Esztelenség

Még több pénzt szórnak ki a budapesti olimpiai pályázatra, furcsa magyarázattal

Jól indul az új év a 2024-es budapesti olimpiai pályázat körül dolgozóknak, hirtelen kiderült, hogy előre nem látható okok miatt másfél milliárddal többe kerül a tanácsadás.

Január negyedikéig kellett várni, hogy idén először emelkedjenek meg a 2024-es olimpiai pályázat költségei. A budapesti olimpiai álmokra legutóbb karácsonykor szórtak ki több százmillió forintot – akkor a népszerűsítés költségei emelkedtek meg 410 millióval –, most pedig szinte pontosan másfél milliárddal drágult meg a tanácsadás.
A friss uniós közbeszerzési értesítőből derül ki: az eddig tervezett 5,7 milliárd forint helyett már 7,2 milliárdba kerülnek a tanácsadók szolgáltatásai. Ez is egy magasabb összeg már a legelsőnél: amikor megkötötték a szerződést, még úgy volt, hogy 5,2 milliárdból kihozzák. Az persze az előzményeket ismerve egyáltalán nem meglepő egy olimpia körül, hogy a kiadások egyre nőnek, a 2020-as tokiói játékok költségei például most már az eredetileg tervezett négyszeresénél járnak, csakhogy a budapesti pályázat egyik legfontosabb ígérete pont az, hogy nálunk olcsó lesz a rendezés.

pia

Még érdekesebb a változtatás, ha annak próbálunk utánanézni, hogy mi volt az oka. Sok konkrétumot ugyan nem árulnak el, de a rövid közbeszerzési értesítőben hétszer is szerepel az „előre nem látható” szóösszetétel. Előre nem láthatónak neveznek például több követelményt, amellyel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a nemzetközi sportszövetségek előálltak, de az is előre nem látható többletfeladatokat adott szerintük, hogy a rómaiak még tavaly szeptemberben visszavonták a saját olimpiai pályázatukat. Hogy miért van szükségük több tanácsadásra a budapesti szervezőknek, miután eggyel kevesebb vetélytárs maradt, arra már nem tértek ki. Azt sem tudni, hogy a NOB-tól milyen előre nem látható követelmények érkeztek, de a szervezők szerint emiatt új kommunikációs, stratégiai és technikai szempontokat kellett a meglévő stratégiába beépíteni.
A pályázat három nyertese az olimpiai hatástanulmányt elkészítő PwC Magyarország, az M-Integrated Solution nevű brit kommunikációs ügynökség, valamint a svájci Lagardere Sports Geneve SA.
(HVG)
Bal-Rad komm: Teljességgel hihetetlen és abszurd dolgok zajlanak mostmár óránként szinte a közpénzherdálás terén. Az indok-már ha valaki rákérdez-jószerével már csak annyi: MERT CSAK! Kis idő eltelik még, és marad majd a CSAK!-és utána már az semm.
A magyarok pedig rezignáltan tudomásul veszik a határtalan pofátlanságot!
A Duna-parti ellenmaffiák legfőbb témája pedig az, hogy NEM FOGNAK ÖSSZE Döbrögiék menesztése érdekében! (Hátha nekik is leesik egy kis apró!-tanácsadói díj formájában!)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Esztelenség bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Emeric szerint:

    Kurva kibaszott életbe!

    Mi a faszom?! Kik ezek a faszszopó tanácsadók?! Hol kell felkutatni őket?! Mennek csukotkára fát vágni bazzeg!

    Fene, hát elgurult a gyógyszer.

  2. János szerint:

    Az olimpia azonosan egyenlő az államcsőddel. Annyi adósságot halmoznának föl, hogy az 500 évre visszavetné Magyarországot még a jelenlegi sereghajtó állapotához képest is! A legjobb esetben is! De az Olympia=államcsőd! Hogy itt mi szokott történni államcsőd esetén, arra példa 1918! Abban a percben amikor az olimpia miatt beáll az államcsőd, ránk zúdulnának a szlovák területrabló kutyák, a román cigányok és felszabdalnák országunkat úgy mint 1918-ban. A nigger “franciák”, nigger és pakisztáni majomemberek lakta Anglia, és az elmuszlimosodott vandálok (itt az egykori Németországra gondolok) pedig néhány száz cigány prostituált szolgáltatása fejében ujjongva szentesítené Magyarország felosztását Versaillesban! Ahogy szokták! Ahogy tették 1920-ban! Tehát NEM KELL OLYMPA! Aki az olimpia pártján van az nem egyenes ember, az lelketlen gaz és kötélre érett! A félhülye vegyszereken hizlalt, papíron asztmás élsportolók miatt pusztuljon el az ország? NEM! Inkább az élsportolók menjenek mosogatni Afrikába, a szép afrikai városokba Párizsba, Londonba! Hadiipart és hadsereget olimpia helyett!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.