Mi jöhet még…?

Bilincset, gumibotot kapnak a katasztrófavédők

csn

Januártól a katasztrófavédelem emberei is jogosultak lesznek testi kényszert és vegyi eszközt használni szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja esetén egy novemberi törvénymódosításnak köszönhetően. A tűzoltók szerint ők nem fognak gumibotot alkalmazni, a katasztrófavédelem szerint pedig a változtatás a 255 veszélyesáru-szállítási ellenőrt érinti.

Önvédelmi eszközökkel, gumibottal, kellemetlen tüneteket okozó paprikaspray-vel és bilinccsel láthatják el azokat a katasztrófavédőket, akik a veszélyesáru-szállítással kapcsolatos ellenőrzési feladatokat végzik – írta a Blikk. A lap szerint ez a tűzoltókra is érvényes lesz.
A belügyi tárca szerint erre azért van szükség, mert sok inzultus érte a katasztrófavédelem munkájukat végző embereit az utóbbi időkben – tették hozzá. A katasztrófavédelmisek jogosultak a tetten ért személyt visszatartani, az ellenszegülés megtörésére akár testi kényszert vagy vegyi eszközt használni, a szökés megakadályozása érdekében pedig bilincset is rakhatnak a delikvens kezére.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete közleményében viszont azt írta, hogy “a tűzoltó ezután sem fog senkit megbilincselni sem könnygázspray-vel lefújni, sőt még gumibotot sem fog az oldalán lógatni”. Hozzátették, hogy az utóbbi években megpróbálják egy kalap alá venni a tűzoltókat a katasztrófavédőkkel, pedig “a katasztrófavédő soha nem lesz tűzoltó, hiába visel érdemtelenül tűzoltó rendfokozatot”.
A katasztrófavédelem közleménye szerint az új szabályok kizárólag a hivatásos katasztrófavédelmi szerv veszélyesáru-szállítási hatósági ellenőrzési feladatokat ellátó állományára vonatkoznak.
A január elsejétől hatályos módosítás célja, hogy a tízezer fős hivatásos katasztrófavédelmi szervezetnek a veszélyesáru-szállítási hatósági ellenőrzési munkát végző kétszázötvenöt fős állománya meghatározott önvédelmi, illetve kényszerítő eszközöket vehessen igénybe a hatósági ellenőrzés során – tették hozzá.
A testi kényszer és a bilincs kivételével kényszerítő eszköz – az önvédelem esetét kivéve – nem alkalmazható a láthatóan terhes nővel és a gyermekkorúval szemben. A vegyi eszköz alkalmazására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az intézkedés alá vont személy ellenállása testi kényszer alkalmazásával nem törhető meg. A kényszerítő eszköz alkalmazása esetén lehetőleg kerülni kell a sérülés okozását.
(Forrás: HVG)
Bal-Rad komm: “…A belügyi tárca szerint erre azért van szükség, mert sok inzultus érte a katasztrófavédelem munkájukat végző embereit az utóbbi időkben…”
-Vajon miféle inzultusok TÖRTÉNTEK AZ UTÓBBI IDŐKBEN? Buszsofőrök, kalauzok, ellenőrök ellen elkövetett inzultusokról,támadásokról értesültünk. A NAV-ellenőreit sem tárt karokkal szokták fogadni! De hát katasztrófavédőt-főként pedig tűzoltót-ki és miért támadna meg? Vagy miért ellenszegülne?
Ezen az alapon lassan akkor már a kéménykotrókat, a vasutasokat is-meg még ki tudja miféle testületek, cégek alkalmazottait-fel lehetne szerelni kényszerítő szerszámokkal.
Viszont azok, akik ilyen holmik viselésére jogosultak vagy kötelezettek, AZOK MÁSRA IS KÖTELZETTEK! Szolgálati szabályzat által!

es

MI JÖHET MÉG DÖBRÖGISZTÁNBAN EZEK UTÁN?

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Mi jöhet még…? bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Istvan szerint:

    Mi jöhet!!?
    Háát az,hogy a katasztrófavédők védik a katasztrófától a Döbrögi-hordát,és védik azt a katasztrófát,ami ez a horda okozott a magyaroknak!Azért nemMo.-t írtam,mert már az maga a katasztrófa!

  2. Szaszi szerint:

    Én nem látok ebbe semmit.A mentősöket is elverik sokszor,van úgy hogy meg kéne védeniük magukat.

    http://www.langlovagok.hu/tuzvonal/1181_bilincs-es-rendorbot-a-tuzoltoknak

    • Gabriel szerint:

      A katasztrofa védelem a tüzoltoság mögé bujt izraeli egységek álruhája.
      Ebbe keletnek is lesz beleszolása,hogy izraeli csapotok graszáljanak europa-közepén.

      Megmondtuk ,hogy hol a határ.
      Ehhez lehet magatokat tartani,mert a tökötök felugrik csokornyakendönek.

    • cicvarek szerint:

      Mégsem kérnek gumibotot, bilincset. Ezzel az erővel minden állampolgár kaphatna alanyi jogon, aki nem cigány vagy zsidó.

  3. Szaszi szerint:

    Ők az ADR fuvar,és fuvarokmányt ellenőrzők.
    Biztos ismerős a “hagyjá’má’a faszomba a hülyeségeiddel “fuvarozók,vagy alkalmazottak,amikor leállítják a sofőrt a szabálytalan okmányok,vagy engedély nélküli ADR szállításért.
    Az is igaz,ez drága tanfolyam,drága jogsi,ezt pedig nem fizetik meg a szállítmányozók,vagy a tulajdonos,ezért vadászni kell a képzett embereket,de ők elhúztak innen,szépen lassan.
    Ok-okozat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.