Donbassz

A kijevi udvari lakájmédia kezdi szép lassan csöpögtetni az alattvalók számára a “szvetlodarszki-ív” elszörnyesztő valóságát. Alakul “Gyebalcevo-2” története. Az ukránok kezdenek rájönni, hogy korántsem egy sikertörténetről van szó. ISMÉT NEM ARRÓL. Amikor már “hősök” tucatjainak egyszerre temetéséről számolnak be a televíziós csatornák-kezdik sejteni.Ismét komoly buktába ugrott bele Valcman Nyalókakirály és szorgos neonáci önkéntesekből összeverbuvált hordája.

Kezdenek megtelni Maradék-Ukrajna nagyobb városainak kórházai a donbasszi küldeményekkel. Kramatorszk, Harkov, és Dnyepropetrovsz repülőtereiről naponta legalább egy-egy “kórházjárat” startol, és viszik a sebesülteket oda, ahol még tudják őket fogadni.
Van utánpótlás bőven. Mivelhogy a valcmanista ordashadnak semmilyen veszteség nem számít, tovább erőltetik a kilátástalan offenzívát. Csakhát a népköztársaságiak…
Azok nem engedik őket. Tegnapelőtt, tegnap már komolyabb hangszereket is elővettek.

A latortüzérség viszont lakott donbasszi településeket ágyúz. Tegnap délután telibe vágták Jaszinovataja 3. számú óvodáját. Áldozatok szerencsére nem lettek, hiszen a latorakciózás kezdete óta ISMÉT NEM MŰKÖDNEK az oktatási intézmények.
Gyebalcevo városközpontját is ágyúzták tegnap délután Valcmanék latortüzérei.

A DNR területére az utóbbi 24 órában nagyjából 2800 latorgránátot lőttek ki.

novo

Szintén tegnap délután a “Donbassz” jobbszektoros latorzászlóalj “elfoglalta” a szürke zónában lévő Novoluganszka falut. Azaz: bevonultak az eddigis általuk megszállta faluba. Kijev magán kívül került a diadal hallatán.

Aztán késő este Donyeckben Eduard Baszurin a DNR katonai szóvivője bejelentette: este 23 órától elhallgattak az ágyúk mindkét oldalon. Életbe lépett a…-a “csendes háborű”! Merthogy erről állapodtak meg legutóbb Minszkben.
A Bal-Rad értesülései szerint CSENDESEBB LETT a háború!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Donbassz bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. János szerint:

    Naponta 2800 bomba a lakótelepekre! Ez aztán a civilizáció! Ez aztán a kultúra! Gratulálok Washington! gratulálok tel-Avviv! Ez a demokráciátok igazi arca, a tömeggyilkosság! Mindenkit leőltök mint az indiánokkal tettétek!

  2. aaa szerint:

    Nagyon büszkék lehetnek magukra, az ukránok !

    • Fródlik Tamás szerint:

      Az “ukránok” alatt itt a zsidó kormányt és a megmondóikat kell érteni és nem a “népet”, hisz ők (sem) szólhatnak bele a dolgokba ugyanúgy, mint te – és más sem – Magyarországon…

  3. TERMIN8ATOR szerint:

    Van még üres hely Dnyepropetrovszban ?! Már úgy értve azon a területen, amit anno kijelöltek arra célra ? Csak azért kérdem, mert haígy folytatják, igen csak rövid idő mulva újab hely után kellesz nézniük a Galíciaiaknak. Habár az már az legyen az ő gonjuk. Majd fogják üzemeltetni a mobil krematóriumokat, attól függően,hogy milyen ütemü lesz a trojzubec fogyatkozás. Érdekes ez a “tűzszünet, a tűzszünetben”. Szerintem kutyából nem lesz szalona, csak a neve lesz meg, úgy mint az eddigieknek.Meg sem próbálom számolni, hogy hanyadik “tűzszünet”. A Donyeckiek, Luganszkiak azal kezdhetnék az Új Évet, hogy kiseperhetnék a “Donbaszr”J.SZ-osokat Novoluganszk ból, de nem csak onnan,hanem legaláb Kijeven túlra. OLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KIVÁNOK A DONYECKI, LUGANSZKI KÖZTÁRSASÁG MINDEN JÓAKARATU EMBERÉNEK. Úgyszintén BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KIVÁNOK a körülményekhez képet AZ ÖSSZES BAL-RAD OLVASÓINAK, ÖNNEK T. ADMIN,és természetesen MINDAZOKNAK AKIKNEK A SEGITSÉGÉVEL ELJUTNAK HOZZÉNK A BAL-RAD HÍREI !

  4. Tovaris szerint:

    Baszurin szerint a Donbassz-ban súlyosbodott a helyzet. Az ukrán erők fokozták tüzérségi támadásaikat, Grad reaktív tüzérséggel lövik a donyeckiek állásait. Jelentősek a veszteségek. A népi erők azonban továbbra is ellenállnak.

    http://www.vesti.ru/doc.html?id=2836709

    • Kósa Lajos szerint:

      De miért is nem lőnek vissza? Nincsenek Drónjaik? Nincs tüzérségük? Nincsenek reaktív tüzérségük? Mi, ki gátolhatja őket a válaszcsapásban? Az eszem megáll………

      • forradalom! szerint:

        Már régebben írtam,az enyém is.

      • Tovaris szerint:

        Lehet, hogy így akarják bebizonyítani a nyugatnak, hogy ők igyekeznek betartani a minszki megállapodást és hogy nem ők az agresszorok, hanem Ukrajna.
        Segíteni csak Oroszország tud. Meg vagyok győződve arról, hogy meg is fogja tenni – de lássuk be – igen kényes következményei is lehetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.