Jövőkép

Tragikus jövő elé néz Magyarország – a gyerekeink harmada a híd alatt végzi?

Az unió átlagához képest jóval több gyereket fenyeget Magyarországon elszegényedés vagy társadalmi kirekesztés.

Az Erostat minden évben elkészíti a legszegényebb gyerekeket számláló mutatóját, ami bár évek óta csökkenést mutat az Európai Unió tagállamaiban, Magyarországon továbbra is kiugróan magas a számuk: tavaly a gyerekek 36,1 százaléka élt embertelen körülmények között, ennél csak Bulgáriában és Görögországban volt rosszabb a helyzet. Az Európai Unió egészében összesen 25 millió 18 éven aluli fiatal és gyerek, a lakosság 26,9 százaléka él embertelen körülmények között. Öt évvel korábban ez még 27,5 százalék volt.
Szegénynek minősülnek azok a családok, ahol a háztartás jövedelme nem éri el az adott ország átlagjövedelmének 60 százalékát, illetve gondot jelent a közüzemi számlák fizetése és az élhető körülmények megteremtése. A legjobb helyzetben a skandináv országokba születettek vannak, Svédország, Finnország és Dánia után Szlovéniában, Hollandiában, Csehországban és Németországban él a legkevesebb szegény gyerek.
hia
(privatbankar)
Bal-Rad komm: Természetesen LEHETNE ÁRNYALNI a képet! Az adatok miatt lehet joggal szidkozödni, köpködni!
Abban viszont talán egyetérthet mindenki, hogy ez a siralmas jövőkép egy bűnös rendszer bűnös társadalom és gazdaságpolitikájának az eredménye! Minden szereplőjével együtt! Az “Első EMBERTŐL a legutolsó purgyéig!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Jövőkép bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kazárok a kazárok ellen. szerint:

    Tisztelt Magyarországon tartozkodo kazár maffia tagjai.
    Tegyétek le a fegyvert lassan a lábaitok elé.
    Terdeljetek le,és tegyetek a kezeteket a tarkotok moge.

    Semmi hirtelen mozdulat.

    Ez a jelen. A jovotok most dol el,hogy lessz e jovotok.

    • vitorla123 szerint:

      Nem lesz jövő!Mert a jelen ez!Politikai gazdaságtan szerint a gyerek nem más mint a legfontosabb árú a munkaerő újra termelése.A vallás,meg Jézus hazudik!A fontos csak és csak a munkaerő és annak az ára..Ha nem fizetnek eleget érte akkor nem érdemes megtermelni.Már m int a gyereket és a munkaerőt.Hogy mit mond a pap a lőtéri kutyát sem érdekli.A harácsoló meg hiába harácsol,mert nem lesz aki a harácsolt vagyont működtesse.Ezért marhaság a bevándorlás megakadályozása a harácsolók szempontjából.A mi szempontunkból,nemzeti kommunisták szempontjából meg n agyon jó,ugyanis nem lesz aki a m unkaerő árát letörje..Ott tartunk,hogy ezek az éhező gyerekek és később éhező fiatal felnőttek fogják a vándorbotot és elmennek németbe ,angolba.Mint a Mohácsi vész után kiürül Magyarország!Népvándorlás van nyugatra. Trump mint katona ember már mondja is!Minden országnak legyen határa és tartsa el az állampolgárait. Támogatjuk!a.Pedig a nyugati rendszerek is megbuktak!!!És hiába a harács!Hiába a” Hajrá magyarok!és a Hajrá Magyarország!”A Mohácsi csata 500 évre rendezte le a magyarság sorsát.!Hasonló most a harácsolási vágy!Hasonló az ostobaság!

  2. .... szerint:

    Neked lehet az ember, az emberi élet áru, — nekem nem az. Én azt mondom a legfontosabb az élet és nem azért mert munkaerő, hiszen a Te értékrended szerint a beteg gyermeket akkor halni kell hegyni, én meg mindent megteszek, hogy élhessen. Amit vallasz — az a fasiszta gondolkodás .

    • zz szerint:

      Sajnos az ezeknek az ember csak árú! NINCSENEK Magyarországon munkaerő közvetítők ….Nincsenek hatékonyságnövelő managerek Nincsenek szarul fizető munkahelyek… Multi szereldék…………..

    • vitorla123 szerint:

      Az ember munkavégző képessége annyira áru,hogy te magad alkudozol minden munkahelyen,hogy több bért kapj.An nyira árú,hogy a kórházakban mérik,megéri e megmenteni a beteget,vagy érdemesebb (költséghatékonyabb e)hagyni meghalni.Nem az ember árú!A munkavégző képessége az.A gyereknevelés egyszerű újra termelése a munka erőnek.A gazdaság működése szempontjából csak és csak ennek van jelentősége.A harácsolók csak ezt veszik figyelembe.Meg a meglophatóságának a mértékét.Általában 1/3 a munkaidőnek a költség 2/3 a profit! Az ellopott érték.

  3. Ez van. szerint:

    T. szerint!

    Olvassa el figyelmesebben Vitorla 123 hozzászólását és /talán/ megfogja érteni.
    Nem félreérteni.

  4. Próféta szerint:

    Ez a különbség, az ördögi világban nem az ember az érték, hanem a munkája. Az isteni világban az érték, maga az ember és az élet.
    Magyar éhező gyerekek……?! Mivel többnyire már cigányok születnek, így azokból áll a rongyos sereg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.