Alkalmi vételek kilátásban

Két “ócó” malomban őrölne Mészáros és Csányi

Amennyiben nem segít a kormány az ország egyik legnagyobb malomipari vállalata, a Sikér Zrt. csődje kapcsán valószínűleg milliárdokat veszítő termelőkön, hasonlóan tragikus helyzet állhat elő, mint a Hajdú-Bét baromfi-feldolgozó hajdani felszámolása nyomán. Míg azonban a Hajdú-Bét baromfis károsultjainak – nyilvánvalóan politikai alapon – több mint tíz év múlva fizetett valamennyi kártalanítást az Orbán-kormány, addig a Sikér termelőinek megsegítéséről még csak szó sincsen.

Pedig lapunk információi szerint több mint kétszáz ember pénze ragadt benn: esetenként több tíz millió forinttal tartozik a felszámolás alatt lévő cég, de akad olyan beszállító is, akinél ez eléri a százmillió forintos nagyságrendet.
A Sikér kötelezettségállománya 2015-ben 7,9 milliárd forintra rúgott. Miközben a tatabányai székhelyű cég termelői futnak a pénzük után, addig a Sikér vagyonára már szemet vetettek a kormány közeléből is. Lapunk úgy tudja, Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor OTP-vezér „körei” versengenek a lehetőségért. A miniszterelnök jó barátja, Mészáros Lőrinc a Felcsút-közeli bicskei malomra hajt – értesülésünk szerint már el is kezdte a bankokkal való egyeztetést –, Csányi Sándor pedig a szekszárdi malmot szeretné megszerezni.
A bukás egyébként viszonylag rövid idő alatt következett be: a Sikér 2014-ben még tízmilliárdos forgalmat bonyolított le, ám a vállalatot súlyosan érintette a Széchenyi Bank bedőlése, valamint egy több száz milliós versenyhivatali bírság is, így ez év elején a vezetők csődeljárást kértek.
Miután nem sikerült megegyezniük a hitelezőkkel, a cég a közelmúltban felszámolás alá került, a társaság minden ingó és ingatlan vagyonát zálogjog terheli. Ez elsősorban a ki nem fizetett termelőknek és a cég mintegy száz munkavállalójának okoz gondot, hiszen ők még csak nem is reménykedhetnek, hogy hozzájutnak a követelésükhöz. A hitelezők kielégítésének sorrendjét ugyanis a csődtörvény úgy szabályozza, hogy az első helyen a zálogjogosultak által bejelentett követeléseket kell a befolyt bevételből teljesíteni.
A társaságnak semmilyen szabad eszköze nincs, a munkavállalók elmaradt bérének egy részét is csak a Bérgarancia Alap által nyújtott állami támogatással lehetne kifizetni. Jelen helyzetben igencsak kétséges, hogy ez megtörténik. Ugyanakkor a banki hitelezőkkel könnyebben kiegyezhetnek a cég ingó és ingatlan vagyonát (például a fent említett két malmot, illetve a nagykátai tárházat) megszerezni kívánó vevők, akik fizetségként felajánlhatják a banki kölcsön kiegyenlítését. Azt csak ők tudják majd, hogy milyen diszkontáron alkudnak meg.
A malmok új tulajdonosait a háttérben már ki is választhatták, legalábbis erre utal az, hogy a felszámolás alatt lévő Sikér Zrt.-t stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a kormány.
A miniszterelnök által jegyzett rendelet szerint az ilyen cég adósságainak rendezéséhez, hitelezőivel való megegyezéséhez és reorganizációjához nemzetgazdasági vagy kiemelt közérdek fűződik. Ezért ezeknél az is fontos, hogy a jogutód nélküli megszüntetés gyorsabb és átláthatóbb módon, valamint egységesített eljárásrend szerint történjék, ha a vagyonhiány és a fizetésképtelenség nem szüntethető meg.
A „kiválasztottak” malomhoz jutását – a kormányzati sietség ellenére – azért még hátráltatja, hogy a felszámoló által az ingó és ingatlan vagyonra kezdeményezett szakértői értékbecslés lapunk információi szerint nem fejeződött be. Erre azért van szükség, mert minden vagyoni eszközt a szakértői értékbecslésben foglalt irányáron, nyilvánosan hirdet meg a felszámoló az elektronikus értékesítési rendszeren keresztül. Az ajánlatokat tehát nem a felszámolónak kell majd benyújtani.
Várday Zsuzsanna felszámoló közölte, a Sikér Zrt.-nek nemcsak minden vagyonát, de a követeléseit is banki zálogjog terheli. A négy zálogjogosult hitelező követelésének összege kétmilliárd forint.
(mno)
Bal-Rad komm: “…több mint kétszáz ember pénze ragadt benn: esetenként több tíz millió forinttal tartozik a felszámolás alatt lévő cég, de akad olyan beszállító is, akinél ez eléri a százmillió forintos nagyságrendet…”
-Érdekesek ezek a magyar földművelők! Libás Gordonka ellen…!-de most meg sem pisszennek! No persze akiket olyan jelesség képvisel a hordában mint Dacos Jakab István!-hát érthető a nyugalom!
Döbrögi is nyugalmat akar! Így aztán rendelkezett! A “…rendelet szerint az ilyen cég adósságainak rendezéséhez, hitelezőivel való megegyezéséhez és reorganizációjához nemzetgazdasági vagy kiemelt közérdek fűződik…”
-A nyomorult beszállítók felé a tartozás már nem NEMMZETTHGAZDASÁGI érdek!
Töröcskei István a ki tudja milyen okból bedőlt Széchenyi Bank tulajdonosa volt. Ebbéli minőségében az ÁKK-vezére is.
szbn
Aztán a qrmány és a bank bótoltak egy jót! Nyilván jól fel fogott nemmzetthgazdasági érdek diktálta okból! De az állam és Töröcskei közös biznisze csőddel zárult.
Így aztán az Új Nemmzetthy Elyth molnárkodhat is egy kicsit! Ki-ki a saját-ócó áron vett-malmában.
Vannak még véletlenek!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Alkalmi vételek kilátásban bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. kazaria izolácio szerint:

    Mészáros ugy néz ki mint egy rossz buzi.
    Milyen köcsög ország ahol egy ilyen roszz buzi a maffia stromanja.

    tiz ilyen rossz buzit megbasznak egy átlag orsszágba ötperc alatt.
    Azt nálatok királykodik a geci.
    Milyen kis csicska nép vagytrok? 🙂

  2. kazaria izolácio szerint:

    Mi oroszok ezt ugyintézük.
    Van egy rossz köcsög aki nem fizet bárhol a világban.
    A csecsenek oda mennek, lekötik egy asztalhoz a hasfalára ráhelyeznek
    egy forro vasalott. Ami szép lassan áthatol a rossz buzik testén.

    Paks2 -nél igy játszatok Budai gecik a vissza fizetésnél.
    Mielött azt hiszitek az orosz pénzeket lotton nyertétek.
    A Pénzért mindig az a személy a felelös aki az összeget átvette és elköltötte.

    Elölünk még egy buzi sem bujt el.

  3. .... szerint:

    A Kolumbiai nyakendő ettől jobb. A régi még kézi erővel müködött, dróthuzal két fogóval, keresztbe feldobni, majd húzni mint a ló. Az új már elektromotoros, a huzalt nem lehet erővágóval sem átvágni. Nem lehet kikapcsolni, ha már elindult. Rádobják a delikvensre és meghuzzák a huzalt szorosra, ezzel el is indul. Láttam, hogy müködik igaziban. A huzal alá bedugott ujjakat is levágja és a motor addig huzza a huzalt, amig el nem fogy nulla centire.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.