Hová fekszik a Medve?

Lázár: “nem akarjuk hogy az oroszok átjöjjenek a Kárpátokon”

bame

“A kormány visszautasít minden olyan feltételezést, amely arra utal, hogy Magyarország, illetve a magyar kormány nem a nemzeti érdeket veszi figyelembe és ide-vagy oda tartozik a globális geopolitikai erőtérben” – mondta tegnap Lézerjani a heti lézershow keretében a rövidesen sorra kerülő orosz államfői látogatás kapcsán.

Történelmi példákra hivatkozva azt mondta rókamosolyú: “nem akarjuk hogy az oroszok átjöjjenek a Kárpátokon, ezt világossá tettük 100 éve és most is.”
Ezzel együtt a gazdasági érdekünk egy korrekt, fair, normális viszony, ebbe a keretbe illeszkedik a minden évben sorra kerülő kölcsönös találkozó – magyarázta a pávatánc lényegét.
A Vlagyimir Putyin látogatása során sorra kerülő témák között említette Lézerjani az energetikai együttműködést, a Paks2 megépítését, az orosz szankciók kérdését.
“Nem vagyunk idióták, szükségünk van olcsó orosz energiára, ebből is erősödik a gazdaságunk” – mondta. “Korrekt, fair, egymás tiszteletére épülő viszony az érdekünk.
“Nem tudok olyan típusú előkészített tárgyalásokról, amelyek alapján létrejönne Donald Trump és Orbán Viktor kormányfő közötti találkozó” – válaszolta egy másik kérdésre.
Emlékeztetnénk Lézerjanit:
Vlagyimir Putyin orosz államfő IDE LÁTOGAT!
Ennek kapcsán pedig nem árt tudomásul venni: a Medve ott fekszik le, ahol az neki tetszik. Nem kérdi meg a rókát, hogy az megengedi-e neki!

 

hema

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Hová fekszik a Medve? bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Favágó szerint:

    Akkor a medve garantáltan érkezik,,akkor mindennek az ellenkezője az igaz,,,,,Az meg hogy jól megvitassák Putyinapuval a gázszállítást,,az meg egy tálalt nevecccsíg a pórnép felé,,,,,,,bár lehet Apánk,,lektorálni jön az utcai térkő lerakását,hogy kellően mutat e mekka felé,,,,Na még ezt a nyalókás dumát,,,,mikor rég eldöntött tény,,hogy mindent vissza mi visszajár,,eladdig hogy meglehet,,,benne van az NDK,,is meg Görögország is,,meg Törökország is,,A többit viheti az arab,,éteknek meg reggelire,,átnevelésre,,

  2. Nagy szerint:

    Valójában minek jön ide Putyin ?

  3. Istvan szerint:

    Minek?!
    Hát,néha nem árt ,ha a hazugnak mélyen a szemébe nézünk!!

  4. Pozsony 907 szerint:

    Igaza van, elèg ha a kárpátokig jön.

  5. aaa szerint:

    Bővítjük a hadsereget. Az orosz hadiiparnak kiváló lehetőség….

  6. Anonymous visszatér szerint:

    Bezzeg az amerikai megszállók nyugodtan Magyarországon tartozkódhatnak. Természetesen mindezt a narancsos rezsim hathatós támogatásával.

  7. lala szerint:

    A világ legbefolyásosabb embere jön hazánkba, abba az országba melynek ökör választói által, ökrökként behajtottak a NÁTÓ gyilokszervezetbe, abba az ökrök által lakott országba amely ország politikusai SZANKCIÓKAT vezettek be az Orosz nép, és ország ellen, a másik ökrök által vezérelt gennygyülekezet nyomására, euü ahová megint csak betereltették magukat az ökrök anno… Miért jön ide Putyin, én eltudom képzelni mikor a róka, meg a döbrögi szemébe néz, és megkérdezi ezektől a sperma maradványoktól, hogy akkor most mi van öcsikéim, a nyugat seggét fogjátok nyalni, vagy akartok meleget, villanyt stb…..

    • Tovaris szerint:

      Nem kell megijedni. Putyin az EU-ba ver újabb ékeket, amikor Orbánnal tárgyal. Hiszen Orbán Putyin pincsikutyája, nem tudjátok?…..:-))))

  8. zls-179 szerint:

    Az országnak nincs gazdasága te majom,érdeke meg csak nektek van meg a hozzátok simulónak…

    • vitorla123 szerint:

      Tévedés,van érdek!Mi a munkavállalók érdekeit fogjuk védeni!
      Hogy megkapd a fizetésed időbe,ne tudjanak megbirságolni a” gecik”.Hogy legyen lakásod ,tisztességes jövedelmed és mindezt 6 óra munkában töltött idővel.Hogy tudj gyereket csinálni szülni és nevelni.Érdeked legyen a magyarság fenn maradása.Mert Orbánéknak nem ez az érdeke.Hanem a népírtás.Nem mérgezett ivóvízzel,hanem jól átgondolt kormányzással.Pontosan az ellentétét csinálják annak amit a:”Hajrá Magyarok!Hajrá Magyarország!” Jelszó takar.Át vesszük ezeket a jelszavakat.!

  9. Tovaris szerint:

    Még szerencse, hogy ha az oroszok át akarnak jönni a Kárpátokon, azt Lázár nélkül is megteszik….:-)))

    De nem kell beszarrrni!…mondta a papagáj…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.