Visszautasíthatatlan “kérés”

Orbánéktól nagy dolgot kérnek a békemenetesek

ker

Nem spórol a dicsérő szavakkal a békemeneteket is szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) a kormány nyugdíjelemésével és év végi 10 ezer forintos utalványosztásával kapcsolatban. De szerintük ezek a lépések “tesztfelmérésnek” tekinthetők, és azt kérik, 2018-ban legyen elkülönített nyugdíjkiegészítés és akár nemzeti konzultáció is erről a javaslatukról.

Közleményben üdvözölte a CÖF-CÖKA, hogy “a kormány meghallotta a szépkorúak kérését”, és jövőre 1,6 százalékos nyugdíjelemést irányzott elő.
Azt írták, kifejezetten értékelik az év végén nyújtott egyszeri 10 ezer forintos juttatást is a nyugdíjasoknak, amely 2,7 millió embernek jelent könnyebbséget karácsonykor.
“Dicséri a gazdaság hatékony működtetését, hiszen 27 milliárd forint többletkiadást jelent” – szól a közlemény, amely szerint “a munkanélküliség csökkentése, a foglalkoztatás növelése, a gazdaság hatékonyabb szervezése a magyar emberek közösségi munkájának eredménye”.
Bár 2010 óta 8,6 százalékkal nőttek a nyugdíjak, a békementeket is szervező alapítvány “mégis fontosnak tartja, hogy a társadalmi szolidaritás segítségével az egyedül maradt, alacsony nyugdíjjal rendelkezők számára a kormány 2018-ra találja meg az őket segítő, elkülönített nyugdíjkiegészítés lehetőségét”.
Hozzátették, “kiinduló példának, tesztfelmérésnek is tekinthetjük a mostani intézkedést, amely eltért a nyugdíjalap-növelés százalékos rendszerétől”.
“Elképzelhetőnek tartjuk, hogy népi konzultáció keretében a kormányzat mérje fel, hogy megszerezhető-e a társadalom döntő többségének javaslatunkat támogató szolidáris közreműködése” – fogalmaztak.
Szerintük persze minden magyar embernek tisztában kell lennie azzal, hogy “a javaslat végrehajtásához a lehető legeredményesebb munkát kell végeznünk, amihez hozzájárulhat a kormányzat módszeres, GDP-t növelő hatékony gazdaság- és adópolitikája”.
(HVG)
Bal-Rad komm: Szegény Döbrögi! Az lesz a vége, hogy a Birkamenet belekényszeríti egy újabb nemmzetthy consultatioba! Megint írogathatja a leveleket! Aztán még tán egy jó kis népszavazást is kicsarnak tőle! Együtt a 2018-as “választásokkal”!
Úgy gyünne ki legócsóbban!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Visszautasíthatatlan “kérés” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Nyalósó fideszbirkák részére.
    Hosszan tartó fogyasztása krónikus elhülyüléshez vezet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.