Szíria

A kilenc nap múlva hivatalvesztetté váló John Kerry amerikai külügyér interjút adott az MSNBC-televíziónak.

Az Obamaki adminisztráció külföldi felfordulásokért/felforgatásokért felelős irányítójának nyilatkozata sokkolta az USA szíriai és nem szíriai szövetségesei és barátai népes táborát.
Kerry ugyanis kifejtette, gogy Szíriában bebukott az USA! Szíriában a putyini politika győzött!-bár-tette hozzá vigasztalólag-a háború még nem ért véget.
Nem is ez lett volna a nyilatkozat sokkoló része. Ezekkel mindenki tisztában volt eddig is! Hanem amit ez után mondott, az bizony a frászt hozza barátra-szövetségesre egyaránt.
Kerry uhyanis megosztotta a világgal abbéli meggyőződését is, (amiről Nyugaton ha tudtak is nembeszéltek eddig) hogy ISIS, an-Nuszraa, mérsékeltek MIND EGYKUTYA! Ezek mindigis szorosan együttműködtek egymással Asszad ellen. A hivatalvesztő kitárulkozása komoly csapás a neves, és a fősodratúakban oly sűrűn véleményező CIVIL ÉS “EMBERJOGI” szervezetek lelkivilágára. Ez bizony beismerés! “Kígyót melengettek a keblükön” eddig.
Hogy pl. a rémkalifátust is az USA szülte a világra!-arról Kerry nem vallott! Ha még ezt megtette volna…

Az orosz KÜM-közleménye szerint Szergej Lavrov és a török külügyér a szíriai tűzszünettel és az asztanai konferenciával kapcsolatos tennivalókról tárgyaltak tegnap telefonon. De hát ezekről a történésekről Kerry már csak a süllyesztőben értesülhet. Újságokból vagy más egyéb médiumok tudósításaiból. (Már ha egyáltalán érdeklik még majd a hírek!)
Állítólag befejeződtek a szír kormányerők előkészületei az Aleppotól keleti irányba indítandó offenzívának. A célterület Deir Hafer és al-Bab. A Kuweires katonai repülőtér már úgy néz ki, mint egy hatalmas raktár.

Képtalálat a következőre: „map”

Az orosz légierő pedig tegnap is erőteljesen puhította a terepet a hamarosan induló offenzíva előtt.
Aleppotól délre is komoly intenzitással dolgozott tegnap mind az orosz, mind a szír légirő. Khan Touman és Khan Al-‘Assal városok környékének martalócait intézték.
Zajlik a Barada-völgyben a vízért a csata. Tegnap már az orosz légierőt is bevonták az előadásba.
Kelet-Aleppoban lassan több a robbanási zaj, mint a “legszebb” időkben. De most a’ zoroszok a legfőbb zajkeltők. Pontosabban az orosz aknakutatók. Akik a leleteik többségét kénytelenek a megtalálás színhelyén fölrobbantani. A zászlóaljnak hihetetlenül sok a tennivalója.
Ráadásul tegnap rábukkantak egy Szaud-Arábiából érkezett klórkészletre is.
Kb. jól sejtettük, hogy az amerikaiak kimenekítették Deir ez-Zor rémkalifátusista vezérmartalócait. Egyre több hír erősíti meg, hogy a “letartóztatási” akció inkább menekítés volt. A pribékhorda viszont fej nélkül maradt Deir ez-Zor környékén, sorsára hagyva.
Homsz tartomány keleti részén-Palmüra-környékén-sem megnyugtató a kalifátusisták helyzete. Ég felől, földről egyaránt a pusztulás leselkedik rájuk. Helyzetük immár napról-napra reménytelenebb.
Raqqánál viszont tartja magát a pribékhorda. A Tabaqa-gátnál visszatolták a mindennemű légitámogatás nélkül hagyott kurd milíciákat.
A Hmeymim légibázisra űj orosz ketyerék érkeztek tegnap. Négy darab IL-78-as szállítógép hozott “valamiket”!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Szíria bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Azorka1861 szerint:

    A tüzszünetnek meg kell mentenie Damaszkuszt a baljos vizhiànytol
    “Mèrsèkelt” làzadok mult èv december 24-èn a vàros vizellàto rend-
    szerèben robbantottak ès dieselolajat juttattak a vezetèkekbe.
    https://de.sputniknews.com/politik/20170107314031257-feuerpause-damaskus-wassernot/
    A terrorcsoport Dzsabhat Fatah as-Sam (koràbbi al-Nuszra), több mint kèt
    hete, ötmillio damaszkuszi lakost vàgott el az ivoviztöl.
    https://de.sputniknews.com/politik/20170109314042207-syrer-terroristen-trinkwasser/
    Viz mint fegyver a “felkelök” kezèben – Damaszkusz ivoviz nèlkül – A “Fehèr
    Sisakosok” segitsègüket engedmènyekhez kötik.
    https://deutsch.rt.com/der-nahe-osten/45220-wasser-als-waffe-rebellen-damaskus-wei%C3%9Fhelme-erpressung-not-krieg-trinkwasser/
    Az USA/Anglia pènzelte “Fehèr Sisakosok” segitik az al-Kaidàt, mely ötmillio
    szomjas sziriai vizellàtàsàt blokkolja.
    http://www.globalresearch.ca/u-s-uk-paid-white-helmets-help-al-qaeda-blocking-water-to-5-million-thirsty-syrians/5566309
    Müködik az Andrews Lègi Tàmaszponton kidolgozott uj taktika (new tactic)
    https://www.google.ch/webhp?sourceid=chrome-instant&ion=1&espv=2&ie=UTF-8#q=andrews%20air%20force%20base%20-new%20tactic

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.