A KÍGYÓNAK CSAK AZ AGYONVERÉS ÁRT!

A járműiparra is ráfér a bérrendezés

A hozzáadott érték szerint legnagyobb 50 járműipari cég átlagosan bruttó 354 ezer forintot ad havonta dolgozóinak, ami a magyar viszonyok között jó fizetésnek számít, de termelékenységüket figyelembe véve ez legalább 30 százalékkal elmarad a környező országokban elérhető jövedelmektől. A munkabért terhelő magyarországi közterhek kiemelkedő mértéke miatt a nettó bérekben a lemaradás már a 40 százalékot is meghaladja – írta elemzésében a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB).

Az elemzésben kiemelik: a járműgyártás termelési volumene már 70 százalékkal haladja meg a 2008-as válság előtti szintet, megközelítve a 7100 milliárd forintot, a GDP-hez való hozzájárulása pedig eléri a 4,3 százalékot. A szektorban alkalmazott munkaerő létszáma átlépte a 80 ezret, a járműgyártásban összesen közel 300 cég működik.
A járműgyártás húzóágazat, a hozzáadott érték szerint azonban az 50 legnagyobb magyarországi cég a termelékenységéhez képest régiós összevetésben igen alacsony bért fizet dolgozóinak, ami az elvándorlás miatt hozzájárulhat a szektorra jellemző munkaerőhiányhoz – derül ki a KFIB elemzéséből.
A legszembetűnőbb és egyben a legérzékenyebb eltérés a szlovákiai bérszintekhez viszonyítva jelentkezik. Az ottani járműipari társaságok egyre nagyobb mértékben szívják el a hazai, főként az észak-nyugati országrészben élő munkavállalókat, ami tovább súlyosbítja a szektort terhelő munkaerő-hiányt – mutatott rá Romhányi Balázs, a KFIB ügyvezetője.
Mivel cégméretenként és régiónként eltérő a hazai járműipari cégek versenyképessége, a megoldást rövidebb távon elsősorban a munkáltatói járulékkulcs csökkentése, míg hosszabb távon az oktatási rendszer átalakítása hozhatja el a KFIB szerint.
A munkáltatói járulékkulcs csökkentése lehetőséget adna arra, hogy azokban az állásokban, ahol ezt a munkaerő-piaci kereslet és kínálat viszonyai szükségessé teszik, emelkedni tudjon a szerződés szerinti bruttó bér anélkül, hogy ez veszélyeztetné az adott cég versenyképességét. Ahol pedig nyílt vagy közmunkában elrejtett munkaerő-túlkínálat van, ott a munkaerő költségének csökkentésével élénkíthetné a keresletet – közölték.
(nepszava)
Bal-Rad komm: A pohár betelt! A hazai béreket emelni kell!.jutott el qrmányunk tudatáig a felismerés! És ez jó dolog! Igaz, hogy a munkavállalók elmenekülését ez nem fogja csökkenteni, hiszen a környező országokban is emelkedni fognak a bérek! Úgyhogy ezt az ollót nem igazán sikerül összébb zárni, viszont rengeteg apró vállalkozás bele fog rogyni a béremelésekbe!
Egy alapjaiban bűnös gazdaság és társadalompolitika irányítóinak ötletelése zajlik.
A kígyó saját farkába mart bele! Megteheti, mert neki ez nem árt!
A KÍGYÓNAK CSAK AZ AGYONVERÉS ÁRT!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A KÍGYÓNAK CSAK AZ AGYONVERÉS ÁRT! bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Sub Zero szerint:

    Szlovákia ügyes, mert olyan alacsonyak az adók, hogy vannak akik ott alapítanak céget.
    Undorító látni, hogy több milliós luxusautók szaladgálnak szlovák rendszámmal. Megtehetnék, hogy nálunk adózzanak, hiszen szemlátomást jól megy a cégük.

    • vitorla123 szerint:

      Nem adózni kell!A porofitot elvonni! Más nem segít.Ja hogy akkor nem érdemes polgárnak lenni? Hát így meg életveszélyes.A magyar társadalom 95 %-át kell elüldözni,vagy kiirtaniuk. Másként nekik annyi!Érdekes Trump nyilatkozata már ,már kommunista.Mindenkinek van saját hazája,minden országnak legyen határa..Egy dollár lesz az éves fizetése.Szóval mi újság a faliújság Orbán Úr?

      • Sub Zero szerint:

        Trumpról annyit, hogy nyugtával dicsérd a napot.
        Adózni kell. Cégem, amely kis mikró vállalkozás 20 év alatt legalább legalább 40 milliót fizetett be mindenféle járulék és adó formájában. Nyugdíjam meg, ha lesz egyáltalán, semmire sem lesz elég. Dühítő. De! Arra kell gondolnom, hogy valahogy azért csak megvagyok. Ellentétben a felmenőimmel! Egyik dédapám az első világháborúban többször sebesült, 50 éves katonai szolgálata volt. Nyugdíját a rákosi rendszerben megvonták. Másik dédapámat kitelepítették az 50-es években. A vagonban halt meg. Vagy nagyapám, aki a második világháborúban Németországban halt meg 45-ben. Apám gyerekként élte meg a háború borzalmait. Őt még katonának sem vitték el, mert politikailag megbízhatatlan volt. Végig melózta az életét, mint azok is, akik a háború után felépítették az országot. Vitorla is írta korábban, hogy hogyan gyártották a tüzelőt. Sokkal keményebb élete volt elődeinknek attól függetlenül, hogy melyik oldalon álltak. Sokszor emberfeletti áldozatot kellett hozniuk. Ezzel összehasonlítva nem olyan rossz most a helyzete legtöbbeknek. Ezért háborít fel a szlovák rendszámú luxusautó.

  2. Jakocs Gábor szerint:

    Trump (a Trampli)akkor lenne már már kommunista,ha a lopott milliárdjait visszaadná vagy odaadná a sok sok millió amerikai állampolgárnak ,akiknek nincs semmilyen egészségbiztosítása. Például!

    • bobóka szerint:

      De furcsa……merthogy honnan veszed, hogy lopta ? Bizonyíték ?
      És attól kommunista valaki, hogy lop és aztán visszaadja a lopott szajrét ?
      Amerikában lehetséges, mert ha kártalanítja az áldozatot, és az nem tesz feljelentést, akkor a tettes szabadon elmehet.
      A cigány nem adja vissza, biztosan ezért kevés köztük a kommunista.
      Aztán miért is nincs sok amerikainak egészségbiztosítása ? Mert nem kötnek mig fiatalok, késöbb meg már drágának találják. Ott a cégeknek nem kötelező a foglalkoztatottak részére eű bizt. kötés.

    • Sub Zero szerint:

      Jakocs Gábor! Akkor nem kommunista lenne, hanem Jézus Krisztus! Mivel volt egy-két milliárdos kommunista pártfőtitkár a világtörténelemben.

  3. 1tothgabor szerint:

    Orbánéknak semmi sem jut el a tudatukig. Legfeljebb a pofon.

  4. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Amíg ekkora járulék terhekkel sújtják a hazai kisvállalkozókat, szinte mindenféle támogatásból, kedvezményből kizárva őket amiket csak a Fidesz csókosok és a “stratégiai partner” multik kapnak, addig itt változás nem lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.