Édesszájú terroristák

Rendszeresen lopják a csokit egy boltból a szőrös kis tolvajok

Rendszeresen csokoládét lopnak a mókusok egy üzletből Torontóban. A tulajdonos nem tudja, hogy mit kezdjen a furfangos állatokkal, amiket szinte lehetetlenség elkapni.

Egy sarki bolt tulajdonosa segítséget kér, mert a mókusok rendszeresen besettenkednek a nyitott ajtajú boltjába és csokoládét lopnak tőle – írja a Metro.
A Torontóban található üzletbe már több mint negyvenszer tértek be a mókusok, az egyik lopásról a tulajdonos felvételt is készített, amelyen látható, hogy az állat bemegy a boltba, a legalsó polcról sunyi módon leemel egy csokit, majd gyorsan futni kezd a zsákmánnyal.
“Legalább két mókus lop tőlünk. Egy fekete (vagy több) és egy világos barna (vagy több)”– mondta Paul Kim, a tulajdonos, aki azt is hozzátette:
“Amikor a pulthoz megyünk, hogy megpróbáljuk elkapni, a mókus már szalad is kifelé csokival a szájában”.
A tulajdonos elmondása szerint már az állatvédő szolgálattól is segítséget kértek, de úgy tűnik, hogy ők csak az elveszett vagy a megölt állatokkal foglalkoznak.
“Megpróbálkozhatnánk azzal, hogy bezárjuk az üzlet ajtaját, de akkor fülledt lesz a levegő, és az túl sokba kerül, hogy minden áldott nap, egész nap lehűtsük a helyet”– panaszkodott.
(Forrás: faktor)
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Édesszájú terroristák bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Fagebu szerint:

    Kedves Admin!
    Kérlek küld el az e-mail címemet Havasi Gáspárnak!

  2. forradalom! szerint:

    Örüljön a torontói boltos,hogy csak mókusok járnak be csokoládéért.Ha fideSSnyikek járnának arra,már a falak sem lennének meg.

  3. Laci szerint:

    Egérfogóra csokit és többet nem fog lopni. Mielőtt mindenki nekem ugrana a mókus bármennyire is “aranyos” meg “édi” az egyik legkártékonyabb élőlény. (lopja és megeszi a madarak tojását, megeszi a fák friss hajtásait, csak rombolja a természetet.)

    • Havasi Gáspár szerint:

      Van egy úgynevezett tápláléklánc, ha annak bármely szeme sérül, az egész ökorendszer kárt szenved. Nincs kártékony lény, csak az ember szemszögéből nézve. A legkártékonyabb maga az ember. Minden élőlény egy másik tápláléka, ez a természetes körforgás.

      • Laci szerint:

        Értem, és a csúcsragadozók kiknek a táplálékai? (pl.: oroszlán, sas, jegesmedve, stb.)

        • Havasi Gáspár szerint:

          A csúcsragadozók száma nagyságrenddel kisebb, mint a növényevőké. A ragadozók kölykeit, fiatal példányait más ragadozók is elragadják, amíg nem lesznek önállóak. Gyakran a saját fajtájuk (főleg hímek) sem kímélik ( a saját génjét akarja előnybe hozni, az ember is ilyen).
          De legjobban maga az emberi tevékenység pusztítja őket.

  4. Azorka1861 szerint:

    Egyszerü megoldàs: az üzlet bejàrati ajtajàt – ès az üzlettel kapcsolatos
    összes ajtot – mindig be kell/kellene csukni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.