Noam Chomsky tízparancsolata…

Noam Chomsky tízparancsolata része az életünknek ?

– Így működik a manipuláció

A következő bejegyzésben ismertetendő alaptételek egy bizonyos Noam Chomsky nevéhez fűződnek, aki – a 84 éves korához képest elképesztő szellemi frissességről téve tanúbizonyságot – a mai napig a híres MIT (Massachusetts Institute of Technology) nyelvészeti és filozófiai tanszékének rendszeres előadója.

Hosszú és tartalmas élete során foglalkozott ő mindennel, ami nyelvészet, filozófia, médiaszociológia, tömeglélektan, de még a számítástechnikai programozás bizonyos területeibe is beleásta magát (ez utóbbit úgy hatvanöt évesen kezdte, tehát senki ne adja fel!). Jómagam is sokat tanultam a nyelvészeti kutatásairól és mielőtt elhamarkodottan elítélnénk, el kell mondanom, hogy zseniális elméről van szó és egy olyan emberről, aki kiáll az elnyomás és az igazságtalanság ellen. Egyszerűen ő csak leírja azokat a tüneteket és elveket, melyek alapján a világ működik….
No de itt és most nem is az ő élettörténetéről akarok beszámolni, hanem arról a – tíz pontból álló – tételsorról, amit sokan Chomsky tízparancsolatának is neveznek, lévén hogy a Mester ezeken keresztül magyarázza a mindenkori politikai hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek természetrajzát. Az ő szavaival: ezek a hatalmi diverzió médiastratégiái.
Chomsky barátunk ezeket először úgy 25-30 évvel ezelőtt írta össze, amiből mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar. Mindenesetre úgy vélem: ha tudjuk, hogy a Hatalom miben (és hogyan) mesterkedik, védettebbek vagyunk vele szemben – legalábbis átlátunk a manipuláción….., ha még tudunk gondolkozni és kételkedni…
Lássuk tehát, hogyan próbálja a hatalom maga alá gyűrni (az egyénen keresztül) a társadalmat. Az alábbiak nem szó szerinti idézetek, hanem Chomsky egy-egy tételének kicsit zanzásított verziói.

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2.) A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezeknek karöltve azon kell munkálkodniuk, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentse a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: évszázadokon keresztül hajlandók benyelni és elfogadni ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”).
5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani.
Nos, mindannyiunkban megfogalmazódik a kérdés: ha ez ennyire elképesztően valóságos – hiszen naponta érzékeljük mindegyik pontot- akkor tényleg létezik az az “összeesküvés-elmélet”, mely szerint a globális folyamatokat, a nemzetek, emberek, a társadalom reagálását, pro-és kontra megnyilvánulásait, az emberek viselkedését valakik a háttérből tervezik, szervezik és irányítják ?
– Talán mégis igaz, amit az Agenda 21 és a Tavistock Intézet működésről kidob a Google, ha rákeresünk?
És végül egy kis videót szeretnék mutatni Önöknek, mely nagyon jól szemlélteti, hová vezet mindaz, amit egy predátor – ragadozó jellegű létforma kialakított ezen a bolygón. Önmagáért beszél és érdemes végignézni…
(Köszönjük olvasónknak)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Noam Chomsky tízparancsolata… bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. zls-179 szerint:

    Kezdetnek nem rossz, ám a dolgok még ennél is mélyebbre vezetnek…

    • Kovács szerint:

      179 + neked 🙂

      Mint ahogy aaa célzott rá, a prof. származása szerint … szóval oda tartozik, oda, ahol a kérdés is hazugság.
      No szóval ha azt hiszitek, hogy bármiben is függtök bármiféle propagandától, bármiféle hazugságtól ( származzon ez a kormánytól és médiájától, a hattérhatalomtól és médiájától, a tuggyuk kiktől és a médiájuktól) akkor bizony tévedtek.
      Persze ha eleve beszoptátok a marxi hülyeséget, hogy a lét határozza meg a tudatot, vagyis más által determinált szinten vegetáló protoplazma kocsonyaként a primitív tudat által megtapasztaltakat tekintitik létnek, nos akkor ezzel végső soron az adott tudatszinten igazoltátok is a marxi tételt, akkor viszont a médiának könnyű dolga van, hiszen e tudatszinten csak egy kicsit kell rásegíteni e lét-érzés fenntartásához és ezáltal e tudatszint konzerválásához.
      Ha benne vergődtök az alacsony tudat – hibás lét-érzékelés – alacsony tudat – … csapdájában, nos akkor valójában nem vagytok képesek ebből sosem kivergődni.
      Ha eleve a létetek áldozataként gondoltok magatokra, akkor újra meg újra nekiszaladtok a falnak, hogy megváltoztassátok a körülmények által meghatározott létet, hogy hátha ezzel változik meg az egyéni lét-élményetek, hogy ez megváltoztassa a tudatotokat.

      A kérdés egyszerű : melyik könnyebb, megváltoztatni pár milliárd ember tudatát, hogy más lét-környezetet biztosítson számotokra, hogy a ti tudatotok is megváltozhasson, vagy fordítva, megváltoztatni egyetlen ember, önmagad tudatossági szintjét, hogy meg tudd változtatni a léted ?

      Miért is hazugság C. úr 10 pontja ? Mert azt sugalja, hogy szaladj neki a falnak és változtasd meg a pártok, a kormányok, a háttérhatalom … által eléd ( mint a vetítésen át nem látó alacsony tudat elé ) vetíttett képet !

      Vedd észre, C. úr általi vetítés része a teljes vetített képnek, része a kórusnak, hogy hamisabbnál hamisabb megoldásokat sugalljon, amik ugyan a vetítésen belül igaznak tűnnek, de nem ösztönöznek, hogy ébredj fel és semmiféle vetítést ne tekints a továbbiakban valóságnak.
      Szóval ideje lenne kipróbálni annak igazságát, hogy a tudatatod szintje határozza meg a létedet, tehát ha megemeled saját tudatossági szintedet, az ténylegesen és hatékonyan meg fogja javítani a létedet is 🙂

  2. Azorka1861 szerint:

    Admin elnèzèsed kèrem a helyreigazitàsèrt. Noam Chomsky 1928.
    december 7-èn született Philadelphiàban; most 89. èletèvèbe lèpett.

    Az alàbbi kèp 2015-böl szàrmazik. Felirata: Minden diktàtor üdvö-
    zölnè az amerikai sajto egyöntetüsègèt ès engedelmessègèt.
    http://thedailyblog.co.nz/wp-content/uploads/2015/10/noam-chomsky-large-msg-138642615417.jpg

  3. Azorka1861 szerint:

    Phiadelphiàrol jutott eszembe

    https://www.youtube.com/watch?v=4z2DtNW79sQ

  4. Havasi Gáspár szerint:

    Az összeesküvés-elmélet nem létezik, mert működik, tehát gyakorlat. A népek hülyítése, és idomítása történelmi hagyomány a mindenkori kizsákmányoló osztályoknál.
    Ezeket a pontokat még biztos ki lehetne egészíteni jó néhánnyal, de belegondolni, már ez is sok.

  5. 1tothgabor szerint:

  6. 1tothgabor szerint:

    1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

    A., Felsepertek-e a cigányok, vagy nem sepertek fel?

    https://www.youtube.com/watch?v=L0SuofUnRuY

    B., Kiderült, hogy van feje Liptai Klaudia gyerekének. Ez valóban hihetetlen.

    –http://24.hu/szorakozas/2016/12/29/liptai-claudia-a-kisfiarol-marcellnak-van-feje-is/

    C., Schmuck Andor magányos Valentin napja.

    –http://444.hu/2016/02/14/schmuck-andor-lenyomta-obamat

  7. 1tothgabor szerint:

    2.) A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

    A., Orbán Viktor személyesen irányítja az árvízi védekezést, mert Orbán Viktor engedélye nélkül a víz sem mer folyni.

    https://www.youtube.com/watch?v=_FZ_9NrhSto

    B., Betörik egy ablak, és a Pintér kommandó Orbán Úr utasításra, Hajdú Tábornokkal vigyázzba vágja magát. Nade Dikk, a faszér nem tuttak sajtótájékoztatót adni mondjuk egy valós probléma esetén?

    –http://444.hu/2016/05/05/ez-az-a-betort-ablak-ami-miatt-a-miniszterelnok-a-belugyminisztert-riadoztatta

  8. 1tothgabor szerint:

    3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezeknek karöltve azon kell munkálkodniuk, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentse a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

    A., Orbán Viktor szómágiája 1 percben.

    https://www.youtube.com/watch?v=knUAEAH45pg

    Megölnek, megbasznak, megesznek. Én Én Én és Én vagyok, aki Tudom, hogy mit kell tenni. Én vagyok, aki tesz. Más nem jól tudja. Én Én Én és Én vagyok, aki megvédelek benneteket, Én vagyok, aki elmondom, hogy mit KELL tennetek. Én Ti vagyok. Én vagyok aki értetek van, Ti tegyétek amit mondok, mert Én tudom, amit tudnom kell.

  9. 1tothgabor szerint:

    4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: évszázadokon keresztül hajlandók benyelni és elfogadni ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”).

    Na ez egy olyan pont, amiben EGY KIBASZOTT, GYAPOTSZEDÉSBEN ÉS NYOMDAIPARI GÉPEKET CSÚCSTECHNOLÓGIÁNAK TARTÓ PARLAMENTI PÁRT SEM RÚG LABDÁBA. Jövékép nélkül, egymás “alázásban” követik ezt a pontot. Ezek annyira hülyék, hogy két mondatot sem tudnak hazudni a jövőről.

  10. Smith szerint:

    Minden egyes pontja után egyből Orbán politikája jutott eszembe. Pontról pontra valósítja meg Chomsky tízparancsolatát.

  11. 1tothgabor szerint:

    5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

    A., Gyúúúrcsán…. Eeemúttnyóv ééééév. Ez a két mondat már kisüti az átlag magyar agyát.

    B., Az Egyszerű Üzenetek Hercegnője pedig bizonyítja az infantilis viselkedést:

  12. 1tothgabor szerint:

    6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

    A., Családom van. Ember vagyok. Érző lény vagyok. Nem bánthatsz, mert Én is Te vagyok. Ha egynek látszok Veled, nem lehetek az ellenséged. Ezek a képek Érzelmi pajzsok, melyet gátlástalanul felhasználnak. Ha megtámadják Őket Szakmailag, Logikailag, előveszik az Érzelmi Fegyvert.

    http://www.blikk.hu/eletmod/tippek/karacsonykor-is-megosztanak-a-politikusok/96ezwb0

  13. 1tothgabor szerint:

    7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

    Bevezető kép:

    –http://www.cartoonmovement.com/depot/cartoons/2014/10/28/viktor_orban_loves_the_middle_ages__marian_kamensky.jpeg

    Most komolyan, tényleg hozzak elő linkeket, képeket, vagy elég Hoffmann Rózsaszált idéznem, aki azt mondta, “Nem probléma a PISA teszten elért rossz eredmény, mert Bibliai és múzeumi kérdéskörökben a magyar gyerekek lennének az elsők.”

    Rózsa Néném! Ideje lenne mán szexelni egyet, mert hülyeségeket beszél! Kérem mutasson már nekem egy munkahelyet, ahol a maszek főnök, vagy HR-es nem a targoncapapírt, hanem Káráváddzsó Bibliai témájú képeinek elemzését kérdezi tőlem. Ha talál egy ilyet, magára mászok esküszöm.

  14. 1tothgabor szerint:

    8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

    Minden megyei hírlap felvéve. Cikket írni jóváhagyás nélkül nem lehet.

    A., A negatív növekedés is növekedés.

    https://www.youtube.com/watch?v=Bzcb9opXwxg

    B., Több pénzből többet lehet költeni. Ha sok sört iszok, sokat hugyozok. Igen.

    –http://napicsart.blog.hu/2015/06/25/ismet_elkepeszto_grafikonnal_szonyegbombaz_az_m1_hirado

    • 1tothgabor szerint:

      Rupert Brooke – A halak

      halék (élvezve a meleg
      nyarat, a légydús deleket)
      megfontoltan töprengenek
      létük nagy titkai felett.
      Van, mondják, Tavuk, Folyamuk;
      de tovább hova visz az út?
      Ez a lét, esküsznek reá,
      nem minden; hiszen túlsilány;
      s biztos, hogy valami örök
      jó van a Sár és Víz mögött;
      s hogy a Folyékonyságban a
      szemnek egy Célt kell látnia.
      Bölcs sejti és tudja hívő,
      hogy nem Szárazság a jövő!
      Sárba sár? Örvény és Halál?
      Nem ez a Vég! Valami vár!
      Valahol, túl időn s teren,
      vízebb víz, sarabb sár terem!
      S ott (így hiszik), ott úszik ő,
      a Folyók Apja, a dicső,
      halszerű, pikkelyes, csodás,
      mindenható jó Óriás;
      s ama roppant Uszony alatt
      majd megpihennek a halak.
      Óh, mondják az örök Vizek
      legye horgot nem rejteget,
      s ott túlvilági lesz a táj
      és mennyei tiszta a sár
      és hízott hernyók nyüzsgenek
      a paradicsomi nyüvek,
      molyok, álcák, mind nagy s kövér,
      s giliszta, mely örökkön él.
      S a mennyben, mely ennyire szép,
      nem lesz föld, mesélik Halék.

  15. 1tothgabor szerint:

    9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

    A., Az Utód vinné a Vallási Bótot, ha lenne sok fiatal

    https://www.youtube.com/watch?v=oHGkBHzRN6E

    B., Sanya is támogatja Vezért

    –https://www.youtube.com/watch?v=dVlvtKHw1qc

    C., Ha elmérgesedik a helyzet Férfyas Arczú “Harag” Péter is kiáll, és elmondja, hogy mit kell gondolni.

    • 1tothgabor szerint:

      A Magyar csak térdejjen, nehogy tegyen valamit! Ááá! Ördögtűl van. A dóga mindenkinek az, hogy Imádkozzon a Vezérekhez:

      Fővezérhez:

      –http://istengyermek.blog.hu/2015/11/21/istenanyai_keres
      –http://istengyermek.blog.hu/2015/09/30/folyamatos_ima_miniszterelnokunkert

      Szargyártóhoz:

      –http://istengyermek.blog.hu/2015/09/20/szeretetfenyt_es_aldast_kuldunk_szijjarto_peternek_es_miniszterelnokunknek

      Faszhelikopterhez:

      –http://istengyermek.blog.hu/2016/07/07/kozvetlenul_rogan_antalert_kozvetve_a_karpat_haza_magyasagaert
      –http://istengyermek.blog.hu/2015/11/04/a_teremtes_rogan_antalert_ker_imat_2015_11_10_-ig

      Oroszlánsimogatóhoz:
      –http://istengyermek.blog.hu/2016/07/09/fektessunk_be_egy_szep_jovobe

      CSAK TUDNÁM, HOGY AZ A SZÁZNEGVENHÉTEZER ISTENANYA MIÉRT NEM AKARJA, HOGY NE LEGYENEK BETEG GYEREKEK, NE LEGYEN JOBBÁGYRENCER, NE LEGYEN KÖRNYEZETSZENNYEZÉS?

  16. 1tothgabor szerint:

    10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani.

    Igen, van belső próbája a Fidesz Pártnak különböző szinteken. Próbára teszik a sajátjaikat. Csak az léphet előre, aki egy különösen nehéz helyzetben is az emberekkel, az ellenséggel szemben is a Pártot védi. Vagy az is elég, ha olyan hülye mint Tállai.

  17. 1tothgabor szerint:

    Az akaratunk, a megtörésünk mindennapi adagja ott van a kibaszott tévében.

    A férfiakat lelkileg kiherélik az édes életes Berkivel, akinek izma és pénze az van, mutatja a sikert és a dominanciát. A nőket elszédítik a politikusnők a családi képekkel. Aaaaz nem baj, hogy Nő fel sem szólal egy Nőkkel kapcsolatos vitában a parlamentben, mert kötik a belső szabályok, és férfiak birtokolják és utasítják a Nőket a SAJÁT petefészküket illetően. A politikusnők a legnagyobb álszentek. Kunhalmi is szende szűzként tudta elmondani, hogy nem hiszi ő azt, hogy férfi kollégái halomra kefélnek prostikat, mert hát ugye szó sincs semmiféle muharról.

  18. aaa szerint:

    Úgy tudom a prof. származása szerint az izraeliekhez tartozik . Ennek ellenére írtak olyanról, hogy nem engedték oda be. Érdekes.

  19. Azorka1861 szerint:

    aaa – Ez igaz. Emlèkezetem szerint 2011-ben persona non grata-nak nyil-
    vànitottàk Izraelben. (Màr nem tudom, hol olvastam) – Nem a szüle-
    tès szàmit, hanem az, hogy felnöttkènt hogyan viszonyul embertàr-
    saihoz. Hasonlo, jo èrzèsü ember akad, nem is egy. – Kapàsbol egy-kèt
    nèv: Paul Eisen, Michell Chossudovsky, Norman Finkelstein, Ekdward
    S. Herman, Gilad Atzmon, Israel Shamir, Henry Klein +1955, ès Gerard
    Menuhin – a hegedüvirtuoz Yehudi Menuhin fia.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Noam_Chomsky

  20. Azorka1861 szerint:

    Korrekcio: Edward S. Herman

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.