Lehet még meglepetés?

Trumpot elkaszálhatja az elektori kollégium

Miután először a zöldpárti elnökjelölt, Jill Stein, majd Hillary Clinton kampánystábja is megkérdőjelezte az amerikai elnökválasztások tisztaságát, Donald Trump visszatért a kampány idején rá jellemző megjegyzésekhez.

A szenvedélyes twitterezőként ismert Trump azt írta: „Nemcsak az elektori szavazatokat nyertem meg elsöprő többséggel, de a választói szavazatokat is, ha levonjuk azokat a milliókat, akik illegálisan szavaztak”.
Trump ezt úgy mondta, hogy az összesítések szerint Hillary Clintonra összesen kétmillióval többen voksoltak, mint őrá. Az amerikai választási rendszer sajátossága azonban, hogy nem mindig az a jelölt nyer, aki több állampolgári szavazatot gyűjt be.
Miközben a három államban újraszámlálást követelő Jill Stein több mint 6 millió dollár adományt gyűjtött össze, hogy megfinanszírozza a folyamatot, Donald Trumpot alkotmányjogászok és a nagy pártok etikai tanácsadói figyelmeztették: meg kell szabadulnia üzleti érdekeltségei egy részétől, ha hivatalba akar lépni.
Jogászok szerint az úgynevezett elektori kollégium blokkolhatja az elnökségét, ha alkotmánysértőnek találja Trump üzleti érdekeltségeit.
A megválasztott elnöknek Indiában, de emellett az Egyesült Arab Emírségekben, Kanadában, Kínában és több más országban vannak befektetései.
Trump azt állítja: az elnökség fontosabb a cégnél, „nem akar semmit, csak vezetni az országot”.
A megválasztott elnök közölte, hogy cégei napi irányítását átadta gyerekeinek, ugyanakkor megtartotta tulajdonrészét, a családtagok pedig ott ültek az asztalnál a külföldi vezetőkkel folytatott találkozókon.
„Ez leértékeli az elnökséget és aláássa Amerika külföldi megítélését” – mondta Ian Bremmer politológus, az Eurázsia Csoport nevű nemzetközi kockázatelemző cég elnöke.
Trump helyzetét látszólag erősíti, hogy más politikusokkal szemben nem vonatkoznak rá az összeférhetetlenségi szabályok: „A törvény teljesen az oldalamon áll, az elnök esetében nem merül fel összeférhetetlenség kérdése” – mondta. Egyes alkotmányjogászok szerint azonban átlátható módon meg kell válnia üzleti érdekeltségeitől, mert úgy járhat, hogy az elektori kollégium nem hagyja jóvá a győzelmét.
„A megjegyzése arra utal, hogy nem ismeri az alkotmányt” – mondta Norman Eisen, az Obama-kormányzat volt etikai tanácsadója. „Üzletemberként kifizetéseket és ajándékokat kap” – ha így teszi le a hivatali esküt, alkotmánysértést követ el.

amal

Itt lépnek be a képbe a szövetségi államok elektorai, akiknek december 19-én, a papírforma szerint kellene szentesíteni Trump győzelmét. Most nagy nyomás nehezedik rájuk, hogy „az alkotmány szellemét követve” megakadályozzák Trump elnökségét, ha a megválasztott elnök nem adja fel külföldi érdekeltségeit.
(inforadio)
Bal-Rad komm: Alkotmányossági próba elé állítják Trumpot az amerikai liberálisok. Merthogy “…Üzletemberként kifizetéseket és ajándékokat kap…”
Az elbukott nyőstényördög pedig az alapítványán keresztül SZÁMTALAN ORSZÁGTÓL!
Elő hát az alkotmányos rendelkezésekkel! Félre a választói akarattal!-ami megintcsak az amerikai alkotmányos rendelkezések szerint kerül(het)t kifejezésre. DE MELYIK ALKOTMÁNYRA HAGYATKOZZANAK? Merthogy-a rossz nyelvek szerint-KETTŐ IS VAN! Az egyik-amelyről tud a köznép-az az 1776-os! Az “Alkotmány az egyesült államok részére” nevű.  Amelyikről pedig csak a bennfektesek tudnak, az az “AMERIKA EGYESÜLT ÁLLAMOK ALKOTMÁNYA”-amit 1871-ben néhány “pénzügyi zseni” írt meg a Vatikánnal együtt. Ezen Alkotmány szerint pedig “a POTUS (President of the United States), azaz az Egyesült Államok elnöke valójában vezérigazgató, azaz az ”Egyesült Államok társaságnak” ügyvezető elnöke úgy működik, mint bármely más üzleti vállalkozás esetén. Irányítja az igazgatótanácsot (kabinet-tagok) és a vezetőket (kongresszusi szenátorok).”
-Amennyiben hinni lehet az alábbinak:  http://op.harmoniaban.org/ket-alkotmany-az-egyesult-allamokban

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Lehet még meglepetés? bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Trump olyan milliárdos akinek az elvei katonai okok és tapasztalatai miatt “kommunisztikusak!”Határzár,finanszírozható világuralom!”A pinafogásról nem is beszélve.Mert ez mindenkit közvetlenül érintő egyszerű kommunikáció!Ha férfi,ha nő.Baszni jó!Ez a lényeg,ez az élet!Tagadni lehet,csak nem érdemes!

  2. Szaszi szerint:

    http://444.hu/2016/11/28/trump-tenykent-allitja-hogy-elcsaltak-az-altala-megnyert-elnokvalasztast

    Hát esssz hülye
    Vagy egy álhír,de nagy a komédia.Végén tényleg összehoznak egy polgárháborút.

    • én szerint:

      Arra megy ki a játék. Ne legyen senkinek illúziója. Soros apátok+ Klingonné anyátok addig keveri a szart amíg el érik a polgárháborút.
      Tele is lesz majd ez a csicska gyurcsányista oldal öröm dalokkal ..

    • vitorla123 szerint:

      Dehogy hülye!Az ellenséges helyzet értékeléséből az jött le,hogy totál le lehet nyomni a libsikat mint a bélyeget.Be veti a tartalékait!Üldözi az ellenséget.

  3. Havasi Gáspár szerint:

    Folyik a harc a háttérhatalom csoportosulásai között. Úgy néz ki, már nincs szükségük az USA-ra.
    A 444 meg nem egy hírforrás – nekem.

  4. Szaszi szerint:

    A 444 se rosszabb mint a többi,Admin is volt MTI felhasználó,ha jól emlékszem,de írtam hogy netán álhír.Lényeg,hogy a mostani kavarásban,Trump tesz egy ilyen vallomást,főleg Soros szarkavarnyik megpróbálja lecsapni a labdát.
    Fizetett az öreg leszbinek pont eleget,hogy megpróbálja átírni a dolgokat.
    Még van egy hónap,ki tudja mire megy ki a játék..?!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.