Szíria

Nagyon úgy tűnik, hogy Aleppo-és általában Szíria-ügyében folytatódik a diplomáciai iszapbirkózás Oroszország és az USA között.
Csütörtökön Limában az APEC-fórumon “összefutott” Szergej Lavrov és John Kerry amerikai külügymiszter. Ha már összefutottak, beszéltek egy kicsit Szíriáról is. Tegnap aztán Kerry telefonon hívta fel Lavrovot, hogy megérdeklődje: puhult-e valamelyest az orosz álláspont?
Lavrov visszakérdezett: a jelenlegi/régi orosz álláspont megváltozásának egyezségbe foglalt feltételeit teljesítette-e az USA? Merthogy legutóbbi találkozójuk óta Oroszország nem értesült érdemi változásokról. Sem Szíria egészét, sem pedig Aleppot érintően.

Ami ugyebár azt jelenti, hogy az USA kiparancsolja apanázsoltjait a Kelet-Aleppo köré vont ostromgyűrűből, hogy ott csak az ENSZ és a nagyhatalmak által egyezményesen TERRORBANDÁKNAK minősített bűnöző hordák maradjanak. Oroszország tegnap estig eme feltétel teljesüléséről nem értesült.
“Próbálunk megoldást találni erre a problémára. Úgy tűnik Kerry is szeretne valami eredményt elérni, (búcsúzóul B-R) de…” – nyilatkozta Szergej Lavrov a TASSZ-nak.
A diplomáciai helybenjárás pedig a jelek szerint kilépéskényszert hozott létre. Ha tetszik-ha nem tetszik, Kelet-Aleppo ostromgyűrűbe zárt banditáit meg kell semmisíteni. Polgári áldozatok ide-vagy oda, a banditák tegnapi akciója világossá tette: ÁLDOZATOK NÉLKÜL A DOLOG NEM MEGY! NEKIFOGTAK ŐK A CIVILEK KIIRTÁSÁNAK!
Észleli ugyanis az ostromgyűrűbe beszorult polgári lakosság is a helyzet tarthatatlanságát, és veszélyeit. Szeretnének távozni, ám a dzsihadisták nem engedik. Emiatt tegnap zavargások törtek ki, amiben a martalócok legkevesebb negyven civilt lemészároltak, tízet pedig elhurcoltak! Nyilvánvalóvá téve, hogy készek a teljes lakosság föláldozására, de ők nem távoznak!
Ez pedig-akárhonnan is nézzük-kényszerhelyzet. Előállt a vagy-vagy állapot! Ami mellé van egy cél. A kérdés innentől kezdve csak az lehet: MIKORTÓL?
Ezzel együtt is a palesztin “Liwaa Al-Quds” milícia megindult Ba’ibdeen martalócai ellen, eléggé benyomva az ostromgyűrűt.

Észak-Aleppoban a kormánycsapatok megindultak tegnap Baabdin és Al Inzarat rablófészkei ellen. Al-Inzaratban első nekifutásra kicsinálták Munib Mustafa becenevén “Abu Katdzhu” helyi al-Shamiya Dzhebhat-latorfőnököt, míg Baabdinában ugyanezen horda helyi főkolomposát-Khaled Alnajjar hadurat vágták hidegre. A vezérek nélkül maradt martalócbandák aztán estére föl is morzsolódtak.

karta_aleppo_sever

A város és környéke nyugati régióiban is tovább erodálta a kormánycsapatok offenzívája a latorbandákat. Rashidin-terület 4. és 5. szekcióiban valamint a nyugati Kafr Naha, Khan al-Asal és Al-Mansour kerületekben. A szír légierő is kivette a részét a latorirtásból.

dena

Deir ez-Zor térségében érdekes dolgok történtek. A kalifátusisták NAGY SZÁMBAN VETETTEK BE TEGNAP drónokat a kormányerők ellen. Első alkalommal. Ugyan nagyobb az ijedelem mint a kár, viszont még nagyobb a kérdés: HONNAN VANNAK A DRÓNOK?
Raqqa-térségében az “állóháború” nem látszik mozdulni. A kalifátusisták ugyan kivonultak három faluból is, helyükre pedig a kurdok be, de a dolgok nem igazán mozdulnak.
Daraa-tartomány északi részén a felszámolt katlan peremén Sakerah falunál a szír kormányerők lyukra futtattak egy latorgyülekezetet. Az an-Nuszra volt a kárvallott. Rengeteg pribék veszett oda.

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kazarok a Kazarok ellen. szerint:

    Ennyit tudnak a kazár katonák mikor nem civilek ellen harcolnak.
    Mennyit?
    Meghalni, mert harcolni a szájkaratén kivül nem tudnak.
    Sziriában ugy hullanak a kazárok mint a legyek.

  2. szemcsi szerint:

    Trump LESZ az USA elnöke:

  3. öregkun szerint:

    Magyarországra is jó lenne egy tisztigató…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.