“Büdös parasztok, pusztuljon ki a fajtátok”

“Büdös parasztok, pusztuljon ki a fajtátok” – Botrányos bontás a Corvin negyedben

Engedély nélkül, teljesen szabálytalanul álltak neki bontani 2016 utolsó munkanapján a Sárkányos házat a Corvin negyedben – írja a 168ora.hu.

“Büdös parasztok, pusztuljon ki a fajtátok” – üdvözölték az építőmunkások Kádár Gábort, a Párbeszéd józsefvárosi képviselőjét és az őt elkísérő 168 órás újságírót a Bókay János utca 43-ban, a Corvin negyed szélén, ahol az óév utolsó munkanapján, december 30-án a jelek szerint minden komolyabb előkészület nélkül bontani kezdték a Duna Gőzmosoda 2012-ben még helyi védettség alatt álló épületét, az ún. sárkányos házat.
Az Edelényi Dezső által tervezett Duna Gőzmosoda épülete 2012-ig ugyan védettség alatt állt, de az önkormányzat kezdeményezésére ezt megszüntették. A kaput keretező két sárkányszerű, kőből kifaragott lényt, amelyekről az épület a nevét kapta, már korábban eltávolították.
A 168 óra videója, kommentár nélkül.
Az épületet a Jon Bau Kft. bontotta, annak a Jónás Nándornak a cége, aki 2015. augusztus 20-án folyamatosan provokálta a Kocsis Máté ellen tüntetőket, akik közül egy idős nőt meg is ütött.
Kocsis Máté akkor tagadta, hogy ismerné a vállalkozót, aki az önkormányzattal jó üzleti viszonyt ápol, legalábbis már 2011-ben ő nyerte el a Teleki téri piac elbontására kiírt pályázatot.
(mfor)
Bal-Rad komm: Szerintünk az egész történetben NEM AZ A LÉNYEG, hogy kisebb hiénák marakodtak össze. Jól beazonosítható okokból.
“Párbeszéd” vagy Jónás! Kocsis Mátéka vagy Tuareg!
Más itt a lényeg! Még csak nem is az engedély nélküli bontás…!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

“Büdös parasztok, pusztuljon ki a fajtátok” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Ahol nincs paraszt,ott nincs nép!Ahol nincs nép ott nincs ország!Oda nem kell az elit.Szóval vissza a Népköztársaságot!Pusztuljon az uri rendszer!Le a harácsoló értelmiséggel!

    • Kálmán Lőrinc szerint:

      Vitorla légy őszinte Őnmagadhoz. Van jelenleg paraszt kis hazánkban?
      NINCS. Legfeljebb falun élő városi, hiszen a többségük a boltba megy a tejért, felvágottért, mindenmásért. A PARASZT megtermelte magának mindezt, sőt, abból élt, hogy mindezt eladta a városiaknak….

  2. 1tothgabor szerint:

    Akkor itt több dologról is kell beszélni.

    1., A fidesz maffiának maffia szerű a baráti köre is. Ezen nem kell csodálkozni.

    2., Az, hogy egy cigány büdös parasztozik, azon sem kell csodálkozni. Igenis ki kell mondani, hogy elvakult, logikátlan és hazug liberális köpönyegbe bújtatott magyar gyűlöletet képviselnek a magyarországi cigányok. El kell üldözni minket, mert kell a hely a létra magasabb fokán álló kiválasztottaknak. Igen, ki kell mondani. A cigányságot erőszakkal hozták ide, mert kellett a paraszt a földesuraknak. De nem gyött be az elképzelés. Az együttélés lehetetlen. A házasság nem működik. A megölt idős magyarok már nem bírják tovább. Az Indiába való visszavitelükre megvan az engedély. Némi kárpótlás nyomtatott papírpénz formájában kellesz. Két millió forint per fő. Az engedély már megvan a Szíriuszról. Pár hét és kezdődik.

    • Emeric szerint:

      Nem “magyargyűlöletet”. Ez is ugyanúgy rasszizmus! Csak a másik oldalról.

      Nem szívesen utalok radics peti videójára, de ott szerepelt egy ricardo nevű csodagyerek, az olyanokat mondott, hogy mind szervezett bűnözésre, mind rasszizmusra, mind gyűlöletkeltésre, mind életveszélyes fenyegetésre, mind gyilkolás uszításra lecsukatnám, sőt, mehetne a csendes óceán mellé a lágerbe. (Csukotka?)

      De, nem rajtam múlik, és különben is, az a pár hét a lágerben nem éri meg az utazási költségeket.

    • Namivan szerint:

      Tóth Gábornak!

      A cigányság a hódító török hadsereg nyomában jelent meg először a Balkánon a 14. században. Hullarablást, -eltakarítást, prostitúciót és hasonló nemes „szolgáltatásokat” űztek a hadsereg körül. A termőföldhöz és a földműveléshez semmi közük, soha nem értettek hozzá, látványosan irtóznak tőle és lenézik (ezért is parasztoznak olyan buzgón), ami nomadizáló és élősködő fajtájukat (értsd: kultúrájukat vagy kulturálatlanságukat – kinek melyik tetszik jobban) tekintve érthető. Az országba senki nem hozta őket, pláne nem erőszakkal és pláne nem parasztnak vagy bármilyen használható munkaerőnek. Ezen oknál fogva a nemzetnek sem részei, amit ők nagyon jól tudnak – ezért hangoztatják lépten-nyomon a nemzethez tartozásukat. Egyetlen királyi vagy földesúri engedély nem született a beengedésükre, letelepítésükre. Az általuk hangoztatott és Luxemburgi Zsigmond király által állítólag számukra adományozott menlevél kitaláció, hazugság, hamisítvány: a király a közelében sem volt annak a területnek, ahol az állítólag menlevelet kapott horda megjelent, meg hát pont 1-200 főnyi jelentéktelen, súlytalan, nomadizáló cigány mocsoknak fog íródeákot mozgósítani a király. Együttélés sosem volt a nemzetet alkotó néprészek és a cigányok között, legfeljebb egymás mellett, egymás közelében élés, így házasságról sem lehet beszélni, ami nem működik. Tisztelet a kivételnek, beilleszthetetlenek (integrálhatatlanok), mivel nincsenek más közösséghez illeszkedni képes csápjaik, és hajlandóság sincs bennük ilyesmire, mivel ehhez fel kellene adniuk cigány mivoltukat.

      Az egyetlen áfium ellenük az elkülönítés és kitelepítés.

      • Havasi Gáspár szerint:

        Ez így igaz. A cigányok a muszlim hódítókat követve fosztogatták a hullákat. A zsidó kalmárok vásárolták fel és adták tovább. A háború mindig üzlet volt. sajnos ez az “ország” odáig jutott, hogy részben cigányok irányítják. Ez a nemzet eddigi legnagyobb tragédiája.

      • Fergeteg szerint:

        Még 2007 táján publikálták többek közt magyar kutatók egy genetikai vizsgálat összefoglalóját, amelyben egy 211 fős budapesti városi, és egy 208 fős baranyai cigány minta összehasonlítását végezték el. A cigány mintát aztán felhasználták egy 2011-ben publikált kutatáshoz is:
        http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0015988
        Az említett baranyai mintát egy moldáviai-havasalföldi mintához találták legközelebb állónak. Erről a területről is szóródtak szét cigányok a 17. század elejétől kezdve, részben vissza Bulgáriába, részben pedig – ezek szerint – Magyarországra. Nem hinném, hogy a többségük ősei előbb érkeztek volna hozzánk, mint a 17-19. század. Ha zömükben előbb jöttek volna, vagy a törökkel vetődnek Magyarországra, akkor már jelentős részben keresztények vagy muzulmánok lennének. Ehelyett kihúzták nomád körülmények között pl. moldáv (vagy havasalföldi) területen, ahonnan aztán a fanarióták alatt, vagy még előttük egy részük magyar földre ment. Elenyésző kisebbségük lehet csak jelen a 15. század óta, nagyon sokan elhúztak közülük a Pireneusi-félsziget vagy az észak-európai földek felé.

      • cicvarek szerint:

        Ivartalanítani kell őket. A csehek elkezdték de a retek zsidrákok ajvékolása miatt abbamaradt.

  3. Tovaris szerint:

    Ne alacsonyodjunk le a kurucinfó “ideológiájának” szintjére.

    • vitorla123 szerint:

      A gond nyelvi eredtű,mint már korábban írtam.Sztálin a legdrasztikusabban próbálta őket munkára szorítani sikertelenűl. Ha tetszik ha nem,legtovább Kádsár jutott ezen a területen.Miskolcon megtanultak a gyerekek magyarul beszélni és itt ott már eredményesen dolgoztak a kohászatban és máshol is.Jártam raziákra a cigány telepeken.Majd eszembe jut a neve.A Gárdonyi Géza utcához még speciális balhé is köt,ott fogtam életem első besurranó tolvaját,aki egy borbély szocialista brigád dobozban tartott pénzét lopta el 5 perc alatt.Az öreg őrnagy ugy igazitott el,”ha valaki ott a bicikli kormányra kiakaszt tizezer forintot az nem is vót”.Szüntesd meg”.És megtaláltam egy 8 éves gyerek lopta el és a sarki kocsmába azonnal megitták.Szóval volt,van és lesz cigányok által elkövetett bűnözés,nem beszélve a mostan divatos “öregezésről!”

  4. Havasi Gáspár szerint:

    Csak a nem hiába született faj és a kiválasztottak között fojt egy kis vita. Az meg hogy rombolnak?- máshoz a rabláson kívül úgysem értenek.

  5. Havasi Gáspár szerint:

    Azért a kiegyezés előtti úri osztály nem azonosítanám azzal, amelyik utána a ránk szabaduló kapitalizmussal kialakult. A mostanit meg egyikkel sem. Mert ez a hatalom igazából az aljanépből jött létre. Tessék nekem mondani még egy országot, ahol cigányok kormányozhatnak, priusszal ( mert a Göncz papi félék megvédik őket) politizálhatnak, még Indiában sem.
    Parasztok azért, ha kisebb számban is, de vannak, csak a művelés módja változott.

  6. petymeg szerint:

    Az igaz,hogy a termőföldet nem ismerik,de a termést annál inkább!

  7. Realista szerint:

    Én azt is megnézem mi is volt valójában. Az, hogy engedély meg cigány ganéj legalja emberek az sajnos igaz. Az is, hogy rendnek kellene lenni, nemhiába vannak a szabályok. Bontási, munkavédelmi stb. De ilyen az ország. Alja fogdmegek (ellenőrök, biztonsági őrök, közterület felügyelők) akik ahogy kinéznek csak hányinger fogja el az embert, de ők meg hatalmat éreznek maguknál és akkora arcuk van mint az alföld. Vannak szabályok (nem dohányzunk megállóban, nem szemetelünk az utcán) csak a bunkó leszarja és csakazértis. Nincs szankció, nincs számon kérve. Ez az érem egyik eleme. A másik a helyszín. Józsefváros. Kocsis ide vagy oda, az a kerület (2003-óta ismerem az egész kerületet) soha nem fejlődött ekkorát. Még Kádár alatt is csak azt a nyamvadt szigony lakótelepet tudták összehozni azt is csonkán. 56 után a rendszer és a párt csak büntette a kerületet. Sokan onnan disszidáltak, onnan üldöztek el embereket de a 60-as években amikor beindultak a pesti lakótelep építések akkor kellett a munkás kéz és a sok üres javarészt szobakonyhás komfort nélküli lakásokba tolták a cigányokat vidékről. Volt is ott minden. Ló vágás a nap utcában, a gettóról nem is beszélve. Rendszerváltás után szép reményű demszky sem tett egyebet, mint mivel lecsúszott kerület, hát odapakolt egy csomó hajléktalan szállót, oda vonzva a többi kerület mocskát is. Plusz a kínai piacnak nevezett patkányfészek is megtette a hatását. Kocsis egy 2008-as előrehozott választás során lett polgármester és mivel (a kerület szerencséjére) fityisz prominens ezért tolták a pénzt. Loptak is, csaltak is nem mondom hogy nem, mert akármilyen színezetű lenne is a kerület, akkor is ez menne. De 2008-tól olyan mértékű változás indult el, aminek már látszik az eredménye. Nagyon mélyről indult és van bőven hová fejlődni a kerületnek, de amennyi beruházás, változás történt, az még külföldön is felkeltette a figyelmet. Fityisz ide vagy oda, utálat meg gyűlölet ellenére tény a pozitív változás. Budapest bűnügyi statisztikái amit a nyócker vezetett toronymagasan, tavaly már “csak” dobogós volt. Harmadik helyen van. Cigányság száma ami szintén vezető helyen volt, már nem az. Ferencváros, Csepel, Kőbánya nagyobb számú ómigránssal van ellátva. És ez folytatódik, hiszen a lédózerólt patkányfészek, csövestanyák helyére épülő irodaházakba, kutatóintézetekbe, egyetemi épületekbe, lakásokba nem ők költöznek be. Ma már a VII. vagy a VI. kerület jobban gettósodik mint Józsefváros. Még 2003-2007 között nem volt veszélytelen mászkálni egyedül késő este, mára ez is megváltozott. Muszáj néha éjszaka arra járnom, és évek óta nyugalomban (ugyanebben az időben a belvárosban és VI-VII. kerületben komolyabb inzultusok is voltak) lehet közlekedni. Persze magdolna meg diószeghy utcák környékét jobb még elkerülni, de práter, szigony már pozitív. Most Orczy negyedet készülnek szanálni, pár év és ott is változás lesz. Az is az lesz, amikor a rendőrtiszti leköltözik kollégiumostól. Hab a tortán, pont a diószeghy közvetlen közelébe. Én nem sorolom fel a sikerpropagandát, csak ezt írtam le. Hogy milyen középületeket újítottak fel, milyen közterületet az nem érdekel. Hagyom a királyi propagandának. Látom úgyis. Szóval nekem nem az a lényeg fidesz vagy szoci. Felőlem munkáspárti vagy jobbikos is lehetne a polgármester, ha azt látom valami pozitív irányba megy akkor megemelem a nemlétező kalapom. Még akkor is ha tudom, hogy mehetne gyorsabban, olcsóbban is. De nem fog. Akárki lenne a vezető nem lenne. Akkor más cél lenne, más lopás más csalás de az is lehet még maga a kerület sem fejlődne egy jottányit sem. Meg kell nézni a változást, tényszerűen politika félretételével. És ilyenkor azt mondom bontsanak. De még vagy egy tucat romházat legalább és tisztuljon meg jobban az a környék. Ahogy anno egyetértettem a hajléktalan törvénnyel is. Abból is politikát csináltak a libsik, hogy a város mindenkié meg szegény hajléktalan. Ez volt a kuka törvény, amivel büntették a kukázást. Mondtam is akkor végre. Mert ez nem jog hanem közegészségügyi kérdés. Ne egyen ne kukázzon a hajléktalan. Kiborogatja és az adófizetők pénzéből takaríthatják a dzsuvát. Megeszi a romlott kaját, betegséget szed össze és terjeszt, mert felül a bkv-ra és összehugyozza, teleköpi. Ha nem szik onnan akkor is csak összetúrja és összeszed minden nyavalyát. Na ezért köpködök én a libsikre és ezért támogatok minden bontást és építést. Persze a szabályokat illő lenne betartani. Vagy legalább a látszatra adva úgy módosítani hogy a haver cége bonthasson. Ebben igazat adok a cikknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.