Mesterterv ez a javából!

DÖBRÖGIÉK ADÓPARADICSOMOT ÉPÍTENEK, NEM ÉLHETŐ MAGYARORSZÁGOT

A miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy kilenc százalékra viszik le a cégek nyeresége után fizetendő társasági adót. Ez az adónem eddig a kis- és közepes vállalkozások esetében tíz, míg a nagyvállalatok és multik esetében tizenkilenc százalék volt. Tehát miközben Orbánék emelik a minimálbért, amelynek nettója az óriási munkavállalói adóteher miatt még így is elmarad a környező országokétól, brutális pénzt kívánnak adni a nagy cégeknek.

Az elképzelés lényege, hogy ezek a cégek majd ettől több fizetést adnának a munkavállalóknak, csak hát tudjuk, ez nem igaz. A nagyobb céges nyereségtől még nem lesz nagyobb a munkavállalók fizetése. Ha Orbánnék valóban a béremelést akarták volna elérni, akkor nem a cégek nyereségét, hanem a munkát terhelő költségeket csökkentették volna inkább. Vagyis nem a munkáltatók terheit, mert abból nem lesz biztos béremelés, hanem a munkavállalók terheit. De még ha a munkáltatókon is könnyíteni akartak volna, akkor sem a nagy cégek, hanem a kis- és középvállalkozások terheit kellett volna csökkenteniük.
Ha valóban meglépik ezt Orbánék, az körülbelül 300 milliárdos lyukat üt majd a költségvetésben. Ez kétszerese a felsőoktatásra szánt éves költségvetésnek. Fejenként minden magyar állampolgárnak 30 ezer forint. Biztos, hogy ezt a multiknak kell adni? Illetve a magyar oligarcháknak, akik ezután ki tudnak venni ennyivel nagyobb nyereséget?
És ehhez jön még az egykulcsos személyi jövedelemadó újabb, egy százalékos csökkentése, ami megint a leggazdagabbaknak kedvez, hiszen minél nagyobb a jövedelem, annál nagyobb az a megtakarított egy százaléknyi összeg abszolút értéke.
Mindez a kieső pénz hiányozni fog, és pontosan tudjuk honnan: a szegények felemelésből, a leszakadó régiók fejlesztéséből, az oktatásból, az egészségügyből, a lakhatási programokból, a biztonság megélhetés megteremtéséből, és azokból a programokból, amelyektől egy ország működik.
Orbánék ezzel a lépéssel a széthullásban lévő neoliberális konszenzus éltanulói lesznek, és folytatják a rendszerváltás utáni magyar gazdaságpolitika legrosszabb hagyományait, ami csupán tolni tudja az állami pénzt a nagyvállalatok zsebébe, a bejövő tőkéért cserébe. De a hosszú távú fejlődést elősegítő humánerőforrásba való beruházást, a magyar gazdaság gerincének megteremtését, a kis- és középvállalkozások megerősítését és az anyagi javak igazságos elosztását nem tudják megvalósítani általa.
Az egyszeri bejövő tőkéért áldoznak óriási pénzeket, növelik a nemzetközi hálózatok nyereségét, amelynek nagy részét ki fogják vinni az országból, de nem járulnak hozzá, gazdaság valódi növekedéséhez, amely minden magyar ember anyagi helyzetén javítana.
Amit Orbánék csinálnak, az csupán egy adóparadicsom, amitől nem lesz jobb élni ebben az országban, de a nemzetközi nagytőke lekenyerezésével és saját „nemzeti tőkéseik” megsegítésével pusztán a saját hatalmukat tudják bebetonozni.
(kím)
Bal-Rad komm: Nyilvánvaló a cél! Mindenféle beruházás nélküli beruházást csinálni! Azaz: idecsábítani Döbrögisztánba minél több spekulánscéget! (Aligha véletlen Garancsi-kötélbaráték irodaházépítési láza! Meg a többi…) Ez az egész nemzetieskedő mázba pingált hazaárulás nem egyéb, mint az idecsalogatott cégeken keresztül revolverezni azokat a nyugati kormányokat, amelyek kritikusan viszonyulnak a döbrögista hatalomhoz!
Etekintetben zseniális húzás az adóparadicsom ötlete! Nem véletlen az, hogy maga Döbrögi vajda adta elő a mestertervet! A qrmánykecske káposztája biztosított lesz! Minden vonatkozásban! ÉS VÉDVE! Hiszen egy-egy nagyobb összeszerelde nyilvánvalóan csitítani fogja az anyaország politikusait a Döbrögiékkel szembeni esetleges haragját! Azok meg belenyugszanak, hiszen az anyaországba hazatalicskázott vállalati nyereség legalább negyedével megnő!
Mindenki jól jár!
És a magyarok?
HÁT MI-MAGYAROK-NEM!
DE HÁT MI MÁR 27 ÉVE NEM SZÁMÍTUNK! SE NEMMZETTHESSEYNKNEK, SE GYARMATOSÍTÓINKNAK!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Mesterterv ez a javából! bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. egy paraszt szerint:

    Már alig várom azt a bejelentést, amikor a társasági adó nem + előjelű, hanem (-) előjelű lesz egy bizonyos nyereségszint felett!
    Végül is amíg a prolik adózásából van fedezet, addig van még tere mindenféle ostobaságnak!
    De befogom a számat, mert nem akarok súgni nekik.

  2. .... szerint:

    Ha ez az adócsökkentés kb 500 milliárdot jelent negatívumként a költségvetésnek, akkor kérdezném, hol az ellenje, vagyis a kiadás csökkentés ? Leépítenek 200 ezer közfoglakoztatottat, vagy beszüntetik a művészek (kb 6000 fő), sportolók ( kb. 100.000 fő), 12 nemzet sportolója, 12 nemzet színésze, 12 nemzet szobrásza, 12 nemzet festője, 12 nemzet irója, 340 fő MTA doktor és egyéb kitartottak apanázsát ? Bár csak látnám már !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.