Donbassz

gyász

 

 

 

Sztyepan Poltorak Maradék-Ukrajna hadügyeinek intéző minisztere FIGYELMEZTETTE a világ elsőszámó larorállamát-az USA-t! Szerint ugyanis nagyon fontos, hogy a USA továbbra is fenntartsa az Oroszországgal szembeni szankciókat, valamint a későbbiekben is katonai támogatásáról biztosítsa Ukrajnát. Ha már belevitték őket a majdanba, meg az azt követő nagy fölfordulásba.

Poltorak szerint ezek a büntető intézkedéséket a legfontosabb eszközei annak, hogy Putyint “megfékezzék a donbasszi konfliktus további élezésében”. Ezek feloldása ugyanis olyan jelzés lenne Oroszország felé, hogy “szabad a vásár”! Márpedig hogy jön ahhoz a Medve, hogy a bocsai védelmére keljen?
A kijevi hadügyér azzal riogatta tegnap Trumpot és az általa gardírozott USA-t meg a NATO-latorszövetzséget, hogy Oroszország minden bizonnyal “újabb területeket készül megszállni” Maradék-Ukrajna hitbizományban, illetve támadást indíthat valamelyik NATO-tagállam ellen is.
Mindaddig pedig amíg Poltorak hadügyér riogatásai valóra nem válnak, a kijevi junta elkövet minden lehetségest, hogy az USA-szoknyája alá bújva ingerelje a Medvét. Donbassz határain ennélfogva gorombult az utóbbi 24 órában a helyzet.

tüz

A Luganszki Népköztársaság területi illetékességén fekvő Dolgoje faluban vizsgálódó Tűzszüneti Ellenőrző és Felügyelő Bizottság orosz tisztjeire, és a kiséretükben lévő újságírókra nyitottak tüzet tegnap páncéltörő rakétákkal és kézifegyverekből Valvman és Poltorak bűnszervezetének martalócai.
Más egyéb helyeket “csak” ágyúztak és aknavetőztek! Prisiv falut rakétatalálat érte. Sztanyica Luganszkát közel két órán keresztül ostromolta a valcmanista latortüzérség 122-es, és 152-es tarackokból.
A donyecki frontszakaszon már elérte az 1500-at az egységnyi idő (24 óra) alatt a DNR területét elért latortüzérségi gránátok száma.
Ismét műsoron volt a donyecki reptér, bár ott már kárt okozni aligha tudnak. Nem úgy Gorlovkában és Jaszinovatajában. Gorlovkában mára virradóan újabb négy lakás került fel a hasznavehetetlenek listájára, Jaszinovatajában egy ház és egy lakás.
CSAK SZAHANKA önmagába 150 belövéssel “büszkélkedhet”! Kominternovo, Szahanka, Szergejevka, Zajcsenko és Leninszkoje továbbra is villany nélkül van.
A történésekkel együtt is Donbassz éli a maga életét. Ami nem könnyű. A régió fővárosában emlékeztek.
2015 január 22. Erre emlékeztek tegnap Donyeckben. A két esztendővel ezelőtt megesett kijevi rémtettre!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Donbassz bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. zls-179 szerint:

    Nyomorult gyilkos patkányok, nem vagytok valók semmire csak erre!

  2. Azorka1861 szerint:
  3. Azorka1861 szerint:

    Porosenko a Donbassz feletti lègteret külön katonai ès
    lègvèdelmi övezettè alakitja àt. Idàig Ukrajna lègtere hà-
    rom – nyugati, dèli ès központi – övezetböl àllott. Kelet-
    Ukrajna ès a Donbassz-tèrsèg lègtere koràbban a közpon-
    ti övezethez tartozott; ezutàn a negyedik, keleti övezetet
    kèpezi.
    https://de.sputniknews.com/politik/20170123314230869-ukraine-luftraum-verteilung/

    • Tovaris szerint:

      Az ukrán légierő már 2014 nyara óta nem repül a Donbassz fölé, mert akkor nagyon hamar elfogyna…

      • TERMIN8ATOR szerint:

        Ne ködösitsen, t.Tovaris ! Akkor nem adnának híreket a Luganszki hírügynökségek, hogy nap mint nap a demarkációs vo nalon belöl, nagyon közel a Luganszki köztársaság tényleges határvonalon JÁRŐRÖZNEK AZ UKI-GALÍCIAI felderitői, illetve vadász gépei Szlavjanszk , Kramatorszk, Mariupol repülőterei dugig vannak vadász, bombázókkal, illetve harci helikopterekkel !!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.