Donbassz! Egy gyilkos Budapesten! Убийца в Будапеште!

Kijev reménykedve tekint a ma Brüsszelben esedékes Európai Unió-Maradék-Ukrajna csúcstalálkozóra. A valcmani territórium ura abban bízik, hogy az EU bejelenti, mikor szünteti meg a vízumkényszert az országgal szemben.

bvi

„Országunk az egész világnak megmutatta, hogy véghez tudja vinni az EU-konform reformokat” – jelentette Nyalókakirály. Kifejtette, hazája már 144 pontját teljesítette azoknak az előírásoknak, amelyek a vízummentességhez szükségesek Brüsszel elvárásai szerint. Valcman mindenesetre konkrétumokat vár ebben a kérdésben Donald Tusktól, az Európai Tanács elnökétől és Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől.
A vízumkényszer eltörlését azonban nem támogatja egyöntetűen az EU. A Transparency International jelentésében utalt arra, hogy az országban továbbra is tombol a korrupció, a kontinens egyik legkorruptabb állama. (Egy másikra tippelhetünk!)
Elemzők úgy vélik, hogy a kijevi udvar legkorábban a jövő esztendőben esedékes gall elnökválasztások után, 2017 nyarán kaphatja meg a vízummentességet! Grúziával együtt.

bezv

Nem igazán nehéz dolog megjósolni a mostani vízummentesség meg-nem adást, hiszen a ma kezdődő uniós összeröffenetnek a programján még csak nem is szerepel a téma. Pedig Nyalókakirály alig egy hónappal ezelőtt azzal ámította udvari médiumait, hogy ma vagy holnap aztán…

Nyalókakirály tehát ma Brüsszelbe utazott leégni! Miniszterelnöke-Volodimir Groszjszman pedig Pestre érkezett “családlátogatásra”!

Гройсман ты убийца!

Először Döbrögisztán kegyurával fognak alkudozni, majd a Duna-parti Cirkuszpalota porondmesterével-Kövér Ökörrel-enyelegnek egy sort!
Nem mellesleg!-egy újabb “kinevezés” miatt röhög a világ. A 23 esztendős lembergi Anna Kalincsuk a korrupciós ügyekben eljáró hivatalt fogja “vezetni”.
ank1
Kinevezése pedig igencsak komoly megrökönyödést váltott ki szerte az egész világban, nem is beszélve az ukrán alattvalókat eltöltő “elégedettségről” a dolog miatt.
ank
Annácska megbízatása alig egy héttel követi Avakov belügyér “helyettesének” megbízatási botrányát. Az új kijevi belügyér-helyettes a 24 éves Anasztaszja Gyejeva, aki bizonyára okos leányzó (és állítása szerint MÁR TÍZ ESZTENDŐS SZAKMAI GYAKORLATOT TUD felmutatni) de nem igazán az eszéről vált eddig híressé.
anas1
Figyelmes alattvalók a felnőttfilmes műfajból már emlékezhettek Anasztászjára, akiről merészebb fotókat is láthatnak olvasóink a ruscesna.su oldalon. (A keresőmezőbe csak bemásolni: Анастасия Деевa)

anas

Míg a fél világ a kijevi történeteken röhög, az ukrán alattvalók pedig dühöngenek a maguk módján, addig Donbassz viszont vérzik.
Kijev ugyan bejelentette, hogy holnapután (26-án) megcsinálja a “lágyítást” Sztanyica Luganszkánál, a dolgok nem enyhülnek. Ráadásul tegnap harmincezer orosz katonaruhába öltözött fegyvertelen férfi belépéséről Donbasszba értekeztek Kijevben, EBESZ-látomásra hivatkozva. Oroszország irányából! (Arról nem is találgatnak, hogy miért a határátkelőkön áramlik a hatalmas armada, miért nem az orosz-donbasszi határon!)
A latortüzérség ténykedéséről fölösleges beszélni. Lankadatlan a hevületük.

dtkr

Viszont tegnap délután Avgyejevkában valami történt. Donyeckben csak annyit közöltek az eseményról, hogy fölrobbant a martalócok egy lőszerraktára. Meg azt, hogy nagyot szólt. Az okokat illetően csak találgathatunk.
Donyeckben mára virradóan-vélhetőleg szabotázs következtében-leégett a város büszkesége. A Scserbakov Park delfináriuma.
Ma délelőtt pedig heves harcok törtek ki az elhíresült Jaszinovataja-elágazásnál.

Legfrissebb értesüléseink szerint magyar idő szerint délben már tankok is beavatkoztak mindkét oldalon.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Donbassz! Egy gyilkos Budapesten! Убийца в Будапеште! bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. János szerint:

    Ukrajna gyorsan zárkózik fel az Európai barbarizmushoz! Illetve az “Európai civilizációhoz”! A politikus urak a kedvenc prostituáljaikból minisztereket csinálnak. Akiknek a feladata továbbra is ugyan az lesz mint eddig, az USA bérenc bűnözők, terroristák és egyéb söpredékek szexuális kiszolgálása. Annyi külömbséggel, hogy mostantól az állam fizeti őket! De hát így lett kancellár Angéla Merkel, így lett a Wehrmach főparancsnoka egy Ursula van Der L. nevű prostituált, így lett az EU külügyminisztere Olaszország új Csiccsolínája, a Morgherini kisasszony, így lett egy-egy prostiból honvédelmi miniszter Hollandiában, Svédországban, Norvégiában és így lett még több száz más analfabéta miniszternő szerte Európában! Züllött liberált [email protected], azért hozatnak be millió számra maguknak néger bikákat, akik majd a két löttyedt péniszű Schulz és Juncker numeró között, análisan elszórakoztatják őket. Ez az “Európai civilizáció” – az sem normális, akinek ez kellett! Tanulékonyak a Lembergi állampolgárok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.