Szíriában a beavatkozás, az Orosz létérdekeknek megfelelően, a jövőre való tekintettel elkerülhetetlen, mert a nyugati szövetség a NATO célja ugyanis, egy csatlós állam létrehozása, amely a későbbiekben közeli fenyegetést jelenthet számukra.
    Oroszország medveként felegyenesedett, még nem rázta meg bundáját, látja, ébersége a léte és ezt bölcsen kezeli, nem sieti el. Az orosz bölcsesség tudja, ismeri az öntelt ordas és gyilkos Amerikai bűnözői magatartást, amely a vérszomjas nyugattal, a saját kardjába dől bele!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.