Karlengetős cukiskodás

(Forrás: HVG)
Első világháborús amatőr harcszíntér és hadisír kutatóként tüntetik fel Alkay Zsoltot.

ktt

A “Kitörés Túra” Jobbik által szervezett rendezvényén!

Alkaynak ennél azonban jóval színesebb a múltja. A mozgalmi nevén Kalózként ismert férfi a 90-es évek közepén a Király B. Izabella alapította Magyar Érdek Pártjának volt az alelnöke. Ez volt az a szélsőjobboldali párt, amely a korabeli hírek szerint 4,7 milliónyi hordó olaj eladásában segédkezett Szaddam Husszeinnek egy kis támogatás fejében. Nem is ezzel lenne a baj!
Az 1999-es “túra” és járulékai:
A Kalóz mozgalmi néven ismert férfi később végig a szélsőjobboldali szervezetek, honlapok, mozgalmak közelében maradt. Jelenleg leginkább a Hatvannégy Vármegye Ijfúsági Mozgalomhoz köthető rendezvényeken jelenik meg a neve, ahol legtöbbször Budapest ostromáról tart előadásokat.
2015-ben azonban feltűnik a neve a Saul fia stáblistáján is, ahol az egykori szkinhed bizarr módon egy német katona szerepét játszhatta statisztaként az auschwitzi halálkommandók történetével foglalkozó Oscar-díjas filmben. Alkay akkor azt mondta a Heti Válasznak, azért vállalta el a szerepet, mert nagyon szereti a történelmet. (Történetesen a film forgatásáról vannak megbízható információink. “A pénz nem számít…”-mottóról. JUSSON IS!-maradjon is.)
Még a történelemszeretet sem lenne gond!

uny

Az éppen gőzerővel szalonképesedő Jobbik józsefvárosi alapszervezetének Budapest ostromáról és a budai várból való kitörésre megemlékező rendezvényének szórólapján. Az eseménynek egyébként a párt oktatásért felelős szakpolitikusa, Dúró Dóra lesz a házigazdája és azt fényképvetítésekkel és személyes visszaemlékezésekkel átszőtt történelemóraként reklámozzák.
Mindez pedig február 9-én. Egy héttel Vlagyimir Putyin orosz államfő Budapestre érkezése után. Talán az orosz elnöknek is jut egy ilyen “szórólapocska” a kezébe! Vagy az esemény híre! (Ebben viszont biztosak vagyunk!)

Nos ez az igazi probléma!

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Karlengetős cukiskodás bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Hun szerint:

    Na ezért is jó Balradot olvasni. Nem is tudtam hogy Putyin elnök úr február másodikán Magyarországra érkezik.

    • Smith szerint:

      Kíváncsi leszek, hogy Orbán neki is kezet csókol, mint Merkelnek, vagy egyből lehajol a cipőjéhez?

  2. lala szerint:

    Azt szeretnem tudni, hogy orbika , szankcionalni akarja majd Putyin urat es nepet, vagy a gaz ellatas , es az atomeromu zokkenomentes mukodeseert fog konyorogni, a ketto egyutt nem megy!

  3. Balázs szerint:

    Admin…
    Lehet itt baszogatni a szélsőjobbos fiatalokat, de ha meg kell védeni ezt a szétrabolt csonka országot, ki a [email protected] fog melletted feküdni a lövészárokban?
    A nem létező kommunista ifjak…esetleg a tolókocsis ex-munkásőrök eldobják majd a kisfröccsöt és kigurulnak a kocsmából?
    Morfondírozz ezen egy kicsit….ha megtetted, akkor vedd tudomásul, hogy akiknek a felmenőit(esetleg őket) deportálták a nyilasok….azok ma jobban utálják a kommunistákat, mint a nácikat!
    Nem hiszed…?
    Poroshenkó….jobb sektor…donbaszi népirtás?
    A Magyar szélsőjobb nem a náci-ción tőke hadserege.
    Rémlik mi történt a M.N.A-val?
    Hitler rotschild vérvonal volt(ahogy merkel is) de a hazafias gondolkodású Magyar fiatalokat ne az ő példájuk alapján ítéljük meg.
    (lenin, marx, engels…szintén kóser)

    • petymeg szerint:

      Milyen jogon fikázod te a kommunista ifjakat,mukásőröket netán voltál valamelyik,hogy ennyire részletes vélemény alkotsz róluk?

      • Balázs szerint:

        kiváncsian várom a Te véleményed.

        • petymeg szerint:

          Nem válaszóltál,olyan vagy mint a kormány szóvivő,kérdésre kérdéssel válaszolsz.

          • Emeric szerint:

            Azt hiszem eljutottunk a politikai párbeszéd egy magasabb szintjére: amikor a kormánytagokkal való összehasonlítás is sértésnek számít.

            Tetszik ez a kultúra nekem 🙂

    • Kálmán Lőrinc szerint:

      Tény hogy köztük hamarabb találunk olyanokat akiknek nekivetheted a hátad bizalommal.
      Lehet köpködni a Betyárokat is, de amikor egy magyar család bajban van, ők mennek rendet rakni, nem az ifjú munkásőrök(tán mert nincsenek?). Mondjuk egy Betyárkapitány barátom a lakókörnyezetében inkább a beilleszkedni vágyó cigány családokat kellett megvédje a renitens átlagos orkoktól….
      Volt sok vitám a szélsőséges nemzetiekkel, ideológiai bakugrásaik miatt( Zagyvával is), de a bajban mégis inkább rájuk számíthatunk.
      Ideje lenne inkább figyelni egymásra a köpködés helyett.

      • Emeric szerint:

        Beilleszkedni vágyó cigány családok? Na erről mesélj még kérlek, ilyet sajnos ritkán hallok.

      • Tovaris szerint:

        Ön még hisz a mesékben? Akkor miért van bajban majdnem négymillió embert kitevő magyar család? Ugyan már… populista-demagóg rablómese. Azoknak, akik vevők rá.

      • vitorla123 szerint:

        Mára Trump számára is világossá vált.Kína Amerika után a második legerősebb hatalom.A kommunista Kína.Akinek további békés fejlődés az érdeke.Meg is engedné Japánnak Izrelnek, Délkoreának a saját atomfegyver bírtoklását,mert nem finanszírozható az AMERIKAI VILÁGURALOM!Mindezt a kommunista gazdaságpolitika tette lehetővé.A Kádár által kifejlesztett gazdaságpolitika Kínai alkalmazása.”Mindegy,hogy a macska fehér,vagy fekete,lényeg,hogy megfogja a patkányt!”És megfogta!A magyarok számára nagy tanulságul.Hiába senki sem próféta a saját hazájában!

  4. Favágó szerint:

    Nemarakoggggyyyatok

  5. Tovaris szerint:

    Ezeket csupán a fénykép alapján sittre lehetne vágni, mint annak idején az “ötvenhatos szabadságharcosokat”…csak hát népakarat kellene hozzá.

  6. Azorka1861 szerint:

    Ne àtkozzatok ki, ne szidjatok, hogy ilyesmiket is olvasok. Szerintem az
    ellenfèl/ellensèg vèlemènyèt is hasznos ismerni. Mindenfèle – jobb ès bal,
    pro ès anti, fil ès fob, magyar, nèmet ès angol nyelvü) oldalon tallozom.
    Különben a vak tyuk is talàl szemet. A cukiskodàs szo a hibàs, ez juttatta
    eszembe Vona cukiskodàsàt.
    https://kuruc.info/r/6/167694/
    https://kuruc.info/r/2/167894/
    https://kuruc.info/r/6/167970/

    • vitorla123 szerint:

      Nem tudom megnézni le vannak tiltva! Tiltott szerencsejáték szervezés címén.Na most ez érthető.Nehogy már a magyarok szerencse játék címén vissz a tudják állítani a Magyar Népköztársaságot. Pláne atomfegyverrel megerősítve!Hogy minden környező államnak elmenjen a kedve a beavatkozástól.Még a Németeknek is!Pláne a német-izraeli kettős állampolgároknak.Mindig sejtettem,hogy Sztálinak volt igaza.

  7. Ugocsai Levente szerint:

    Uvázsájemöj tovaris ,návernaje dagádövájetyesz sta mö tazse znájem szkalyka desztjátki millianav grázsdán Rasszii pa pracentnam szaatnasenyiji námnaga huzse zsivut ,a csam vö pisetye szvjázána sz Vengrijej.I jeszli etyih rebját zá vnyesnyij vid mazsna paszágyity ,ta V rasszii 4/5 nászelenyijá,zá tákije csuvsztvá.
    Tisztelt tovaris remélem tisztában vele , tudjuk mi is hány tucat millió orosz család él sokkal de sokkal rosszabb körülmények között ,arányait tekintve,mint nálunk.Ezenkívül ha ön szerint ezeket a fiúkat ilyen nézetek miatt börtönbe kéne zárni ,mint az 56-sokat.Akkor Oroszországban a lákosság legalább négyötödét.De az orosz fiataloknak szerencséjük van ,mert náluk dicsőség , büszkeség , amit díjaznak ott, ilyen elveket vallani.Csak ott nem úgy hívják mint ön itt, hanem hazafiságnak.Ezeken a fiatalokon kívül sem nálunk sem az oroszoknál , sem sehol nem lesz hadra fogható.
    Ön nem fáradt el ártani a magyarságnak és oroszoknak, ha jól látom.

    • vitorla123 szerint:

      Nézem az Orbán Viktor nyilatkozatát,Európa jövőjével és az utólsó szalmaszáll antikommunizmusával kapcsolatosan.Nincs bölcső.Nem volt,nem van és nem lesz!Repülőre űl a fiatalság és Orbán úgy bassza meg az egészet,ahogy akarja.Vagyis basszon egyedül.Jó rejszolást Viktor!Pá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.