“Hős”faragás megrendelésre!

A Pruck-ügyről: “a mai emlékezetpolitika csődjét és alapvető kudarcát jelzi”

Már rég nem az eredeti, identitásproblémáról szól a Pruck-Dózsa-ügy, vagyis az, ki szerepel az egyik kiemelt, 1956-ról megemlékező archív fotón. Schmidt Máriáék személyes támadásként fogják fel az ügyet, de egy, most megszólaló történész, az 56-os specialista Rainer M. János a kormány emlékezetpolitikájának kudarcának is tartja az ügyet.

Teljes gőzzel nyomul a kormányhoz lojális sajtó előretolt bástyája, a Pesti Srácok, illetve Orbán Viktor kedvenc történésze, Schmidt Mária a Dózsa-Pruck-ügyben. Megszólalt még egy történész, Rainer M. János is, aki a Pesti Srácok megkeresésére válaszol megkésve, mivel korábban tudományos konferencián vett részt.
Elmondja, az általa vezetett 1956-os Intézet véleményét nem kérte ki az 1956-os Emlékbizottság. Az intézet a 90-es évek végéig delegálhatott tagot az 56-os elimseréseket osztogató társadalmi bizottságba, ezért Dózsa László 2005-ös kitüntetéséhez már nincs köze, ezért nem is visszás, hogy Eörsi László, az Intézet munkatársa vitatja Dózsa ’56-os érdemeit. “Az azóta egyébként megszüntetett Nagy Imre Érdemrenddel kapcsolatban 2011-ben ugyancsak nem kérték a véleményünket Dózsa kitüntetéséről, annál is kevésbé, mert 2011-ben a kormány megszüntette az 1956-os Intézet Közalapítványt.”
“A forradalom nem angyalok bejövetele”
Rainer elmondja, mit gondol Pruck utóéletéről, és ennek mai kezeléséről: “A forradalom nem az angyalok bejövetele. Szereplői hús-vér emberek, sokan érkeztek az akkori magyar társadalom pereméről…Rainer azt mondja, a megtorlást is el lehetett kerülni, a sok százezer embert, aki valahogy bevonódott a forradalomba, nem lehetett börtönbe zárni.

ujs

Az eset azzal indult, hogy az 1956-os forradalom 60. évfordulójának megemlékezéseit és ünnepi mozzanatait szervező 1956-os Emlékbizottság – mely egyedülálló módon csak a 13,5 milliárdos pénzkeret elköltése után hajlandó megmondani, hogy kinek mennyit adtak – a megemlékezések fő motívumává emelte a pesti srác/lány figuráját, köztük azokat a sokszor még kiskorú fiatalokat, akik fegyvert fogtak. Ebbe a halmazba került bele egy fiatalember, akit, mint később kiderült, Dózsa László maga azonosítótt saját magaként. Schmidtéknek ennyi elég is volt, a fényképre rákerült Dózsa László neve.
“Elképesztő otrombaság”
Aztán egy bizonyos Pruck Pál unokatestvére jelentkezett, hogy a képen Pruck látható, aki maga ezt korábban beismerte, és a Life magazinban is az ő neve szerepelt annak idején a fotó mellett. Dózsa László kegyeleti okokból erre úgy döntött, lemond arról, hogy ő szerepel a képen (a két fiatalember nagyon hasonlított egymásra). Schmidt Mária ekkor szállt be a polémiába, kijelentette, hogy összehnagolt, szakmaiatlan támadásnak tekinti az ügyet, Dózsa hős volt, Pruck nevét direkt írta a Life magazin fotósa rosszul, nehogy bajt hozzon az ifjú Dózsa fejére. Ezen felül Pruckról annyit mond, hogy köztörvényes bűnöző volt, aki érthetetlen módon kerülte el az 56 utáni megtorlásokat, a kádári propaganda pedig vele próbálta lejáratni a forradalmat. “Jelen ismereteink szerint a felvételen Dózsa László szerepel, az a Dózsa László, akinek ’56-os hősiességét mindeddig támadás nem érte, a neki adott nagyszámú elismeréssel pedig a szakmai és ’56-os szervezetek egyaránt igazolták őt” mondta Schmidt. Pruckot erre a Pesti Srácok is betámadta, jellemző módon minden forráskritika nélkül veszik át a kádárista média 1956-ot rossz színben feltüntetni igyekvő cikkeinek (ám IGAZ! B-R) állításait.
Nosza, Eörsi László történész, 56-kutató is írt egy cikket, aki állítja, Dózsa hőstetteiről egy valaki számolt be eddig, maga Dózsa László, aki könyvet is írt 56-ról, de ezt a történész nem tekinti hiteles forrásnak. Schmidt tehát őt, és nem az egyéb külső forrásokat tekinti hitelesnek. Eörsi felrója Schmidtnek, hogy eszébe sem jut forráskritikával kezelni Pruck 1986-os interjúját a Népszabadságnak, pedig ő is csúsztathatot taktikai okokból, hogy elkerüljön valamiféle retorziót. Az 1956-os Emlékbizottság vezetőjének az a húzása, hogy Pruck köztörvényes mivoltát emlegeti “az égvilágon semmit sem bizonyít a vitatott kérdésben, viszont elképesztő otrombaságot követett el Pruck Pál családtagjaival szemben”, véli Eörsi.
“Megalkotta a forradalom egydimenziós képét”
Ekkor szólalt meg Pruck lánya, aki szerint elég lett volna bocsánatot kérnie Schmidtéknek, “de nem, ez nem megy maguknak, inkább lebűnözőzik, bemocskolják az embert”. Erre Schmidt azt válaszolta neki, Pruckot nem érték a megtorlások, nem szerepel visszaemlékezésekben, nincs róla semmilyen dokumentum, és a 80-as években adott nyilatkozatai alapján balhés kamaszként inkább belesodródott a forradalomba.
Rainernek megvan a véleménye az egész ügyről is: “az eset a mai emlékezetpolitika csődjét és alapvető kudarcát jelzi. Menedzsmentje most, 2016-ban megalkotta egy hatvan év előtti, zavarba ejtően sokszínű forradalom egydimenziós képét. A fegyveres felkelőt és csak őt kinevezte hősnek, az ő idealizált plakátképével azonosította az egész jelenséget, kihagyva belőle minden mást a fegyveres erőszak apoteózisán kívül. Ez a 19. századi gesztus ma hatástalan. Íme a plakát szereplője lelépett a falról, több dimenziót öltött, és elkezdte mesélni élete történetét. Az igazi emlékezés ma az, ha meghallgatjuk, megpróbáljuk megérteni, esetleg elgondolkozni rajta.”
(HVG)
Bal-Rad komm: “…ha meghallgatjuk, megpróbáljuk megérteni, esetleg elgondolkozni rajta.”
-Nos ez nem megy! Nem megy sem Kancsal Macának, sem Döbröginek és hordájának, de nem megy egyetlen rendszerváltó rablóbandának és szatelit csoportosulásnak sem! Azért nem, mert NEM AKARJÁK!
Hiszen számukra létfontosságú az Első Pesti Majdan-mint szellemi örökhagyó- idealizálása. Máskülönben kénytelenek lennének bevallani bűnösségüket.
A fénykép körüli hercehurca valódi hátterében a kétségbeesett önigazolás húzódik! Kéne idealizálni az ’56-os tragédiát, ám NINCS KIVEL-MIVEL! NINCSENEK HITELES HŐSÖK, CSAK VAGY PITI KIS BŰNÖZŐK, VAGY ORDAS NAGY GAZEMBEREK!
A korabeli fényképek KIZÁRÓLAG EZT BIZONYÍTJÁK! És ők tudják ezt! Hát átírják!
Azt hiszik, hogy ettől A NÉP ELFOGADJA ünnepelni valónak a gyalázatot!
Nem fogják fel, hogy a NÉP AZ NEM HÜLYE! Hülyíthető!-de csak egy ideig!
Rablóhordáink-a mai örökösök-ünneplik a tettet, és kreálnak hozzá ünnepeltet is.

honf

Vajon Dózsa színész-rendező urat köszöntötte-e tíz EGYSZERŰ MAGYAR a jeles ünnepen?
Aligha! Még ha valóban őt is ábrázolná az inkriminált foto! A KÁRTÉTELT A KÁRVALLOTTAK NEM SZOKTÁK ÜNNEPELNI!
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

“Hős”faragás megrendelésre! bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. cicvarek szerint:

    Schmidt egy kegyeletsértő kilincsorrú szuka. A 3. kerületben épített egy lakóparkot kb 10 éve a hegyoldalban. A II. vh. alatt embereket temettek oda. Hiába tettek többen bejelentést, buldózerrel forgatták ki a csontokat.

  2. vitorla123 szerint:

    Történelem hamisítás folyik!Csak magamról!Mint a gimnáziumi osztályom diák bizottságának a tagja vettem részt az eseményekben.Már a második nap kommunista ként kiszúrtam,hogy volt kulákok és volt Horthysta tisztek akarják irányítani az eseményeket.Fel is léptem ellene.Azután alpitó KISZ titkárként gyakorlatilag vezettem az iskolát.Tanulni őszintén nem volt időm,se kedvem.Kádár egy parlamenti hozzászólásában akár rólam is mondhatta és így is lett,hogy a kölykök garázdálkodásának véget kell vetni.Ha tetszik,ha nem Gáti professzornak igaza van.A kommunisták szervezték meg 56-ot.(Szovjet segítséggel Rákos ellen) Közöttük Kádár János!Amint túl nőtt rajtunk a felkelés fordultunk szembe vele.Ugyanis senki nem akart újra cseléd lenni a kulák birtokokon.

    • egy paraszt szerint:

      Most már a kommunista szervezési verzióról is jó lenne egy korabeli tényfeltárást olvasni!
      Mert már sok verzió elhangzott, ami egymástól független létezésüket sem zárja ki!

      • vitorla123 szerint:

        Mondják csak te nem olvasod.A tüntetést 23-án este a Müszaki Egyetem Katonai Tanszéke szervezte.Eligazították a diákokat.A tanszékvezető akkor egy a Magyar Néphadsereg alezredese volt.A többit a hírszerzés rovatba keresd!

        • egy paraszt szerint:

          Hát nem igazán a fő területem ez az időszak és most sem látom az okt 22 körül megindult folyamatok hátterét, főleg ami a dolgozók pártján belül feszült, de próbáltam ránézni.

          Egy biztos, hogy alávaló módon kihasználta valaki az ifjúságot és tudatosan hergelte, de mi volt a mozgatórugó, a párton belüli harc célja és a résztvevők csoportosulása és hogy a szovjetek miért hagyták?
          Itt most nem a nyugatiakra gondolok!

          Ha lenne valami közelebbi link a hiteles és valós felállásról, megköszönném, mert már ebből a zagyva demokratikus fiatalság, meg tüntetősdi hülyeségből elegem van.

          • vitorla123 szerint:

            +–,Mi azt akkori fiatalok még imitt amott élünk.Néhányan! Minket tüntetni a tanáraink vittek ki.Engem az osztályfőnököm jelölt ki a posztomra.Négy nap múlva már önálló voltam és tudtam mi a tényleges helyzet.A Magyar Rádióból és a helyi forradalmárok megnyilatkozásaiból.Az áruló kommunisták igyekeztek minden nyomot eltüntetni maguk után. Lásd az Orbán Viktor családját.Aki a szobornál szónokolt és nyomta a” Ruszkik haza “szöveget két év múlva TSZ elnök volt.A másik az MSZMP Fegyelmi Bizottságának elnöke!Ők voltak aliket “Megtévedt” jelzővel illettek.Utólag helyes volt elnézni nekik a forradalmi tevékenységüket.MI kommunista diákok ezzel nem értettünk egyet.Tiltakozásul viseltük a vörös csillagot.Végül is az országban nem volt tényleges felelősségre vonás.Még a kulák listákat is eltörölték.Tényleg létrejött egy nemzeti egység és jólétet teremtettünk.Amit az elmúlt 26 évben sikerült megszüntetni.

          • egy paraszt szerint:

            Az rendben, hogy volt egyfajta elégedetlenség, de honnan jött a pártból és mit akartak. vagy olyan egyensúly alakult ki, amin nem lehetett urrá lenni? Kik álltak a háttérben, mert a felbújtók biztosan nem merészkedtek puskaközelbe!
            Van ennek irodalma?????
            , vagy a párt learhíválta, hogy a családi balhékra ne derüljön fény?
            A szovjetek ennél kevesebbért is kivégzték a fél pártvezetést!

          • vörös proletár szerint:

            egy paraszt

            A CIA, SZER, Horthysták és a reakciósok szívárogtak be a pártba. A szovjetek pedig azért hagyták picit, hogy leverhessék őket mint a lovakat.

          • egy paraszt szerint:

            Ehhez nem értek, tessék ezt a fóbiát vitorla 123-al megbeszélni, mert szerinte
            “áruló kommunisták”
            voltak és én is valami effélére gyanakszom.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Basztatod Vitorla a nyomorult néhai kulákokat.
      Anno a hatalom is beléjük törölte a csizmáját, ha meg az elnyomott népréteg került hatalomra rögtön őket akasztották fel, tizedelték meg.
      Mindezen közben abban az időben szó szerint ők adták az országnak a kenyeret, nem pedig a “gróf Lükeházy nagyságos úr”, aki a vidéki tisztikaszinóba elferblizte a vagyonát, és annyival tartozott a zsidónak, hogy az vitte az egész évi termést adósságba – egyenesen Bécsig.
      A kulák az együtt szántott és művelte a földet a béresével, látástól mikulásig. Tudod ők voltak azok, amikor télen nem volt a gazdaságban munka, a nyári bér egy “visszatartott részét” akkor adta oda a béresnek. Kevéske pénzt, lisztet, zsírt, krumplit, takarmány alját (ocsút) a béres tyúkjainak, a legtöbb pedig egy hízót is vágott a béresének Karácsonyra. Hívhatnánk ezt mai nyelven “cafetériának” is. 🙂
      Tudod Vitorla, én ezt nem a történelemórákon hallottam, hanem a falunkban olyan emberektől, akik kulákok mellett voltak béresek. Ők pénzért a zsidónak is eljártak napszámba. Ahogy ők mesélték, na az a szart is kihajtotta belőlük.
      Elmondásuk szerint a “legvadabb” kulák is maga volt a “kisjézus” egy-egy “fődes” zsidóhoz (birtokos zsidó) képest, ahogyan ők hívták.
      Persze a zsidók között is akadt emberséges, mint a falusi szatócs, vagy a Somló hegyen nagy szőlőbirtokkal rendelkező Havas Manó, akit eredetileg Öszterreicher Manónak hívtak, de kikeresztelkedett, református lett. Őt nagyon szerették az emberek, amikor elkezdték 44-ben begyűjteni őket maga Sulyok Dezső csendőrezredes a Pápa városi csendőrparancsnok jött el az igazolással, hogy a Manó az egy született árja. A Manó nevezetű zsidót aztán az oroszok elhurcolták, állítólag a Krímben halt meg 1948-ban egy kényszermunkatáborban. Ami érdekes, hogy ez a Sulyok Dezső a Tanácsköztársaság alatt hadnagyi rangban a pápai karhatalom közbiztonsági előadója, a kommün bukása után lett csendőrparancsnok.
      Őt sem Kun Béláék, sem Horthy nem bántotta. A “legendás pápai mártírokról” akiket Devecser határában Meggyeserdőn végeztek ki a kommün bukása után meg csak annyit: Közönséges gyilkosok voltak, ők akasztgattak Pápán, amikor a városi kommün titkár (Szabó nevezetű) látta mit művelnek az emberekkel, elokádta magát. A “híres mártírokat” amúgy már Kun Béláék is el akarták kapni, csak Szamuelynek és a Lenin fiúknak akkor már sokkal fontosabb dolga volt. Jöttek a románok, meg a csehek, megindult az intervenció ugye.
      A Szabó nevezetű kommün “titkárt” maga az utána lévő parancsnok Sárhidai Gyula ezredes (később a Magyar Sasok pápai légierő parancsnoka) mentette fel.
      Szabó kommün “titkár” békességben halt meg ágyban párnák között családja körében 1940-ben. Sárhidai Gyula repülőgépét Brassó környékén lőtték le, élve került az urat, zsoldot cserélő románok kezére, akik felakasztották.
      Sulyok Dezsőt 1948-ban mint “háborús bűnöst” perbefogták és halálra ítélték.
      Aztán mégsem végezték ki, hanem hagyták neki, hogy családostól nyugatra menjen, persze teljes vagyonvesztés (nem sok mindene volt, egy kis lakás Pápán, meg egy kis alig 2000m2-s szőlőbirtoka Adásztevelen) mellett.
      Amerikában halt meg.

      Szóval mindig ment a “hősgyártás”, mindegyik fél igyekezett minél jobban “heroizálni” az ideológiájának legjobban megfelelő személyek közül valakiket. Aztán néha jól mellé is fogtak. Úgy mint a pápai “mártírokkal”, vagy mint ezzel az 56-os Puch-al.

      Ahogyan a régi Tisza melléki mondás is említi: Ha jön az áradat, akkor az viszi magával a klozettokból a szart is.

      Maradok tisztelettel. 🙂

      • "Szélsőjobb" :D szerint:

        Bocsánat: “Pruck”

      • joz szerint:

        +1 Jó írás!

      • cicvarek szerint:

        “Mindezen közben abban az időben szó szerint ők adták az országnak a kenyeret, nem pedig a “gróf Lükeházy nagyságos úr”, aki a vidéki tisztikaszinóba elferblizte a vagyonát, és annyival tartozott a zsidónak, hogy az vitte az egész évi termést adósságba – egyenesen Bécsig.”
        Nem kellett Bécsig. A retkes zsidrák találmány a kamatos kamat, amit nem csak kártyaadósságnál használtak. A gépesítés stb. pénzbe került. Hitelt a zsidrák adott. Ha nem volt jó a termés és nem tudott fizetni a gazda, kisbirtokos, nemes akkor a zsidrák vitt mindent. A nemesi rangot is!!! A szeghalmi levéltárban megvannak még az iratok, legalábbis a kárpótlásnál még olvastam őket, az 1700-as évektől. Forduljon fel az összes zsidrák.

  3. szigony szerint:

    A probléma abból adódik, hogy bárki IS nyúl az 1956- os eseményekhez – és az azt meghaladó időkhöz mind valamiféle torz tükrön keresztül teszi azt ! Így az egymással vetélkedő, de az igazságot el nem ismerő vélemények mintegy egymás értelmezésének kioltásában jeleskednek csak, az igazság – az akkori tényleges ok, és törekvés, majd annak vészes elfajulása – nem kerül tisztázásra …. talán sosem ( főleg a résztvevők életének befejezése után ! ) ?!

    Mindezen helyzetet mind az akkori, mind az azután évek során alakuló politikai törekvések erősen árnyalták. A legjobb megközelítést – talán – azon archívumok olvasásával érhetnénk el, melyet épp a napokban foglalt le ( zárolt ) a regnáló hatalom !

    Persze erre – eddig – bárkinek lehetősége lett volna erre, mégsem álltak sorba az emberek a ‘ hiteles ‘ tájékozódásuk érdekében az elérhető írások olvasásaként !

    Tájékoztatásként ezért a mindenkori hazugság-műhelyek által kreált ilyen-olyan célzott véleményre támaszkodnak a generációk….

  4. Szaszi szerint:

    Pruck Erika helyében lennék,és meglátnám az ajtómba a bandzsa provokátort amint személyes megbeszélésre érkezik,ráengedném a kutyákat.
    Szóval minden el lett mondva részéről,ezt csak egy fogyatékos nem érti meg.

  5. vir szerint:

    A Kádár kor kommunistái, mint a retek. Kivűl vörös, belül fehér.
    És hogy is lett a rendszerváltás ? Ezek a retkek csinálták.

    • vitorla123 szerint:

      Hát nem!Valamennyien kárvallottjai vagyunk! Nem csak a ma kommunistái,hanem az egész magyar nép!Akikre gondolsz,soha nem voltak azok!Karrieristák voltak és harácsolók.Ma is azok!

      • "Szélsőjobb" :D szerint:

        Róluk írt a vir.
        Kommunisták voltak – legalábbis a pártkönyvük szerint.
        Amúgy a kommunistákon kívűl másnak esélye sem lett volna szétrabolni az országot. 🙂

  6. Szaszi szerint:

    Már rég volt Semjén.
    Ha nem tudnátok,mi zajlik ma nálunk,most elmondja.öveket becsatolni

    http://444.hu/2016/11/07/semjen-zsolt-arra-var-mikor-borulnak-vegre-terdre-a-nyugatiak-magyarorszag-elott

    • cicvarek szerint:

      Ez is piás, mint a padtársa, Pálffy István.

      • vitorla123 szerint:

        Semjén Zsolt óriásit téved!Ha ez tévedés!Az ők magántulajdon alapú nemzeti kapitalizmusa megbukott!A nemzetközi tőke letapossa a magyar harácsolókat.Jóformán semmi sincs a magyar kapitalista harácsolók kezében.Az összes nagyobb áruház és kereskedelmi egység külföldi tulajdonba van.Ezekre se Semjénnek sem Orbánnak gyakorlatilag nincs befolyása.Példa a vasárnapi nyitva tartás kérdése.Ha a nemzetközi tőkével szembe mennek csak veszíthetnek.Ezzel szemben egy nemzeti kommunista rendszerben,mert a tulajdon a magyar népé nincs hatása közvetlenül,csak a piacon keresztül a nemzetközi (internacionalista)tőkének.Ezért számolták fel a magyar ipart és a magyar mezőgazdaságot.Versenyképtelenek vagyunk velük szemben.Ez az igazi hazaárulás.Az hogy néhány magyar harácsló arról álmodik,hogy nemzetközi tényező lesz még csak foglalkozni sem érdemes.Vagyis amit Semjén mond egyetlen magyar állampolgárnak sem érdeke.Nemzet megsemmisítő politika.

  7. Szaszi szerint:

    A legenda sztorija.Forrással,mert úgy korrekt,benne a video

    http://444.hu/2016/11/08/oral-history-dozsa-laszlo-het-novel-csoportszexelt#

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.