Büszkeségtől dagadjon a magyar kebel

10 újabb gigantikus gyárfejlesztés Magyarországon

Idén az első fél évben jó néhány gigantikus gyárfejlesztést indítottak el, amelyek közül korábban a realista.hu kiválasztotta a 10 legnagyobbat. De nyár óta sem hagyott alább a beruházási kedv, újabb fejlesztéseket, bővítéseket és átadásokat jelentettek be. Most az újabb 10 legnagyobbat vesszük sorra.

1. Nitrogénművek – 140 milliárd forint
Két ütemben, összesen 140 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a műtrágyagyártó Nitrogénművek Zrt. a pétfürdői gyárában, a második fázis lezárása 2017 nyarán várható. A 2004-2007 közti első beruházási ciklusban 30 milliárd forint értékben fejlesztettek, míg a második, 110 milliárd forintos fejlesztési fázis 2011-ben indult el. 2016-ra befejeződött a napi 1400 tonna kapacitásra növelt ammóniaüzem beüzemelése, és decemberben lesz kész a napi 1150 tonna kapacitású savüzem is. Jövőre zárul a pétisóüzem rekonstrukciója, valamint átadnak egy dolomitüzemet is. A jövőben a mostani gyár mellett 300-400 millió euró értékben egy új ammóniaüzemet is terveznek.
2. Samsung – 100 milliárd forint
Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön a százmilliárd forintos beruházás keretében. 2018-ra érik el a teljes gyártókapacitást, amikor 50 ezer elektromos vezérlésű gépjárművet szolgálnak majd ki. A cég Magyarországon 2001-ben épített először üzemet, amely az európai piacra gyártott képcsöveket, de az iparági kereslet csökkenése bezárásra kényszerítette a vállalatot. Az új üzemben – ahol a meglévő épületek mellé újabbakat is építenek – a legfejtettebb gyártási technológia lesz.
3. Becton Dickinson – 34 milliárd forint

bec

A gyógyászati eszközöket gyártó amerikai Becton Dickinson 34 milliárd forintos beruházással bővíti tatabányai üzemét, ahol előre tölthető fecskendőket és műanyag biztonsági eszközöket gyártanak. A bővítés várhatóan 3 évet vesz igénybe. A vállalat 2007 óta 250 millió dollárt költött a termelés beindítására és tevékenysége bővítésére Tatbányán. Tavaly ide telepítették a biotudomány részleget, és letették egy, a gyógyszeriparban használt kutatási reagenseket előállító üzemcsarnok alapkövét is.
4. Dana – 15 milliárd forint
Az amerikai Dana vállalatcsoport 15 milliárd forintos új beruházást indít 2017 elején Győrött. A 13.000 négyzetméteres SpicerR fogaskerékgyártó üzem a regionális vevők számára hozzáférést biztosít a Dana fejlett tervezési, mérnöki és gyártói szakértelméhez, amely támogatja a vevők beszerzéseit és technológiai fejlesztéseit. Az építkezés 2017 első negyedévében kezdődik, amely a vállalat negyedik gyára lesz Győrben.
5. Siemens – 10 milliárd forint

sim

Három év alatt tízmilliárd forint értékben fejleszti budapesti üzemét a Siemens Zrt. A 6 hektáron elterülő Siemens Power and Gas budapesti üzeme gáz- és gőzerőművekbe gyárt turbinalapátokat és nagy méretű acélkomponenseket, amely a cégcsoport nemzetközi villamosenergia-termelő ágazatának kulcsfontosságú szereplője. 2011 óta több mint 7 milliárd forint értékben hajtottak végre beruházásokat. A magas hozzáadott értéket képviselő új termékek gyártása 2018-ban kezdődik majd, és a fejlesztéssel az üzem Európa egyik legnagyobb turbinalapát gyárává válik. A fejlesztés során egy 10 ezer négyzetméteres új csarnokot építenek fel, és 2500 négyzetméterrel bővítik a meglévőt. A budapesti üzem a Siemens egyik kompetencia központja.
6. Magnus Aircraft – 9 milliárd forint
Több mint 30 millió eurós beruházásról és közös vállalat létrehozásáról szóló megállapodást írt alá a kecskeméti székhelyű Magnus Aircraft repülőgépgyártó a kínai Tianshan Industrial Grouppal. Az új vállalat 2020-ig 1500 Fusion 212 típusú, robbanómotoros repülőgépet szerel össze magyar licence alapján és értékesít Kínában. A zöldmezős beruházás keretein belül egy közepes méretű repülőtér, egy összeszerelő és karbantartó üzem, valamint a Magnus Pilot Academy pilótaképző centrumhálózat is felépül.
7. Alumetal – 9 milliárd forint
A lengyel Alumetal csoport átadta 9 milliárd forintból épült alumíniumöntvényeket készítő üzemét a komáromi ipari parkban. Az üzem az Alumetal csoport kapacitását évi 60 ezer tonnával növeli, így a csoport gyártási kapacitása évi 225 ezer tonna lesz. A komáromi gyár a társaság negyedik gyártóüzeme és a csoport első Lengyelországon kívül egysége. A 24 ezer négyzetméteres üzemben hulladék alumíniumból állítanak elő öntvényeket autóipari gyártók részére.
8. BYD – 6,2 milliárd forint

bus

A kínai BYD 6,2 milliárd forintos beruházással hozza létre első európai elektromos buszgyárát Komáromban. A termelés várhatóan már a jövő év elején beindul, az első időszakban évi 200 buszt fognak gyártani. Az első európai összeszerelő központ helyének kiválasztása során fontos szempont volt Magyarország és Komárom központi elhelyezkedése, a buszgyártáshoz kapcsolódó mérnöki tudás és tapasztalat, valamint a kormány gazdasági növekedést támogató intézkedései. Az új üzemben lesz a legmodernebb technológiákat alkalmazó festőműhely, kutatóközpont és tesztközpont is.
9. Coloplast – 6 milliárd forint
Negyedik gyárcsarnokát avatta fel az egészségügyi termékeket előállító, dániai központú Coloplast vállalat Tatabányán a 6 milliárd forintot meghaladó beruházással. A 20.000 négyzetméter alapterületű új csarnokban a vállalat legújabb termékcsaládját gyártják. A Coloplastnak két tömeggyártó központja működik Magyarországon: Tatabányán és Nyírbátorban. A Coloplast 2001-ben kezdte meg működését Tatabányán a 36.000 négyzetméter alapterületű gyárban, és az 5700 négyzetméter alapterületű disztribúciós központban.
10. Egis – 5 milliárd forint
Új gyógyszereket fejleszt és innovatív gyártóüzemet épít 5,5 milliárd forintos beruházással az Egis Gyógyszergyár Zrt. Körmenden. Az új termelőüzemi fejlesztéssel regionális iparfejlesztést is végrehajt az Egis, az új termékek közül legalább három 2020 után kerül piacra. Körmenden létrejön egy 4000 négyzetméter alapterületű innovációs központ is, ahol innovatív, egyedi összetételű gyógyszer-kombinációkat hoznak létre. Az új gyártócsarnok építése 2017. júniusban kezdődik, és 2018. októberre készül el, a gyártás 2020-ban indulhat majd.
(realista)
Bal-Rad komm: A szavunk eláll! A levegő beszorul!
-Jah! Csak egy kérdés: A Döbrögisztán területén felsorolt eme cégek közül mennyi is a magyar?
NAGY LEVEGŐT VENNI! – CSAK EGY! A Péti Nitrogénművek!
Namármost. Ha a bevett módit követve a fejlesztéseket húsz százalékkal támogatja a qrmány!-éppen ki is jöhetne egy SZÍNTISZTA MAGYAR ÁLLAMI TULAJDONÚ!
Az egyéb “járulékos” juttatásokról nem is szólva!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Büszkeségtől dagadjon a magyar kebel bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Az se!Csak Magyarországon volt!Amíg volt Népköztársaság!Ma Rt. A harács megyen a portára nyugatra!

  2. Próféta szerint:

    Ebből a sok támogatásból mennyi mindent ki lehetett volna fizetni…..!!
    A tönkre tett kisvállalkozókat, akiket a fő vagy valamelyik alvállalkozó nem fizetett ki.
    A mezőgazdasági termelőket, akik alig vagy épp semmit sem kaptak az árujukért.
    A becsapott banki hiteleseket.
    A fiatalokat, akik a saját vállalkozás helyett külföldre mentek.
    A lepusztult mezőgazdaságot, ipart, oktatást, egészségügyet, a tényleges rászorulóknak a szociális hálót…….stb…stb..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.