VALAKI (?!) felheccelte a közszolgákat!

Állami tízezer a nyugdíjasoknak: itt az újabb csavar!

Csepreghy Nándor a Klubrádióban járt.

csna

Azért küldte volna a kormányhivatalok munkatársait a nyugdíjasok pénzével házhoz Csepreghy Nándor államtitkár, hogy testközelből is megismerjék, hogyan élnek az emberek Magyarországon és mindez azért nem jöhetett létre, mert média hecckampányt szerveztek köré és az erősebb volt – olvasható a Klubrádió honlapján.

Csepreghy szerint nagyon fontos, hogy mindenkinek, aki a közszférában dolgozik, direkt kapcsolata legyen az állampolgárokkal, hiszen “ők arra szerződtek, hogy az állampolgárok, cégek életét próbálják meg jobban szervezni, ez pedig nem képzelhető el anélkül, hogy életszerű, testközeli tapasztalatuk legyen arról, hogy ezek az emberek hogyan élnek, milyen problémákkal küzdenek”.
Éppen ezért az államtitkár abszurdnak nevezte, hogy ennek politikai célja lett volna és úgy gondolja, hogy az állampolgárokkal való személyes konzultáció lehetősége segítheti az állam jobb működését.
(napi.hu)
Bal-Rad komm: A döbrögista Kolozsvári Köcsög TAPASZTALATSZERZÉSRE VÁGYIK!
Hát-induljon útnak! Mutatkozzon be, és kérdezze meg a pórnépet. Majd a “Kék-hírek” rovatokban olvashatuk arról, hogy x-település egyik elhagyatott portáján egy bestiális kegyetlenséggel…stb.-vélhetően férfi-férfi hullájára bukkantak.
Az ifjú döbrögista titán szerint a Lézerjanival a kézbesítésről beszélgető-tárgyaló közalkalmazottis főnöknőt VALAKIK fölheccelték! Meg az egész társulatot!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

VALAKI (?!) felheccelte a közszolgákat! bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. scout szerint:

    A közférában dolgozók- tisztelet a kivételnek-
    Munkaidőben sem dolgoznak.Megy a sunnyogás, az úgycsinálok mintha dolgoznék című játék.Mindemellett egy évböl 4-5 hónap betegállomány.Legyen az Posta,okmányiroda,
    Járási hivatal,polgármesteri önkormányzati hivatal.Sajnos.

  2. .... szerint:

    Arra is kiváncsiak lehetnének, nekünk állampolgároknak milyen tapasztalataink vannak a közszolgasággal, a közszölgákkal.
    Rossz.
    Egyébként meg jó ötlet volt, de pont a közszolgák lustaságát, és befolyását mutatja, hogy a hatalom a saját emberein sem tud felülemelkedni.

  3. Havasi Gáspár szerint:

    A postás nem köztisztviselő. A 4-5 hónap betegállomány, ez olyan hasamra ütöttem szám. Az önkormányzatok leállnának. Az orvos az első két hétre kiír, mert azt a munkáltató fizeti ( ez a betegszabadság), a többire már nehezen, mert azt a TB fizeti ( ez a táppénz-és csak 60%), de azt már kukkolja a hatalom rendesen. Az adott helytől (vezetés) függ, hogy hogyan dolgoznak. Legnagyobb mértékben a hatalom által kialakított viszonyok teszik elviselhetetlenné a tevékenységüket. Angliában kb. 1 óra ( vagy annyi sem)egy gépkocsi ügy elintézése NET-en, ezzel kész. Az egész magyar rendszer agyon adminisztrált. A törvényt nem az ügyintézők hozzák. Le kellene egyeseknek arról szokni, hogy társadalmi csoportokat köpködnek, mert minden területen lehet ganéba lépni. A nejem most intézte a jogsija hosszabbítását, kb. 10 perc volt az önkormányzatnál várakozással együtt ( ott voltam), időpont kérés nélkül, és 2 nap múlva kész is volt. Az orvosnál tovább tartott, az kb 20 perc ( ez is gyors) volt. Ha jól szervezett a rendszer,akkor jól is működik. Tehát ne általánosítsunk, mert a széthúzás ellenünk fordul és fordítható. A probléma a fejnél kezdődik. Itt is.

  4. .... szerint:

    Még Demján szerint is ki kéne rúgni minimum 350 – 500 000 főt ahhoz, hogy a normális eltarthatósághoz érjünk. Angliában az a szabály: nem azért vannak a hivatalok, hogy megnehezítsék a polgárok életét. Nálunk pedig pont ezt csinálják, megnehezitík az életünket. A közzsolgák meg hasonulnak a rendszerrel ami már évtizedek óta ilyen.

  5. Havasi Gáspár szerint:

    Demján “Úr”, aki a hatalom mögött és felett áll, egyvalamit elfelejtett hozzá tenni, hogy ezt a felső aparátussal kellene kezdeni, de ez már az Ő érdekeivel is ellentétes lenne.
    Ez ugyanúgy működik, mint a közalkalmazotti szférában. Akik a konkrét munkát végzik, azt kirúgják, meg ellehetetlenítik, a szakértők, tanácsadók számát meg növelik. Amúgy Demjánt is ki kellene rúgni a többi élősködővel együtt, egészen Birobidzsánig.
    De a nép mindig a népet rugdossa, az Ő lába is irányított. Mint most itt egyes hozzászólásoknál.
    ” de pont a közszolgák lustaságát, és befolyását mutatja, hogy a hatalom a saját emberein sem tud felülemelkedni.”
    Nem, nem ezt mutatja, hanem a hatalom gátlástalanságát, az irányítás, a törvényalkotás, és végrehajtatás minőségét. Amúgy nem lenne egyszerű közszolga, ha nem hasonulna a rendszerrel. A valós tények megfordítása, az igazság elfedése. Nem a szolga irányít, hanem a főnöke. Ha a közhivatalokban az ügyfelekkel kapcsolatot tartó ügyintézők, másképp tevékenykednének, nem sokáig lennének a testület tagjai. Az ilyen munkaterületek a legvacakabbak közé tartoznak, mert többoldalú támadásnak vannak kitéve, az emberi rosszindulat és sötét, vagy hazug, buta gondolkodásmód miatt. Ha [email protected] a hatalom, rá lehet kenni a közszolgára, köztisztviselőkre mindent. Ők csak elvégzik a jogállamiság által megszabott keretek között a munkájukat. Panaszkodni odafent tessék, a trónszék lábánál. Nekem ilyen is, meg olyan is a tapasztalatom, mint bármely más területen. Csak egy helyen negatív mindig, az uralkodó osztály és azt képviselő államhatalom környékén. Inkább a trágyadomb, ugyanis az hasznosítható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.