Nem teljesen úgy volt!-és nem teljesen úgy lesz!

Döbrögi: 2017 a lázadás éve lesz

had

A Fidesz igazi self-made történet. A Fidesz-sztori arról szól, hogy jön tíz-húsz-harminc srác valahonnan, fellázadnak, elegük van a világból, amely körülveszi őket, felhajtják a gallérjukat, és megcsinálják a saját történetüket – jelentette ki Orbán Viktor a 888.hu-nak adott interjújában.

A karakter az, ami nem tanulható. És ott a Fideszben erős karakterek kerültek egy közösségbe. Olyan emberek, akik csak magukra és egymásra számíthattak. Ezért van az is, hogy a Fidesz ma is modernebb, mint bármelyik jelenlegi vetélytársa – tette hozzá a miniszterelnök.
Trump self-made man
Amikor már éppen kezdenénk belemerevedni a dolgokba, akkor képesek vagyunk megrázni magunkat, körülnézni, hogy mi van a világban, olvasni, tanulni, érdeklődést mutatni a világ új dolgai iránt. Ez egy bizonyos szellemi izgalmat tart fenn nálunk, de mindez inkább a karakterből jön, semmint az iskolázottságból. S itt van valahol a most megválasztott amerikai elnökkel is valamiféle rokonság. Rajta is érezni ezt a self-made man mentalitást – mondta Orbán Viktor.
Úgy vélte Trump egy igazi amerikai, akivel közös hangot talált. Trump és csapata nem úgy néznek ki, mintha be akarnának iratkozni bármilyen tanfolyamra – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a karakteresebb, vagányabb politika ideje jön.
Arra a felvetésre, hogy a Politico szerint a jövő év Soros éve lesz, Orbán Viktor azt felelte: minden országban azon lesznek, hogy Sorost kiszorítsák. Ezt már most lehet érzékelni Európában.
Mikor lesz Volkswagenünk?
Arra a kérdésre, mikor lesz nekünk Volkswagenünk, azt válaszolta: ha bajor típusú gazdasági szerkezetet és stabilitást akarunk, akkor nekünk 12 ezer exportképességgel bíró kis- és középvállalkozással kellene rendelkeznünk. Valahol kétezerről indultunk, és úgy becsüljük, hogy most úgy 6 ezer környékén vagyunk.
Annak kapcsán, hogy Angela Merkel német kancellár betiltaná a burkát, elmondta: azt mondani, hogy bejöhetsz az országomba, majd megmondani, hogy mit hordhatsz, és mit nem, ezt józan ésszel nehéz felfogni. Becsületesebb dolog azt mondani, nem látlak szívesen, maradj kívül, mert előre látom, hogy mi lesz ebből.
A lázadás éve
A kormányfő azt is mondta: meggyőződése, hogy 2017 a lázadás éve lesz. Hogy ezt a lázadást aztán leverik-e vagy sem, az egy másik történet. Ausztriában egyelőre sikerült késleltetni. Olaszországban nem tudták leverni, Amerikában nem tudták leverni.
Horn volt a legkeményebb ellenfél, de legnagyobb történet Puskásé
Arra a kérdésre, ki volt a legkeményebb politikai ellenfele, azt válaszolta: Horn Gyula. Az önmagát túlélt, szívós szoci világ álneve Horn Gyula volt. Megtestesítette mindazt, amit le akartunk győzni, magunk mögött akartunk hagyni – fogalmazott.
Orbán szerint az, hogy legyőzte Horn Gyulát olyan volt, mint amikor „a tizennégy éves Egerszegi Krisztina csusszant be elsőként a két debella NDK-s úszónő között”.
A „legnagyobb történet” ugyanakkor szerinte Puskás Öcsié.
Tíz év múlva erősebbek és gazdagabbak leszünk
Kérdésre válaszolva elárulta, szerinte tíz év múlva erősebbek leszünk és gazdagabbak. (…) Mit üzen Amerika? Tegyük naggyá újra Magyarországot! – hangoztatta.
(hiradó)
Bal-Rad komm: “…tíz-húsz-harminc srác valahonnan, fellázadnak, elegük van a világból, amely körülveszi őket, felhajtják a gallérjukat, és megcsinálják a saját történetüket…”
-Hát nem egészen így volt ez! Soros KERESETT MAGÁNAK tíz-húsz stb. mindenre kapható nyálas csirkefogót, és kitanította őket! “Rabolhatjátok a népet kedvetekre, de AZ ORSZÁG AZ AZ ENYÉM!”
Az alku megköttetett! A magyar bót beindult! Az eredmény bőrünkön érezhető!
Hogy mikor lesz a “lázadás éve?” Lehet hogy ’17-ben. Lehet hogy később! Nem tudni!
De azt már tudjuk, hogy lesz a fijúgnak fölhajtott gallér! A téli Szibéria nagyon hideg tud lenni!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Nem teljesen úgy volt!-és nem teljesen úgy lesz! bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Dehogy!Nem hittük el mi akkor,hogy Orbán “geci!” Pedig tudhattuk volna,hogy a magyarok millióit dönti nyomorba.Én nem csalódtam benne.Lövetnem kellett volna 1989-ben. Nem tettem! Isten bocsássa meg nekem!Nem vitt rá a lelkem!

    • Anonymous visszatér szerint:

      Ha 2017 valóban a lázadás éve lesz akkor azt sem a fidesz sem pedig a fideszes bünözők nem élik túl :-). Egyébként nekem az a meglátásom hogy 2017 sorsfordító év lesz a Magyarság történetében és végre totális ellenállás fog kibontakozni a narancsos rezsimmel szemben.

    • Emeric szerint:

      2017 NOSZF 100. Évfordulója… szocialista forradalmi hullám méltó megünneplése lenne a vörös októbernek.

  2. KissL szerint:

    Admin!

    Nem értem ezt. Magyarországot Soros döntötte romba a jelenlegi korrupt vezetés közreműködésével? De mi a helyzet Szlovéniával, Csehországgal? Akik lehagyták Görögországot és Portugáliát, utolérték Spanyolországot, és közelítenek Olaszország fejlettségéhez! És kapaszkodik Csehországhoz Szlovákia, Lengyelország, és a balti államok!

    Ha Soros döntötte nyomorba a volt szoci országokat, akkor miért közeledik MINDENKI a nyugati életszínvonalhoz, csak mi nem? Őket nem környékezte meg Soros? Vagy pedig az a VALÓSÁG, hogy csak a mi korrupt dilettáns politikai elitünk retartdált és csak mi toporgunk egy helyben?

    Ma holnap utolér minket és le is fog hagyni Románia, Horvátország, a következőkben meg Bulgária és Szerbia!

    Minden volt szoci ország fejlődik, és BELÁTHATÓ IDŐN BELÜL meg fog érkezni a nyugat fejlettségi szintjére, vagy legalábbis ahhoz közel, csak mi nem! És ez nem Soros műve! A saját retardált vezetésünk bűne! Nem a szocializmus vívmányainak elherdálása miatt, mert mindenhol máshol MŰKÖDIK a dolog, csak nálunk nem! Mert nálunk csak a lopás megy!

    Admin:

    A Bal-Rad kommentben talán helyesebb lett volna úgy fogalmazni a Soros igényt, hogy “MIÉNK AZ ORSZÁGOTOK!-cserébe tiétek a nép fosztogatásának joga!”

    A többi volt szoc. ország se igazán közelít az áhított és beigért nyugati nívóhoz, CSAK MINKET ELŐZNEK! Görögország, Portugália, Spanyolország, Olaszország pedig az ismert PIGS-országok, (Portugal-Italy-Greek, Spain) az ismert okokból!

    • KissL szerint:

      “A többi volt szoc. ország se igazán közelít az áhított és beigért nyugati nívóhoz, CSAK MINKET ELŐZNEK!”

      A statisztikák mást mutatnak! Egyértelmű a közeledés, minket kivéve! Nyilván szegények mindenhol van, még Luxemburgban is. A statisztika nem egyének szintjén mér, hanem átlag szerint. Az átlag színvonala közelít az EU átlagához, de hogy pontosabb legyek, Csehország most kb Németország 70 %-án áll, míg mi 50 % körül. Ez elég egyértelmű, főleg hogy 40 % környékéről indultunk 90-es években…

      Ezzel együtt biztos hogy vannak olyanok, akik rosszabb színvonalon élnek mint a szocializmusban, de maga az ország, mindenkit számba véve, már jobban él.

      Admin:

      Igazán megoszthatnál velünk néhány ilyen felmérést!

  3. Havasi Gáspár szerint:

    Hát azért azokban az országokban jobban körbe kellene nézni. A max. néhány százalék statisztikai eltérés nem igazán bizonyít semmit. A magántulajdonú társadalomban az egy főre eső nemzetei jövedelem is hamis képet ad, a nagyfokú jövedelem eltérések miatt.
    Bár a kapitalistának nem jövedelme van, hanem a nép fosztogatásából eredő vagyona.
    A kelet-európai országok a listák végén kullognak. A dél-európai országokban is mérhetetlen egyes rétegek szegénysége. A többi állam nem a nyugati nívóhoz közeledik, csak nincs ekkora mérvű a hatalom gátlástalansága. De miután a magyar még véletlenül sem juttatja be a saját fajtáját a hatalomba, a sorsa az, amit választott.

    • vitorla123 szerint:

      Ezt 89-ben előre láttuk!Érthetetlen,hogy miért Grósz lett a főtitkár..Nem azért mert zsidó származású,hanem 56-os tevékenysége miatt.Egyébként ezért fogadta el nyugat,mint főtitkárt.Még Amerikában is fogadták! Gorbacsovnak ezért felelt meg.Szóval voltak tehetséges fiatal jelöltek is!Csak megemlítem, ott volt a Thürmer. Ma más lenne a helyzet Magyarországon.Ma kis párt vagyunk és nem tudunk a magyarságnak segíteni.Amit a harácsoló értelmiség ma elkövet,az hazaárulás!Remélem megérem a felelősségre vonásukat.”Orbán a geci!”

      • Havasi Gáspár szerint:

        Már bocsi, de ez a harácsoló réteg nem a magyar értelmiségi, hanem a valamikori technokrata réteg és utódai. Ráadásul egy nagy része még iskolázottságban is gyakran alulmarad annak, amit értelmiséginek mondunk. Kapott és megvett iratok, mint az aranykalászos gazda oklevelek. Békén kellene hagyni az értelmiségieket, mert elég nagy a létszámuk ( mely egy ország fejlettségi szintjének a mérője is lehetne), és a Kádár rendszer retorikája is szembefordította a többségüket a szocializmussal. Nagyon sok rosszat mesélhetnék az állítólagos és öntudatos dolgozó osztályokról, de minek? -már nincs jelentősége. Azért értelmiségiek nélkül is működne a társadalom, az ókor szintjén.
        Ráadásul ez a felfogás ellentmond a híres Marxista-Leninista eszméknek, a kiművelt fők sokaságának. Igaz most az életfogytig tanulni, vagy megdögleni szlogen járja, ami szintén internacionalista, hiszen a nemzetközi nagytőke igényét elégíti ki.

      • Hun szerint:

        +1

      • Emeric szerint:

        Ez, amit írsz, egyre inkább kezdi beigazolni, hogy bár Grósz észbe kapott, azért elég sok baklövése volt, ami miatt Thürmer máig nem tudott neki megbocsájtani.

        Tudod, melyik cikkére gondolok.

  4. nem tom szerint:

    Kissl-nek!
    Ne feledjük,hogy az összes környező országot nem gyalázták le annyira iparilag,mezőgazdaságilag,oktatás-egészségügyileg mint minket .Az ország fejlődése nagy mértékben függ a rabszolgatartó kegyétől telepit össze szereldéket vagy sem!
    Legföképen a rabló “elitünktől.

    • KissL szerint:

      A saját elitünk gyalázta le az országot, nem Soros, nem a multi, nem a németek. Ők csak éltek a kapzsi retardált hazaáruló harácsolók által kínált lehetőséggel. A csehek, lengyelek, szlovákok leszarják magasról mi volt a szociban, mert fejlődnek és belátható időn belül meg fognak érkezni a nyugat életszínvonal szintjére, mert az ország vezetői többet tesznek az országért és kevesebbet magukért, mint nálunk. Ennyi.

      Jelenlegi helyzetünknek nem Sorosnak, a kapitalizmusnak, a multinak, a nyugatnak köszönhetjük, hanem annak a 10.000 rohadt hazaáruló tetűnek akik uralják ezt az országot és akik közül sokan a szociban tenyésződtek ki, onnan vedlettek át élkapitalistának!

  5. nem tom szerint:

    Saját “elitünket”soros képezte ki egy bizonyos nép csoport megbízásából.
    Magyarország földrajzilag talán a világon egyedüli helyen fekszik ezt a területet kinézte magának egy faj és mindent el fog követni annak az érdekében,hogy a népességet fizikailag,mentálisan le gyöngítse, megsemmisitse.
    Csak hab a tortán,hogy ebben partnerek a gerinctelen,gátlástalan hernyók.
    Már többször írtam,hogy nem lehet párhuzamot vonni a környező országokkal mert azok nem lettek úgy kifosztva legyalázva mint mink!
    Amúgy írásod utolsó bekezdésével maximálisan egyet értek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.