Álszent nyafogás

Az elszegényedés stációi

halu

Télen a közüzemek tartózkodnak attól, hogy díjhátralék esetén a szolgáltatást megszüntessék. Ez az évszakra korlátozódó szolidaritásuk. Ahol viszont már megszüntették, ott azért pusztán a szélsőséges időjárásra tekintettel sem állítják helyre, mert aki egyszer kikerül a rendszerből, az nem egykönnyen kerül vissza. Márpedig az a kulcskérdés, miként lehetne a 21. században, Európa közepén elkerülni, hogy családok sokaságának nélkülöznie kelljen az emberhez méltó életet biztosító közüzemi szolgáltatásokat? Hogy senki se kerülhessen az elszegényedés megállíthatatlanul sodró erejű folyamatába. Mert ezen a lejtőn valóban nincs megállás.

A rezsicsökkentés ezekben a hideg napokban visszatért a kormányzathoz “simuló” médiumok hírműsoraiba, hogy az állampolgár szívét melegítsék, ha már egyéb testrészei ki vannak téve a fagynak. A csökkentés óta eltelt időszakra kivetítve közlik a milliárdos megtakarítást, amit a szélsőséges időjárás hatására most a Belügyminisztérium tűzifaadománya jótékonyan egészít ki.
Fától az erdőt
A mélyszegénységben élők megsegítése mindenképp dicsérendő. A rezsicsökkentés és a tűzifaadomány mégsem annyira egymáshoz tartozó elem, mint ahogy az első pillanatban gondolnánk. A belügyminisztériumi akció ugyanis visszaigazolja azokat a korábban az ellenzék részéről elhangzott kritikákat, hogy a rezsi – adott esetben a gázár – csökkentése elsősorban nem az arra legjobban rászorulókon segít, inkább a jobb módúaknak kedvez.
A szegényebbek ugyanis már a rezsicsökkentés előtt visszatértek a fatüzelésre. És a számuk azóta is egyre nő. Mert a tűzifa még mindig olcsóbb, mint a gáz. Faluhelyen, beleértve a kisvárosokat is, ahol tehetik, fával tüzelnek, a gázt legfeljebb főzésre használják, de ezt is inkább palackos formában, nehogy a háztartás büdzséje átlépje a szűkös lehetőségek kereteit.
De mivel a tűzifával való fűtés elterjedt, a rezsicsökkentéssel párhuzamosan meg is drágult. A szállításával foglalkozó vállalkozók már a múlt év végén jelezték, hogy a következő évben – vagyis ezekben a hideg napokban – a fa ismét drágul, mert az erdőgazdaság emeli az árakat. Hogy ennek mi az oka, azt a legkevésbé sem lehet tudni.
Mert például a fővároshoz tartozó, vagy annak vonzáskörzetében található – egyébként kedvelt kirándulóhelynek számító – erdők elhanyagoltsága, gondozatlansága tagadhatatlan, egymásra támaszkodó, vagy már a földön korhadó, kidőlt fák a gazdátlanságot példázzák. A turistautak egyes szakaszai veszélyesek, bármikor a természet kedvelőire zuhanhatnak az egymás ágaiba kapaszkodó, félig kidőlt fatörzsek. Ezért az erdők ritkítása, a még tüzelésre alkalmas fák elszállítása semmiképpen sem csökkentené a természetvédelem alatt álló erdőségeink értékét és életképességét. Ellenkezőleg. De inkább hagyják elkorhadni a beteg fákat, hogy árat emelhessenek.
S vajon mi következik abból, hogy a tűzifa ára folyamatosan emelkedik? Mindazok a háztartások, amelyek a korábban olcsóbb fatüzelést választották, az áremelkedés következtében “csapdába” kerültek, a magasabb árat egyre kevésbé lesznek képesek megfizetni, előbb-utóbb a tűzifa-támogatásra szorulók tömegét fogják növelni. Azokét, akik adott esetben a Belügyminisztérium jótékonyságára szorulnak.
A dicsérendő jótékonykodás helyett azonban mégis célszerűbb lenne a kormányzatnak az árdrágítást megakadályozni. Már csak azért is, mert a drágulás arra készteti a szegényebb családokat, hogy a leghidegebb időkben egyéb, környezetre káros anyagokkal egészítsék ki szűkös tűzifakészletüket. Ennek következményeként gyakran előfordul, hogy a vidék, különösen az alacsonyabb fekvésű, völgyekben lévő települések levegője szennyezettebb lesz, mint a benzingőz okozta szmoggal küszködő nagyvárosainké. S itt bizony megszólalhatna, vagy még inkább tehetne valamit hazánk legnevesebb környezetvédője, akit – köztársaságot immár nélkülöző állapotunkban is – köztársasági elnöknek nevezünk. Mert szép dolog a globális gondokról szónokolni, de még szebb lenne, ha a hazai problémáknak is hangot adnánk.
Közüzemi akadályverseny
Szegények mindig lesznek, mert adódhatnak olyan egyéni élethelyzetek, amelyeket az érintett személyek magukra hagyottan nem tudnak megoldani. Ha azonban tömeges elszegényedéssel találkozunk, azt már aligha lehet társadalmi összefüggések nélkül értelmezni. Az adott közösség, tágabb értelemben a nemzet “életerejét” vagy annak hiányát példázza, hogy a szegény sorsba jutottak miként és milyen feltételek mellett tudnak visszakerülni a teljes értékű polgári életbe. Erre a kétségtelenül bonyolult, számos tényezőtől függő integrációs kérdésre pusztán a rezsicsökkentés nem adhat megoldást.
Akik olyan egzisztenciális helyzetbe kerültek, hogy a közüzemi szolgáltatások díjait nem tudták kifizetni és ezért a szolgáltatást náluk megszüntették, vagy legalábbis korlátozták, vajon milyen feltételek mellett tudnak ismét teljes körű ellátást biztosító szolgáltatáshoz jutni? Ezt a kérdést azért is érdemes feltenni, mert a rezsicsökkentésről szóló közéleti viták pusztán arról szólnak, hogy mindez kiknek és milyen társadalmi rétegeknek az érdekében történt, arról mélyen hallgat a kormányzat is, hogy a visszatérés lehetőségét könnyebbé tegye. Feltételezhetően azért, mert a törvényhozóink többségének halvány fogalma sincs arról, mennyit számláznak a szolgáltatók a közüzemi szolgáltatások megszüntetéséért, illetve mit kérnek azok újraindításáért.
Ha tudnának, és valóban az elszegényedés ellen akarnának tenni valami, akkor elsősorban ezeket a nemzetközi piac áraitól független – és indokolatlanul magas – díjtételek lefaragásáról kellett volna intézkedniük. Akiknél azonban sohasem szerelték le a gázórát, nem plombálták le a villanyórát, és nem csökkentették a vízszolgáltatást, azok nem éreznek indíttatást, hogy ezzel a legszegényebbeket érintő problémával foglalkozzanak. Holott a szolgáltatás megszüntetése, majd visszaállítása egy szinte teljesíthetetlen akadályverseny körülményei közé kényszeríti a fogyasztót. Ezt a szociális csapdát úgy lehetne feloldani, ha urizáló politikai elitünk közelebbről ismerné az elszegényedés belső összefüggéseit, elkerülhetetlenül egymást követő stációit. Erre azonban semmiféle hajlandóságot sem mutat.
Tisztes szegénység?
A gázszolgáltatás újraindításának feltétele nemcsak az adósság kifizetésére korlátozódik, hanem egy bizonyos idő elteltével a nyomás-mérés elvégzéséhez is kötik, amiért több tízezer forintot számláznak. Az elektromos áram esetében, ha csak a villanyórát plombálták le, akkor a kikapcsolási díjat a visszakapcsolás díjával együtt kell kiegyenlíteni, amely így, együttesen, egy átlagos magyar család havi áramfogyasztásának felel meg. Ez a díjtétel már csak azért is vitatható, mivel a plombák fel-, illetve leszerelése pusztán néhány percet vesz igénybe. Ha azonban a villanypóznánál kötötték ki a szolgáltatást, ami rendszeres gyakorlat a vidéki kistelepüléseken, akkor annak visszaállítása már százezres nagyságrendű, és felhasználót terheli.
Ugyancsak százezer forintot meghaladó összeget ró a felhasználóra a vízművek, ha a szolgáltatás csökkentése vagy megszüntetése kertkapun kívül, azaz közterületen történt. Ezt ki kell fizetnie annak, aki jobbra fordult egzisztenciális helyzete következtében ismét igényt tartana a teljes körű vízszolgáltatásra. Azért ilyen magas ez az összeg, mert az előző esettől eltérően itt nem a póznára kell felmászni, hanem gödröt kell ásni, hogy az eredeti állapot visszaállítható legyen. Ha egy gödör kiásása egyéb körülmények között is ennyibe kerül, akkor a vidék-Magyarország elmaradt régióinak felzárkózása nem sokáig várathat magára. Eszerint a kubikosmunkák a legjobban fizetett foglalkozásnak számítanak.
De maradjunk a realitásoknál. Hogy egy gödör kiásása miért kerül százezer forintnál többe, egyszerűen rejtély. Mint ahogy az is, hogy bizonyos településeken miért jóval magasabb a vízdíj, mint a közvetlen közelükben található többi településen? Balassagyarmaton és Nagykovácsiban köbméterenként ezer forint, amely többszöröse a fővárosinak. Wellness-szállodákkal és aquaparkokkal folyamatosan gazdagodó országunkban azonban nem lehet teljesíthetetlen igény, hogy a legszegényebbektől legalább a vizet ne lehessen megvonni, hogy higiéniás okokból mindenki megfelelő mennyiségű vízhez jusson. Ha a szegény ember nem is tud divatosan öltözködni, de legalább mosakodni, mosni tudjon. Olyan állapotban élhessen, amit eleink tisztes szegénységnek neveztek. Tisztálkodáshoz szükséges vízmennyiség nélkül még az az alkalmi beilleszkedés sem lehet problémamentes.
Az utolsó stáció
Végezetül tegyünk említést azokról is, akiknek már régen nincs lehetőségük a közszolgáltatásokat igénybe venni, hideg napjainkban csak “emberszagú” melegedőkre számíthatnak. Jó hír, hogy a fővárosban és egyes nagyvárosokban a szélsőséges időjárásra tekintettel új melegedők nyíltak, a társadalmi szolidaritás azonban nem lehet időjárásfüggő. Segítségre, gondoskodásra szorulók minden időjárási körülmények között, mindenütt és mindig vannak.
Akiket kitiltottak a némi meleget adó aluljárókból, kapualjakból, azok az elutasítók kezéből nehezen fogadják el a segítséget. A felszínesen és hirtelen támadt lelkiismeret furdalás hatására hozott intézkedések nem hozhatnak érdemi eredményeket. Ha nem születnek átfogó vizsgálatok az évente növekvő számú hajléktalan problémájának kezelésére, akkor újra és újra szembe kerül a társadalom a gyorsuló lecsúszás problémájával. A döntéshozóknak meg kellene hallgatniuk a rosszul fizetett, ámde a munkájukat annál nagyobb odaadással végző szociális szolgálatok munkatársait, a karitatív szervezetek önkénteseit, s az ő tapasztalataikra alapozva kellene átgondolni a teendőket.
Szerintük a hajléktalanok felkarolásának folyamatában alapvető volna a bizalom helyreállítása. Lélektani szempontból érthető, hogy ez az élethelyzet a gyanakvás és elzárkózás állapotába juttatja a magányos, mindennapi megélhetéséért magára hagyottan küzdő embereket. A szociális szolgálatok munkatársai naponta tapasztalják, hogy még az életmentő segítséget is nehezen lehet elfogadtatni, többszöri rábeszélés, személyi kontaktus türelmes megteremtése szükséges ahhoz, hogy akár megbetegedés esetén is kórházba lehessen szállítani egy hajléktalant. Márpedig jó részük nemcsak a telente zsúfolt melegedőkre, hanem az időjárás viszontagságaitól is függetlenül egészségügyi ellátásra szorul.
Azoknak a hajléktalanoknak, akik rendszertelenül és hiányosan étkeznek, akik nem rendelkeznek az alapvető higiénés feltételekkel sem, átlagosan legfeljebb négy-öt éves túlélésre van esélyük. A segítségnyújtás, és egyáltalán a társadalmi méretű szolidaritás alkalmi megnyilvánulásai a helyzetükön csak átmenetileg képesek javítani, de tartós életben tartásukhoz kevés, az emberhez méltó élethez pedig még annál is kevesebb.
A hajléktalanok esetében már fel sem merül a társadalmi integráció lehetősége. De ami a kiszolgáltatott egyénnek lehetetlen, az a társadalomnak mégsem az. Feltéve, ha a szolidaritás nem merül ki a lelkiismeret megnyugtatására szolgáló jótékonyságban, ami kétségtelenül fontos, de egyáltalán nem elegendő. Legfeljebb arra lehet elegendő, hogy kiegészítse a társadalmi szolidaritást, de nem pótolhatja azt.
Giczy György
(nepszava)
Bal-Rad komm: EZ IGEN! Ha az írás alján nem lenne ott a szerző neve, akkor RÉSZBEN egyetértenénk a fölsorolt tényekkel. (Mondjuk így is egyetértünk!)
Giczy György álszenteskedő sopánkodása bizony nem egyéb, mint politikai olcsójánoskodás! MŰVÉNEK HATÁSA LÁTTÁN!
Mert aligha kétséges, hogy az írás szerzője “AZ A” Giczy György, aki a rendszerváltás egyik élharcosa és egyik haszonlesője-ergo Magyarország tönkretevőinek egyike!
KDNP-elnökként, és parlamenti mameluki minőségében.
Szóval Giczy úr lesheti műve hatását, és hullajthatja krokodilkönnyeit a pusztulat láttán.
Ez van Giczy Úr! Az önök által ránk szabadított pusztítás következménye mindaz, amit kifogásol. Az ön által kifogásoltak CSUPÁN EGYENES KÖVETKEZMÉNYEK! Késő bánat (még ha őszinte is) eb gondolat!
Föltennénk a kérdést, bár eleve tudjuk, hogy választ úgysem kapunk rá:
Melyik hát a jobb? A kádári “diktatúra”-vagy a polgári demokrácia!
Az, amelyik a NÉPET SZOLGÁLJA?-vagy az, amelyik az ELYTHET SZOLGÁLJA?

Arról pedig külön értekezhetnénk, hogy EZUTÁN milyen stációk következnek.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Álszent nyafogás bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Illuminátus 2017 szerint:

    Tisztelt minketkritizálo volt román-magyar határör zászlos ur.
    Jövöhét után csak önnek feltöltjuk a Somogyi erdökbe kiszorult munkásokat.
    A szemének hidjen,ne annak amit mi itt leirunk.

    Pl Béla 52 éves mivel az utcára került,igy nem tudta fizetni az arbérletett és kiszorult az erdöbe. 50 év felett nem kapkodnak az emberek után.

    Ön szerencsés mert kap nyugdijat,és ön már 50 évessen is nyugdijas volt.

    De a Bélát és önt kiraknám az erdöbe,önt 2 hét után lerágnák a vadak.
    De a Bélát beraknám az ön lakásába,a Bélanak az 2 hét welness.

    Attol mert ön valamit nem él meg,az nem azt jelenti hogy az nem létezik.

  2. Azorka1861 szerint:

    Kedves Medve!
    Ezt a kèt szèp dalt Neked küldöm.
    https://www.youtube.com/watch?v=9uQoFWjuaxE
    https://www.youtube.com/watch?v=Eeawig2PL2g
    Szeretettel Азорка

  3. Tovaris szerint:

    Ilyen a szocializmusban NEM FORDULHATOTT ELŐ! Már csak a rendszer lényegéből fakadóan sem.
    Itt másik cikkekben egyesek siránkoznak, hogy mennyire szar volt a “kommunizmus”. Nos, már csak ezek miatt nem volt az, sok hülye!

  4. Szaszi szerint:

    “A részt vevő emberek többnyire diákok és a tanárok a gimnáziumban “Szinnyei”, visszatérő nyaralás a hóban Saint Vincent, Franciaország. A hatás megragadta őket álmukban. Velük még néhány szülők, a tanárok és a két versenyző. Ők voltak az irányt Velence és nagyon közel volt a határ. Miután az erős ütés ellen villanyoszlop, a lakók is kidobja míg mások bezárva. A szervezetek az áldozatok többnyire égett, és ez teszi azonosítása áldozatok különösen nehéz. Egyes családtagok utazik Olaszországba. ”
    https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=it&tl=hu&u=http%3A%2F%2Fwww.repubblica.it%2Fcronaca%2F2017%2F01%2F21%2Fnews%2Fsi_incendia_bus_su_a4_nel_veronese_tre_morti-156514405%2F&anno=2

  5. Azorka1861 szerint:

    A törölt video helyett

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.