Tüntetés volt Pesten

Tüntettek a közművelődési dolgozók

A Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) az ágazatban dolgozók bérrendezéséért és a közművelődési intézmények megfelelő támogatásáért szervezett demonstrációt szombaton a budapesti Batthyány téren.

Papp Katalin, a KKDSZ alelnöke a rendezvényen felolvasta a szakszervezet felhívását, amelyben követelték, hogy a kormány kiemelt beruházásainak kedvezményezettjei a vidéki könyvtárak, levéltárak, múzeumok és művelődési otthonok legyenek, valamint az olyan nemzeti intézmények, mint az Országos Széchényi Könyvtár, a Nemzeti Levéltár vagy a Magyar Nemzeti Múzeum folyamatos és kiszámítható működési keretek között láthassa el feladatát a szükséges források biztosítása mellett, illetve a kormány gondoskodjon a kulturális ágazatban dolgozók bérének rendezéséről.
Csóti Csaba, a KKDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a demonstrációt harmadik éve rendezik meg a magyar kultúra napja alkalmából, ám a három év alatt a problémák csak súlyosbodtak.
“Káosz van a magyar kultúra ügyében. A magyar kultúráért felelős kulturális kormányzat nem látja el feladatát, nem biztosít hosszú távú, kiszámítható körülményeket ahhoz, hogy a magyar kultúra finanszírozása és intézményi rendszere működőképes legyen” – emelte ki. Mint mondta, a kormány nem biztosítja a megfelelő béreket és a tavaly júniusban beígért bérpótlékok beállítása sem valósult meg ez év január elején.
Az eseményen mécsest gyújtottak a január elsejével megszűnt minisztériumi háttérintézményekért, majd koszorúkat helyeztek el Kölcsey Ferenc szobra előtt.
(vg.hu)
Bal-Rad komm: “…Káosz van a magyar kultúra ügyében…a kormány nem biztosítja a megfelelő…”
-Dehogynem! A qrmány biztosítja a kultúra anyagi hátterét MINDEN TÉREN! Ennek köszönhetően lett ismét Oscar-díjas filmalkotásunk! Játékfilm kategóriában. Meg kapott magyar regényíró Nobel-békedíjat.
Komolyabbra fordítva a szót. Finanszírozási válsághelyzetben a HATALOM hol kezdi a költségek “megreformálását”?
Először a kultúrával kezdi! Marad az, AMI NAGYON FONTOS!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Tüntetés volt Pesten bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    Ők is munkavállalók!Mi a munkavállalók tisztességes megélhatéséért harcolunk a jelenlegi adott körülmények között.A munkáspártba is meg azon kívül is.A munkavállalóknak ma a parlamentben nincs képviseletük.A tüntetés jó dolog,de a hatalmat nem érdekli,.Tessenek csatlakozni a munka vállalói érdeket képviselő rétegpárt a Munkáspárt vagy a munkavállalók pártja támogatóihoz.Egyszerű.Csak az adatokat kell megküldeni a párt részére. Erre az oldalra.

  2. Nagy szerint:

    Kertész aki nem is magyar, csak de faji alap.on szidta a magyarságot, kap.ott , Nobel dijat, de nem béke dijat. Kultúra napján tüntetni, mics.oda esezement ötlet. Látszik, h.ogy az, mert már három éve ezt csinálják eredmény nélkül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.