Új Majdan összehívva holnapután délre Kijevbe!

A vártnál is jóval nagyobb lett a kijevi udvar kitartottjainak elektronikusan közzétett-és bárki által megnézhető-vagyonbevallásának füstje, mint amit elképzeltek a Radában. Merthogy a füst az hatalmas! Ahol pedig nagy a füst-ott tűzveszély van!

Olyannyira folbolydultak Valcman-forintban havi hatvanezerre taksálható-alattvalói, hogy holnaputánra (november 4.-re) forradalmat toboroznak a neten. Alig egy nap alatt több mint negyvenezren csatlakoztak a pénteken délre a Facebookon meghirdetett Ukrán Forradalomhoz. Amit amúgy a Jobb Szektor berkeiből indítottak útjára.
Szóval az Új Majdan péntek déli 12-kor kezdődne a Rada épülete előtt! Kijev Helytartója-Klicsko-egyetértésben minden arra érdemesült belügyi és rendőri udvaronccal, máris annyi rendőrt és belügyi katonát vezényelt a térre, hogy oda majdanovci már egy sem fog beférni. Akik az elmúlt két napban ráadásul edzésben voltak, hiszen eredményesen megküzdöttek a csernobili kármentesítők dühös tömegével. Akik nem elégedettségük okán akarták bevenni a Rada épületét!
Márpedig érdeklődés az lenne a program iránt. A legfrisebb közvéleménykutatási adatok szerint az alkattvalók valamivel több mint kétharmada látni sem akarja a Valcman-Grojszman-Rada konstellációt, és kimondottan örülnének az egész bagázs világgá menetelének. Pedig a felmérés még a jövedelembevallások napvilágra kerülése előtt készült. A hangulatot azóta egy kissé földobhatta a mazsolázhatóság! Na meg a keddtől érvényes új tarifák. Bár azok igazi hangulatbefolyásoló hatása csak december közepén-a befizetési határidők táján lesz igazán érezhető. Karácsonyra pompás hangulatba is kerülhetnek Maradék-Ukrajna köznépei.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Új Majdan összehívva holnapután délre Kijevbe! bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. TERMIN8ATOR szerint:

    Esetleg pár százan ha összegyülnek a “Rada” előtt, néhány autógumit felgyujtanak, itt, ott fognak ordibálni ,néhány verekedést fognak produkálni a jobb szektorosok, aztán mint akki jól végezte a dolgát szét fognak széledni. Az egész maradék ukrajna területén, és egyszere kellene cselekedniük.Így csak szalma láng lesz az egészből,még hamu sem marad. Minden fog maradni a “régiben”, bele fognak törődni,hogy a HÉT BŐRT NYUZZÁK LE RÓLUK, a nyolcadikat meg RÁADÁSNAK szerintem .

  2. Smith szerint:

    Mi ebből a tanulság? Idegenektől nem fogadunk el sütit.
    https://img.rt.com/files/news/21/76/60/00/nulanddd-1.si.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.