Az erre a hétre rendelt Döbrögi-bölcselet

Döbrögi a Kossuth Rádióban : 2017 a lázadás éve

dst

Orbán Viktor miniszterelnök 2017. január 13-án a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek a 180 perc című műsorban.

A miniszterelnök elmondta, hogy elkezdték kiépíteni egy munkaalapú gazdasági rendszert, mely emeli a magyar emberek életszínvonalát és több évtized távlatában is képes lesz jó teljesítményt nyújtani – írja a Hiradó.hu
“Mostanra a munkánk gyümölcse kezd beérni, az emberek életében is megtörténik az a változás, amit a munkaalapú gazdaság jelent. Már tudunk bért emelni, egyre többet tudunk tenni a nehezebb helyzetben élőkért, a családokért “– mondta Orbán.
“Mindig vannak problémák. Jó probléma az, ha a gazdaság jobban teljesít, és az a kérdés, hogy mit tegyünk ezzel a többletlehetőséggel. Vannak rossz problémák, például az, mit tegyünk, hogy emberek a hideg időben ne fagyjanak meg.” – magyarázta a miniszerelnök.
“Tartottunk egy helyzetértékelést a 2017-es évről. Korábban azt mondtuk, ez a lázadás éve lesz. Európa nemzetei fellázadnak Brüsszel ellen, mely hol nyíltan, hol lopakodva, suttyomban hatásköröket akar elvenni, és egyre kevésbé ad lehetőséget arra, hogy mi döntsünk a saját életünkről ” – elmondta azt is, hogy 2017 döntő drámái lesz megvédeni az európai államok saját érdekeit
Orbán elmondta, hogy az év egyik legkomolyabb és legnagyobb küzdelme a rezsicsökkentés.
“Még a mérkőzés elején vagyunk, a 13. percben, és nem a 90. percben.” – fogalmazott a miniszerelnök.
Orbán Viktor kiemelte, hogy a migrációval kapcsolatos küzdelem Brüsszellel, az idegenrendészeti őrizet visszaállítása egy komoly, a brüsszeli elvekkel szembeni lépés. “Minden terrorcselekményt könnyebbé tévő jogszabályt meg kell változtatni.”
Orbán szerint el kell érnünk azt is, hogy Brüsszel ne szólhasson bele gazdaságszervezési kérdésekbe sem. Mind a két területen meg kell őriznünk a szuverenitásunkat. Mindezt persze kulturáltan és csendben, de ha szükséges akkor hangosan fogják csinálni.
Szó esett Donald Trumpról is, valamint a vele való változásokról. ” Egy más attitűd következik, nekünk európaiaknak ezt meg kell értenünk és alkalmazkodnunk kell hozzá. Vannak elképzeléseik, a világgazdaság eddigi szabályait meg fogják változtatni. Az amerikai elnök és csapata nem úgy néz ki, mint aki “be akar iratkozni valami tanfolyamra, nem bátortalan kezdők” – vélekedett Orbán.
(blikk)
Bal-Rad komm: Ennyi egymásnak ellentmondó hülyeséget…! Vajon a ceremóniamester riporter mit gondolhat? Mert ugye arra nem kérdezett rá, hogy ha már “…egyre többet tudunk tenni a nehezebb helyzetben élőkért, a családokért…”-akkor hogyhogy rekorszámú fagyhalál lesz?
“…Jó probléma az, ha a gazdaság jobban teljesít…”
-Két szokásos Döbrögi-féle hülyeség egy rövid mondatban.
1. NINCS GAZDASÁGUNK!
2. A “jobban teljesít” az annyit jelent, hogy talán Buláriánál.
Amúgy komoly bajt szimatolhat Döbrögi, ha ismét a rezsicsökkentéssel kezdi hülyíteni a népet. Hát hiába az ország erősödése? Hiába a gazdaság szárnyalása? Hiába a már-már teljes foglalkoztatottsági MUTATÓK? Továbbra sem tudják fizetni a népek a reszit?
(Nyolc esztendővel ezelőtt az ország háztartásainak 60 százaléka földgázzal fűtött. Ma már csak húsz százalék. A többit kikapcsolták. A “szolgáltatók”!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Az erre a hétre rendelt Döbrögi-bölcselet bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Emeric szerint:

    Drága admin! Hol marad az ilyenkorra aktuális NOSzF kép? Egy Lenin esetleg?

  2. Smith szerint:

    Csak a szokásos: kormányzás helyett kampányolás. Ezt csinálják 7. éve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.