Nagyon strucckodunk!

Drámaian megugrott a sajátos nevelési igényű gyerekek száma

Képtalálat a következőre: „sajátos nevelési igényű gyerekek-kép”

Az ok kérdéses.

Egy év alatt több mint 4700-zal nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, és ezzel az idei tanévet már több mint 88 300 ilyen diák kezdte el – közölte a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumának adataira hivatkozva.
A lap szerint az elmúlt öt évben évente legfeljebb ezer fővel nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma. 2012-ben mintegy 81 100 ilyen tanuló kezdte a tanévet, 2015-ben 83 600, ám az idei, 2016/2017-es tanévre a létszámuk 88 300-ra ugrott.
A lap által megszólaltatott szakértő, Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! közhasznú egyesület vezetője tapasztalatai alapján nem látta indokoltnak a növekedést, ezért úgy vélte, hogy esetleg statisztikai indoka van az eredménynek. Hozzátette, hogy amennyiben valós növekedésről van szó, akkor elképzelhető, hogy ahhoz az oktatási rendszer hiányosságai is hozzájárulhattak.
Sajátos nevelési igényű a köznevelési törvény szerint az a tanuló, aki szakértői bizottság szerint valamilyen fogyatékossággal bír, halmozottan fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarban szenved, például autista. Az Emmi idei tanévre vonatkozó adatai alapján az általános iskolába járó sajátos nevelési igényű gyerekek kevesebb mint 70 százalékát oktatják integráltan – írta az újság.
(HVG)
Bal-Rad komm: “Az ok kérdéses”
-Az ok az aligha lehet kérdéses, de ebbe MOST ne menjünk bele! Pillanatok alatt megkapná a Bal-Rad a fasiszta jelzőt! (Pedig nem az!-csak lát is, nem csak néz!) 
Viszont talán ez a legnagyobb baj! Hogy az OKOKRÓL SENKI NEM HAJLANDÓ NYÍLTAN ÉS ŐSZINTÉN BESZÉLNI! Inkább strucckodunk egy kicsit! Sőt! Nem iskicsit! Nagyon strucckodunk!

 

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Nagyon strucckodunk! bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    A probléma nyelvi eredetű.A cigányokat tanítani csak a magyar cigány szlengen lehetne és nem magyarul. Tanítottam Miskolc-Perecesen cigány iskolába,amikor a cigány bűnözést tanulmányoztam. Sokat segíthetne az informatika amin van fordító program,magyarról a cigány szlengre. Persze az igazi probléma nem ez.Hanem az,hogy mind a két unokám kivándorolt Angliába. Dicsérem az eszüket.Mert itt a begyepesedett istenhívők a fehér magyarokat elűzik az országból,”éhhalálra ítélt ez a rend,gégédre hurkolnak statáriumot és tapsolnak hozzá a rongy árulók!”.Érthető okokból.Dolgozni szeretnének,nem csak fogyasztani.Pedig csak azon van 27% ÁFA nyeresége a keresztény magyar államnak.Ez a népirtás munkabére.Még csak nem is adóköteles.

    • Big szerint:

      Rengetegen,rengeteg országból felveszik a segélyeket,meg a családi pótlékokat.

    • Próféta szerint:

      Vitorla nem látod a fától az erdőt. Nem veszed észre a báránybőrbe bújt farkast. Vakságod a gyűlöletből fakad. Te elhiszed, hogy a Gyurcsány is cigány, ha egy táblát akaszt a nyakába ezzel a szöveggel, hogy “én is cigány vagyok” ??
      Amennyiben Istenhívők vezetnék az országot, és a lakosság is Istenhívő lenne, akkor az unokáid boldogan, jólétben élnének ebben az országban, ugyan úgy, mint mindenki más. De jelenleg az ördög cimborái hordják Isten köpenyét, megtévesztve az embereket, és csak azok látják az igazságot, akik Istent keresik.
      Te eleve Istentagadó vagy, így is meg fogod találni az igazságot, de hosszú és keserves lesz az út. Minden baj rád szakad, hogy legyen miből tanulnod.
      És a halál sem lesz megváltás, mert a tanulás folytatódik amíg csak szükséges.

      • vitorla123 szerint:

        Igen istentagadó vallású vagyok!Ugyanis nem hiszem el,ha lenne ilyen megengedné,hogy a magyarsággal így bánjanak!Vagy nem isten aki ezt megengedi.Finomabb,ha nem létezik.Mert akkor nem aljas gazember.

  2. Havasi Gáspár szerint:

    Arányosan növekszik a cigányok szaporulatával. Hat szülésből egy a fehér ember.
    A hely is egyre kevesebb, mármint a magyarok számára. Működik a liberális internacionalizmus, méghozzá hatékonyan.
    Az SNI, HHT, BTM együtt jellemzi a nem hiába születetteket. A nevelőintézetekből kivettek ( akár csecsemőkorban) zöme is felnőtt korára problémás lesz, igazolva a genetikai meghatározottságot.
    A rájuk elpocsékolt energia, mind a többiek rovására megy.
    Csordás Anett meg magyarázhat, érdekes módon környezetének gyermekei kiemelt és magániskolákba járnak, és még véletlenül sem integrálják őket a nemhiába születettekkel. az is jellemző, hogy a ritkán elforduló autizmust hozzák fel példának.
    amúgy 1-200 gyerekre jut egy fejlesztő pedagógus, zömében olyanok, akik egy egész osztállyal nem tudnak dolgozni, vagy a “lusták” fajtájához tartoznak.
    Az is tény, ott ártanak a legkevesebbet.

    • Fergeteg szerint:

      “Hat szülésből egy a fehér ember.” – Magyarországon? Kutatás? Kíváncsi lennék rá, ha van ilyen, mert ezt azért nem hiszem el. A “fehér ember” kategóriát amúgy nem szeretik, mert nincs “fehér ember gén”, csak olyan változatok, amelyek például az európai lakosságot jellemzik. Ettől persze a hétköznapokban használhatjuk, bár nem tudni, ki mire gondol ilyenkor.
      “A nevelőintézetekből kivettek ( akár csecsemőkorban) zöme is felnőtt korára problémás lesz, igazolva a genetikai meghatározottságot.” – Ismét jó lenne, ha az állításodat ellenőrizhető adatokkal támasztanád alá. A géneken kívül is vannak dolgok, amik egy embert befolyásolnak: környezeti (fizikai vagy kémiai) hatások (akár prenatális időszakban) ill. nevelés (lelki hatások). Rendkívül komplex. És bármilyen szokatlan, nem csak cigány gyerekek kerülnek állami gondozásba (nem nevelőintézetekbe), bár jó lenne tudni, mi az arány. Egyébként sok cigánygyerek lehet ebben a helyzetben, mármint, hogy “problémássá” válik, de ez csak egy feltételezés részemről, amit az élet tapasztalatai erősítettek meg.
      “A rájuk elpocsékolt energia, mind a többiek rovására megy.” – Nem nevezném elpocsékolt energiának, ha állat helyett embert próbálnak faragni valakiből. A probléma a megközelítés módjaival lehet, mert pl. iskolában nem a legrosszabbakhoz, de nem is a legjobbakhoz érdemes igazítani az elvárásokat, és az integrációnak is vannak gyakorlati (de sajnos figyelembe nem vett) korlátai. Más területeken is lehetne rossz gyakorlatokat említeni, de fölösleges, itt nemigen lesz változás. Csak ötletelgetések a vég előtt.
      Egyébként mutatok valamit, valami szörnyűt, de még ezt sem lehet csak génekre fogni.
      http://psychology.uwo.ca/faculty/rushtonpdfs/2007%20Intell%20%28Roma%29.pdf
      Ez a kutatás 2006-ban készült Szerbiában. Érdemes megbecsülni, mert ilyen a mostani, politikailag korrektebb környezetben nem egyhamar lesz újra. 323 fő 16-66 év közötti, három különböző közösségben élő szerbiai cigány származású személy értelmi képességeit mérték fel a Raven-féle színes és standard matricák segítségével. Ennek alapján (60-ból 29 matrica átlagosan) a cigányok 70-es IQ eredményt értek el az 1993-as, Egyesült Államokban használt norma szerint. Más teljesítménytesztekben a szerbiai 10 éves gyerekeknek megfelelő szintet mutattak. Nem volt bizonyíték arra, hogy a látványos különbséget kulturális hatások okozták volna.
      Ha Magyarországon is hasonló a helyzet, nehéz lesz a felzárkóztatás.

      • vitorla123 szerint:

        A lényeg a cigány beszédben van!Volt olyan cigány tanítványom aki megtudta mondani szinte azonnal a matek feladat megoldását,de nem tudta elmondani azt,hogy miért.Nem tudta indokolni,a helyes probléma megoldást.Volt olyan cigány lány aki 6-ba arra kért,hogy ne buktassam meg fizikából,mert jövőre nagyon fog igyekezni.Elhittem.Következő tanévbe már nem járt iskolába mert szült.Az egész negatív kúltura szerintem női ágon öröklődik,ritka mint a fehér holló az,hogy cigány nő,magyarhoz megy feleségül.A cigány társadalom ezt árulásnak gondolja.Ha tetszik,ha nem nem a magyar fajgyűlölő,hanem a cigány.Engem mindíg félt a feleségem,ha kimegyek a cigány városra.Lassan minden cigány tag elmaradt az munkáspárti alapszervezetből.Faji megfontolások miatt.Más kérdés,hogy nincs belőle előny.Ezért gondolom,hogy a kommunizmust lassan vallás ként kellene felfogni és terjeszteni.Nem jár szervezeti kötődéssel.

      • Namivan szerint:

        A fenti link a szerbiai kutatásról a semmibe mutat, nem tudni miért. Mindenesetre a következő linken (http://citeseerx.ist.psu.edu/viewdoc/download?doi=10.1.1.502.1597&rep=rep1&type=pdf), akit érdekel, megtalálhatja a dokumentumot „General mental ability in South Asians: Data from three Roma (Gypsy) communities in Serbia” címmel. A címet azért másoltam be, hogy ha innen is eltűnik, könnyebben fellelhető legyen.

      • Namivan szerint:

        „Nem volt bizonyíték arra, hogy a látványos különbséget kulturális hatások okozták volna.” – Pedig ennek az elmaradásnak nem genetikai, hanem olyan, több ezer, ha nem több tízezer évre visszanyúló kulturális okai vannak, melyek mélyen belülről meghatározzák az egyének viselkedését és tanulási, értelmi felfogási képességeit. Ami azt is jelenti, hogy ez változhat és változni is fog, csak éppen tömegével nem 8-12 évnyi pozitív diszkriminációs beiskolázás és diplomaosztás hatására, hanem nemzedékek kitartó, következetes oktatása és szocializálódása után, és ezalatt az idő alatt a környező, velük érintkező magasabb kulturális fokú közösségek lefelé nivellálódása árán.

  3. Havasi Gáspár szerint:

    Hinni bármit lehet, és feltételezni is. Egy 2006-os kutatás ( nem jön be a szöveg(404 -es hibakód, tehát az állomány nem létezik) egy USA Szerbiában mint mond? – mert ez egy politikailag fer környezet (USA norma – ez vicc). A 70% enyhe túlzás, ha nálunk ennyi lenne (ott sincs ennyi)! Akkor lenne bárkinek hiteles képe, ha néhány évre betennék egy -egy ilyen csoportba. A statisztikák már a szoc.-ban is szépítették a helyzetet. 10 bűnözőből átlagosan minimum 8 cigány volt, avval a különbséggel, hogy jóval kevesebb volt az élet elleni ( Már mint a magyarok elleni, mert egymást akkor is előszeretettel szecskázták.) bűncselekmény. A statisztikák szerint minden szép és jó, az infláció a Kádár korszakban is magasabb volt, csak az árak kúsznak ma az égig.
    A nyolcadik osztályig eljutók zöme írni és olvasni sem tanul meg rendesen. Amelyik „tovább” tanul, olyan iskolákba kerül, ahol nincs bukás, valamilyen módszerrel kizárják az évismétlést.
    Ezek az un. különböző alternatív iskolák. De az klassz, amikor egy jelentősen túlkoros rombolja a nála jóval fiatalabbak lelkét, és nem ritkán a fizikumát. A genetikai meghatározottság több mint 51%, és a többi a nevelés eredménye.
    Ha valaki bemegy, mondjuk dec. 31.-én éjfélkor egy szülészetre, az esély majdnem 100 %, hogy az újszülött cigány lesz. Egyes fertőzött falvakban olyan a helyzet, mint London iskoláiban, már alig van fehér. Azok akik szülészeten jelennek meg számos kórházban gyakran féltucatnál több a szülő cigány nő. Maguk a cigányok írják különböző oldalakon – Ti dolgoztok, mi pedig csak eszünk, iszunk és szaporodunk. Nemsokára többen leszünk, mert életképtelenek vagytok (és ezt nagyon finoman írtam). Amíg egy családból iskolába érkezik 1 vagy két fehér gyerek ( ha magyart írnék ennyi sem lenne), addig 4-6 cigány ugyanabból a családból. 10 év felett már szülnek. Tavalyi újév- 20-on éves cigány mama 10-ik gyereknél tartott. Talán nem csak én emlékszem rá.
    A rendszerváltás után hoztak egy törvényt, hogy az örökbefogadó vagy nevelőszülő nem szabhatja meg, hogy milyen fajtájú lehet a gyerek. A közvetlen környezetemben van egy család. 4 intézeti gyereket nevelnek (mind cigány), hiába kértek fehéret (mert nincs csak elvétve). Mindegyiknek él az anyja (egy anya, ahány gyerek, annyi apa). Több joguk van így is a purdékhoz, mint azoknak akik nevelik őket, de hát mindenki a maga sorsa kovácsa. Az egyik legnagyobb hazugság, hogy a cigány családszerető. Kb. 5% olyan cigány lehet, aki tisztességes és értelmes, ők meg igyekeznek letagadni, honnan jöttek.
    Nem véletlenül találták ki az SNI, HHT, BTM megnevezéseket, jól elfedik az igazságot.
    A Kádár korszak idején a tanulók (cigány – c) származását megjelölték. A rendszerváltás megszüntette.
    Ahol pedig lehet, a szülők menekítik a gyermekeiket az ilyen környezetből. Na a központosítás ennek most alárakott. Már csak a kiváltságosak képesek erre.
    Mindenesetre, ha a nevelés ennyire hatásos tud egyesek szerint lenni, akkor lassanként 600 év alatt már asszimilálódniuk kellett volna.
    Különben a mai cigányság száma jóval magasabb, mint 30 évvel ezelőtt. Nincs olyan település, ahol ne lennének ott (egy-két csodahely kivételével). Budapesten a legkisebb lélekszámú a magyar, ha az összes nemzetiséget és idegen rasszút leszámítanánk, tiszta London.
    Miután minden támogatást megkapnak, tudnak gond nélkül szaporodni, és ebben nincs benne a bűnözésből, seftelésből eredő jövedelem.
    Egy többszörösen cigány gyerekre fordított idő, a normál és jó képességűek hátrányára megy, és az eredmény minimális vagy semmi. A pedagógus az energiáját a saját fajtája fosztogatóira, netán gyilkosaira pazarolja, mert rákényszerítik. A színvonal pedig lefelé tendál, és ez a cél. Na, ez is tiszta USA.
    A szoc.-ban próbálkoztak hetes iskolákkal, és az sem vált be, abba hagyták.
    Sokba kerül ez a faji játék a magyar dolgozóknak, nagyon sokba, a nagyon értelmesekből meg Orbánok lesznek, na ez még rosszabb.

    • vitorla123 szerint:

      Korrekt!Sajnos ez így van! Ráadásul,az unokáik kivándorolnak,mert nem tudnak családot alapítani.Mi meg nem tudunk segíteni.Olvastam valami baromságot,hogy az Orbánék a jótevők!Mihez képest?

    • Fergeteg szerint:

      Elég kínos lehetett, ha leradírozták. Talán ebben lehetett némi szerepem, bár nem volt szándékos. Próbáld ezt:
      https://web.archive.org/web/20160311060845/http://psychology.uwo.ca/faculty/rushtonpdfs/2007%20intell%20%28roma%29.pdf
      Sajnos továbbra is csak bemondásra kell elhinnem azokat a számokat, amelyeket említesz. Nem kérdés, hogy súlyos a helyzet, az nem mindegy, hogy mennyire.
      “A statisztikák már a szoc.-ban is szépítették a helyzetet. 10 bűnözőből átlagosan minimum 8 cigány volt, avval a különbséggel, hogy jóval kevesebb volt az élet elleni” – nyilván fel tudsz mutatni egy statisztikát abból a korszakból. Valóban érdekelne.
      “A genetikai meghatározottság több mint 51%, és a többi a nevelés eredménye.” – Miben? Ennél azért kicsit több kellene.
      ” Különben a mai cigányság száma jóval magasabb, mint 30 évvel ezelőtt. Nincs olyan település, ahol ne lennének ott (egy-két csodahely kivételével).” – Ezzel nagyjából egyetértek.
      “Budapesten a legkisebb lélekszámú a magyar, ha az összes nemzetiséget és idegen rasszút leszámítanánk, tiszta London.” – Kutatás? Idegen rassz? Furcsa és pontatlan kifejezés, bár sejtem, mire gondolsz.
      “Egy többszörösen cigány gyerekre fordított idő, a normál és jó képességűek hátrányára megy, és az eredmény minimális vagy semmi.” – Bizony vannak problémák…

  4. Havasi Gáspár szerint:

    A statisztika azok a tanárok a, kik ott tanítottak, azok a rendőr ismerőseim, akik akkor aktívak voltak, meg az Én 40 év tapasztalatom a területen.
    Budapest rendkívüli mértékben összetett génállományú, szinte minden nemzetiség előfordul, ami az országban . Csak cigány származású több van, mint amennyi a hivatalos statisztikában az országban szerepel. Az egy más kérdés, hogy a népességszámlálásnál mit vallanak. Különben a rendszerváltás után rengeteg papír került az utcára ( ami megdöbbentő), amik igen érdekesek voltak a statisztikákat illetően.
    A rendszer pedig mindennek ellene dolgozik, amit állítólag javítani akar.
    Én már megszabadultam a pokol tornácáról, csak azokat sajnálom, akik kénytelenek húzni a gyeplőt.
    Nem kell semmit elhinni, én a saját tapasztalataimat és megélésemet, ismereteimet közöltem. A statisztikák pedig mindig hazudtak.
    Legalább olyan jó a helyzet ebben a kérdésben, sőt talán még jobb is, mint a szárnyaló magyar gazdaságban. De hát Magyarország megszűnt-akkor a dolog evidens.

    • Fergeteg szerint:

      “A statisztika azok a tanárok a, kik ott tanítottak, azok a rendőr ismerőseim, akik akkor aktívak voltak, meg az Én 40 év tapasztalatom a területen.” – Mindezt elhiszem neked, de ezek torzíthatnak, én pedig “bemondásra” nem mindig fogadok el számokat, arányokat. Lehet mondani, hogy cigányok között (jóval) magasabb a bűnözési arány bizonyos területeken (vagy szinte kizárólagos, találhatunk ilyet), esetleg azt, hogy k. sokan vannak már Magyarországon (ezt “bemondásra” is hajlandó vagyok elfogadni), de ha számokat vagy arányokat említünk, néha, mint most is, nem árt ellenőrizhető és ellenőrzött forrásokra hivatkozni.
      “Nem kell semmit elhinni, én a saját tapasztalataimat és megélésemet, ismereteimet közöltem.” – Rendben. Semmi gond ezzel, de jó, ha tudjuk.
      “Budapest rendkívüli mértékben összetett génállományú, szinte minden nemzetiség előfordul, ami az országban . Az egy más kérdés, hogy a népességszámlálásnál mit vallanak.” – Ebben egyetértünk. Erős a gyanúm, hogy (cigányokat tekintve) egy és másfél millió között lehet a számuk az országban, de ez ebben a formában csak egy sima vélemény, lehet hülyeség is (bár csodálkoznék rajta).
      “Csak cigány származású több van, mint amennyi a hivatalos statisztikában az országban szerepel.” – Lehet, de melyik statisztikára gondolsz? Népszámlálási adatokra vagy cigánykutatásokra?
      “A statisztikák pedig mindig hazudtak.” – Azért ne sarkítsunk ennyire! Vannak ilyenek.
      “Legalább olyan jó a helyzet ebben a kérdésben, sőt talán még jobb is, mint a szárnyaló magyar gazdaságban. De hát Magyarország megszűnt-akkor a dolog evidens.” – Még nem szűnt meg, de erősen változik a helyzet, és nekünk nem jó irányba. Attól is függ persze, ki kit tart magyarnak. E kérdésben már részben megismerhettem V.Kutya véleményét (azt megtudhattam, szerinte ki a migráns, kiket kellene kirakni az országából), így bízvást állíthatom, hogy még a fasizmust kiáltók sem mindig értenek egyet ebben. Ahogyan a helyzeten javító megoldásokban sem (ha léteznek olyanok, amelyeket még felelősséggel alkalmazni lehet egy ilyen környezetben).

  5. Szélsőbal szerint:

    Jó lenne tudni hol szedték össze azokat a rossz géneket? Idiaiak 1,3 milliárdan eltudják magukat tartani. A GDP növekedés 7% felett van. Néhányan sakkozni is tudnak.
    https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Indiai_sakkoz%C3%B3k

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.