Liberális jövőmérgezési kisérlet

FAKE NEWS – A TOTAL POLITICAL WITCH HUNT!

– azaz “Hazugság, az egész egy politikai boszorkányüldözés”.

A BuzzFeed felhívja a figyelmet, hogy nem sikerült a dokumentum valódiságát igazolni, sem cáfolni azt, vagy több megbízható forrásból megerősíteni az állításokat, illetve tartalmaz hibákat is az írás (az Alfa Group nevű céget például helytelenül Alpha Groupnak írták).
(privatbankar)

Bal-Rad komm: “Moszkvának nincsenek kompromittáló anyagai sem Donald Trump megválasztott amerikai elnökről, sem volt választási ellenfeléről, Hillary Clinton volt külügyminiszterről. Ez abszolút kacsa, abszolút kitaláció, abszolút nonszensz. A Kreml nem foglalkozik kompromittáló anyagok gyűjtésével. Az ilyesmit ponyvaregénynek nevezik”-nyilatkozta ma Moszkvában Dmitrij Peszkov a Kreml elnöki hivatalának sajtóirodája vezetője.

“…A BuzzFeed felhívja a figyelmet, hogy nem sikerült a dokumentum valódiságát igazolni…”

-A nyőstényördög és kárvallotti köre nem adja fel! Kilenc nappal a hatalmuk elvesztése előtt a hajánál előcibált marhasággyártmányokkal hozakodnak elő! Azt hiszik, hogy az Észak-Koreáról szóló hülyítésekhez hasonlóan most is bejön a “magát megnevezni nem kívánó, magasrangú hírforrás által…-de teljesen megbízható és hiteles információ stb. stb. stb. módszer.

A hír nem hiteles, de zavarkeltésre alkalmas, és még jókor bedobják! Nem az a hír, hogy a kutya megharapta a postás, hanem az, hogy a postás harapott bele a kutyába!

Hogy nem igaz!? Hát kit érdekel? ERRŐL BESZÉLJENEK!-az a lényeg. Aztán addig beszélnek róla, amíg el nem hiszik!

Kemény kilenc nap vár még az új amerikai elnökre a beiktatásáig! De Moszkvára is!

Sajnálatos módon egyre komolyabb, komolyan nem vehető-de mégiscsak komolyan veendő akciók jöttek idáig. Viszont a nyugati liberális fősodratúak minden fenntartások nélkül süvöltik bele a világba.

A világ liberálisai teljesen kétségbe vannak esve! Így aztán jövőmérgezésbe kezdtek! Nem minden veszély nélküli ám ez!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Liberális jövőmérgezési kisérlet bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. TERMIN8ATOR szerint:

    Szerintem nem csak az új Amerikai elnöknek ártanak az ilyen kitalációkkal, hanem egy Amerikai polgárhááboru kitöréséhez is vezethet. Már így is elégé megosztott és feszült a helyzet a két tábor között, az ilyen marhaságok még csak olaj az amúgy is izzó parázsra . Nem mintha nagyon sajnálnám Samu bácsiékat, de talán, messzemenő következményei sem kizárhatóak. Úgy látszik,hogy a Bulgár Vanga vak jósnőnek a jóslata elindult az Apokalipszis beteljesedésének az utján. KÜLÖMBEN MEG SOHA SEM HITTEM A JÓSLÁSOKBAN, MOSTAN SEM HISZEK, de úgy néz ki a helyzet, hogy kellesz hidnem . A Vanga által megjósolt FOLYAMAT ELINDULT A MAGA PUSZTITÓ UTJÁN !

  2. Istvan szerint:

    Nálunk is folyik a hülyítés, az Együtt(Kivel?!) meghirdette azt,hogy Putyint ,magyarországi látogatása alkalmával füttykoncerttel fogadják!És ezek akarják Orbánt leváltani!!A másik hülyeség,hogy az ellenzék,Gyurcsánnyal az élen,meg a látszólag ellenzéki RTL-Klub felkapja,és minden kommentár nélkül közli Meryll Streep idiótaságát,meg másokét is ,akik elzokogták a Golden Globe díj átadásakor,hogy milyen szerencsétlenség érte az amerikai népet azzal,hogy Trump győzött a választásokon!
    A másik oldal,az orbáni pedig örvend Trump győzelmének,félt Clinton megválasztásától,és most itt forog fenn az a nagy magyar politikai idióta katyvasz,hogy most aztán senki nem tudja ,hogy mire számítson külpolitikailag!
    Ugyanis Trump az előjelek szerint,megváltoztatja az USA világi politikáját,le akarja győzni a Clinton képviselte háttérhatalmi árnyék-világkormányt,és vissza akarja állítani a normál világrendet!Most aztán nem tudni,hogy Orbán miben reménykedik Trump beiktatásával,hiszen eddig Orbán a Soros-féle EU-s nyalonc politikát folytatta,és csak látszólag mondott ellent az EU-nak,és az USA politikájának!Ha Trump beváltja ígéreteit,akkor az orbáni politika amerikai támogatása meg fog szünni!Aztán ott van a buggyant ellenzék,amely gyűlöli Trumpot,és Killary Clintonhoz ragaszkodik,holott annak a politikáját akarják száműzni a bolygóról!Biztos részletesebben kellene kifejtenem ezt az egészet,de inkább hivatkoznék Benjamin Fulford mai cikkéhez az új világtudaton,mert sokkal jobban leírja,amit én itt meg akarok értetni!
    ujvilagtudat.blogspot.sk/2017/01/az-uj-kor-kezdeteig-megindul.html

  3. Illuminátus 2017 szerint:

    Most kaptuk a hirt. Trump kamasz korában veri veri hepi .
    Ezek piti dolgok eljárt a trend az ilyen ezközök felett.

  4. Pozsony 907 szerint:

    “A kutya ugat, a karaván halad.”

  5. Azorka1861 szerint:

    Valoszinü ez is egyike az MSM (MainStream Media – fösodratu media)
    àltal futoszalagon gyàrtott “fake news”-nak / hamis hireknek.

  6. Istvan szerint:

    Most az RTL-Klub esti hiradójában kezdik szajkózni a fentieket,amiket már erőteljesen cáfol Trump!
    Úgy látszik,hogy végigmarsolják a skálát,mielőtt megerősödik Trump a bársonyszékben!Az is igaz,hogy nagyon sok türke is lesz abban a plüssben neki!

  7. furnan szerint:

    Beállt szép hazánkban is a “csatasorba” az esetenként balszemmel nézelödő Klubrádió is.
    Az az érzésem, egyes amerika-seggnyalókat hallgatva, mintha vezérszóra működnének….

  8. Tarna szerint:

    A háttérhatalom gyötri, Trumpot és most próbálják betörni moslék konspirációkkal.
    Nem átallnak a saját titkos szervezetüket lejáratni és elindítani gyalázatos folyamatokat. Ez az ő demokráciájuk?
    Remélhetjük, hogy TRUMP “meghálálja”.

    • vitorla123 szerint:

      És ha úgy van? Csak Gorbacsovot lehetett a kommunista országok szétzüllesztésére felhasználni?Az oroszok tanultak belőle.Igazuk van!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.