Dózsa népe…

A Dózsa László Vagy Pruck Pál Van-e A Plakátokon-ügy kulcskérdése, hogy az igaz-e, amit egyedül Dózsa László állít, vagy az, amit Pruck Pál, a családja, az őt lefotózó riporter és több, a korral foglalkozó történész. Az üggyel foglalkozó cikkek ezért logikusan kanyarodtak abba az irányba, hogy úgy általában hiteles forrás-e Dózsa László.

Ebben a kérdésben a két szélsőség közül az egyik az a 168 óra, amelyik nevesített forrás nélkül idéz fel anekdotákat arról, hogy Dózsa állítólag a színésztársalgók ismert Háry Jánosa volt, akit egy kollégája azért nevezett el ezredesnek, mert amit elmesél, annak az ezrede sem igaz.
A másik véglet Schmidt Mária, aki pusztán bemondásra mindent, de mindent elhisz Dózsának, a soha senki által nem hallott sortűztől a tömegsírból való kimenekítésen át a halottá nyilvánításig. Olyan sztorikat, amiknek valahogy soha nincsen egyetlen tanúja sem.
Nekünk természetesen nincsenek eszközeink arra, hogy megítélhessük Dózsa hitelességét. Amit tehetünk, az annyi, hogy megpróbáljuk megnézni-meghallgatni minél több megnyilatkozását. Például azt a beszélgetést, amiben a Budapest Televízió egykori legendájának, a meztelenül műsort vezető Anettkának vallott a legnagyobb szexuális hőstettéről. Ami az volt, hogy egy házibuli után egyszerre hét nőnek szerzett olyan felejthetetlen éjszakát, hogy még ma is megköszönik neki, ha találkoznak az utcán, mert azóta sem volt ahhoz hasonlító szexuális élményük.

(444)
Bal-Rad komm: Ha vaki túlél egy sortüzet, meg hét nőszemélyt egy éjszaka alatt-mint az “ezredes úr”-annak elegendő csak fölmutatni egy sapkát! Vagy ha azt mondja, hogy istenbizony!
Mert az ilyen az igenis hős! Azt mutogatni, ünnepelni kell! Tisztelni! Dicsőíteni!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Dózsa népe… bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. 1tothgabor szerint:

    Ebből a sztoriból legfeljebb a pezsgős, italos vacsora és a nők elköszönése lehet igaz.

    A nyúl nagyon berúg a kocsmában. Hajnalban elindul hazafelé, de befordul az árokba részegen és elalszik. Kiszagolja a nyulat egy róka. Mikor rávetné magát, megjelenik egy farkas is és megküzdenek a nyúlért. Mindkettő halálos sebet ejt a másikon. A vérszagra megjelenik két medve is akik szintén megküzdenek egymással. Mindkettő halálos sebet ejt a másikon és elpusztulnak. Dél környékén felébred a nyúl, és vékony szemekkel, sajgó fejjel körülnéz. Megnézi a szétmarcangolt testeket, megnézi a véres karmait és a véres bundáját, majd megszólal: – Akkurvajéletbe! Ez volt az utolsó alkalom, hogy berúgtam… Úgy látszik ha iszok, agresszívvé válok…

  2. "Szélsőjobb" :D szerint:

    [email protected]

  3. cicvarek szerint:

    Töviskoszorút a fejére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.