Gyűlik az államosítani való szépen

Véletlenek víg játéka: Orbánék és a Mészáros-vagyon

kast

2016 talánya: mi köze van a miniszterelnöknek Mészáros Lőrinc fénysebességgel gyarapodó vagyonához, amely egyre több szálon kötődik az Orbán–Tiborcz családhoz.

Álmos kis falu a Pest megyei Tura, hiába emelték másfél évtizede városi rangra, és hiába rejtenek egy apró tornyokkal csipkézett tündérpalotát az Ybl-műhelyben megálmodott Schossberger-kastély parkjának hatalmas fái. Így tartják ezt a helybéliek is. „Csak akkor lesz itt valami, ha Orbán Viktor is úgy akarja” – nyugtázzák az esélyt, amelyet szerintük azzal kaptak meg, hogy egy évvel ezelőtt a kormányfő veje, Tiborcz István áttételesen megvásárolta a kastélyt.
A következő egy-két évben akár 20 milliárd forintnyi befektetés is érkezhet Turára, ahol már javában folyik a palota beázásainak és egyéb hibáinak a kijavítása. A városkában heteken belül indul egy geotermikus erőmű építése, az ott megtermelt energiával pedig olyan melegházakat fűtenek majd, amelyekben paradicsomot termesztenek. A fordulat az után következett be, hogy Tiborczék feltűntek. Márpedig feltűntek, ami nemcsak az elhíresült cégbírósági illetékbefizetésből látszik, amit Tiborcz állt, hanem abból is, hogy a kastély honlapján egy olyan rendezvényszervező cég, a Comp-let Party Service Kft. kínálja szolgáltatásait, amelynek már korábban is volt közös üzlete a Tiborcz családdal. Most hirtelen akadt egy szingapúri cég is, a KS Orka, amely beszállt a turai erőmű-beruházásba, a terveket a hőforrásairól híres Izland egyik cége, a Mannvit készítette el. Augusztusban a magyar kormány is a fejlesztés mellé állt: a kabinet nemzetgazdasági szempontból kiemeltté minősítette a több mint 5 milliárd forint értékű és 77 munkahelyet teremtő beruházást. A merész álmok ezzel még nem értek véget: a termálvízre egy wellness- és egészségügyi központot is terveznek.
Lehet-e véletlen, hogy Tura csillaga éppen akkor ível fel, amikor megjelenik ott a kormányfő családja? Vagy lehet-e véletlen, hogy Orbán Viktor falujának arénája ötmillió forintos támogatást kap minden egyes drukkere után? Felcsút polgármestere, Mészáros Lőrinc azt mondta a minap, amikor a vagyonáról faggatták, hogy ő nem mindennapi ember. Való igaz, hiszen nem akárki fizet azért, hogy pusztán elméletben helyet biztosítson traktorjainak azon a hatvanpusztai Orbán-birtokon, amely a kormányfő kutyájának, Nárcisznak is otthont ad. Orbán Ráhel férje, Tiborcz István pedig egyszerűen csak annyit mond, mi köze a világnak mindehhez. A Magyar Időknek nyilatkozva azt üzente a kíváncsiskodóknak, hogy megteszi a szükséges jogi lépéseket, ha nem tisztelik a magánéletét, és tovább firtatják, miért éppen ő fizette be az alapítási illetékét annak a cégnek, amely végső soron a turai kastélyt is birtokolja. A miniszterelnöki vő egyébként mossa kezeit, 2015 tavaszán kiszállt abból a cégből, az Eliosból, amely közpénzekből fejlesztette a települések közvilágítását, úgyhogy ettől kezdve ki-ki forduljon a nyomozó hatósághoz, ha jogtalanságot gyanít, mondta.
2016 kérdése az vot, hogy miként jött össze Orbán Viktor családjának és leghűbb vazallusának, Mészárosnak a kezében annyi pénz, amennyire szükségük lehetett az utóbbi hónapok magánbefektetéseihez, és hogy van-e közük Orbánéknak a Mészáros-vagyonhoz. Tavalyig elsősorban azt lehetett érzékelni, hogy Mészáros Lőrinc cégei és a Tiborcz-féle Elios egyre-másra nyerik el az állami és önkormányzati megbízásokat. Ráadásul meglehetősen vastagon foghatott a ceruzájuk, amikor ajánlatot tettek, különben nem halmozódott volna fel akkora profit, amelyből több százmilliós vagy többmilliárdos osztalékot tudtak maguknak megszavazni. Mészáros cégei azoknak az idei közbeszerzéseknek is a legnagyobb nyertesei közé tartoznak, amelyeken 420 milliárd forintnyi megbízást osztottak ki vízminőségi és hulladékgazdálkodási fejlesztésekre. Az uniós pénzből finanszírozott beruházások máris garantálják, hogy Mészároséknak a következő években is bőven legyen bevételük.
A felhalmozás másik, körülbelül 40 milliárd forintos forrása pedig azoknak a magyar tulajdonban lévő bankoknak köszönhető, amelyeknek az összekovácsolásán a kormányfő olyan nagyon serénykedett. A három legfőbb finanszírozó az Eximbank, az MKB és a Gránit Bank: az első kizárólagos állami tulajdonban van, a második a feltételezések szerint a kormányhoz közel álló befektetőkhöz került, utóbbinak a 49 százalékát pedig ugyancsak az állam birtokolja.
Mészáros és Tiborcz az idén elkezdte vagyontárgyakra váltani a döntően állami közreműködéssel összelapátolt tőkét; termelőcégekbe, ingatlanokba, újabban a hatalom megszilárdítását szolgáló médiumokba fektetik felhalmozott pénzüket. A Mészáros és a Tiborcz család az állami földek elárverezésének is a legfőbb nyertesei közé tartozik. Mészáros egy cégvásárlással hozzájutott a herceghalmi tangazdasághoz is, amely több ezer hektáron gazdálkodva elsősorban az állattenyésztésben jeleskedik. Miután pedig 2016 rendkívül jó év volt a mezőgazdaságban, az új földesurak akár 100 ezer forint tiszta hasznot is bezsebelhettek hektáronként. Nem beszélve arról a nekik kedvező új szabályról, amely alapján többszörösére tudták növelni az immár volt állami földek bérlői által fizetendő díjat, miközben a díjbevételt semmiféle adó nem terheli.
A tokaj-hegyaljai borászatból névleg ugyan már egy évtizede kiszálltak Orbánék, a felcsúti barát azonban ott is elkezdett terjeszkedni (lásd Vissza Tokajba című írásunkat). A Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-ben a kormányfő felesége volt tulajdonos, és bár formálisan ez a birtok már nincs a nevén, Lévai Anikó családja sem marad ki a kapcsolati tőke áldásaiból. Hol a budapest-belvárosi vendéglátásban, hol a nemzeti kereskedőházak hálózatában bukkan fel egy-egy Lévai-rokon. A kormányfő sógornőjének, Lévai Gizellának az élettársa és egyik fia üzleti partnere volt annak az Alma Cider Kft.-nek, amely 3,2 milliárd forintos tartozást hagyott hátra a kereskedőháznál. Lévai Gizella másik fia az egyik törökországi kereskedőház vezetője, míg a török partner, a milliárdos Adnan Polat, aki a Galatasaray focicsapat elnöke is, Tiborcz István fővárosi, József nádor téri ingatlanüzletében működött közre.
A kormányfő vejéhez közel álló cégek az elmúlt egy évben nemcsak a turai kastélyhoz jutottak hozzá, hanem a bodajkihoz is, és meghatározó tulajdonosai a budapesti Belváros egyik legjobb helyen fekvő épülettömbjének a Dorottya utcában. Ezenkívül megszereztek egy luxusszállónak készülő hatalmas épületet Visegrádon, és alkalomadtán együttműködnek az FBI által körözött szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon cégeivel, amelyek ugyancsak lelkes gyűjtői nagy értékű kastélyoknak és fővárosi épületeknek.
Az újságírók kellemetlenkedéseinek a legkönnyebben úgy lehet elejét venni, hogy a média minél nagyobb része a hatalom ellenőrzése alatt áll, vélhetik Mészárosék. Több hónapos előkészítő munka után az idén vált láthatóvá, hogy Mészáros üzleti köre – elsősorban az intézőjén, a volt rendőrnyomozó Csík Zoltán ügyvéden keresztül – beszivárgott egy tőzsdei cégbe, az Opimus Groupba, amely korábban a Buda-Cash Brókerház tulajdonosaié volt. Ezen a cégen belül csináltak helyet az Opimus Pressnek, amely a Világgazdaság és a Nemzeti Sport mellett bekebelezte a megyei napisajtó tetemes részét is, majd végérvényesen eldöntötte, hogy a kormánykritikus Népszabadságra nincs szükség. Mindezt pedig az Echo Tv megvásárlásával is megtoldotta Mészáros.
Az Opimus-sztori ezzel nem ért véget. Csík egy tőzsdei befektetési szakemberrel, Szabó Balázzsal közösen a nyáron megalapította a Közép-európai Kockázati és Magán Tőkealap-kezelő Zrt.-t, amelyet december 12-én jegyeztek be. Szabó nemcsak az Opimus ügyeit ismeri közelről, hanem más tőzsdei cégek irányításában is benne van, és egy szállodaláncban, a BoHotelsben is érdekelt. Az alapkezelő felügyelőbizottságának tagja Mészáros média-tanácsadója, az opimusos Mátrai Gábor is. Ezen a bázison Mészáros már nemcsak a tőle megszokott ágazatokban, hanem a tőkepiacon is folytathatja menetelését. A tőkealap nagy dolgokra készülhet: ebbe pakolhatják bele mindazt a vagyont, amit a hűbérúri köteléknek köszönhetően Mészáros az elmúlt években felhalmozhatott, és ettől kezdve a világ elől rejtve maradhat, hogy valójában ki birtokolja azt.
Vissza Tokajba
Az aszúkészítés mellett annak is történelmi hagyománya van Tokaj-Hegyalján, hogy a régió a mindenkori hatalmi és gazdasági elit vadászterülete. Leginkább úgy, hogy a tehetősek és hatalmasok birtokot szereznek, de a szőlőbe ölt kisebb-nagyobb vagyonok megtérülését nem pénzben, hanem a saját tokaji meglétében mérik. Ez történik ma is Mádon és környékén, ahol az egy főre jutó kormányközeli potentátok száma a Kossuth téri aránnyal vetekszik.
Az Orbán família egyszer már megjelent itt: a családi barát, Kékessy Dezső mellé a miniszterelnök felesége beszállt Sárazsadányban – 40 millió forintos állami hátszéllel – egy komplett középbirtok megépítésébe. A Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. ma is létezik, 2015-ben bő 31 millió forint nettó árbevételt produkált. Lévai Anikó ugyan a papírok szerint 2005-ben kiszállt a cégből, de a bérmunkásokkal megművelt területet a környékbeliek ma is Orbán-birtokként emlegetik.
A borrégióban két, feltűnést keltő tulajdonosváltás is történt 2016-ban, amelyekhez Orbán családjának köze lehet. Az egyik, a bodrogkeresztúri központú Dereszla Kft. eladása mindenkit meglepett. Bár hasonló méretű eladó birtok több is volna, olyan nem akad még egy, amelyik – a champagne-i D’Aulan család másfél évtizedes szakmai és pénzügyi befektetésének köszönhetően – évek óta nyereséges. A mostani többségi tulajdonos, Kalocsai László birtokigazgató májusban közölte a munkásokkal: Mészáros Lőrinc megvásárolta a Dereszlát. Az 54 hektáros szőlőbirtok, a mellette lévő korszerű pince és borászat, valamint az utóbbiban lévő jelentős értékű borkészlet a hozzáértők szerint alsó hangon is 2,5-3 milliárd forintot ért. Mészáros és felesége – illetőleg a tulajdonukban lévő Búzakalász 66 Felcsút Kft. – mégis mindössze 120 millió forintért vehette meg. A cégnek kintlévősége, de beruházási kényszere sincs, törzstőkéje megközelíti az 1,3 milliárd, előző évi forgalma pedig meghaladta az 574 millió forintot. A Dereszla potenciáját jelzi, hogy rögtön képes volt belépni az itthoni és a lengyel piacról időlegesen kivonuló Tokaj Kereskedőház (a mai Grand Tokaj) helyére. A májusban megkötött, de csak novemberben jóváhagyott üzlet érdekes adaléka, hogy az állami Grand Tokaj éléről az ősszel visszahívott-lemondott vezetőség helyére lépő új igazgatóságba a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a ma már az egyik legjelentősebb piaci riválisként működő Dereszlát továbbra is irányító Kalocsait is meghívta.
Ennél is titokzatosabb a tarcali Andrássy-kúria tulajdonosváltása. Júliusban hivatalosan meg sem nevezett „szakmai befektetők” vásárolták meg az Andrássy Rezidencia Wine & Spa-t a CIB vagyonkezelőjétől. Az offshore befektetők által az ezredfordulóra megépített kúria 2010-ben, bedőlt hitelek fejében került a bankhoz, az ingatlant évek óta eladásra hirdették, utolsó irányára nettó 1,35 milliárd forint volt. A térség egyetlen ötcsillagos hoteljeként a luxusturizmus reprezentánsaként jegyzett ingatlan nem csupán az épületből áll, alatta-mögötte egy modern pincészet is rejlik, szőlőterülete azonban nincs a kúriának. Az Andrássy 2015-ben rekordbevételt ért el, melyet 2016 első félévében megfejelt, pontos adatokat azonban nem közöltek. Kérdésünkre a CIB annyit mondott, hogy a szállodát a Témadesign Kft. szerezte meg. A Sberbank hiteléből vásárló, frissen gründolt vállalkozás tulajdonosainak, az Egerszalókhoz kötődő Szepesi családnak már másik szállodája is van a térségben.
(HVG)
Bal-Rad komm: Csak reménykedhetünk abban, hogy az összelopott-IGEN!-ÖSSZELOPOTT!-közpénzekből megkaparintott vagyont a jó gazda gondosságával kezelik-AZ ELKOBZÁSIG, AZ ÁLLAMOSÍTÁSIG!
És természetesen nem csak Döbrögiék! Hanem mindegyik horda harácsolói!
Bukásuk után neki már úgysem lesz rájuk szükségük.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.