Kifizetődik a kötélbarátság

Két stadion egy csapásra: nagy üzletet nyert meg Orbán barátja

dvt

Győztest hirdettek a nagy miskolci stadionfelújítás pályázatán. Az NB I-es mellett a megye 1-es csapat is új otthont kap.

Közel tízmilliárd forint a nagy miskolci stadionprojekt ára, amelyben most hirdettek eredményt. A pályázatot Orbán Viktor barátjának, Garancsi Istvánnak a cége, a Market Építő Zrt. nyerte meg. Garancsi egyébként tulajdonosként is érdekelt a fociban, csak épp egy rivális csapatnál; a Videoton az övé.
A mostani pályázat azért is különösen nagy üzlet, mert Miskolcnak két stadionja is van, két csapatra: az NB I-es Diósgyőr mellett ott az MVSC is, ami épp kiesés ellen küzd a megye 1-ben. Az ő kisebb sportpályájuk akkor jött először képbe, amikor még évekkel ezelőtt úgy volt, hogy a Diósgyőr a stadionjának átépítése alatt náluk játszana, ehhez pedig előbb az MVSC-pályát kellett volna NB I-re alkalmas állapotúvá tenni. Csakhogy a Diósgyőr időközben már el is költözött, mezőkövesdi albérletben játszanak néhány hete. Ez azonban nem akadálya annak, hogy mindkét pályánál induljon az építkezés.

dvtk

A Diósgyőr stadionját teljesen elbontják, és a helyére egy 15 ezres új arénát építenek. Ez az UEFA IV-es kategóriába fog tartozni, ami azt jelenti, hogy a legmagasabb szintű elvárásoknak is megfelel. Magyarországon most csak a Ferencváros és a Debrecen stadionja tartozik ebbe a kategóriába. A hasonló kategóriájú stadionokban szoktak BL-döntőket is tartani, igaz, ehhez azért túl kicsi lesz a miskolci.
Az MVSC pályáján olyan stadion építenek fel, amely elvileg az NB I-re is alkalmas lesz. A stadion alapját az egyik diósgyőri lelátó adja majd. Ezt a háromezer fős vasbeton lelátót úgy bontják el, hogy utána át tudják vinni az MVSC-pályára.
A Market Építő Zrt. forgalma tavaly lépte át az 50 milliárd forintos határt. Nagy üzletekben nem szűkölködnek: a 2017-es vizes vb uszodakomplexumát például ők építhetik fel, a Kopaszi-gát fejlesztése is ehhez a céghez tartozik, a Magyar Telekom új székházának pedig alig két hete tették le az alapkövét.
(HVG)
Bal-Rad komm: Tulajdonképpen CSAK A NÉPEN MÚLNA, hogy véget érjen ez az őrület! Aminek csak egy része ez a stadionépítési láz.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Kifizetődik a kötélbarátság bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Gabriel szerint:

    Eközben Szima Juditott utazási költségtérités miatt 5 év börtönre
    itélték ma Zalaegerszegen.

    Tisztelt rendörök a maffia a barátotok ?
    Nem nem a barátotok, a szervezett bünözés nem barátja senkinek.
    Nem szeretik az aktiv munkájukat végzö nyomozokat.
    Minket oroszokat sem szeretnek csak tisztelnek.

    Tiszteltek minket tisztelt maffia?
    Vagy provokálodtok?

    Szerintem ti nem tiszteltek minket.
    Mi nem Szergely a bohoc vagyunk.

  2. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Magyarország = Orbán Zrt

  3. Szaszi szerint:

    Elnézést,a szerencsétlenül járt focistákról szóló hír a TV2-n.
    http://comment.blog.hu/2016/11/29/a_tv2_szerint_a_brazil_valogatott_gepe_zuhant_le_kolumbiaban?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2016_11_29&utm_campaign=index
    Csoda hogy hülye az ország?Plusz díjat szed a szolgáltató ezért a moslékért,akik egy ilyen hírt se képesek hitelesen leadni.
    Fel vagyok háborodva,hogy ilyen büdös gyökerekkel kell egy levegőt szívnom,ráadásul közpénzből került egy rohadt kis hörcsög,és a kormány közelébe.
    Ezek provokálnak,mondom sokadszor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.