Csicskák lettünk!

“– Nem volt egyszerű elérni önt. Miért bujkál?
– Nincs mitől félnem, nem bujkálok.”

vajdak

 

Így kezdődik a Magyar Idők interjúja a Flóri vajdával. Ennél stílszerűbb talán semmi nem lehetne: még a kormánypropaganda csatolmányainak elől is bujkál, majd letagadja a nyilvánvalót, és azonnal hazudik.
És Döbrögi vajda mégse rúgja ki.

Pedig az az 1,6 milliárd forintot, a Híd a munka világába program költségvetését az európai csalás elleni hivatal, az adóhatóság, és maga a qrmány, illetve annak egyik minisztériuma, az Emberminisztérium is keresi a Flóri vajdán.
A qrmány inkább úgy döntött: visszafizeti a program költségeit Brüsszelnek, csak hogy ne vizsgálhassák tovább az OLAF-nál, hová tűnt a pénz. Azaz uniós pénzt magyar közpénzre cseréltek, de az a pénz attól még valahová eltűnt.
Flórián vajda szerint nem nála, illetve embereinél. Mindenki más szerint dehogynem. És mégse bukik meg.
A Magyar Idők-interjú annak a jele, hogy Döbrögi vajda továbbra se engedi el a kezét, “nem ad szabad folyást” a hatósági eljárásnak Flóri vajda ellen. Ugyanúgy, ahogy Ragály Tonyónak vagy Mekkmesternek neki is a nyilvánosság előtt kell magát megvédenie, a nyomozás meg majd szépen csendben elsikkad. Ha egyáltalán elindul.
Döbrögi vajda nincs abban a helyzetben, hogy kirúgja Flóri vajdát.
Egyrészt, mert akkor az az álellenzék sikere lenne: sikerrel betámadtak Flórit, akit Döbrögi kirúgni kényszerült. És milyen világ lenne itt, ha mindenkinek, aki vélelmezhetően lopott, bíróság elé kellene állnia?
Másrészt a Flóri utal is rá mi az ő védereje: az ő szervezete mozgósítani tudja a “VÁLASZTÁSRA” MEG MINDEN MÁS EGYÉB SZÜKSÉGES ALKALOMRA Döbrögisztán vajdaság milliós cigányságát. Ezen a pályán ő Döbrögi legfőbb támasza és voksszállítója!
Mára egyedül övé ez a pálya! Versenytárs nélkül!
Akár figyelmeztetésnek/FENYÍTÉSNEK is felfogható Flóri sikerpropagandája:
“A hadjárat az önkormányzati választás után kezdődött, mivel akkor világosan kiderült, hogy mire voltunk és mire vagyunk képesek. Mindenütt, ahol a Lungo Drom jelöltet állított, nagyon komoly eredményt ért el a helyhatósági választáson. A Fidesz után mi szereztük a legtöbb mandátumot! A Fidesz körülbelül 3500, mi pedig 2400 helyet fogtunk, míg az utánunk következő Jobbik csak 468-at. Ez azt jelenti, hogy sikerült a magyarországi cigányságot egy saját közösségi érdekeit felismerő és azt képviselő, kikerülhetetlen politikai tényezővé szervezni.”
Ha Döbrögi vajda kirúgná Flóri vajdát, és esetleg még bíróság elé is kellene állnia, azt kockáztatná, hogy szétesik a Flóri vajda által összegrundolt és egybentartott more voksolóhad, és a döbrögista horda bukna közel háromnegyed-millió BIZTOS more szavazatot!
A kb. kétmilliós döbrögista-táborhoz képest a Flóri vajda által szállítandó töméntelen morevoks nem csekélység! Az a HATALOM-A BÜNTETLENSÉG-GARANCIÁJA!
Annak hiányában Döbrögi és tettestársai MINDENT BUKNÁNAK! Ha a cigányvoksok az álellenzékhez áramlanának, akkor biztos a börtön!
Flóri vajda tehát Döbrögi cigányügyi biztosa volt és marad is!
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy szabadlábon is marad, és a fosztogatás joga is megilleti! Nyugodtan zsarolhatja Döbrögi vajdát!
Döbröginek szüksége van rá! Döbrögi nincs abban a helyzetben, hogy csak úgy kirúgja.
Azt pedig Flóri vajda is jól tudja, hogy közte és a börtön között kb. csak Döbrögi áll, és ehhez is tartja magát!
Persze oda is együtt fognak bevonulni! A többiekkel együtt!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Csicskák lettünk! bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Kazarok a Kazarok ellen. szerint:

    Mind kettö cigo.
    Mitvártok tölük?
    Ez olyan mint ha a kengurutol azt várod ,hogy sétáljon azt amikor ugrik
    azt mondod nem ezt vártam.

    A cigány az cigány a kazár meg kazár,azt kerll tölük várni amik azt akkor nem ér csalodás.

    • Kazarok a Kazarok ellen. szerint:

      Mikor ezeket meglátom öltönyben nyakendövel.
      Olyan mint a cirkusban,mikor az álatokra ruhát adnak.

      Személy szerint én se a kazárt se a kan cigokat nem tudom humanoidnak nézni. Ezek az evolucioban az átmenet. Nem tudok rájuk embertként nézni.

    • cicvarek szerint:

      Orbán cigány és zsidrák keverék. A legrosszabb.

  2. Kazarok a Kazarok ellen. szerint:

    Figyeljetrek kazárok és kan cigányok.
    Lehet,hogy nekem a zsebemben nincs egy forint,és neked milliárdjaid vannak.
    Akkor sem leszünk soha eggyenranguak,mert ti az érinthetetlen kaszbol származtok.

    Az erkölcs teszi az embert emberé,én mindig lenézlek bennetek,és undort érzek irántatok.

  3. Kazarok a Kazarok ellen. szerint:

    DE a magyarokrol is megvan a véleményem,hátulrol melbe gyerekek intrikusak,
    és szintén loposak. De ök gyáva loposak. A cigány beválalos idegentöl lop,
    a magyar elöször beférközik a bizalmadba,és utána lop.

    • Kazarok a Kazarok ellen. szerint:

      Magyarban csak egy város van ami kulturált az Héviz, az oroszok miatt.
      A többi magyar város igénytelen stilustalan lepra telep.
      Europa leg esztétkálanabb tákolmányai viskoi ott találhatok.
      Sok faluba még járda sincs.Ritka ronda egy hely az a Magyarország.

      • 1tothgabor szerint:

        Az igénytelenségnek is vannak okai. A te agybetegségednek például anyád. Ami Magyarországot illeti, ez nemsokára megváltozik. Az európai határ kiigazításoknak és népi-nemzeti átalakulásának a témája lassan befejeződik. A Szíriuszon. Ezért elmondhatom, hogy a néhány hete Magyarországon járt Indiai vendég azért adott csak 4 millió forintot egy cigány iskola alapítványának, mert nemsokára az itteni cigányok visszamennek Indiába, miután a parazitizmus vádjában és “nem érzem jól magam” kérdéskörben ezt a döntést hozta a Szíriuszi Legfelsőbb Tanács. Ezért nem adtak több pénzt, mert nemsokára odahaza lesznek tanítva. De a Közel-Kelet Legdemokratikusabb Államának nem tudni, hogy miért itt lévő katonái és ügynökei számára is van egy remek hírem, mind vissza lesznek paterolva Izraelisztánba. Mert semmi közük Magyarországhoz.

      • POZSONY. 907 szerint:

        Látod ennek örülök hogy így gyűlölsz bennünket Magyarokat, mert ez erőt ad. Viszont két dolgot nem értek, egyik az hogy mi a bajod a cigókkal (hisz te is az vagy), a másik meg hogy miért fényezed magad, mindenki látja szép papagáj színeidet, a te helyed Brüsszelben van, ott van most nagy élet a magad fajta koloristáknak.:)))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.