Az édesszájú Mázli

Ismerje meg Mázlit, a bolti szarka labradort!

Rendszeresen Balaton szeletet lop egy boltból egy labrador. Gazdája felismerte a biztonsági kamera képein Mázlit, és kifizetett tíz csokit.

A biztonsági kamera felvételén jól látható, amint a rutinos négylábú rendszerint a délelőtti órákban megjelenik a váci élelmiszerbolt­ban, átbújik a lezárt kassza korlátja alatt, kicsit lassít, körbenéz, majd az édességespultot veszi célba. Kis hezitálást követően lekap egy Balaton szeletet a polcról, majd ugyanazon az úton távozik, mint amelyiken érkezett. A videofelvételen az is látható, amint egy vásárló éppen tetten éri a szemtelen tolvajt, aki tudomást sem vesz róla, hanem egyszerűen továbbáll.
Dr. Mile Attila ügyvéd az esettel kapcsolatban a Borsnak elmondta, hogy minden esetben a kutya gazdája felel azokért a tettekért, amiket az állat elkövet. Nagy kérdés, hogy a kutya magától lop, vagy erre betanította a gazdája. Utóbbit bizonyítani szinte lehetetlen – állítja az ügyvéd. De ha ez mégis sikerülne, akkor akár üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt indulhatna a gazda ellen büntetőeljárás. Ennek büntetési tétele két év letöltendő szabadságvesztésig is terjedhet.
A biztonsági főnök az ESTV-nek elmondta, szerinte nem először járt az üzletben, és minden esetben egy Balaton szeletet vitt magával. A gazdátlan kutya rendszeresen a délelőtti órákban érkezik a deákvári élelmiszerboltba, feltehetőleg a környékbeli kertes házak valamelyikéből szökik ki. Látszik rajta, hogy jól ápolt, és nyakörv is van rajta. A biztonsági szolgálat azt kéri a környéken lakóktól, hogy ha felismerik az édesszájú tolvajt, értesítsék a gazdáját, mert ha a bolti lopássorozat folytatódik, kénytelenek lesznek értesíteni a rendőrséget.
Erre azonban mégsem lesz szükség. A labrador tulajdonosa ugyanis felismerte a kutyáját, Mázlit a neten terjedő felvételen, jelentkezett a boltban, és kifizetett tíz Balaton szeletet.
A gazdi a péntek esti ESTV-híradónak elárulta, hogy kétutcányira laknak a bolttól, és Mázli egyébként nagyon szelíd jószág. Az áruház tulajdonosa elmondta, nem tesznek feljelentést, és az eset után fertőtlenítették a polcot, és a kínálatot is kicserélték.
(Forrás: bors)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Az édesszájú Mázli bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. lacii szerint:

    Látszik, hogy az ügyvédek,alapból hülyék és szarkeverők
    (Kivétel akik piros alsógatyát hordanak).
    Hogy lehetne már betanítani egy kutyát, hogy Balaton szeletet csenjen el.
    Ez a Kutyus saját ötlete volt. Látszik , hogy nem hülye.
    A Kutyus boldogan farkincázik
    Boldog . És mindenki körülötte akik látják.
    Ha én lennék a tulaj megengedném neki, hogy naponta nyugodtan csenjen el egy Balaton szeletet.
    További szép estét mindenkinek.

  2. Istvan szerint:

    Nem a csoki kell neki,hanem a figyelem!!Persze,a tv nyilvánosság figyelme nem húzható rá,de a követlen figyelem,ami a csóreszolás közben ráirányul,az a csoport-falka figyelmének értékelhető a szemében.
    Az én kutyán pl.szerszámok,fadarabok ellopásával provokálja ki,hogy figyeljek rá,üldözzem,hogy aztán megadóan hanyat fekve a nagy rohanás után megdögönyözzem.
    Közben ugyanúgy viselkedik,mint Mázli!
    Nem a gazdi biztatta rá,valszeg magától jött rá arra,hogy a figyelmet hogyan kell magára irányítani!
    Szeressük őket!Megérdemlik!!

  3. Szaszi szerint:

    Admin szoktad nézni a kis kuttyokat?Jól fejlődnek és nagyon szépek

  4. medve szerint:

    Ügyes,okos a Mázli Ő ezt nem tudja,hogy lopás /az ügyvédről inkább nem mondok semmit/ A gazdi szó nélkűl fizetett. Jó is volt a balatonszelet kiskorunkban, ma nem tudom milyen ízű, de legközelebb veszek egyett Mázli tiszteletére. Nagyon szépek a filmen a Kis-Kutyusok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.