“Udvariaskodás és ízléstelenség”!

Heltai: Megértem a KDNP-seket, hogy isznak

A kereszténydemokraták tavaly több mint 1,5 millió közpénzt költöttek alkoholra. Az LMP-s Heltai László szerint azért, mert nincs önálló politikai akaratuk. A KDNP szerint ízléstelen a zöldpárti politikus megjegyzése.

A Népszava összegezte, hogy 2016-ban mennyi pénzt költöttek el a parlamenti frakciók. A cikkből kiderül, hogy tavaly összesen több mint 780 szerződést kötött az öt parlamenti képviselőcsoport, amely szinte számolatlanul szórja a közpénzt kommunikációs, informatikai, tanácsadói, rendezvényszervezői, vagy épp jogi megbízásokra.
Az LMP-frakció például összesen 160 szerződést kötött, amiknek az összértéke valamivel több mint 96 millió forint. Az ATV Híradója egy mai sajtótájékoztatón arról kérdezte Heltai Lászlót, hogy mire költötte az 5 fős frakció a csaknem 100 milliós összeget. Az LMP-s politikus hangsúlyozta, hogy a zöldpárt valódi munkára költötte az említett összeget, szemben például a KDNP-vel, ahol „alkoholvásárlás tesz ki nagy tételeket”.
„Bár mondjuk a KDNP-seket megértem, mert nem egy önálló politikai akarattal rendelkező frakció. Igazából mit tehetnek? Isznak” – tette hozzá Heltai.

„Udvariassági szabályok”
Az LMP-s politikus arra célzott, hogy a Népszava cikke szerint a KDNP frakciója több mint 1,5 milliót költött alkoholos italokra a tavalyi év során. A 17 kereszténydemokrata képviselő 128 tavalyi szerződéskötése több mint 108 és fél millió forintjába került az adófizetőknek. Az ATV megkérdezte a KDNP-t, hogy miért költöttek ennyi pénzt alkoholra.
A párt válaszában hangsúlyozta, hogy a kifogásolt alkoholbeszerzés az adatszolgáltatásban szereplő összes tétel mindössze 1,2 százaléka.
„A KDNP parlamenti frakciója 2016-ban számos kisebb-nagyobb rendezvényt tartott, köztük sajtófogadásokat, sajtótájékoztatókat, a kárpátaljai, erdélyi és a felvidéki magyarokkal valamint választópolgárokkal találkozókat.
A minden gazdálkodó szervezet rendelkezésére álló jogi keretek között – és az alapvető udvariassági szabályoknak megfelelően – ezek egy részén vendéglátás is történt” – írták.
Azt is elárulták, hogy ízléstelennek tartják az LMP-s Heltai megjegyzését, és hozzátették: nem vesznek részt ilyen kicsinyes vitákban.
(atv)
Bal-Rad komm: Értjük ugye? Háromkeresztesék VEDELÉSRE “CSAK” A KAPOTT KÖZPÉNZ 1,2 SZÁZALÉKÁT herdálták el. Ami másfél milliócska! CSAK! Udvariasságból.
Persze az ötfős újeszdéesz frakció sem kicsinyeskedett! Nagyjából háromnaponként kibrusztoltak egy szagértést.
Ha pedig valaki rászánna egy kis időt és energiát, ÉS KISZÁMOLNÁ HOGY A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA MENNYIBE KERÜLT A DEMOKRÁCIA?-ÉS CSAK AZ!-akkor…
De tán jobb is nem utánaszámolni! Mert egyből előkerülnének a vasvillák meg a kaszák-kapák-dorongok! Csupán “udvariaskodásból”!

Abból azért lennének ízléstelen dolgok!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

“Udvariaskodás és ízléstelenség”! bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. NSP szerint:

    A Kádár-rendszerben mennyit szlapáltak fel az elvtársak? Csupán udvariasságból kérdezném…

  2. Istvan szerint:

    Azt nem tudjuk,de azt Pozsgaytól igen,hogy a Kádár-korban tízezres vacsorákon döntötték el,hogy hogy lehet 1 millióót ellopni,ma pedig milliós vacsorákon döntikkel,hogy folyamatosa hogyan lehet milliárdokat lopni!

  3. Emeric szerint:

    Háát. Admin, rajta! Kezdjed! Kezdje a párt! Számoljuk ki hogy mennyibe kerül!

    Jöjjenek azok a vasvillák, zsebben kinyílt bicskák.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.