Szíria

A Pentagon szóvivője Peter Cook tegnap tudtára adta országnak-világnak, hogy a “béna kacsa” (a távozó Obamaki adminisztráció) már nem tervez közösködést Szíriában Oroszországgal.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes tegnap este Moszkvában a TASSZ-nak nyilatkozva kijelentette: Szergej Lavrov figyelmét nagyon fölkeltette Kardigan Keresztapa tegnapelőtti isztambuli kijelentése a török hadsereg Szíriai végcélját illetően. (Asszad elnök eltávolítása)
Olyannyira, hogy hamarosan Ankarába utazik, kifirtatni a Keresztapa szándékait.
Marija Zaharova külügyi szóvivő úgy vélte Kardigan Keresztapu szavait, hogy azokat nem szabad “hivatalosan elhangzottakként” értékelni.
Az “Operation Shield Eufrátesz” ráadásul igencsak nyögvenyelősen halad Észak-Aleppo tartományban. Pontosabban csak nyög!-mert haladásról tegnap már szó sem volt. Igen komoly mértékűek a török katonai veszteségek. Katonaéletben és technikában egyaránt.
A kalifátusista pribékek öngyilkos merénylőkkel, és amerikai rakétákkal ártanak egyre többet Kardigan ármádiájának.
Aleppoban a kormányerők kedve szerint alakulnak a dolgok.

A város egyre nagyobb területe kerül a kormányerők ellenőrzése alá. Tegnap a déli végeken eljutottak a latrok által birtokolt Sheikh Saeed kerület határára, és több helyen be is hatoltak.

ali

Az al-Ameria negyed negyed tekintélyes részéből is kitakarították a brigantikat, és megindultak a nemzetközi repülőtér szomszédságában lévő Karam al-Tarrab kerület pribékerői ellen.
Hírek szerint viszont hamarosan fegyverszünet lép életbe, hogy a civilek távozhassanak a latrok kezén lévő térségből. Csak tegnap is legkevesebb hatezer civilnek sikerült kimenekülnie a dzsihadisták “marasztalásai” ellenére. Velük tartott ezúttal 647 pribék is. Ők nem kívánkoznak egyelőre a Paradicsomba.
A damaszkuszi kormánynak tetsző módon alakulnak a dolgok Szíria más területein is.
Daraa-tartomány északi részén tegnap az Al-Ayoun dombság két településéről, al-Faqi és Barqa falvakból űzték ki a dzsihadistákat, amit követően megindulhatnak az utolsó martalócvár Jasim ellen.
Az izraeli határvidéken tegnap az USA-által apanázsolt “Khalid Ibn Al-Walid” nevű bűnbanda hol az izraelikkel, hol a környékbeli kalifátusistákkal marakodott. Az ISIS-szintúgy.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kálmán Lőrinc szerint:

    Hiányzik a török tankokról az “orosz ketyere” így a TOW ott hatásos 😀

  2. SirMock szerint:

    Szerintem nem kellene már semmilyen célú tűzszünet, addig kell űzni a sebzett csordát, amíg ki nem pusztul mind. Alapszabály. Mert nehogy aztán támadást indítsanak a kint lévők, ezzel (akár) elfoglalva az SAA-tól bizonyos részeket, továbbá akadályozva Aleppo teljes visszavételét. Mert ha a kint lévők a bentiekkel együtt, két irányból megtámadják mondjuk a katonai főiskola-Ramouseh irányból a gyűrűt, semmi garancia nincs rá, hogy nem is vágják át, vagy nem harapnak ki belőle részeket.
    Én inkább nem kockáztatnék, túl fontos ahhoz Aleppo, hogy csak úgy játszadozzanak az idővel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.