EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL!

Ez egy tavaly májusban, a Népszabadságnak szánt olvasói levelem volt. Kicsit hosszú – 7 oldal – de elfért volna a Népszabadság “olvasói levelek” oldalán. Ahol annyi liberálfasiszta szennyet lehetett olvasni, egész oldalakon (tehát kb. 7 gépelt oldalon), a legfőbb liberálfasiszta, a saját bevallása szerint zsidó Révész Sándor szerkesztésében (nem ildomos, hogy egy zsidó, a Holocaust után, fasiszta legyen, és elkövesse ugyanazokat a bűnöket, amelyeket egykor velük szemben követtek el.) – A MOST MEGSEMMISÜLT, LIBERÁLFASISZTÁVÁ ZÜLLÖTT (hajdan kommunista) NÉPSZABADSÁGNAK NEVEZETT LAPÉRT EGY KÖNNYCSEPPET SEM EJTETTEM. Csak azt kapták, amit megérdemeltek!

FASIZMUS UKRAJNÁBAN – ÉS AMI A DEMOKRATIKUS MAGYAR SAJTÓBÓL KIMARADT
Magyarországon – kiváltképpen pedig annak „demokratikus”, „baloldali”, stb. szegmensében – közhelynek számít: Putyin gonosz, antidemokratikus diktátor, aki elfojtja az emberi jogokat, a polgári szabadságjogokat. Putyin agresszor, Putyin világuralomra tör. Putyin a gonosz birodalmának cárja, akinek országával még kereskedni sem szabad, isten őrizzen!
Putyin tehát gonosz – és mi kopját törünk vele a „nyugati értékek”, a demokrácia hősies védelmében. És ukrán zászlókkal vonulunk fel a Körúton, tüntetve ötórás magyarországi látogatása ellen. Az, hogy megtárgyalja a Pakssal kapcsolatos aktuális ügyeket, az, ugyebár, sérti az orosz agresszió ellen, szabadságáért és függetlenségéért harcoló ukrán népet, „a demokratikus béketábor” érdekeit. Mindez jól illeszkedik az Amerika által kezdeményezett szankciók logikájába, amelyeknek Európa a vesztese – Amerika pedig a nyertese.
Végtelenül hálás nagyok dr. Németh Zsoltnak, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének (mellesleg a Putyin-bérenc diktátor, Magyarországot az oroszok igája alá visszahajtani igyekvő Orbán Viktor párttársának) azért a korszakos jelentőségű meglátásáért, miszerint: szolidárisak vagyunk Ukrajnával, az ukrán nép forradalmával és szabadságharcával, támogatjuk annak területi épségét. Mivel 1956-ban magunk is az orosz agresszió ellen harcoltunk, így a magunk bőrén tapasztaltuk meg, mi is az.
Nem tudom – de nyilván a magyar „demokratikus”, „korszerű”, stb. „baloldal” kellőképpen méltányolta ezt neki. Ha még nem tette volna, kérem őket, utólag is tegyék meg! Hiszen ugyanazt állította ezzel, mint amit ők szoktak állítani. Íme – itt a hőn áhított nemzeti egység, legalábbis Ukrajna ügyében!
Ukrajna tényleges valóságát ismerve, számomra, mindenesetre, ez egészen új megvilágításba helyezte 1956 magyarországi forradalmát és szabadságharcát, annak lényegét és politikai irányultságát. Ha tehát hihetünk dr. Németh Zsoltnak, nálunk 1956-ban voltaképpen ugyanaz történt, mint ami most Ukrajnában zajlik.
Nézzük tehát, hogy valójában mi is történt és történik Ukrajnában. Annál is inkább, mivel az általam előadandókról a magyar (és a nemzetközi) sajtóban semmit
– úgyszólván semmit – sem olvashattunk.
Előbb azonban egy rövid visszatekintés. Mint ismeretes, Nyugat-Ukrajna (Galícia) 1939 szeptemberében került a Szovjetunióhoz. Egy identitástudatában, politikai hagyományaiban, történelmében és kultúrájában merőben idegen, korábban évszázadokig a keleti szlávoktól gyökeresen eltérő népek (lengyelek, Monarchia, majd újra lengyelek) uralta terület, elmaradott, idegengyűlölő, amellett élesen antiszemita lakossággal. A szellemi vezérüknek tekintett Sztepan Banderának már a lengyel hatóságokkal is meggyűlt a baja a 30-as években – még inkább így volt ez azonban a kezdetben még rövid életű szovjethatalom idején. Bandera és elvbarátai új életre keltek a németek bevonulásakor. (Lvovban, azon nyomban, háromnapos pogrommal köszöntötték az eseményt, aminek ötezer zsidó polgár esett áldozatul).
Náci szemléletük, tudatuk olyan erős volt, hogy a német megszálló hatóságok részben támaszkodhattak is rájuk. Lvovban „ukrán kormány”, a megszállókkal együttműködő rendfenntartó alakulatok, kevéssel később pedig fegyveres segédcsapatok (Ukrán Felkelő Hadsereg – UPA, „SS Galiccsina”) alakultak.
E fegyveres osztagok szörnyűséges rémtettek, háborús bűnök tömegét követték el (Sztepan Bandera, illetve a második számú hóhér, Roman Suhevics vezetésével. Az utóbbit a háború után kivégezték. Ma már aggastyán korú fia, Jurij Suhevics jelenleg az ukrán parlament korelnöke!) Százezrével gyilkoltak nemcsak kommunistákat, antifasiszta ellenállókat és partizánokat, oroszokat – de más nemzeti kisebbségek képviselőit is. A lvovi pogrom csak bevezető volt a zsidó lakosság szinte teljes kiirtásához. Mennyire ismert az Magyarországon, hogy ezek a bandák is közreműködtek a magyar hatóságok által 1941 augusztusában Kamenyec-Podolszkba deportált 16-18 ezer zsidó honfitársunk megsemmisítésében? Ismert-e az a tény, hogy 1943–44-ben 80-100 ezer nyugat-ukrajnai lengyel kisebbségit mészároltak le ezek az egységek? (A lengyel vezetés ezt nyilván nem tudja – hiszen a legteljesebb egyetértésben díszelegtek a Majdan pódiumán honfitársaik tömeggyilkosainak politikai és szellemi utódaival.) Hallott-e arról a magyar sajtó, hogy egy akkor lemészárolt ötéves kisfiú emlékművét éppen most távolíttatták el a helyi hatóságok? A fasiszta métely, mint hamu alatt a parázs, a jelek szerint tovább élt, és 2013 véres őszén új életre kelt. (Nem mentesen, persze, a korábbi ukrán elnökök gyáva tétlenségétől, tehetetlenségétől, nacionalizmusától. Akik közül kivált – az ugyancsak egy „Majdan” (bár még békés Majdan) eredményeként – 2004-ben hatalomra jutott Nyugat-barát Viktor Juscsenko. A Nyugat kedvence, demokrata alatt már komoly támadás indult a nemzeti kisebbségek jogai, nyelvhasználata ellen. A kárpátaljai magyarok nagyon sokat tudnának arról beszélni, miért szavaztak 2010-ben tömegével Viktor Janukovicsra.
Hírt adott-e a magyar sajtó Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes (véletlen? nem véletlen?) elszólásáról, miszerint az amerikai kormány 2009 óta 5 milliárd dollárt fektetett be Janukovics rendszerének megbuktatásába? (Bizony nagy méreg, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás aláírásának elodázása miatt a királyi vad az utolsó pillanatban kicsúszott a hálóból. Valamit ezért tenni kellett! És tettek is! A 2015-re szánt forgatókönyv megvalósítása így már azon az őszön beindult. UKRAJNÁNAK AZ OROSZ ÉRDEKSZFÉRÁBÓL VALÓ KISZAKÍTÁSÁÉRT SEMMILYEN ÁR SEM VOLT DRÁGA! Még a galíciai náciknak az országra való rászabadítása sem!
2013. november 21-én sokan még a Janukovics elnök korrupt rendszere, az állandósuló és kilátástalan elszegényedés, hanyatlás, a mindenható oligarchák szűk csoportjainak az uralma miatti elégedetlenségéből vonultak ki Kijev főterére, a Majdanra. („Majdan Nezalizsnyisztyi”, Függetlenség tere.) Ám már néhány nap múlva a Nyugat-Ukrajnából szervezetten odavezényelt mintegy háromezer szélsőséges fegyveres vette át az események irányítását – a nyugati (benne a magyar) sajtó által mindvégig „békésnek” nevezett tüntetés már néhány nap alatt erőszakos zavargásokba csapott át. Kijev központja három hónapra csatatérré vált.
Aki (a magyar és a nemzetközi sajtó cinkos hallgatása, sőt, kifejezett hazudozásai ellenére) látta az utcán tomboló erőszak képeit, abban mindinkább terjedt az aggodalom: mi lesz, ha ez általánossá válik az egész országban? Aki látta, sohasem felejti el az államfői parancsra teljes tétlenségre kárhoztatott rendőrség elleni atrocitások képeit. Nem – Kijevben nem a rendőrök verték a „békés tüntetőket”, hanem pont fordítva: „a békés tüntetők” verték, rugdosták, Molotov-koktélokkal égették őket! A sorfalból kiszakított rendőröket ott helyben verték félig vagy egészen agyon, némelyekkel a Majdanon őrjöngő tömeg szeme láttára tették ugyanezt. Mutatta-e a magyar sajtó azt a rendőrt, akinek kiszúrták a szemét; vagy akinek petárdát kötöttek a karjára, majd abba belelőve, a robbanással szakadt le a karja? Hallották-e magnófelvételről a kijevi városi tanács pincéjébe kínvallatásra hurcolt rendőr jajkiáltásait? Mutatott-e valamit a magyar sajtó abból, hogy a zavargások közben, de még az után is, a „Majdan hősei” velük egyet nem értő kijevi polgárokra rontanak, véresre verik őket össze (merthogy az utóbbiaknak is lettek volna jogaik, például a gyülekezés, vagy a szólás szabadságára)? Látták-e valaha, mi vár azokra, akik ki merik tűzni a György-szalagot, az orosz azonosságtudat ma már elengedhetetlen jelképét? Mutatták-e azt a szörnyű jelenetet, amikor a náci csürhe megtámadja az addig kormányzó Régiók Pártjának kijevi székházát: annak számítógépes rendszergazdáját agyonverik, az épületet felgyújtják?
Mindaz, amit ama szörnyű három hónap alatt Kijev utcáin láttunk, hamarosan visszaköszönt az ország más részein, főként a hadsereg és náci segédcsapatai által ostromlott Donyec-medencében. Annál sokkal rettenetesebb módon, népirtás, naponta elkövetett iszonyatos háborús bűntettek formájában!
Tudósított-e a magyar sajtó az ukrán fasiszta mozgalom színrelépéséről: három kisebb szervezet Jobb Szektor néven történt egyesüléséről? Amely fasiszta mozgalom mára párttá (immár parlamenti párttá) lett? Hírül adta-e a magyar sajtó, hogy a szervezet Dmitro Jaros nevű vezetőjét mára a vezérkari főnök tanácsadójává tették meg? Mutatta-e azt a magyar sajtó, hogy ez a Jobb Szektor emelte föl és lengette meg a háborús kor ukrán fasiszta csapatainak lobogóját: vörös-fekete alapon az ukrán nacionalistáknak (az ország címerében is benne levő) jelképével, a háromágú szigonnyal? Tudatában van-e a magyar sajtó annak, hogy a háborús korszak náci csapatainak jelszavai mára új életre keltek? Ízelítőnek közülük néhány: „Dicsőség Ukrajnának! / A hősöknek dicsőség!” (Ez mára állami szintre emelt, mindenkire kötelező jelszó.) Vagy: „Ukrajna mindenek felett” (über alles)!” Vagy: „Dicsőség a nemzetnek! / Halál az ellenségre!”) Vagy: „Komcsikat a bitóra!” – másik változatban pedig: „Muszkákat a bitóra!” Mutatott-e egyetlen képet is a magyar televízió az 1933-as Németországot időző fáklyás menetekről, ahol a fölhergelt felvonulók e jelszavakat üvöltik? Mutatta-e valaha is azt a ma már kötelező, rituális ugrabugrálást, amikor mindenki köteles szökdécselni? Merthogy „aki nem ugrál, az moszkál!” (mármint muszka). Próbáljon meg valaki ebben a légkörben nem együtt ugrabugrálni az eksztázisban tomboló tömeggel!
Hírül adta-e a magyar sajtó, hogy a két említett tömeggyilkos háborús bűnös (Sztepan Bandera és Roman Suhevics) mára kötelező nemzeti hősök Ukrajnában? (És szólt-e arról a magyar sajtó, hogy Ukrajna „kelet-nyugati” konfliktusának egyik oka, hogy a második világháborús Győzelem emlékét tisztelő ottani lakosság nem hajlandó hősökként tisztelni ezt a két hóhért?) Mutatta-e a magyar sajtó, hogy a „békés tüntetők” által elfoglalt kijevi városháza homlokzatára kitűzték Hitler és Bandera képét? Hogy az utóbbi óriás képe kinn függött az előcsarnokban, és a belépőknek kötelezően meg kellett hajolniuk a kép előtt?
Említette-e a magyar sajtó, hogy a Majdan három hős vezére közül az egyik, Oleg Tyagnyibok fasiszta pártvezér – aki, amikor 2012-ben egy időközi választáson bekerült a parlamentbe, AZ EURÓPAI UNIÓ akkor ELTANÁCSOLT MINDEN EURÓPAI VEZETŐT A VELE VALÓ ÉRINTKEZÉSTŐL – lévén, hogy az Európában ismert ötödik legádázabb antiszemita politikus? (Rá másfél évre pedig együtt álltak a Majdanon!)
Beszámolt-e a magyar sajtó arról a leleplezésről, hogy a korábban említett Dmitro Jaros egy cimborájának kijelentette: csupán színleg, időlegesen támogatja Ukrajna uniós („ezekhez a buzeránsokhoz”) való csatlakozását?
Hírül adta-e már a magyar sajtó – amit számos nyugati orgánum már pedzeget –, hogy, bizony, a tavaly február 20-i véres provokáció (ismeretlen mesterlövészek 80-100 embert lőttek le Kijev főutcáján: tüntetőket, éppen arra menő járókelőket – de rendőröket is) tettesei az akkori ellenzék megbízásából gyilkoltak (amit az észt külügyminiszter is jelzett az európai külpolitika akkori nagyasszonyának, Catherine Ashtonnak)? Azon a napon, amikor Kijevbe érkezett három uniós külügyminiszter, hogy ellenjegyzésükkel másnap aláírják a hatalom fokozatos átadásáról szóló megállapodást. Jelezte-e akárcsak egy kicsit is a magyar sajtó, hogy az előző napi provokációtól felbőszült tömeg – élükön a náci fegyveresekkel – olyan pogromhangulatot teremtett, hogy még aznap éjjel a törvényesen megválasztott elnöknek menekülnie kellett? (Hogy azután másnap a parlament – MINDEN ALKOTMÁNYOS JOGSZABÁLYT, TÖRVÉNYT FELRÚGVA – megfossza őt hatalmától).
Hírül adta-e a magyar sajtó, hogy még aznap elszabadult a pokol – az országra rászakadt a fasiszta fegyveresek fékevesztett terrorja? Akik még három hónapig ott tanyáztak a főtéren – afféle „Nemzeti Számonkérő Szék” szerepét vindikálva maguknak, terrorizálva a parlamentet, annak képviselőit, akadályozva a törvényhozás munkáját? Hírt adott-e a magyar sajtó az új rezsimnek – a náci juntának – nem tetsző írott és elektronikus sajtó elhallgattatásáról? Mutatta-e a magyar sajtó azokat a képsorokat, amikor a nemzeti főadó főszerkesztőjének szobájába – egy fasiszta párt képviselőjével az élen – fegyveresek rontanak be: ordítoznak, alázzák, lemondását követelve – hogy azután a főszerkesztőt kb. egy óra múlva cipóra dagadt arccal vezessék, rugdossák ki az épületből? És arról hírt adott-e a magyar sajtó, hogy mostanában már ellenőrzik az internetes levelezést, büntetik a hatalomnak nem tetsző ellenzékiek lájkolását? Hírt adtak-e arról, hogy a hatalom „Béketeremtő” néven internetes hecc-portált tett közzé, közzétéve (!) a rendszer ellenfeleinek alapvető személyi adatait (amivel a minap hozzá is járultak egy ellenzéki politikus, és egy elismert, ugyancsak ellenzéki író és közíró meggyilkolásához)?
Mutattak-e abból valamit is, hogy Oleg Carjov ellenzéki képviselőt többször is véresre verik? Szólt-e arról a magyar sajtó, hogy a tavalyi fordulatot „legalizálni” hivatott májusi elnökválasztáson, majd az október parlamenti választáson lehetetlenné tették valamennyire is ellenzéki politikusok indulását? Minek következtében az ukrán parlament mára már szinte csak nácikból, a rendszer híveiből, no meg a fasiszta terrorkülönítmények vezéreiből tevődik össze (olyasfélékből, tetszenek tudni, mint amilyen nálunk Prónay Pál báró, Héjjas Iván, Ostenburg Gyula, vagy éppen Franczia Kiss Mihály volt.)
Tudósított-e a magyar sajtó – „szeparatistákként”, sőt olykor terroristákként becsmérelve az ország oroszajkú kisebbségét –, hogy a kijevi képek milyen általános döbbenetet és elemi erejű tiltakozást váltottak ki az országnak a legkülönbözőbb térségeiben? Hírt adott-e a magyar sajtó arról, hogy Ukrajna 25 megyéje közül 16-ban tiltakozó akciók indultak a törvénytelen puccs miatt – elfoglalva a megyeházákat még merőben ukrán lakosságú megyék székhelyein is? Mutatták-e Voliny megye lemondásra kényszerítendő vezetőjének autodaféját az üvöltő tömeg előtt? Hírt adtak-e arról, hogy a puccs győzelme után szélnek eresztett készenléti rendőröket hazazavarták – ahol többnyire újabb megaláztatások vártak rájuk? Tud-e arról a magyar sajtó, hogy Lvovban két – megalázkodni nem akaró – rendőrt megégettek?
Tudósított-e a magyar sajtó a puccs győzelme után rögtön megindult fenyegetésekről az oroszajkú lakosság címére. Hogy a „mártír” Timosenko asszony atombombát dobatott volna Oroszországra, az új oktatási miniszter asszony, nyilvánosan, kiirtandó kreténeknek – Arszenyij Jacenyuk zsidó miniszterelnök pedig, hitlerista szóhasználattal, „Untermenscheknek” minősítette az oroszokat.? Tud-e arról a magyar sajtó, hogy – nyugati politikusok előtt tett számtalan fogadkozás, hazudozás, sőt aláírt nemzetközi szerződések dacára – Porosenko leszögezte: államnyelv pedig egyedül csak az ukrán lesz, és szó sem lehet semmiféle föderatív átalakításról, Ukrajna egységes, unitárius állam marad! Hírt adott-e a magyar sajtó arról, hogy Porosenko (akinek, notórius hazudozása mellett, egyébként még ez is rendszeres szokása) felrúgta a minszki béke-megállapodás, amely különleges státusz megadásáról rendelkezett Donyeck és Luganszk megyének a népi erők által ellenőrzött körzetei számára? Hírt adott-e a magyar sajtó arról, hogy a kijevi junta egyenesen megtagadta az alkotmánynak a hatalom decentralizálását célzó reformja végrehajtásának megkezdését (amit ugyancsak a minszki megállapodás írt elő). Egyáltalán, volt-e a magyar sajtóban egyetlen szó is arról, hogy a kijevi vezetés – aktívan készülve az újabb fegyveres offenzíva megindítására (ami bármelyik napra várható) – felrúgta már a minszki megállapodás minden olyan pontját, ami utat nyitna a konfliktus békés, politikai rendezésére? Ezzel kapcsolatban, még korábban, hírt adott-e Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes asszony által az ország föderatív átalakításával kapcsolatban mondottakról: „A DONYEC-MEDENCÉBEN AKÁR ERŐSZAKKAL IS RENDET KELL TENNI, A TERRORISTÁKAT ÉS A FEGYVERESEKET LIKVIDÁLNI KELL. Csak ez után lehet szó a hatalom decentralizálásáról és a régiók jogairól.” (Ezt a Régiók Pártja frakciójából még megmaradt képviselők egy csoportja előtt mondotta, még tavaly június 27-én.)
Apropó, eljutott-e a magyar sajtóhoz az amerikai Rand Corporation által az ukrán kormány számára készített ajánlás arról, hogyan kell minél előbb és hatékonyabban megtörni a lázadó körzetek lakosságát? A kétoldalas dokumentum szerint több hullámban, kíméletlenül lövetni kell a polgári létesítményeket. Az elfoglalt települések lakói közül a megbízhatatlanokat, a gyanús elemeket SZŰRŐTÁBOROKBA (értsd: koncentrációs táborokba) kell zárni (ilyenek már épülnek is). Hallott-e a magyar sajtó az Ukrajnán végigsöprő un. „népi átvilágításokról”, amelyek során valamiért nem tetsző kormányzati tisztviselőket, stb. megaláznak: szemetes tartályokba tuszkolják őket, majd kívülről verik a tartályok fém falait?
Hírt adott-e arról a magyar sajtó arról, hogy Ukrajnában törvényi rendelettel beszüntették az oroszországi tévéadók adásainak szórását? Volt-e szó a magyar sajtóban arról, hogy az ukrán parlament agresszornak minősítette Oroszországnak, hasonló határozat meghozatalára kötelezve valamennyi megyei közgyűlést (?!) is? Olvashattunk-e arról a magyar sajtóban, hogy büntető eljárás indul mindenki ellen, aki kétségbe meri vonni az orosz agresszió megtörténtét? Miközben a diplomáciai, gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok tovább élnek, a kijevi vezetés továbbra is elvárja, és megköveteli, hogy Oroszország („az agresszor”) kedvezményes áron szállítsa neki a gázt (amiért, persze, nem fizetnek) – illetve, noha „agresszió érte az országot”, mindmáig nem hirdettek hadiállapotot. (Az immár ötödik hullámban, EGY „ANTITERRORISTA HADMŰVELETRE” való mozgósítások keretében – tehát merőben rendfenntartó akciósorozatra – kényszersorozzák férfiak tízezreit.)
Mutatott-e a magyar sajtó valamit abból, hogy a puccs győzelme után a fasiszta fegyveresek szerterajzottak az országban, hogy más városokban is „rendet teremtsenek”? Hallott-e valamit a magyar sajtó arról, hogy az orosz lakosságú Szevasztopolban (és egy másik, nyugat-ukrajnai városban is) stilizált akasztófát állítottak fel a helyi orosz lakosság számára, miheztartás végett? Látta-e valaki a magyar újságírók közül azt a döbbenetes videót, amikor Kijevből hazafelé tartó krími tüntetők autóbusz konvojára az úton náci fegyveresek támadtak rá: az utasokat megverve, megalázva, kifosztva – HETET KÖZÜLÜK PEDIG MÉG AGYON IS LŐVE? (Vajon nem ez volt-e az a szikra, ami a Krímben fellobbantotta az ellenállás lángját?) Mutatott-e valamit a magyar sajtó azokból az elkeseredett tömegverekedésekből – például Donyeckben, Harkovban és Luganszkban is – ami a magukat fenyegetve érző helyi lakosok, és a városokba érkező náci bandák között robbantak ki? (Ami az előjátéka lett a hamarosan kirobbanó belháborúnak.)
Amikor Janukovicsnak védenie kellett volna magát és országát a fasiszta csőcseléktől, akkor ezt nem merte megtenni – többek között, mert az ukrán alkotmány tiltja a hadsereg bevetését a határokon belül. Ámde égtek is a telefonok nála, még akkor is, amikor pedig már csak kemény fellépéssel lehetett volna megakadályozni a készülő tragédiát: nehogy föl merjen lépni erőszakkal!
Tudósított-e arról a magyar sajtó, hogy éppen Putyin volt az, aki lebeszélte az erőszak alkalmazásáról, és nyomást gyakorolt rá az ellenzékkel való megállapodás érdekében? És tudósított-e a magyar sajtó arról, hogy pontosan két hónappal később, éppen amerikai részről, egyenesen követelték az új rezsimtől: FEGYVERES ERŐVEL TÖRJE LE A DONYEC-MEDENCEI TÖMEGMOZGALMAKAT? (Ekkor, tudniillik, már nem számított, hogy a hadsereg bevetése, országon belül – pláne a civil lakosság ellen – alkotmányellenes!)
Tudósított-e a magyar sajtó a kezdetben még fegyvertelen nép elleni törvénytelen és alkotmányellenes katonai, büntető terrorhadjáratról, a közben elkövetett háborús bűntettekről? A kifejezetten polgári létesítményeket, közműveket támadó tüzérség szisztematikus rombolásairól, gyilkolásairól? Hírt adott-e a polgári lakosság ellen bevetett foszfor- és kazettás bombákról, légvédelmi és rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták bevetéséről? (Félreértés ne essék: a gyakran emlegetett hétezer áldozat csupán a polgári lakosság közül való!) Adott-e hírt a magyar sajtó a foglyok minden képzeletet felülmúlóan kegyetlen megkínzásairól, amibe nagyon sokan bele is halnak? Szólt-e egyetlen hír is a Nyizsnyaja Krinka település közelében feltárt tömegsírokról, amelyekbe negyven áldozatot – többségükben a fegyveresek „szórakozására” odahurcolt fiatal lányokat és asszonyokat lőttek bele, miután már „elhasználódtak”? Hallott-e a magyar sajtó az orosz külügyminisztérium által az ukrajnai rémtettekről eddig már kiadott négy Fehér Könyvről? (Érdemes lenne forgatni e Fehér Könyveket – világnyelveken is elérhetők!)
Adott-e a magyar sajtó hírt arról, hogy a Donyec-medence (Donbassz) népe ellen – a hivatásos hadsereg mellett fasiszta különítmények, illetve a leggazdagabb oligarchák által fölállított terror magánhadseregek is harcolnak (ilyenje az ország egyik leggazdagabb oligarchájának, Porosenkonak is van!)? Adott-e hírt a magyar sajtó a junta oldalán harcoló legalább ezer külföldi zsoldosról (zömben amerikaiakról, lengyelekről, baltiakról – de még arab szélsőségesekről is)?
Adott-e hírt a magyar sajtó arról, hogy a puccs győzelme után a Majdanon tobzódó fegyveres brigantikat nyomban betagolták a hadseregbe (például a Nemzeti Gárdába is)? Hallott-e a magyar sajtó arról, hogy ez utóbbi is, illetve a Jobb Szektor fegyveresei is, gyakorlatilag ma már minden olyan fegyvert megkapnak, ami a hadseregnek is van? Tudomása van-e a magyar sajtónak arról, hogy ezek a fegyveres osztagok nem engedelmeskednek a hivatalos katonai hatóságoknak? És ha a hivatásos hadsereg ímmel-ámmal még csak teljesítget is valamit a fegyverszünetből, ezek a fasiszta különítmények azt tesznek, amit akarnak. Többek között rendszeresen megsértve a fegyverszünetet. És hogy ma már Porosenko sem érezheti magát biztonságban tőlük. Hallott-e a magyar sajtó arról, hogy az Orbán Viktort lefasisztázó John McCain, az amerikai Szenátus vendégeiként, meghívta három terrorkülönítmény véreskezű vezéreit – közöttük azt is, aki aktív részese volt az illegális szervkereskedelmi hálózatnak (frissen elesett ukrán katonák szerveit is eladva!)? Tudósított-e a magyar sajtó arról, hogy a Budapesten minket demokráciára kioktató Merkel asszony három hordozható krematóriumot is ajándékozott ukrán szövetségeseinek, így is segítendő az elesett katonák, illetve a meggyilkolt áldozatok eltüntetését?
Hallott-e a magyar sajtó arról, hogy nemrégiben számos új törvényt hoztak Ukrajnában? Például „a náci és szovjet / kommunista jelképek tilalmáról”? (E tilalom, persze, ott is csak az utóbbi kategóriára vonatkozik, Strasbourg ide, vagy oda.) Ám tudja-e a magyar sajtó, hogy ezek a magánhadseregek és egyéb fasiszta söpredék nyíltan viseli második világháborús, NÁCI JELKÉPEIT? Hallotta-e a magyar sajtó, hogy az új törvények egy másika „az Ukrajna felszabadításáért küzdő hazafias erők” között ismeri el a föntebb emlegetett második világháborús náci segédcsapatokat is – megütközést váltva ki még a kijevi juntát egyébként mindenben, buzgón, kritikátlanul segítő Lengyelországban is? Hallotta-e a magyar sajtó, hogy nemrégiben Porosenko úgy rendelkezett: (a korábbi, szovjet eredetű) február 23. helyett október 14-én lesz az ukrán fegyveres erők napja? Ugyanis: 1942. OKTÓBER 14-ÉN HOZTÁK LÉTRE AZ „UKRÁN FELKELŐ HADSEREGET” (UPA). Hallott-e arról a magyar sajtó, hogy az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat – amerikai-ukrán kettős állampolgárságú – vezetője nemrégiben leszögezte: szolgálatát az eme martalóchadakban megvolt szellemiség jegyében fogja megreformálni?
Föltette-e vagy föl fogja-e tenni magában a magyar sajtó azt a kérdést: hogyan fog Ukrajna a nácizmus ellen küzdeni, miközben fegyveres osztagainak jelentős része náci jelképeket visel – és teljes gőzzel folyik a lakosság, főként az ifjúság, fasiszta szellemben történő nevelése, átnevelése?
Hallott-e arról a magyar sajtó, hogy az ukrán parlamentben ma már jóformán csak fasiszta pártok vannak (még ha rendszeresen össze is verekednek – immár egymással, lévén hogy a valódi ellenzéket már régen kiordították, kirugdosták, kipofozták, a kommunistákat pedig ki is tiltották az ülésteremből)? Hallott-e arról a magyar sajtó, hogy az egyik kis fasiszta párt vezérét, Oleg Ljaskot többet látjuk, különítményesei élén, a háborús övezetben, mint a parlamentben? No, persze, nem a frontvonalon, hanem attól biztonságos távolságban űzi kedvelt foglalatosságát: a néphatalom funkcionáriusaira, híveire való vadászatot a frissen bevett településeken (mostanában ilyen nemigen van). Akiket ha elkap, szadista élvezettel vallat, gyötör meg lelkileg – miként arról jó néhány videó tanúskodik is.
Adott-e hírt a magyar sajtó az egy éve Ogyesszában elkövetett borzalmas mészárlásról? Amikor – megint csak egy fegyveres (nyilván jó előre eltervezett) provokáció nyomán békés tüntetőkre tört rá tízszer annyi megvadult fegyveres, szorítva be őket a megyei szakszervezeti tanács székházába, ahol az áldozatokra lesve már várták őket gyilkosaik. Akik minden képzeletet felülmúló brutalitással gyilkoltak le hivatalos adatok szerint is 48 embert? Adott-e hírt a magyar sajtó arról, hogy e rémtettet az ország egyik leggazdagabb oligarchája, Igor Kolomojszkij kezdeményezte és finanszírozta – a végrehajtás felügyelésére pedig a városba érkezett Andrej Parubij, a nemzetbiztonsági kabinet akkori titkára (aki amúgy éppen a Majdan fegyvereseinek volt a parancsnoka – aki mostanra az ukrán parlament elnöke lett)? Adott-e hírt a magyar sajtó arról, hogy a város hatóságai rövid úton lezárták a vizsgálatokat, illetve éppen a túlélő áldozatok ellen indult a megtorlás újabb hulláma? Hírül adták-e a magyar lapok, hogy Ogyessza utcáin falragaszok szólítják fel a lakosságot a „szeparatisták” FELJELENTÉSÉRE? (Segítségképpen rövid leírást is adva a följelentendőkről.)
Megtudhatjuk-e végre a magyar sajtóból, hogy Ukrajnában nemcsak hogy hatalmon maradtak a néptömegek által „a Majdanon” megdönteni kívánt oligarchák? Akik nemcsak hogy tovább fosztogatják, Európa legszegényebb országává züllesztve, az államcsőd peremére taszítva azt – de még össze is fogtak a náci terrorbrigádokkal? Hogy Ukrajna mára olyan lett, mint Latin-Amerika fasisztoid diktatúrái voltak, úgy 80-100 évvel ezelőtt? Ahol az oligarchák uralmának háborítatlanságán az „amerikai nagykövetségnek” nevezett helytartói hivatal őrködik – melynek engedélye, jóváhagyása nélkül a mai kijevi rezsim ma már egy lépést sem tesz (tehet).
Nos, mi lesz? Hétköznapi fasizmus – Ukrajnában? „A demokratikus világ” teljes támogatásával? Hitlert is kezdetben támogatták a nyugati demokráciák. Éppen olyan vakon és az Oroszországgal (Szovjetunióval) szembeni gyűlölködő elfogultsággal, mint napjainkban. Ismét – München? A liberális Nyugat (közöttük mi is), háromnegyed évszázad után, újra összefog a fasizmussal? A múltkor ebből világháború lett! És most?
(Csikós Sándor)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL! bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Havasi Gáspár szerint:

    Most kellene itt hozzászólásaikkal azoknak tobzódni, akik mindenáron védik a kapitalizmus és a New York- Tel Aviv vonal mundérját.

  2. petymeg szerint:

    Már vártunk pötyi!

  3. zz szerint:

    Szegény ukránok már nálunk vannak Szentgotthárdon is Koisvwire cégnél is Jászbereényben is Magyarok menekülnek aki tud nyugatra

  4. Pál szerint:

    Az ukrán népnek NINCS SEMMILYEN MENTSÉGE, hogy hagyja hogy ez a szarházi fasiszta bagázs uralkodjon rajta!!!!!!! Az egész ukrán nép ALÁVALÓ módon viselkedik, amíg csinál ellenmajdant!!!

  5. Pál szerint:

    JAVÍTÁS…….
    Az ukrán népnek NINCS SEMMILYEN MENTSÉGE, hogy hagyja hogy ez a szarházi fasiszta undormány népnyúzó bagázs uralkodjon rajta (akkor már a nálunk és az országok többségében meglévő sima normál “tőkés diktatúra” is LÉNYEGESEN jobb!!!!!!!). Az egész ukrán nép ALÁVALÓ módon viselkedik, amíg nem csinál ellenmajdant!!! Inkább az “európai normáknak megfelelő” békés madárszar mint a mostani ukrán renszer tehénszara…… Vissza Janukovicsot (ha már nincs más)!

  6. öregkun szerint:

    Magyar újságíró ? Sok van csak széllel szemben kevesen mernek hajózni, leírogatja a zöm az elvárt házi feladatot oszt jó napot, Ha még jól tud hazudni is, előre is halad. Bizony az üzlet, a jó biznisz a lényeg világunkban. Elvek, eszmék, jó erkölcs, mind félre van dobva ha fénylik a haszon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.