Számoljunk Béláim! Megérte?

Jól jártak a multik az Orbán-kormánnyal

melos

Az anyagi áldozatokat sem sajnálva támogatja az állam a külföldi és hazai óriáscégek munkahelyteremtését. Tehát gyakorlatilag az államkassza állja éveken át az új állásokat betöltők bérét.

Tizenkét év egyedi kormánydöntéseit vizsgálta át a Magyar Nemzet, hogy megszülessen a megállapítás: Orbán Viktor kormánya több pénzzel támogatta a multik magyarországi jelenlétét, mint a korábbi szocialista kormányok.
2005-10 között 112,8 milliárd forint folyt be a cégekhez, amik cserébe 24 500 állást létesítettek. A Fidesz-KDNP alkotta kormányzat ezzel szemben 163,6 milliárd forintot áldozott 2011-16 között 25 ezer állásra. Tehát: a szocialisták átlag 4,6 millió forintot költöttek egy munkahelyre, a Fidesz pedig 6,5 milliót.
Az átlagok az elmúlt két évben nőttek meg drasztikusan, semmilyen pénz sem drága a munkanélküliség leszorításáért: tavaly 9,8, idén már 12,2 millió forintot áldoztak átlagosan egy helyért. Az MNO tovább számolt: a bruttó átlagbér 258 ezer forint, ergo a kormány négy évre előre gyakorlatilag kifizeti az alkalmazott bérét adókkal, járulékokkal együtt.
Tavaly a Béres Gyógyszergyár Zrt. járt a legjobban: 60 új munkahelyet ígért egy 3 milliárdos beruházással, amit másfél milliárddal támogatott a kormány. Ez 26 millió/munkahelyes támogatást jelent. Idén a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. volt a befutó eddig: 125 munkahelyért ötmilliárdot kapott az államtól, azaz állásonként 39,6 milliót. Cserébe 15 milliárdos beruházást vállaltak. A Béresnél 9, a Richternél 13 évre fizette ki ezzel az állam a béreket (a Richter kutatás-fejlesztési állásai persze drágábbak).
Auditól versenyképességig
Tavaly sokat kapott az Audi (6 milliárd) és a titokzatosnak nevezett projektcég, a Tisza-TK Kft. (9 milliárd) is. Ez utóbbiban az állami Eximbanknak és a privatizált MKB Banknak is zálogjoga van.
Idén a Thyssen Krupp se járt rosszul, 10,6 milliárdot kaptak jászfényszarui beruházásukért. Többször kapott állami támogatást Csányi Sándor érdekeltsége, a mohácsi MCS Vágóhíd Zrt. (1,5 és 1,3 milliárd forintot). Összesen 569 főre kapták meg a támogatást, de a gyár még csak indulóban van, az első években csak 500 fős létszámmal terveznek.
Az egyedi kormánydöntéssel való támogatást a sok munkahelyet létrehozó cégek kapják általában, hogy csökkentsék a kockázataikat. Ezzel könnyebb befektetőket az országba csábítani. Az elmúlt években az Orbán-kormány 27 támogatási szerződést kötött. Azonban zömmel alacsony hozzáadott értékű termelésre ment a pénz, ezért is eshetett Magyarország versenyképessége hat helyet egy év alatt a Világgazdasági Fórum rangsorában.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Hááát!-most komoly gondban vagyunk. Döbrögi ugye-meghirdette ezt az EGYMILLIÓ ÚJ MUNKAHELY nevű valamit. Aminek-állítólag-már csak kevéske híja van. Mármint az egymillió ÚJ munkahelynek. Megpróbáltunk utánaszámolni.
Ezek szerint ha egy munkahelyre 6,5 millió forintot fizetett ki a horda, az akkor 6,5 milli forint szorozva egymillióval.
A következő végösszeg jött ki: 65 000 000 000 0 forint! 65 és utána tíz nulla!
Nah! Ebből van a gondunk! Ez a mi olvasatunkban 650 ezer millió forint, azaz 650 milliárd forint. Az utóbbi hat évben. Gyakorlatilag KETTŐ DARAB PAKS-2 ÁRA! (Feltéve, hogy jó a matek leolvasása!)
Ha jó a leolvasás, akkor el lehet tűnődnünk. Meg számolgatnunk is kéne. Volt!-de elajándékoztuk. Aztán fizetünk, hogy legalább munkahely legyen! Mert mi ajándékoztuk el! Mi fizetünk érte!

Jó bótot csináltunk? Számoljunk Béláim! Megérte? 

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Számoljunk Béláim! Megérte? bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Havasi Gáspár szerint:

    Ilyen gyarmatnak lenni, egy sima cégbejegyzéssel.

  2. János szerint:

    Hát ettől a “demokratikus” tetves vasazós cigány gazdaságpolitikától kihányom a belem! Megyek és leiszom magamat!

    • Balázs szerint:

      🙂

    • petymeg szerint:

      Tőccsé nekem is!

    • Paul Aradi szerint:

      Ha, ha! Ha csak cigány vasazós vóna, akkor nem rinyálnál! Az a helyzet, hogy a szoci idő alatt is a fontoselvtársak vótak, azok akik a “mienk a gyár” szlogent komolyan vették. A nem cigány fontos pártparaszt a TSZ -ben alukált, a háztájin dögre dolgozta magát, illetve számolta, amit a TSZ-ben amúgy “hazavitt. Ezekből lettek a gengszterváltók társadalmi hátterét biztosító birkák, tömegesen!” Cigány! Orbikára gondolunk? Ha, ha, ő csak a legbírkább eszköz a multi és a pénzvilág számára. Cigányozunk? Na ugye, ha a hév elragad, olyan mint a dugás, amikor az ész megáll!

  3. zls-179 szerint:

    Drága jó nevelőanyám mikor feljön a szó kettőnk közt ilyen olyan támogatásról és Orbán geci egyéb heppjeiről (Várba költözés, és egyéb műszakiak) mindig azt vágja a fejemhez hogy ez mind a te, és munkatársaid fizetéséből megy!Megemelkedett vérnyomással vágok vissza. Meg, a maga nyugdíjából!

  4. Pozsony 907 szerint:

    Kèt rakèta csapódott a damaszkuszi orosz nagykövetsèg èpületèbe.

  5. Nagy szerint:

    A számítása a balradnak rossz.
    A cikk tanulsága, hogy bármelyik ma létező politikai erő ugyanazt csinálja, vagy csinálná.

  6. Sub Zero szerint:

    Béláim! Tényleg számoljunk!
    Folyamatosan azt hallom, hogy erre költ meg arra költ a kormány. (Stadionok, várba költözés, közmunka program, CSOK, Farkasflórimentőcsomag, segíjek, egyházak támogatása, határontúli magyar szervezetek támogatása, népszavazás, csoda gyoda és még a jó ég tudja, hogy mi.) Adjunk össze mindent és lehet, hogy kiderül, hogy nem is folyik be ennyi pénz az államkaszába! Mi van itt?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.