Hihetetlen erkölcsi mélységekben a döbrögista lakájmédia

Az alábbi cikkidézet a “Ripost” nevű…-nem kívánjuk minősíteni milyen újság vagy mi portálján jelent meg.

zaz

http://ripost.hu/cikk-zazrivecz-gabor-az-igazi-neve-miert-alneven-politizal-vona-gabor/?source=hirkereso
“…Az eredetkérdésre oly kényes “kurucoknak” Zázrivecz-Vona Gábor fontosnak tartotta beismerni azt is, hogy a Vona név sem magyar, hanem olasz eredetű.
” Ha már a származásom szóba kerül elmondom, hogy anyai ágon elmagyarosodott tót családból származom. A Vona név pedig olasz eredetű valamikor a XVII. században vándoroltak be Pély környékére. A véremben(!) tehát tót és olasz vér biztosan folyik.”
A Jobbik elnöke a származásával kapcsolatban még azt is kihangsúlyozta a kurucinfonak, hogy büszke az Olaszországban élt híres Piero di Vona nevű professzorra. Arra utalt, hogy rokonság van köztük!
Sőt még tovább ment:
” Sorszerű, hogy Piero di Vona professzor neves Evola szakértő…”
Hogy ki az az Evola? A náci fajelmélet híres szakértője…
Julius Evola olasz tudós a második világháború idején az SS árja-fajkutató intézetében dolgozott szakértőként.
Főszerkesztőként jegyezte a Heinrich Himmler vezette intézet legfontosabb, a “tiszta fajról” szóló tanulmánykötetét.
Ennyit tehát a Vona-Zázrivecz Gábor-féle sorsszerűségről…”
Ezt már nem lehet minősíteni! Vona Gáborért meg a Jobbikért éppen nem rajongó Bal-Rad szerint egyenesen undorító a SUGALLMAZÁS: VONA A NÁCI FAJELMÉLET HÍVE!
Nagystílüen kikerülve azt a tényt, hogy az olasz rokonprofesszor a fajelmélet szakértőjének MUNKÁSSÁGÁT KUTATJA!-AMI NEM JELENTI AZT, HOGY ANNAK LELKES HÍVE!
Sajnálatos módon idáig züllött le a döbrögista lakájmédia bulvárága!

eov

LEÍRJÁK! A fenti kép aláírásaként: “…Vona Gábor példaképe Julius Evola. A Jobbik elnök rokona Piero di Vona professzor a náci fajkutató munkásságának híres szakértője. Eovola könyvének magyar kiadásához Vona Gábor írt előszót…”-és arrafelé próbálják terelgetni szerencsétlen olvasóik fantáziáját.
És még a 2018-as “választások” hivatalos kampányáig több mint egy esztendő hátra van!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Hihetetlen erkölcsi mélységekben a döbrögista lakájmédia bejegyzéshez 72 hozzászólás

  1. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Hát igen. Mindent bevet az Orbáni propagandagépezet.
    Szerintük Vona volt már “tömény” zsidó (hátha a “gecinácik” kiutálják), aki csak befurakodott kémnek a JOBBIK sorai közé.
    Aztán kerestek nála iráni pénzeket ???? – he-he-he.
    Majd utána az oroszok fizetik. ??? he-he-he.
    Aztán amikor ez nem jött össze akkor buzinak kiáltották ki – ez sem jött be.
    Lett belőle “nemzetáruló” – mert a letelepedési kötvény bizniszt meg akarja szüntetni.
    Utána “szürkefarkasos muzulmán terrorista” – az épelméjűek ezen is egy jót röhögtek.
    Ez sem jött be, hát most csinálnak belőle “fajelmélet gyártót”.
    Megérjük még azt is, hogy az Orbáni Habony-Vajna-Mészáros propagandagépezet szerint Vona különben egy zöld gyíkember, aki kölyökvizslákat reggelizik (szigorúan fajelmélet szerint) és az Androméda galaxisból jött ide meghódítani a Föld bolygót.
    Természetesen ezt a világ “legigazságosabb” kormányának Orbán vezér közvetlen megbuktatásával kezdené.
    Orbánék már teljesen röhejessé váltak.
    Akinek van még valamennyi józan esze, az már azt sem hiszi el a narancsos propagandagépezetnek, amit kérdeznek.

  2. Istvan szerint:

    Azért nem kellene annyira szétválasztani a két tábort!Egyugyanazon kutya kölykei(elnézést a kutyáktól!)
    Hogy a hatalmon civakodnak?!Az ellenzék sem különb,csak kicsit hátrébb vonult!
    Akármelyik kerül hatalomra,nekünk jobb nem lesz!
    Nem az emberekért küzdenek,hanem az emberek javáért!
    Igaz,már nem sok van nekik,de még páran jól lakhatnak belőle!!

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      István.
      Menj már a 3/14csába. Vagy át a többi elmeroggyant Orbán fan táborba.

      • Sub Zero szerint:

        Amikor szóba kerül Vona vagy a Jobbik olyan vagy mint, akit a vipera megcsípett! Honnan tudod, hogy esetleges hatalomra kerülése után nem okozna hatalmas csalódást? Egy biztos, hogy az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva nem kardoskodnék ennyire egyetlen pártért és vezetőért sem. Próbálom egy kicsit felülről nézni a pártokat, ígéreteiket és tetteiket.

        • "Szélsőjobb" :D szerint:

          Akkor most elmondok valamit.
          Egy ideig magam is a JOBBIK tagja, sőt az egyik alapszervezetének a vezetője voltam. Aztán bizonyos okok miatt eltávolítottak a pártból, jobban mondva kérték, hogy lépjek ki. Megjegyzem, hogy mielőtt itt valami agyament megint esetleg korrupciós valami hülyeséget sejtene, vagy próbálna ebből kihámozni nem az volt. Megvolt az elválásnak az oka és miértje, az nem ide tartozik.
          Ennek ellenére is a JOBBIK-ban látom azt a lehetőséget, hogy végre egy lépést tehessünk előre, kifelé ebből a lassan 27 éve kialakult posványból.
          Véleményem szerint a kicsi lépés is lépés, ami gyanánt elindulhatunk. Úgy viszont a dolog nem megy, hogy “jó magyar módjára” elkezdjük visszaráncigálni egymást a szarba.
          Aki ezt teszi, az Orbánék szekerét tolja. Próbálok a realitások talaján maradva felmérni azt, hogy melyik formációnak van valamennyi lehetősége leváltani a jelenlegi maffiózókat. A Magyar Hajnal meg az egyéb sültbolond vagy libsi társaságokat inkább hagyjuk. Ugyanígy az ElQúróékat, meg a Maszopot, vagy a “kis-szdsz LMP-t is. A Munkáspártnak sincs semmi esélye még a hatalom közelébe jutni és egy darabig nem is lesz.
          Aki tisztn tud gondolkodni az belátja, hogy ezek a realitások.
          Lehet fantáziálgatni, meg tervezgetni, de akkor is ezek a realitások.
          Szóval lehet szeretni a JOBBIK-t vagy éppen nem szeretni, de az aki most bármely ellentáborból őket támadja az Orbánék hatalmának a megtartásán “munkálkodik”.
          Aztán mondhatja, hogy ez nem így van, pedig a gyakorlatban ezt teszi. Készakarva, vagy átgondolatlanul de ezt teszi.
          Tehát elkell dönteni mit is akarunk: leváltani Orbánt, vagy a JOBBIK-t eltiporni. Jelenleg nincs más választás.

          Megjegyezném, hogy a magam részéről is vannak szép számmal fenntartások feléjük, de a jelen helyzetben most nem ez kell legyen a mérvadó.
          Majd eljön annak a harcnak is az ideje.
          De előbb végre tudjuk már megtenni azt a kis lépést!

          • Sub Zero szerint:

            Korábban már leírtam, hogy azért vagyok szkeptikus, mert azt láttam az évek során, hogy a hatalomhoz vezető utat csak a leggátlástalanabbak képesek végigjárni. A becsületesebbje már menet közben kiesik a rostán.

        • Pozsony 907 szerint:

          “Beülnèk ide ha lehet”:))

          • Sub Zero szerint:

            Hello Pozsony 907!
            Örömmel látunk!

          • Pozsony 907 szerint:

            Úgy èrtem osztom a vèlemènyed, csak őt sem akartam sèrteni azzal hogy beleszólok.

        • "Szélsőjobb" :D szerint:

          Van igazságod Sub Zero
          De a háborút azt mindig az “utolsó száz lépés katonái” nyerik meg.

  3. Nagy szerint:

    Nem úgy néz ki, hogy nem jött be az Orbáni médiának a Vona féle jelzők emlegetése. Merthogy Vona elfelejti ? megemlíteni, hogy tot zsidó. A zsidók jegyzik a zsidóságuk földrajziságát, a befogadó nemzet jelzésével, így okiratokban Ők feljegyzik, hogy Ho eskanázi, vagy szefárd eredtű, ahol a Ho pl. a hollandot jelenti, így a Mo és Szlo ezt régen tot előtaggal írták meg. Dehát igen, oda lett küldve, mint Szegedi, aki már Izraeli állampolgár.
    Az Erzsike előnevet kiérdemelte, még itt a balradon is igy volt leírva a neve, nem is oly rég.
    Azt mondja egy mondás, az országnak olyan kormánya van amilyent megérdemel, nos ez a Jobbikra is igaz, olyan vezetője van (zsidó és buzi és anyagias) amilyent megérdemel. Ezt az emberek kezdik látni, már 6 %-ot veszített a népszerűségéből a zsidók által vezetett antiszemita párt. Tegyük hozzá, hogy hajrá, csak így tovább, lefelé.

    • egy paraszt szerint:

      De teccik tudni?
      Kézenfogva ültek együtt a buzibárban?
      A raabija mit szólt mindehhez?

      Az ókori mondás helyesen: “minden népnek olyan vezetője van, amilyent megérdemel”

      Önre is áll, ahogy a szólás mondja; egyvalamivel senki sem dicsekszik, hogy túl keveset kapott belőle………

  4. Nagy szerint:

    Miért tilitakozik, ha zsidó ne szégyelje, ha buzi, meg vállalja fel.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Te meg ha hülye vagy, akkor miért nem vállalod fel?

      • Már Tamás szerint:

        Szerintem hagyd rá erre a szerencsétlenre (is) a hülyeségeit. Nála is eredményes tudatmódosítást végzett a cionliberális kúrmánymédia. Ismered a mondást: hülyével ne vitatkozz, mert …

  5. Fergeteg szerint:

    Ahogyan várhattuk, folytatódott a Vona származása körüli sejtetés. Viszont ravaszak, mert tudják, hogy a Jobbik szavazótábora jelentősen változott. A tömegpárti átalakulást igyekeznek most gátolni a nácizással, ezzel ugyanis reményeik szerint már több embert támtoríthatnak el, mint a zsidózással. De bevethetik azt is, meg a többit is a megfelelő időben újra meg újra, mint egy váltófürdőt. Minden ilyen próbálkozás rétegeket távolíthat el a Jobbik-hagymáról, különösebb kockázat a további eredmények hiányán kívül egyelőre nincs (nem egy ember van meggyőződve arról, hogy Vona zsidó, oroszbérenc, buzi, áruló, miegymás). Nem mindenkire hat ez természetesen, de velük úgysem lehet nagy pártot építeni, amíg a többiek fülébe a Habony-művek húzza a Vajda nótáját.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Fergeteg-Fergeteg..
      Fergetegesen hülye vagy. Hülyeségért már neked sem kell Habonyékhoz tanácsért fordulnod.

  6. varga istván szerint:

    Vona egy különösen undorito példája rohadt zsidoknak….logni fog mint mindegyik nemzetrombolo metélt

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Egyre hitelesebb médiákhoz fordultok információkért. 🙂
      Még mondja valaki, hogy nem az Orbán kormány propagandagépezetének agymosott barmai nyilvánulnak itt meg az “anti-Vona” ügyben.
      Hát kedves beeerkák!
      Amit itt ti csináltok, azzal épp Orbán szekerét toljátok, azt teszitek amit ők éppen elvárnak az ilyen szomorú szemű jámbor kérődzőktől mint amilyenek ti vagytok.
      Ti tartjátok hatalmon Orbánt.

      • Szaszi szerint:

        Már ideje volt hogy leessen az álarc rólad.

      • "Szélsőjobb" :D szerint:

        Hála Istennek.
        Különben kénytelen lennék azt mondani amit az öreg székelynek mondott az orvos.
        Bátya, magának szar-komája van. 🙂

        • Szaszi szerint:

          Na,akkor mindenki boldog,ezt már szeretem.
          Vegyél már vissza az emberek hülyézéséből,nem te szartad a spanyol viaszt.
          De ha mégis,tedd ide a papírt róla.

      • cicvarek szerint:

        Te már csak tudod, orákulum. Vagy a rabbid mondta? Vona szekerét toljátok, látszik is.

  7. Smith szerint:

    Nekem a kedvencem a Magyar Idők nevű közpénzből – azaz nem piaci alapon – működő online sajtóban úgy számoltak be a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokról, hogy továbbra is jelentős a Fidesz-előny, a Jobbik-tábort megosztja az ásotthalmi rendelet. Le nem írták volna, hogy a Fidesz kicsit gyengült a Jobbik kicsit erősödött, inkább fullban nyomták a kretént. Helyeslem, hogy Ásotthalmon betiltják a muszlim viseletet és a buzipropagandát. Aki itt akar élni az tanuljon meg magyarul és vegye át a szokásainkat, és akinek nem tetszik az húzzon Merkelisztánba vagy haza! Hogy a buzik mit gusztustalankodnak otthon a négy fal között az magánügyük, nem vagyok rá kíváncsi.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Orbánék tolják a sikerpropagandát.
      Olyanok mint Hitler, aki még az utolsó pillanatban is a végső győzelemről hadovált.

      • vitorla123 szerint:

        A megoldás az:Nemzeti és Kommunista. Fogjátok fel végre,hogy 6 óra munkaidő kell.Minden családnak saját tulajdonú vállalkozás kell,ahol a három gyerekét fel tudja nevelni és meg tudja tanítani dolgozni.A másik 6 órában. Mert ez másként nem lehet megcsinálni.Tanuljunk a Kínai Kommunista Párttól mert ők vették át Kádár rendszerét.”Mindegy,hogy a macska fehér,vagy fekete,lényeg hogy megfogja az egeret!”

        • vitorla123 szerint:

          Még egy gondolat:MEGOLDÁS KELL ÉS NEM ÁLLMEGOLDÁS! Mert a rendszerváltás állmegoldás a magyarság részére.

          • "Szélsőjobb" :D szerint:

            Akkor te ugyanazt mondod mint a JOBBIK. Csak ők nem írták bele, hogy “kommunista módszer”
            🙂

          • vitorla123 szerint:

            Mindegy,hogy a macska fehér vagy vörös,lényeg hogy megfogja az egeret.

          • "Szélsőjobb" :D szerint:

            Ezt mondom Én is.
            Mégis sokan itt orbékolnak rám.

  8. Gabriel szerint:

    Budapest több mint szorakoztato. 🙂

  9. Nagy szerint:

    Szélsőjobb
    azt írod, Te jobbikos voltál. Akkor meséld már el, hogyan is lett Kovács után ez a zsidó gyerek az elnök.
    Az a helyzet, hogy orbán lecserélése pl. Vona-ra csak meghosszabítja a nép agonizációját. Hamis reményt kelt, pedig nem hozna semmi jobbat, hanem csak egyre rosszabb lesz.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Kovács lemondott. Nem volt a politika színpadán egy “eladható arc”.
      Kováccsal a JOBBIK még mindig egy apró szubkulturális csoportosulás lenne.
      Meg hagyd már ezt a Vona zsidó “reebezést”. Hagyd rá azt a “Magyar Hajnalkákra”, meg zsidesz médiára. Jobban tolják mint te, meg hangosabbak is nálad. Nem kell mindent bekajálni mint disznó a darát.

      • cicvarek szerint:

        Vona elvtárs = Torgyán elvtárssal, akinek a kisgazdák szétverése volt a szerepe. Eddig Vona sem tett többet.

        • "Szélsőjobb" :D szerint:

          Tudod Cicvarek, ha nem lennél ennyire korlátolt már magad is rájöhettél volna a következőre:
          Torgyán a hatalom és az azzal járó előnyök egy darabkájáért Orbán kurvája lett. A Vezér parancsára aztán sikeresen szét is [email protected]@ az egész FKgPt.
          nem is támadta őt aztán és nem is kérte számon senki.
          A Fidesz azért nem, mert azt tette amit ők parancsoltak neki. Az MSZP meg azért nem, mert a Fidesz ezzel az ő céljaikat is elősegítette. Véleményem szerint fostak attól, hogy egy sikeres FKgP még akár kormányváltó erő is lehet, ez pedig sem a Fidesznek, sem az MSZP-nek nem állt érdekében.
          Torgyán: “a mór megtette kötelességét, a mór mehet…”
          A két váltópárt pedig egy darabig megnyugodhatott, hogy a már jó előre leszervezett “ügymeneteikbe” nem piszkít bele más.
          Viszont 2006-ban és utána fellángolt hazafias radikalizmussal senki nem számolt, amely nagyon gyors ütemben a fiatal JOBBIK látványos előretörését hozta.
          Azt már mindkét eddigi váltópárt látta, hogy Vonával és a mögötte álló erővel nehezebb dió lesz mint a besimuló szolgalelkű Torgyánnal.
          Először a JOBBIK legerősebbnek számító háttérbázisát a Magyar Gárdát igyekeztek felszámolni, amit aztán be is tiltottak. Sajnos ez java részt sikerült is nekik.
          A JOBBIK 2010 évi parlamentbe jutásuk után azonnal kijelentette, hogy egyik “őskövület” párttal sem hajlandó semmiféle koalícióra lépni. Ehhez azóta is tartják magukat.
          Miután Orbánnak szembesülnie kellett azzal, hogy Vonából nem lehet “Torgyánt csinálni”, teljes gőzzel elindult ellene, a párt és annak prominensebb képviselői ellen a boszorkányüldözés.
          Eddig még a JOBBIK tartja magát, sőt a FIDESZ mögött a második legerősebb támogatottságúpárt lett.

          Szóval gondolkodj “macskavati cicvarek”, mielőtt marhaságokat irkálsz.

          • Fergeteg szerint:

            Nyilván van bizonyítékod is arra, hogy Torgyán Orbán parancsára, szándékosan verte szét a pártját. Vagy legalább egy elfogadható magyarázatod. Megoszthatnád velünk is, mert egy ilyennel kikerülnél a fekete lovag szerepéből.

          • "Szélsőjobb" :D szerint:

            Torgyán egyik segítője ebben
            https://hu.wikipedia.org/wiki/Balogh_J%C3%B3zsef_(politikus,_1962)

            És itt a válóperes ügyvéd ténykedése is.

            http://valasz.hu/itthon/versenyfutas-a-szavazatokert-1429

            De széles szakirodalmat találsz erről az interneten.

            Amúgy meg az egyik volt Veszprém megyei FKgP vezető személyes jó barátom.
            Ő “felhomályosított” néhány dologról.
            Az itt most hosszú lenne.

          • "Szélsőjobb" :D szerint:

            Amúgy meg nem akarok “kifehéredni”.
            Van egy határozott véleményem, világképem, mellette “megpróbálok” gondolkodni, a dolgok háttere mögé látni aztán ennyi.
            Nem eszem meg a mások által sulykolt és elfogadott “szent szart”, nem érdekel a mantra sem és nem a maistrem média a mérvadó tájékozódási vonalam.

          • Fergeteg szerint:

            “Az itt most hosszú lenne.”
            Kár, pedig az lehetne olyan, ami számíthat valamit. Sajnos a megadott linkek nem relevánsak annak bizonyítása szempontjából, hogy Torgyán Orbán parancsára cselekedett. Torgyán személyes felelőssége a párt szétesésében vitathatatlan, de hogy mi “segített rá” még, az Stromajer írásából csak sejthető. Torgyán egyáltalán nem tűnik Orbán emberének. Az Internet nagy, baromságoktól okosságokig egyaránt van rajta minden, sokat segítene a pontos hivatkozás. Ez egyelőre kevés.

          • "Szélsőjobb" :D szerint:

            Akkor röviden. Ilyen alkukat kötött Torgyán:

            Torgyánnak a Fidesz ígérte meg az elnöki széket, na jó, a jelölés jogát még a 98-as koalíciókötésnél, két éves kormányzás után már sikerült annyira kézben tartani a kisgazdavezért, hogy ő a Fidesz által felkért Mádl Ferencet “ajánlotta önként” a posztra.
            Ő szerepének megfelelően ezzel hárította el a jelölést:  „ma még sziklaszilárdan kell állnom a magyar politikai élet bolsevista restaurációtól átnedvesedett gátrendszerén”.
            Aztán Orbán segítségével lett belőle Vidékfejlesztési miniszter, és Fradi elnök.
            Egyik sem egy rosszul fizetett állás volt ugye.
            Orbán megvédte amikor Több milliárdot elcseszett a brazil cseresznye Magyarországra történő importálásának előkészítésével (vajon az “előkészítés” miért került akkor is már milliárdokba? – költői kérdés), majd a menyét berakta a MAÉV igazgatói tanácsába – méghozzá a pénzügyi managementhez.
            Ezeknek a stiklijeinek ára volt és Orbán be is nyújtotta neki a számlát.
            Bukás után a “középszerű”, nem kirívó anyagi helyzetben lévő Torgyán és családja számottevő vagyonhoz jutott. Aztán ugye nyugalomba vonulva már csak néha-néha celebeskedett egyet valamelyik TV műsorban-jó pénzért.
            Ma 84 évesen szépen elvan az öreg. Az FKgP meg hol van?

          • Fergeteg szerint:

            A védelem elég természetes lépés egy koalíciós partner vezetője irányába, akinek konchoz jutásában Orbánnak is szerepe volt (ma sem szereti elismerni a hibáit, furcsán nézett volna ki, ha valaki ellen, akit miniszteri székbe segített, eljárás indul), mint ahogyan az is, hogy nyomásra egy idő után vizsgálódni kezdenek. Torgyán bukásának sara pedig még jobban visszahullott volna rá, ha a társak nem fordulnak szembe a vezetőjükkel. Ezt megtették. A lázadók közül később Turi-Kovács Béla a Fidesz listáján kötött ki, Boros Imre állandó vendég lett a zömmel Fideszhez lojális embereket és Bayer Zsoltot felvonultató Echo TV-ben, Pokol Bélát pedig a Fidesz alkotmánybírói székhez juttatta. Egyiküknek sem volt jó véleménye Torgyánról. Róla ezzel szemben még a Stromajer-cikk is azt hozta, hogy az “ellenzék Torgyán iránti elnéző hozzáállására a kisgazdacsoportok hívják fel a figyelmet, Torgyánt az MSZP-vel való lepaktálással vádolva”. Kósa 2012-ben “lepaprikajancsizta” Torgyánt, összegezve azt, mit gondolnak róla:
            –http://www.origo.hu/itthon/20120918-kosa-az-ajanloszelvenyek-nem-vedtek-meg-a-politikat-a-paprikajancsiktol.html
            Torgyán pedig a Fideszt vádolta azzal, hogy kicsinálta:
            –http://www.borsonline.hu/aktualis/torgyan-jozsef-a-fidesz-csinalt-ki/112589
            Még ha feltételezzük is, hogy az egész csak színjáték volt, egy olyan embert mégis elég nehéz Orbán Viktorral együttműködő, parancsra saját pártját szétverő embernek elképzelni, aki másfél évtized múlva beleharap az őt állítólag etető kézbe, és kellemetlen helyzetbe hozza a Vezér pártját egy fontos pillanatban. Sokkal inkább tűnik egy önjáró szingularitásnak, ami egy időben lehetőséget adott a riválistól való megszabadulásra azoknak, akiknek ez érdekében állt.
            Szóval továbbra is várjuk a bizonyítékokat, hogy Torgyán Orbán parancsára cselekedett, vagy legalább egy elfogadható magyarázatot erre.

          • "Szélsőjobb" :D szerint:

            Na most az a személyes jóbarátom (teljes nevét nem írom ki már megbocsáss) V.Imre 2001 év végén ordítozva kérte számon Torgyánt miért hagyja az, hogy a Fidesz leszalámizza a vidéki szervezeteiket, mire a Torgyán egy félmondattal válaszolt rá – de az mindent elmond: “vagy én megyek a levesbe vagy a párt”.
            Aztán az FKgP “prominensebbjei” közül rengeteget felszippantott a Fidesz.
            A többiek (nyakasabbjai) meg a párttal egyetembe mentek a “lecsóba”.
            Imi szerint Torgyánt szépen csőbehúzták, az öreg megmohókodott a lehetőségek láttán (pénz), majd megzsarolhatták.
            De a végén Torgyán szépen magára hagyta az egész pártot, sőt elég sokat tett is (keresztbe) azért, hogy az egész párt ellehetetlenüljön.

          • Fergeteg szerint:

            Semmi probléma, ha nem írod le a nevét, akit érdekel, úgyis kiderítheti. A legjobb az volna, ha ő maga nyilatkozna az ügyben, így marad egy állítólagos vélemény egy másodlagos, meg nem erősített forrásból.
            Azért már most is másképp hangzik már a történet, mint korábban (“Torgyán a hatalom és az azzal járó előnyök egy darabkájáért Orbán kurvája lett. A Vezér parancsára aztán sikeresen szét is [email protected]@ az egész FKgPt.”)
            Az utolsó mondatod második felével egyébként egyetértek.

  10. Nagy, nagy szerint:

    Na ez a mantra a kovácsról lerántja Rólad a leplet. Sztem túlfizetnek, mert az első sima csapdába beleestél.
    Nem is értem miért szégyelli zsidó származását, legyen büszke rá, mint a cigányok is büszkék magukra. Elvégre felesége Krisztina családja is tele van Kauffmannokkal. Egy zsidó számára szabály, hogy gyermekei anyja legyen csak zsidó.
    Ja ezt neked nem mondták ? Persze hiszen Szegedi Csanád elöl is letagadta a nagymama sokáig, hogy drága unokám, tudd meg Te is zsidónak születtél.

    • egy paraszt szerint:

      Én büszke lennék olyan zs..ó származásomra, mert egy csomó pozíció, pénz és lehetőség nyílhatna meg előttem, nem kellene filléreskednem. Csak egy kis bőrdarabtól kellene megszabadulnom nagy ünneplés közepette.
      De sajnos engem nem illetnek ilyen jelzővel, bárhogy is várom.
      Mások meg egyenesen letagadják! Na erre mondom, hogy ha igaz lenne, akkor az az ember nem normális, hogy ilyen karrierre nemet mond. Szegedi sem tudott arra a karrierre mást mondani.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Még “szerencse”, hogy tele vagyunk olyan “családfakutató történészekkel” mint amilyen te vagy Nagy, nagy (miért nem volt neked elég mint eddig a sima Nagy?)
      Mi is lenne velünk nélkületek.
      Talán végre lehetne akkor magyar-magyar összefogás is.
      Amúgy éppen az ilyen állandó gyűlölködés, viszálykeltés mint amit te és más pár idióta művel, az vall a zsiráf vírre.
      Oszd meg és uralkodj. Ezt csináltátok mindig metélt mácsikok.

      • Nagy, na szerint:

        Persze már istván király is felnégyeltette a másik magyart.
        Szélső azt kell megérteni, hogy egy rohadt alma elég és az egész kosárnyinak annyi. Vona már az egész Jobbik vezetést 90 %-ban elzsidósította. Annak a pártnak annyi. Ha egyszer is módodban állna, hogy okosan beszélj Kováccsal meglepő dolgokat tudnál meg.
        Egyetlen nép van melynek gyermekei titkolják eredetüket az egész világon. Egyszer Izraelben megkérdeztem egy pasi árust, Te zsidó vagy ? azt mondta: én Lengyel vagyok.

        • "Szélsőjobb" :D szerint:

          Figyusz “Nagy,na”
          Kovács Béla ellen egy koncepciós eljárást folytat a Fidesz.
          Mi több, a mentelmi jogát is felfüggesztette az országgyűlés, amit Kovács is a JOBBIK ez irányú alapító szerződése szerint elfogadott. Majd tisztázódni fog a helyzet és kész. Lehet, hogy csak a Fidesz bukása után, de tisztázódni fog.
          Ezzel a JOBBIK csupa zsidó meg stb marhasággal meg már ne fárassz.
          Ugyanazt a mantrát tolod mint a Fidesz.

          A rendőrt érettségi vizsgán megkérdezték ki volt Dózsa György.
          -zsidó – felelte az.
          mert?
          mert láttam róla egy képet amire az volt ráírva, hogy Derkovits Gyula metszette
          Mentőkérdés
          ki volt Ady Endre
          az is zsidó
          mert?
          mert azt írta, hogy Dózsa György unokája vagyok.

          Na kb te is így vagy ezzel.

          Téged olvasva az a benyomás kezd kialakulni bennem rólad, hogy te minden tőled telhetőt elkövetsz, hogy Orbán maradjon a hatalmon.

          Uszítasz, bomlasztasz, álinformációkat terjesztesz stb.

          Esetleg nem sikerült a pártban karriert csinálnod és most sértődöttségből csinálod a fesztivált?
          Mert nagyon úgy néz ki.

          Vajon a Kovács miért nem támadja a JOBBIK-ot?
          Pedig gondolom neki talán “éles muníciója” is lenne rá, nemcsak vaktöltényeket puffogtatna mint te.
          Kovácsnak biztos “megbocsájtana” a hatalom, ha hátba támadná a JOBBIK-t de mégsem teszi.

          te meg tolod itt a marhaságaidat.

          Kitől szeded fel ezért a zsé-t?

      • vitorla123 szerint:

        Fogjuk fel:”Mindegy,hogy a macska fehér,vagy fekete lényeg,hogy megfogja az egeret!” Kína ezért lett a világ vezető pénzügyi hatalma.Pedig csak annyit változtattak a kapitalizmus politikai gazdaságtanán,hogy nincs profit.Nem lehet harácsolni!Ha zsidó ha nem!

        • vitorla123 szerint:

          Ja még annyit ez megvalósítható,mert van működő modell,a Vonáé meg ígéret!Ja és Kína visszatért a nemzetközi kommunista mozgalomba a világ legnagyobb kommunista pártja ként.

  11. Szaszi szerint:

    Fergeteg
    http://corvpol.hu/wp-content/uploads/2014/09/Moln%C3%A1r-Csaba_IYNYNY_TDK.pdf
    A 36.oldaltól ráérsz olvasni.
    Aztán Szabadi Béla,kazetta ügy,Lányi Zsolt,úgyhogy tett érte eleget.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Na Szaszi, ez alátámasztja amit fentebb Fergetegnek is leírtam.
      Én ezeket eddig csak V.Imitől szóban tudtam (igaz nem is jártam utána a dolognak), de ez is azt mondja amit én.

    • Fergeteg szerint:

      Kösz, Szaszi! Nem az volt egyébként a kérdés, hogy Torgyán eleget tett-e azért, hogy a pártja szétessen (igen), hanem az, hogy ezt Orbán parancsára, szándékosan tette-e, idézve “Szélsőjobb” 😀 állítását:
      “Torgyán a hatalom és az azzal járó előnyök egy darabkájáért Orbán kurvája lett. A Vezér parancsára aztán sikeresen szét is [email protected]@ az egész FKgPt. nem is támadta őt aztán és nem is kérte számon senki.
      A Fidesz azért nem, mert azt tette amit ők parancsoltak neki. Az MSZP meg azért nem, mert a Fidesz ezzel az ő céljaikat is elősegítette. ”
      Az általad hozott anyagból viszont az derül ki, hogy:
      – “Összességében megállapítható, hogy Torgyán József megválasztása a kormányoldalnak ártott volna,
      miközben az ellenzéknek előnyei fakadtak volna belőle.” /37. o./
      – “Az a hipotézisem, hogy a Kisgazdapárt számára előnytelen lett volna
      elnökének köztársasági elnökké választása a fentebb kifejtettek fényében igaznak
      bizonyult: stabilitása veszélybe került volna, elvesztette volna karizmatikus vezetőjét,
      illetve nem tudott volna ellenállni a Fidesz integráló törekvéseinek. Ugyanígy az a
      hipotézisem is, hogy Torgyán József jelöltségének felmerülése, majd lebegtetése a párt
      bukásának egyik okozójává vált, beigazolódott, mivel emiatt képződtek az FKgP-ben
      olyan erőcsoportok, amelyek a párt válságos helyzetbe kerülésekor előidézték annak
      széthullását.” /38. o./

      Szóval Torgyán szerepe a folyamatban, mint Orbánnak alávetett, tudatos szétverő, erősen kérdéses.

  12. Szaszi szerint:

    Jó..és..?
    Nem amit mondasz volt a bajom,hanem ahogy mondod.Így a jobbik hülye,úgy a jobbik a jó,jaj elküldtek onnan,de ha betámadja őket valaki,üvöltesz mint egy oroszlán.Döntsd már el mi a véleményed.
    Ez egy nagypolitikai része a dolognak,de ha tovább olvastál volna,felmerül a kérdés hogy kik voltak a belső ellenségek,és hogy mennyire volt Torgyán alkalmas egy ilyen tömeg képviseletére.Ezt meg nem fogják leírni,de ott van Szabadi,akit el is ítéltek,sokat tett a párton belüli elégedetlenségért,aztán hagyták magára.A részletekben van a lényeg,a végkifejlet ezek összessége.
    http://magyarnarancs.hu/belpol/vadirat_szabadi_bela_ellen_a_senkik_senkije-62553
    Vagy épp Zsíros Géza
    http://magyarnarancs.hu/belpol/palyakep_zsiros_geza_agrarvallalkozorol_a_nagygazda-66676
    A többi zöldbáróról ne is beszéljünk.

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Nem jajgattam, amiért a JOBBIK-l meg kellett válnom.
      A JOBBIK-ban egy lehetőséget látok, amelyiknek talán módja lesz a Fideszt leváltani. Másnak jelen állás szerint nincs és sokáig nem is lesz.
      Ez a helyzet.
      A zöldbárókban igazad van. Torgyán alájuk tolta a lehetőséget, azok meg éltek vele. Akik ott is rácsesztek azok voltak, akik hittek egy korrekt kisgazda pártban.

  13. Nagy, na szerint:

    A Jobbik lehetősége, hogy önnáló erőként a csúcsra jusson, elment akkor mikor Vona lett az elnök. A kosár almába egy rohadt került és a tagságotok volt a hülye, mert akkor és azóta sem nézi, hogy aki odamegy a rohadt alma-e. A politikában az ilyen alma, soha nem véletlenül kerül oda.
    Szélső, te már megbuktál egy sima kérdésen, és erőszakosságod jelzi, hogy nincs is más a tarsolyodban. Pártod már veszített 6 %-ot és ez folytatódni fog.
    Lehetőségről írsz, de tudja mindenki, hogy a rohadt alma csak a pénzt szereti, a hazát soha, mert mindenhol csak lakik, de nem érzi odatartozónak magát. Ezért a lehetőségük csakis a lopás lehetősége.
    És Jézus is azt mondá: ne hajtsátok el a legyeket, mert jönnek újjak és azok éhesebbek. Ilyen éhes a Jobbik és ez már nagyon látszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.